Rendkívül kínos véget ért Brüsszel próbálkozása, hogy Elon Musk X platformja ellenében saját közösségi oldalt indítsanak. A nyilván sok adófizetői euróba került EU Voice két év alatt negyven felhasználót tudott felmutatni. A szánalmas produkció végül a kukában végezte.
Nagyon kínos történetté vált, így május 18-án megölik az Európai Unió Twitter-klónját, az EU Voice-ot. A közösségi platformra – amelyről nem véletlenül nem hallott senki – két év alatt mindössze negyven uniós képviselő és intézmény regisztrált, a dicső halál bejelentésének pillanatában, vagyis április végén mindössze tizennyolc aktív felhasználóval büszkélkedhetett. (Izgalmas viták folyhattak ott.)
Annyira sikeres volt, hogy kinyírták
Pedig Brüsszel nagyon is komolyan gondolta a dolgot: miután úgy elborzadt Elon Musk Twitter-felvásárlás utáni szavaitól a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság fontosságáról, hogy azóta is fenyegeti és öncenzúrára akarja kötelezni az azóta X néven futó platform vezérét. Így aztán virtuális atombombaként úgy vélte, létrehozza az EU-komfort, uniformisba burkolt ellenoldalt, amelyet frappánsan és fantáziadúsan EU Voice-nak nevezett el valaki, akinek ez a dolga.
A közösségi oldalról éppen csak a közösség hiányzott, a sok száz EU-s képviselő, intézményi kommunikátor, diplomata közül gyakorlatilag senki nem vette komolyan az X-ellenes platformot, és bőszen nyomultak és nyomulnak tovább magán az X-en.
Még a véresszájú Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa is az X-en fenyegette az X-et – biztos, ami biztos, ott többen olvassák.
Az EU Voice annyira gagyi volt, és annyira senkit nem érdekelt, hogy a kivégzése teljesen egyértelművé vált, a kérdés inkább az, miért húzták-halasztották a kegyelemgolyó kilövését két évig. Amikor néhány nappal ezelőtt bejelentették az eutanáziát, nem mindennapi módon tették: az Európai Bizottság sikertörténetként kommunikálta az oldal működését, és bejelentette, most aztán jól megmutatta mindenkinek, hogy bármikor képes alternatív megoldást ajánlani a renitenskedő, nem Brüsszel szája íze szerint kommunikáló közösségi platformokra.
Férfias játékok
Valószínűleg Wojciech Wiewiórowski európai adatvédelmi biztos is harsányan felröhögött, amikor elolvasta a sajtóosztálya által összetákolt búcsúközleményt, amelyben bejelentette az EU Voice halálhírét. Mint írta: a közösségi platform kezdetben csak egy évre volt tervezve, de „annyira sikeres volt”, hogy kettő lett belőle.
„Büszke vagyok a projekt sikerére, különös tekintettel a rendelkezésünkre álló korlátozott erőforrásokra” – lelkendezett, majd szomorúan hozzátette, hogy sajnos az EU „képtelen volt teljes tulajdonjogot szerezni a szerverek üzemeltetése felett, így nem tudta olyan magas színvonalon fenntartani a platformot, amelyet a felhasználók megérdemeltek volna”, így az oldal lelövése mellett döntöttek.
Az Európai Bizottság egyébként globális technológiai szabályozóként igyekszik feltüntetni magát, és kell-e több bizonyíték, hogy ez így is van?
Az EB adatvédelmi biztosa arra a kérdésre már nem kívánt reagálni, hogy mennyibe került ez az ízig-vérig brüsszelien dilettáns munka az adófizetőknek. Pedig jó lenne tudni, mennyit fizettünk a homokozólapátokért annak a tucatnyi gyerkőcnek a játszótéren. Csak úgy, a sokat hangoztatott átláthatóság jegyében.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Shutterstock