Amikor az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen 2019-ben hivatalba lépett, a programja bemutatásakor egy „geopolitikai bizottságot” vizionált. Habár vannak pozitív példák a szervezet működésére vonatkozóan, az Európai Unió hiányosságait felfedik az elmúlt évek történései, és ezek közé tartozik az izraeli–palesztin konfliktus is.

Szerző: Kecskés Bálint, geopolitikai elemző

Az ukrán háború – Egységes uniós fellépés

Az orosz–ukrán példa megmutatta, hogy az unió valóban képes egységes szereplőként fellépni és hatékony külpolitikát folytatni.

Ez utóbbihoz három dolog szükséges, a POLITICO újságírója szerint: Egy világos jövőkép, ami megvan: Európa egy szabad, független, demokratikus Ukrajnát akar az európai biztonsági rendbe ágyazva, ahol a nemzetközi jogot, a szuverenitást és az integritást egyaránt tiszteletben tartják. Továbbá szükséges a céljai elérése érdekében egy egységesen cselekvő unió. Ez már kritikusabb pont, mivel a különböző nemzetek érdekei és korlátai eltérnek egymástól. Magyarország és Szlovákia sokat veszít a szankciós politikákon, a nemzeti érdek azokkal rengetegszer szembemegy. Ennek ellenére egyelőre sikeresnek vehető az uniós fellépés. Végezetül szükséges egy olyan széles eszköztár, amelyet az EU bevet a céljai megvalósítása érdekében. Idesorolható a Kijevnek nyújtott katonai és gazdasági segítségnyújtás, az energia terén való függetlenedés Oroszországtól, az ukrán menekültek millióinak befogadása vagy éppen a bővítés felélesztése.

Korlátozott eszközökkel korlátozott célok
Az EU és az elődje, az Európai Gazdasági Közösség a helyi konfliktusok elkerülése érdekében jött létre. A szervezet eddig sikeresen kezelte a lokális problémákat, de kevésbé működött jól a távolabbi területek konfliktusainak menedzselésében

Legelőször a Száhel-övezeti puccssorozat volt, ami megbuktatta az unió beavatkozási kísérletét. Persze stratégia hiányában ez egyáltalán nem meglepő fordulat. Viszont a Kaukázus esetén kezdetben még volt közös cél, ami a Hegyi-Karabahra is kiterjedő azerbajdzsáni területi integritásról szólt. Azt azonban már mindenki ellenezte – az Azerbajdzsán által a Hegyi-Karabah ellen zajló közel 10 hónapos ostrom alatt –, hogy ez katonai eszközök révén valósuljon meg, csakúgy – érthető módon –, mint az örmény lakosságot érintő etnikai tisztogatást.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel jelentős politikai tőkét fordított a Jereván és Baku közötti közvetítésre, valamint az EU polgári megfigyelő missziót is küldött Örményországba. Ezek azonban együttesen is gyengék bármiféle valós eredmény elérésére.

Ezenfelül az unió gazdasági segélyei Azerbajdzsán felé minimálisak, katonai segítség (Franciaország kivételével) nincs és az EU-bővítés is lekerült a napirendről. Így a jövőkép eszköz hiányában csak vágyálom marad.

Amennyiben a kaukázusi eset reménytelennek tűnik, még nem esett szó a Közel-Keletről. Az izraeli–palesztin konfliktus megoldásának európai konszenzusa az 1947-es kétállami megoldásból kiindulva évtizedek óta formálódik. Ráadásul az egyezség egyre inkább veszít azzal, hogy míg az izraeli álláspont nyer, addig a palesztin veszít a támogatottságából.  

Évtizedek óta megoldhatatlannak bizonyul az arab–izraeli konfliktus, a politikai szereplők pedig igyekeznek elfelejteni az ügyet, mert nincs valódi stratégiájuk a megoldásra.

A palesztin kérdést először Donald Trump igyekezett normalizálni az Ábrahám-egyezménnyel, majd Joe Biden, az izraeli–szaúdi közeledés támogatásával. Az október 7-i Hamász-támadás azonban végérvényesen is rávilágított arra, hogy nem lehet a szőnyeg alá söpörni ezt a konfliktust. Ráadásul a közel-keleti események felfedték az Európai Unió tagországainak valódi álláspontját is a kérdésről.  

Az Ábrahám-egyezmények azokat a kétoldalú – az Egyesült Államok által közvetített – megállapodásokat jelölik, amelyeket Izrael kötött arab országokkal a kapcsolatai normalizálására. Az első kontraktusok Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein között 2020. szeptember 15-től hatályosak.

Az ENSZ Közgyűlésén bekövetkezett hármas szakadás csak pár órával az után történt, hogy az Európai Tanács – bár gyenge, de egységes – megközelítést kovácsolt össze a konfliktus rendezésére, ami aztán mégis a lehető legrosszabb helyzetbe hozta.

Alig száradt meg a tinta az Európai Tanács megállapodásán, Európa máris lábon lőtte magát az ENSZ Közgyűlésén. A jordániai javaslat ugyanis a fegyverszünetre és a nemzetközi emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a harcolókat, amire a 27 tagország nem az elvárt egységben, hanem háromféleképpen szavazott.

Az uniós tagországok közül 8 mellette, 4 ellene szavazott, 15 pedig tartózkodott.

Az EU azzal, hogy Palesztina legnagyobb segélyezője, Izraelnek pedig a legnagyobb kereskedelmi partnere, meg tudná teremteni a vízióját, azt a kétállami víziót, amely kizárólagos módon tudna békét biztosítani. De amíg Gáza ég, addig Európa és a világ – mint oly sokszor – most is elveszik a részletkérdésekben, és nem tudja eldönteni, hogy a palesztin emberi jogokat vagy az izraeli szuverenitást és területi integritást tartsa-e szem előtt.

Az EU-nak hátra kell egyet lépnie, hátha úgy észrevenné, hogy a megoldás nincs választáshoz kötve, sőt.

Kép forrása: Index.hu

Kapcsolódó: