Már az észt miniszterelnök is NATO-főtitkár akar lenni

Szerző: | 2023. november. 16. | Háború, Kiemelt

Kaja Kallas szerint Ukrajna nyeri a háborút, aki pedig mást állít, az oroszbarát. Európa egyik leghipokritább kormányfője csúcsra járatta az ambícióit.

Washingtonba utazott Kaja Kallas észt miniszterelnök, hogy a kicsi, katonai erejét tekintve teljesen elhanyagolható balti állam minden tekintélyét latba vetve meggyőzze a szkeptikus republikánus képviselőket: az ukrajnai háborúba befektetni továbbra is kötelessége az Egyesült Államoknak, hiszen az ukrán siker borítékolható.

A Politico által szervezett védelmi szimpóziumon a kormányfő határozott igennel felelt arra a kérdésre, elvállalná-e a NATO főtitkári pozícióját Jens Stoltenberg távozása után. Kallas neve nem először merül fel a szövetség vezetése kapcsán: az utóbbi hónapokban egyre több hír kering arról, hogy a következő főtitkárnak nőnek kell lennie. A pletykák szerint Zuzana Čaputová szlovák, Kolinda Grabar-Kitarović volt horvát elnök, Mette Frederiksen dán kormányfő, valamint Kaja Kallas esélyes a posztra. Az egyetlen férfi, aki eddig óvatosan beszállt a ringbe, az a posztjáról most távozó holland miniszterelnök, Mark Rutte volt, aki finoman közölte, „rendkívül érdekesnek” találná a feladatot, és örömmel vállalná, ha felkérnék rá.

Egy kis ellentmondás

Kallas – miután Észtországnak sem a katonai, sem a gazdasági ereje nem predesztinálja semmiféle vezetői szerepre – leginkább azzal tűnt ki az EU-s tagállami tömegből az ukrajnai háború kitörése óta, hogy ő gyűlöli a leghangosabban Moszkvát. Nem létezett olyan szankció, aminek ne követelte volna a szigorítását, és ő kiabált a legjobban az ukrán fegyverszállítások fokozása érdekében. Hogy jó példával szolgáljon,

országa lerohadt, régi szovjet haditechnikáját el is ajándékozta Kijevnek, hogy aztán – remek üzleti érzékkel kihasználva egy kiskaput – az Európai Békekeret összegéből vadonatúj nyugati haditechnikát rendeljen,

vagyis az EU-s adófizetők pénzéből hajt végre haderőfejlesztést, több brüsszeli politikus és uniós államfő megrökönyödésére.

Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor kiderült, hogy Kallas férje a háború kezdete óta zavartalanul és vidáman üzletel az oroszokkal, sőt: a szankciók folyamatos szigorát harciasan követelő kormányfő még pénzt is adott az egyik vállalkozáshoz, így gyakorlatilag saját maga is részesévé váltaz üzletnek. A karakán vezető természetesen mindent tagadott, az újságírói kérdésekre makacsul csak azt hajtogatta, hogy mennyire megterhelő miniszterelnöknek lenni, végül úgy tett, mintha az egész botrány nem is létezne, helyette páros lábbal szállt bele Orbán Viktor miniszterelnökbe, amiért kezet mert fogni Putyinnal. A választ már nem köszönte meg.


A Zelenszkij-narratíva

Kallas Washingtonban is eldarálta az ukrán narratívát (amelyben egyébként már a hadsereg főparancsnoka sem hisz), miszerint Ukrajna végül le fogja győzni az orosz haderőt, és visszakergeti azt oda, ahonnan jött. Bár megérti az amerikai és európai aggodalmakat, azt makacsul visszautasította, hogy a háborúban patthelyzet alakult volna ki. Szerinte aki ilyeneket állít, az az oroszok malmára hajtja a vizet, és a Kreml érdekeinek megfelelően beszél.

Miután ilyen pontosan elemezte a harctéri helyzetet, közölte, hogy még több amerikai segélyre van szükség a háború folytatásához és a valamikor egészen biztosan bekövetkező ukrán győzelem eléréséhez.

A beszélgetést egyébként rendkívül pozitívan értékelte: szerinte az amerikai szkeptikusok álláspontja nem is áll olyan távol az övétől, bár azt elismerte, hogy a jövőre vonatkozó elképzelések több ponton nem találkoztak egymással.

***

Kapcsolódó:


Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn