Idén már nem csak a technológiai cégek profitálnak a nagy techboomból 

Szerző: | 2024. január. 11. | Társadalom, Technológia

Bár fogyasztóként csak körülbelül egy éve ismerkedünk a mesterséges intelligenciával (MI), az IT-szektor már régóta használja. Azonban a technológiai cégeken kívül is egyre népszerűbbé válik ez a technológia a vállalatok körében. 

Tavaly hatalmasat robbant a techszektor – azon belül is leginkább a technológiai óriásvállalatok profitáltak –, hiszen a befektetők nagy reményeket fűztek a mesterséges intelligenciához. Az Alphabet, az Amazon, az Apple, a Meta, a Microsoft és az Nvidia egyforma súlyozású részvényindexe közel 80 százalékkal nőtt. Ezek a technológiai cégek azért profitáltak, mert vagy magukat az MI-modelleket, vagy az azokat működtető és szolgáltató infrastruktúrát biztosítják. 

A The Economist szerint 2024-ben a technológiai ágazaton kívüli vállalatok lesznek a mesterséges intelligencia nagy haszonélvezői, hiszen a ChatGPT megjelenésével indult MI-hullám kezdete óta több mint egy év telt el, így volt idejük ismerkedni az új technológiával. Egyre több cég használ mesterséges intelligenciát például a dokumentumok első tervezeteinek megírására, a jogi szerződésektől a marketinganyagokig.  

Ez pedig még csak a kezdet. Az MI elképesztő gyorsasággal fejlődik, amivel bár nehéz lépést tartani, a vállalatok várhatóan folyamatosan igyekeznek felzárkózni. A technológiát tehát hamarosan a megbeszélések felvételeinek összegzésére vagy a kutatás-fejlesztésben is használhatják. A KPMG könyvvizsgáló cég felmérése szerint  

a cégek négyötöde azt mondta, hogy 2024 közepéig több mint 50 százalékkal tervezi növelni a befektetését a mesterségesintelligencia-eszközökbe. 

Emellett folyamatosan kerülnek ki új mesterséges intelligenciák, vagy azokkal felszerelt programok a piacra, ami azt jelenti, hogy amelyik vállalat eddig nem találta meg a számára megfelelőt, mostanra valószínűleg sikerül neki.

A Microsoft 2023 végén bevezetett egy olyan MI-chatbotot, amely többek között a Word és az Excel felhasználóit segíti. A Google szintén ugyanezt tervezi a Google Docs és a Sheets programban. Ez a techboom pedig már most azt eredményezte, hogy 

a kockázatitőke-befektetők 2023-ban több mint 36 milliárd dollárt fektettek a generatív MI-be, több mint kétszer annyit, mint 2022-ben. 

 Ez pedig még korántsem a vége a mesterséges intelligencia karrierjének, sőt, inkább a kezdete. 

Emellett a technológiában jártas szakemberek iránti kereslet is megnövekedhet. A PredictLeads kutatócég szerint az S&P 500-as cégek kétharmada hirdetett olyan állást, amelyben említést tesznek az MI-ről. Jelenleg ezen vállalatok állásajánlataiban 5 százalékban szerepel a technológia, szemben az elmúlt három év átlagosan 2,5 százalékával. A McKinsey tanácsadó cég 2023-as felmérése szerint a vállalatok bizakodók, és úgy gondolják, hogy egyre könnyebb lesz szakembert találni az MI-vel kapcsolatos munkakörök betöltésére. 

Kisebbek, de fürgébbek 

A The Economist szerint a kisebb cégek valószínűleg gyorsabban felveszik a tempót. Ez történt a technológia korábbi hullámainál, az okostelefonoknál és a felhőnél is, hiszen a technológiában látják a nagyobb halakkal szembeni előny megszerzésének lehetőségét. 

A nagyobb vállalatok közül várhatóan az adatközpontú cégeknek, például az egészségügyben és a pénzügyi szolgáltatásokban tevékenykedőknek igen fontos az elővigyázatosság és a megfelelő rendszer kiválasztása, hiszen a rossz adatkezelés nagy kockázatot jelent ezeken a területeken. A vezetők aggódnak amiatt, hogy az értékes adatok kiszivárognak az MI-eszközökön keresztül. A biztonságos adatkezelés nélküli cégeknek lehet, hogy át kell szervezniük a rendszereiket, mielőtt a generatív mesterséges intelligenciát alkalmaznák. 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn