Jó húsz éve egymás után menekültek el a családok, amelyeket a zimbabwei háborús veteránok, a „manu militari” kilakoltattak a farmjaikról. A 2000-es években Robert Mugabe zimbabwei elnök elűzte a fehér farmereket, és farmjaikat az ország 1970-es évekbeli felszabadító harcának veteránjainak adta.  

A Hararéba, a fővárosba vezető út, amely az ország legjobb vörös földjein vezet keresztül, volt a frontvonala Robert Mugabe több mint húsz évvel ezelőtt indított, a fehér farmok kisajátítására irányuló politikájának. Míg a szerencsésebb farmereknek volt idejük összeszedni néhány holmit és felpakolni őket a járműveikre, mások üres kézzel menekültek, gyakran erőszakkal elüldöztetve a farmjaikról –  írta a minap terjedelmes cikkében a brit The Telegraph. 

Parlagon heverő földek 

2000 és 2005 között ezekben és más régiókban több ezer fehér farmer földjét kisajátították mindenféle kártérítés nélkül. Ez Mugabe azon intézkedések a része volt, amelyekről úgy vélte, hogy orvosolni fogják a gyarmati korszak földrablását. Míg 2000-ben a fehérek mintegy 4500 farmot birtokoltak az országban, az események után csak 300-an maradhattak, és ők is csak a földjeik egy részén gazdálkodhattak. A kilakoltatási kampány során több farmer életét vesztette.  

Mugabe földreformjai diplomáciai elszigeteltségbe taszították az országot, és hozzájárultak a mezőgazdasági termelés összeomlásához.

Zimbabwe ezen részén a termőföldek nagy része azóta is parlagon hever, de az elhagyott földek között néhány farm újra életre kel. A híres úton végighaladva új öntözőrendszereket láthatunk, amelyek hatalmas búzamezőket látnak el vízzel, és a dohányszárító csűrök is visszanyerték régi fényüket – számolt be róla a Telegraph helyszínen járó tudósítója.

Elismert szakértelem 

Mintegy húsz évvel az után, hogy a fehér farmereket elűzték a területről, csak ezen az úton több mint egy tucatnyian állnak újra a farmok élén. Egyikük így nyilatkozott: „A mezőgazdasági ágazat újraindul Zimbabwéban. Mindez azért van, mert a kormány felismerte, hogy a földek műveléséhez hozzáértő emberekre van szükség, bármilyen színűek is legyenek.” 

Becslések szerint jelenleg nem kevesebb mint 900 fehér vezetésű farm van Zimbabwében. Ezek a farmerek általában nem a saját földjüket művelik, hanem fekete farmerekét, akik partnerségi megállapodás keretében bérlik nekik a fehérektől elkobzott földeket.  

A kilakoltatások után az elkobzott farmok egy részét a kormányzó Zanu-PF párthoz, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióhoz – amely az ország 1980-as függetlenné válása óta van hatalmon – közel álló embereknek adták át. Mugabe és felesége, Grace mintegy tíz farmból álló birodalmat épített ki saját használatra. Másokat kisebb gazdaságokra szelték fel, mielőtt újraosztották volna őket.  

Sok esetben az új kedvezményezettek jelzáloggal fedezett hitelt vettek fel a farmjaikra, de mégsem tudták azokat nyereségesen működtetni. A bankok által az adósságaik visszafizetésére, a hatóságok által pedig a mezőgazdasági ágazat újjáélesztésére irányuló politikai nyomás miatt az elmúlt években sokan közülük a korábbi fehér farmerek elismert szakértelmét vették igénybe.

A politikai vezetés maradt

Az idén augusztusban Emmerson Mnangagwa újrázni tudott, és megnyerte az elnökválasztást. A 80 éves Mnangagwa a szavazatok 52,6 százalékával győzött, megelőzve a 45 éves ellenzéki vezetőt, Nelson Chamisát, aki 44 százalékot szerzett. Hat évvel a Robert Mugabe harminchét éves uralmának véget vető puccs után Zimbabwe továbbra is a beceneve szerint Krokodil uralma alatt maradt, a közepes gazdasági teljesítmény ellenére. A szavazás tisztaságát megkérdőjelezték a nemzetközi megfigyelők, akik szerint az „nem felelt meg az elvárt demokratikus normáknak”– írta ekkor a Bloomberg. 

A megszokott földnek titokzatos vonzereje van 

Ezek között vannak olyan farmerek, akik húsz évvel ezelőtt elvesztették a földjeiket, valamint az új nemzedék tagjai. „A kisajátítások kedvezményezettjei kiváló földterületekhez és előnyös hitelajánlatokhoz jutottak, de a helyi gazdaság átállásával amerikai dollárra ezek a kölcsönök rossz adósságokká váltak. Ezután olyan partnert kellett találniuk, aki képes kihúzni őket a slamasztikából. Azok a fehérek, akik elvesztették a földjeiket, de még mindig vágytak a gazdálkodásra, logikusan elkezdtek érdeklődni” – magyarázta egy mezőgazdasági szakember. 

Röviddel a kilakoltatás után sok fehér farmer megpróbált Zambiában vagy Mozambikban letelepedni, de gyakran nehezen tudtak beilleszkedni egy idegen országban. Ma, ha valaki Zimbabwébe érkezik, könnyen talál egy elhagyatott, pókhálós farmot, amelyet a tulajdonos szívesen bérbe ad a termés után járó 8 százalékos jutalékért cserébe.  

Gyakorlati megfontolások 

Az új fekete tulajdonosok és a fehér farmerek közötti partnerségek pragmatikus kereskedelmi megfontolásokon alapulnak. Az új fehér farmerek közül néhányan olykor megpróbálják felvenni a kapcsolatot a kilakoltatott földtulajdonosokkal, hogy megkérdezzék, nem bánják-e, ha megművelik a korábbi földjeiket. Mások még abba is beleegyeznek, hogy a nyereség egy kis részét kifizessék nekik. 

A farmerek szerint a zimbabwei földművelés, amely most virágzik, egy kis reménysugár a válságban lévő gazdaság számára.

Idén az ország rekordtermést ért el a dohányból, amely régóta az egyik legfontosabb terménye: 263 millió kilogrammot adtak el 726 millió euró értékben. Ezek a jó eredmények nem magyarázhatók kizárólag a fehér farmerek visszatérésével.  

Egy fekete farmer, aki 750 hektár lefoglalt földet kapott, szintén rávilágít a kormány által ezen a területen végrehajtott hatalmas beruházásokra. Az ország legnagyobb szupermarketje a Harare leromlott városközpontjától északra fekvő Borrowdale-ben ma már helyben termesztett zöldségeket árul, míg a fehér farmerek elüldözése okozta mezőgazdasági válság csúcspontján Dél-Afrikából kellett ezeket importálni.  

Létezik egy aranyszabály 

Még korai lenne megmondani, hogy az egykor Afrika kenyérkosaraként ismert ország mezőgazdaságának újjáéledése fel fogja-e húzni a gazdaság többi részét. Egyelőre az infláció továbbra is tombol (három számjegyű), a helyi valuta összeomlott, az állami egészségügyi rendszer a tönk szélén áll. 

Ráadásul, még ha az új fehér farmerek egy része jól is boldogul, felismerik a helyzetük bizonytalanságát, hiszen az az új tulajdonosok támogatásától és védelmétől függ. A The Telegraphnak egyikük így nyilatkozott: „Távol kell maradnunk a politikától, ez az aranyszabály! Végső soron a biztonságunk nem a törvénytől függ, hanem attól, hogy képesek vagyunk-e a hatalmon lévők mellett kiállni.” 

Az elüldözött gazdák közül sokan még mindig bizonytalanságban élnek, míg mások külföldön teljes nyomorban haltak meg. Zimbabwe 2020-ban vállalta, hogy 3,5 milliárd dollár kártérítést fizet a földjeiktől megfosztott fehér farmereknek. Ám valójában az országnak nincs pénze arra, hogy kárpótolja őket.  

Cserekereskedelemmel az infláció ellen

Miközben az ország gazdasága pusztító inflációba süllyed, a zimbabweiek visszatérnek a cserekereskedelemhez. Az iskolai tandíjat csirkékkel fizetik ki, egy zsák kukoricáért pedig kocsit lehet bérelni – számolt be a The Continent pánafrikai hetilap.

Élelmiszer az iskolai tandíj 

2017-ben az akkori oktatási miniszter felszólította az iskolákat, hogy fogadják el a legszegényebb családoktól az állatokban, terményekben vagy munkában történő fizetést. Ez ma már bevett gyakorlat Marandában – mondta a dél-afrikai lapnak nyilatkozva Taurai Murambi, aki a régióban él. Két unokája általános iskolába jár, és már öt éve csirkékkel finanszírozza az iskoláztatásukat.

Nem csak az iskolákban folyik a cserekereskedelem. Tracy Muyeni használtruha-kereskedő, szintén támogatja az ötletet: „Ha visszautasítanám a csirkéket, a gabonát és a kecskéket, nem lenne üzletem.” Egy helyi gazda nemrég két tehenet cserélt el egy kétkerekű szekérre, amelyet általában ökrök vagy szamarak húznak. Most bérbe adja más falubelieknek, akik szintén természetben is fizetnek neki.

Inflációs tornádó

A közelmúltban a zimbabwei infláció elérte a 244 százalékot. A helyi valuta napról napra veszít az értékéből, a nagyvárosokban az emberek az amerikai dollárra támaszkodnak a vásárlásaik során. A vidéken azonban gyorsan a cserekereskedelem vált megoldássá. Előnyös, de kiszámíthatatlan. Mert amíg a városlakók tudják, hogy a hivatalos árfolyam szerint mennyit ér egy amerikai dollár, addig egy csirke vagy egy zsák kukorica értékét nem szabják meg. Egy elszigetelt faluban, a dél-afrikai határ közelében, néhány vásárló akár 20 kiló kukoricát is hozhat két zsák cukorért. Négy kiló rizst 40 kiló kukoricára lehet cserélni. Aki végül valutáért adja el ezeket az árukat, az szép summát keres.

A reformok sürgős szükségessége 

A kormány kritikusai számára a cserekereskedelem fellendülése a politikai kudarc bizonyítéka. A zimbabwei dollár értéktelen, és az egyetlen lehetséges megoldás az amerikai dollárosítás vagy a politikai reform – ez az ellenzék véleménye.  „Szörnyű, hogy polgártársaink a 21. században cserekereskedelemre kényszerülnek. Ez a konkrét bizonyíték arra, hogy a hatalmon lévő Zanu-PF egy archaikus párt, amely még mindig 1963-ból, az alapításának évéből származó megoldásokat javasol a 2023-as problémákra” – szögezte le egy ellenzéki közlemény. Rashweat Mukundu hararei társadalomkutató a következőket állapította meg: „Zimbabwe gazdaságpolitikáját a politikai osztály kihasználta, hogy az elit ki tudja fosztani az ország erőforrásait. A legszegényebbeket pedig magukra hagyták.” 

Címlapfotó: Shutterstock