Orosz és a kínai érdeklődés Irak stratégiai Akkas projektje iránt 

Szerző: | 2023. november. 27. | Geopolitika, Zöldenergia

Az iraki olaj- és gázszektorhoz kapcsolódó bármely nagyprojektnek felbecsülhetetlen jelentősége van. Az Egyesült Államok kudarcának figyelemre méltó bizonyítéka, hogy a drága háborúja és annak ottani következményei után Oroszország és Kína jelentős gázfejlesztő partnerei lesznek az irakiaknak. 

Simon Watkins egykori vezető devizakereskedő és -értékesítő, pénzügyi újságíró és bestselleríró. A Credit Lyonnais Forex intézményi értékesítési és kereskedési részlegének vezetője, majd a Bank of Montreal Forex igazgatója volt. rendszeresen közölt korai és fontos hírszerzési információkat az olaj- és gázipar fejleményeiről, megjegyzéseket fűzött azok geopolitikai jelentőségéhez, különösen a Közel-Keletről. 

Irak a Közel-Kelet szívében található, a keleti határán Iránnal, az északin Törökországgal, a nyugatin Szíriával és Jordániával, valamint a délin Szaúd-Arábiával. Fekvése miatt az egész régióból az egyik geopolitikailag legfontosabb állam Oroszország, Kína és az USA számára. Nem csoda tehát, hogy Oroszország és Kína keresi a legjobb pozíciókat, hogy részesülhessen Irak hatodik gázengedélyezési köréből, amelynek a középpontjában az óriás Akkas gázmező lesz, amely nyugati, sivatagi Anbar tartományban fekszik, ahol nem mindig érvényesülnek a törvények – írta Watkins cikkében, amely az OilPrice-nál jelent meg.  

A mezőnek mintegy 160 milliárd köbméter bizonyított készlete van, és az iraki olajügyi minisztérium napi 11 millió köbméter gáz kitermelését tervezi onnan. A történet szokványos, ami eltérő, hogy  

Oroszország és Kína bármit megtenne ennek megszerzéséért.  

Ennek az egyik alapvető oka az, hogy az olaj- és gázipari társaságok törvényileg jogosultak olaj- és/vagy földgázmező-műveleteiket a világ minden táján biztosítani bármilyen olyan eszközzel, amit szükségesnek éreznek.  

Gyakorlatilag ez magában foglalhatja egy hatalmas, erősen felfegyverzett biztonsági erő állomásoztatását az olaj- vagy gázmező körül. Egy ilyen helyen bárkit bármilyen munkakörben alkalmazhatnak, ahogy a cég kívánja. Kína esetében a vállalati világ és az állam közötti kapcsolat egyértelmű. Sok nemzeti szintű állami cégnél az igazgatótanács igazgatói és a vállalati vezetők állandó utasítást kapnak a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságától. Hasonló irányelv működik az orosz állami cégeknél is. Nyugaton a vállalati világ és az állam közötti kapcsolatok sokkal kevésbé közvetlenek, illetve más irányúak. Watkins szerint az eredmény nagyjából ugyanaz:  

egy olaj- vagy gázmezőkutató és -fejlesztő telephely a világon bárhol gyakorlatilag az azt üzemeltető cég országának részeként tekinthető, nem pedig azon állam részének, ahol földrajzilag elhelyezkedik.  

Kína számára tehát a növekvő iraki jelenlét számos előnnyel jár azon átfogó tervéhez, hogy az USA globális szuperhatalmi ellenpontjaként lépjen fel. Ezek egyike a bőséges, olcsó olaj, gáz és petrolkémiai termékek – amint azt a közelmúltban az iraki kabinet ülésén megismételték, amely teljes támogatásáról biztosította a 2021 decemberében aláírt „Irak–Kína közti keretmegállapodás” minden elemének megvalósítását. Ez az egyezmény terjedelmében és nagyságrendjében nagyon hasonlít a mindenre kiterjedő „Irán és Kína közti 25 éves átfogó együttműködési megállapodáshoz”. Ezzel Watkins egyébként több írásában is foglalkozott.  

Szerinte mindkét egyezmény kulcsfontosságú része, hogy Kína az alku időtartama alatt elsőbbségi jogot kap minden Irakban felmerülő olaj-, gáz- és petrolkémiai projektre, valamint legalább 30 százalékos kedvezményt minden általa vásárolt olajra, gázra és petrolkémiai termékre. Az irak–kínai keretmegállapodás másik kulcsfontosságú része, hogy Pekingnek engedélyezik gyárak építését az egész országban, és ezzel együtt a támogató infrastruktúra kiépítését is. Ez magában foglalja – ami az Egy övezet egy út kezdeményezés szempontjából fontos – a vasúti és egyéb közlekedési, illetve logisztikai kapcsolatokat, amelyeket az Irakban működő kínai vállalatok saját vezetői felügyelnek.   

Watkins szerint Oroszország számára a tét még nagyobb. Irak – Irán tartós befolyása alatt – kulcsfontosságú része a síita félhold országainak, amelyekre Moszkva kiterjesztené befolyását az egész Közel-Keleten. Ez növeli azt a geopolitikai hatalmat, amelyet a volt Szovjetunió szatellitállamaiban és azok környékén gyakorol. Oroszország már most is irányítói pozícióban van a közel-keleti síita hatalmi félhold valamennyi kulcsfontosságú országában – Libanonban, Szíriában, Irakban, Iránban és (Iránon keresztül) Jemenben –, és folytatja a munkát a félhold peremén lévő azon országokban, amelyekben már közvetlenül vagy közvetve megvetette a lábát. Ezek közé tartozik Azerbajdzsán (75 százalékban síita és az FSU egyik állama), valamint Törökország (25 százalékban síita, és sértődött, amiért nem vették fel teljes mértékben az Európai Unióba). Más államok is hosszabb távú célpontok maradnak, köztük Bahrein (75 százalékban síita) és Pakisztán (25 százalékban síita, korábban menedéket nyújtott az Egyesült Államok esküdt ellenségeinek, az Al-Kaidának és a táliboknak). Irak tehát Oroszország számára létfontosságú összekötő kapocs Irán (amely felett Kínával együtt jelentős a befolyása) és Szíria – a síita félhold nyugati oldalának legnagyobb országa – között.  

Maga az akkasi egyike annak a három nagy gázmezőnek, amelyek egy háromszöget alkotnak Irakban, az Iránnal közös keleti határ közelében lévő Mansuriya mezőtől a déli Sibáig (közel a kulcsfontosságú iraki bászrai exportközponthoz), majd egészen nyugatra, Akkasig, amely közel fekszik a szíriai határhoz. Oroszország azt hitte, hogy végre megszerezte az ellenőrzést e három terület felett, amikor 2019 szeptemberében a Sztrojtranszgaz vállalat előzetes szerződést írt alá az iraki olajminisztériummal az eddig gyakorlatilag ismeretlen 17-es blokk fejlesztésére Irak törvénytelenségéről ismert Anbar tartományában. Ez egy olyan erőszakos és kiszámíthatatlan hely, amelyet még az Iszlám Állam is igyekszik elkerülni. Az Anbarban lévő 17-es blokk telephelye tökéletes volt Oroszország céljai szempontjából, mivel pont annak a közepén van, amit az amerikai hadsereg az Iszlám Állam „gerincének” szokott nevezni.  

A keletről nyugatra futó gerinc mentén található Fallúdzsa, Ramádi, Hit és Haditha, amelyek történelmi ultranacionalista és ultra Nyugat-ellenes városok. Nem messze fekszik Banias és Tartusz stratégiai kikötője, valamint Latakia – mindhárom kulcsfontosságú globális helyszín Moszkva számára. Tartusz szíriai kikötője továbbra is hatalmas haditengerészeti bázis Oroszország számára, és az egyetlen földközi-tengeri dokk, amelyhez hozzáférése van. A kikötő csak egy rövid útra van a Hmeimim repülőtértől, amely – egy 2015-ben kötött megállapodás értelmében – kettős felhasználású polgári-katonai repülőtér-légibázis lett Oroszország számára. És csak egy rövid repülőútra ettől a két kulcsfontosságú ponttól található az oroszok latakiai hírszerző lehallgatóállomása. Eközben Baniast már régóta kijelölték a tervezett Irán–Irak–Szíria csővezetékek végpontjaként, amelyek iráni, majd később iraki olajat és gázt szállítanának Iránból Irakon keresztül Szíriába, valamint a kevésbé szigorúan ellenőrzött dél-európai kikötőkbe. 

Watkins azért is aggódik, mivel ez az útvonal nemcsak a szankciókkal sújtott iráni olaj és gáz Európába történő szállítását tenné lehetővé, hanem minden mást is, amit Oroszország és Irán túl sok ellenőrzés nélkül szeretne a kontinensre juttatni.  

Ez már régóta a része az orosz és iráni terveknek, hogy Teherántól a Földközi-tengerig szárazföldi hidat építsenek, amelyen keresztül exponenciálisan növelhetnék a fegyverek Dél-Libanonba és a szíriai Golán-fennsík területére történő szállításának mértékét és hatókörét, hogy azokat Izrael elleni támadásokhoz használják fel. Ennek a politikának az volt a fő célja, hogy szélesebb körű konfliktust idézzen elő a Közel-Keleten, amely az Egyesült Államokat és szövetségeseit egy olyan megnyerhetetlen háborúba vonná be, mint amilyet a közelmúltban Irakban és Afganisztánban láthattunk. 

Watkins mindezek után nem tartja meglepőnek, hogy Oroszország biztosítékot kapott az iraki kormánytól arra, hogy megkapja az akkasi gázmező kutatási és kitermelési engedélyét. Ezt egy az iraki olajügyi minisztériummal szorosan együttműködő forrás alapján állítja. A hatalmas nyomást, amelyet Oroszország gyakorolt Bagdadra mind az ország déli részén folytatott tevékenységei, mind pedig az északi Kurdisztán olaj- és gázszektora felett gyakorolt befolyása révén, fokozza az Iráni Iszlám Forradalmi Gárdista Hadtest elemeinek az iraki olajminisztériumra gyakorolt erőteljes lobbizása is. „Az orosz engedély tehát lehetővé tenné az általa kiválasztott vállalatok számára, hogy a 20 éves engedélyezési időszak alatt 5-10 éves periódusokra alvállalkozásba adják a szerződés egyes részeit, és ebben erősen szerepelni fognak a kínai cégek” – zárja jóslással a sorait Watkins. 

Azért megállapíthatjuk, hogy Watkins sok hidegháborús poggyászt hordoz magával. Talán a legszórakoztatóbb az, hogy attól a kínaiak és oroszok által feltehetően alkalmazandó biztonságpolitikai gyakorlattól óvja a világot, amelynek a konstrukcióját a Nyugat országai alakították ki évtizedekkel ezelőtt.  

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn