Körözési listára tette Moszkva az észt miniszterelnököt

Szerző: | 2024. február. 17. | Háború, Makronóm Morzsa

A Kreml szerint Kaja Kallas közönséges bűnöző, akivel szemben az ország törvényei szerint kell eljárni.

Oroszország – tucatnyi balti országbeli politikussal együtt – körözési listára tette Kaja Kallas észt miniszterelnököt.

Az orosz belügyminisztérium nem részletezte, hogy pontosan mivel vádolják Kallast, de a Kreml és a külügyminisztérium szóvivőjének a szavai arra engednek következtetni, hogy az észtországi második világháborús szovjet emlékművek eltávolítása áll a háttérben.

Dmitrij Peszkov a Kreml részéről úgy nyilatkozott: az emlékművek rombolói meggyalázzák a történelmi emlékezetet, ami nem más, mint ellenséges tevékenység Oroszország ellen, így természetes, hogy a döntéseikért felelniük kell. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő is arra utalt, hogy a körözést a szovjet emlékművek meggyalázása miatt adták ki. „Felelnie kell a világot a nácizmus és fasizmus alól felszabadítók emlékének meggyalázásáért. És ez még csak a kezdet” – mondta.

Az észt kormány 2022 nyarán döntött úgy, hogy minden szovjet emlékművet el kell távolítani a közterületekről. Akkor Kallas azt mondta, nem tiltják meg a megemlékezéseket, de azt olyan helyen tegye mindenki, ahová való: a temetőkben. A miniszterelnök egyébként nem izgatja magát különösebben a körözési lista miatt. Mint fogalmazott, ez is csak azt bizonyítja, hogy helyesen cselekszik.

Kaja Kallasnak a háború kitörése óta több zűrös ügye akadt a hadibeszerzésekkel és az EU-s források felhasználásával kapcsolatban, de megrögzött oroszellenessége és az ukrajnai háborút a végtelenségig elhúzni igyekvő retorikája miatt mindenki félrenéz, ha a kettős játékairól van szó. Népszerűsége agresszív háborúpártisága miatt sokáig nőtt, olyannyira, hogy a neve komolyan szóba került a NATO-főtitkári poszt várományosai között. Valószínűleg akkor húzták ki az esélyesek listájáról, amikor kiderült: miközben a szankciós politika legvégletesebb megoldásait szorgalmazza, férje a háború kitörése után is vígan üzletelt az oroszokkal, ráadásul úgy, hogy az egyik vállalatába maga Kallas is beszállt egy komolyan összeggel.

***

Kapcsolódó:


Fotó: MTI/AP

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn