Egyetlen ábrán az MI-eszközök térhódítása

Szerző: | 2024. január. 27. | Technológia

A mesterséges intelligencia tavalyi robbanása csak a kezdet volt. Ahhoz képest, hogy a technológia nincs szabályozva, az összlátogatók száma csak a dobogó felső fokán álló ChatGPT esetében mintegy 15 milliárd volt tavaly.

A mesterséges intelligencia 2023-as robbanásával olyan folyamat vette kezdetét, amelynek a hatásait lehetetlen előre megjósolni. A nyelvi modellek és a képgenerátorok új korszakot nyitottak, a változást hozó eszközökre pedig befektetők, fejlesztők és természetesen felhasználók hada vetette rá magát.

A Visual Capitalist a tavalyi adatok alapján egyetlen ábrán mutatja be és rangsorolja a mesterségesintelligencia-alapú eszközök sikerességét, valamint a legnagyobb szegmensű felhasználási területeit.

A netes látogatások alapján 2023 csúcsfavoritja az OpenAI terméke, a ChatGPT volt. 2022 szeptembere és 2023 augusztusa között a látogatások több mint 60 százalékáért volt felelős, ami 14,6 milliárd elindított folyamatot jelent a webhelyen.

Visual Capitalist
Visual Capitalist

A ChatGPT-t egy másik, „karakterlétrehozási” csavarral megbolondított chatbot, a CharacterAI követi, ám bármennyire jól csillog az ezüstérem, 3,8 milliárd látogatásával messze elmarad az éllovas mögött. A teljesítmény egyelőre az összesített felkeresések 15,8 százalékára volt elég, de még ez is köröket ver a harmadik helyezett mesterségesintelligencia-alapú íráseszközre, a Quillbotra, amely 1,1 milliárd látogatást vonzott az oldalára, 4,7 százalékos összesített eredményt szállítva fejlesztőinek.

Resztli

A három dobogós helyezett előnyét jól jelzi, hogy együttesen a 2023-ban mesterségesintelligencia-termékekkel foglalkozó webhelyek látogatásainak több mint a 80 százalékát vitték el.

Meglepő módon a képalkotó Midjourney csak a negyedik helyre futott be 2,1 százalékos szeletkihasítással és 500 milliós felhasználási mutatóval, míg a gépi tanulást segítő „MI-olvasztótégely”, a Hugging Face lett az ötödik 316,6 millió elindított kéréssel.

***

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn