Európa egzisztenciális fenyegetést, Washington pedig regionális konfliktust lát az ukrajnai háborúban, amely nem indokol globális elköteleződést. Egy katonai szövetség azonban nem élheti túl, ha a tagjai nem értenek egyet abban, mi a háború, mi a béke és mi ellen kell egymást megvédeniük.
Az „öt éven belüli orosz támadás” narratívája áthatja az európai közbeszédet. A rettegtetés szinte kampányszerű a háborúpárti országokban, a józanabb hangok azonban másról beszélnek. A Kreml számára egy NATO-val vívott háború már valóban a teljes összeomlással lenne egyenlő, Európának azonban a háborús uszítás helyett ideje lenne bevonni Moszkvát a biztonságról szóló párbeszédbe.
Az amerikai védelmi stratégia egyik fő építője, Elbridge Colby Brüsszelben meglepően békülékeny hangot ütött meg, miközben egyértelművé tette: Washington továbbra is garantálja a NATO kollektív védelmét és a nukleáris ernyőt, de a jövőben nem kíván Európa mankója lenni. A „NATO 3.0” víziója szerint Amerika stratégiai fókusza Ázsiára tolódik, Európának pedig nagyobb pénzügyi és katonai felelősséget kell vállalnia.
A NATO jövőjéről szóló viták az ukrajnai háború, az amerikai belpolitikai fordulatok és az európai védelmikapacitás-építés közepette új lendületet kaptak. Egyre több jel utal arra, hogy a szövetség kohéziója egy hosszabb történeti folyamat eredményeként gyengült, a mostani feszültségek pedig ennek tünetei.
Egyre kevésbé katonai, sokkal inkább politikai kérdés a NATO válsága, hiszen az európai országok hite megrendült az USA automatikus védelmi garanciáiban. Washington 2027-re gyorsabb teherátadást sürget, azonban az európai képességpótlás években mérhető.
A grönlandi vita az elmúlt hetekben túlnőtt egy távoli autonóm terület státuszkérdésén. Donald Trump vámfenyegetésekkel és pénzügyi megtorlással helyezte nyomás alá európai szövetségeseit. A konfliktus ezzel a gazdasági és pénzügyi eszközök geopolitikai alkalmazásának szintjére lépett.
Egyre nagyobbak a hullámok a Földközi-tengeren, ugyanis Görögország egy olyan lépésre készül, amit Törökország 30 éve „casus bellinek”, azaz háborús oknak tekint: a Földközi-tenger keleti partvonalát is szeretné hozzáigazítani a nemzetközi jogi standardokhoz.
Egy év alatt 14 százalékponttal esett az Egyesült Államok támogatottsága a szövetségesek körében, Kína viszont több országban már népszerűbb. A Gallup adatai szerint egyre több jel utal a NATO politikai kohéziójának repedezésére.
A hét ábrája
A moldovai elnök, Maia Sandu nemrég kijelentette: egy esetleges népszavazáson támogatná a Romániával történő egyesülést. A szomszédos országba való beolvadás talán közelebb van, mint gondolnánk, de vajon miért mond ilyet egy szuverén állam elnöke?
Bár a NATO-főtitkárnak méltán adták a Trump-suttogó becenevet, arra senki nem számított, hogy a végére annyira elhalkul, hogy már senki nem érti a szavát. A szövetség politikusai és katonai szárnya egyaránt mélyen hallgatnak az amerikai elnök grönlandi terveivel kapcsolatban – ez pedig igen rossz előjel a szigetre nézve.
Donald Trump ismét Grönlandra vetett szemet: a Fehér Ház szerint a sziget nemzetbiztonsági okból fontos, Washington pedig több – a katonai megszállástól a „puha” befolyásszerzésig terjedő – forgatókönyvet is mérlegel, amelyek alapjaiban rengethetik meg a NATO-t és az északi status quót.
Trump grönlandi fenyegetései mögött nem egy katonai forgatókönyv, hanem egy hosszabb távú stratégia rajzolódik ki, amely Dániát megkerülve próbálja újrarendezni a sziget geopolitikai státuszát. A katonai opció emlegetése inkább kommunikációs eszköz, mint reális terv: Washington a keményebb és a puhább, de tartósabb nyomásgyakorlás lehetőségeit egyaránt teszteli.
A hét ábrája
A nyugati narratíva szerint bármi is történik, Putyin vesztesként kerül ki az ukrajnai háborúból: az orosz hadsereg mítosza összeomlott, szankciók sújtják a gazdaságot és több ezer katonájuk hal meg a frontvonalakon. Eközben azonban példátlan megosztottság uralkodik a nyugati szövetségben, amivel Moszkva máris nyert.
Olaszország jelezte, hogy – noha továbbra is támogatja Ukrajnát – nem tartja jó ötletnek újabb amerikai fegyverek küldését, amíg a béketárgyalásokra esély van. Ezzel egyrészt kihúzza magát a Kijev ellátását célzó programból, másrészt jelentősen le is fékezi azt.
A török kormány több évtizede ígéri a Fekete-tenger új kapuját, ám az Isztambul-csatorna ma inkább politikai eszköz, mint valós projekt. Miközben a finanszírozás hiányzik, a geopolitikai kockázat nagyon is jelen van – különösen a háború árnyékában.
Hatszoros túltermelés az ukrán hadiiparban – jöhet az exportrobbanás, ami felkavarhatja a térséget?
Miközben Oroszország és Belarusz egyre szorosabban együttműködik katonailag, a balti államok a NATO védőernyője alatt próbálnak egyensúlyt találni a diplomácia és a katonai elrettentés között. A térségben a határ menti légtérzáraktól kezdve a GPS-zavarásokig minden jel arra utal, hogy a balti térség ismét forró ponttá válik.
Donald Trump ismét a NATO-t vette célba, ezúttal Spanyolországot támadva amiatt, hogy nem teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó új, 5 százalékos GDP-arányos célt. Az amerikai elnök odáig ment, hogy a tagállam kizárását vagy önkéntes távozását javasolta.
Trump visszatérésével Washington az ukrajnai háború terheit Európára hárítja, miközben figyelmét Kínára és Latin-Amerikára összpontosítja. Az EU így az amerikai érdekek végrehajtójává válik: fegyvert vásárol, energiát importál és viseli a konfliktus következményeit. Magyarország számára mindez az energiabiztonság és a keleti kapcsolatok megőrzésének kihívását jelenti egy egyre megosztottabb Európában.
Elakadt az Európai Unió új szankciós csomagja: a G7, azaz Donald Trump végső szava előtt Brüsszel nem lép – miközben Washington a tökéletes csapdahelyzetet alakította ki számára.
Először fordult elő 2022 óta, hogy egy NATO-ország orosz drónok ellen fegyverrel válaszolt. A drónincidens a NATO határain egyfajta tesztként szolgált – az oroszok pedig még akkor is megkapták a választ, ha (mint állítják) nem ők állnak az akció mögött.
Az amerikai diplomácia türelme fogyóban: a Trump által kierőszakolt 5 százalékos NATO-kötelezettség nem kerülhető meg kreatív trükközéssel. Olaszország ötlete, hogy a messinai hidat védelmi beruházásként könyveljék el, Washington szerint elfogadhatatlan. Meg is lett az eredménye.
Miközben Oroszország üdvözli Trump békeközvetítői próbálkozásait, élesen elutasítja az ukrán biztonsági garanciák európai tervezetét.
„Adjunk NATO-tagságot Oroszországnak” – javasolta Matt Gaetz volt republikánus képviselő, aki szerint így lehetne lezárni az ukrajnai háborút. Bár az ötlet valamilyen formában újra és újra felbukkan a Fehér Ház környékén, inkább emlékeztet geopolitikai kabarétréfára, mint reális tervre.
Miközben Ukrajna látványos sikerekkel megtörte az orosz flottát és helyreállította a gabonaexportot, Moszkva új bázisokkal és haditengerészeti fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni a tengeri dominanciáját. A tét nemcsak Ukrajna partvidékének jövője, hanem Európa biztonsága is.
Európa új biztonsági mechanizmust fontolgat Ukrajnának: Giorgia Meloni „könnyített NATO-modellje” gyors, 24 órán belüli reagálást írna elő egy orosz támadás esetén, katonai, gazdasági és szankciós eszközökkel. Bár nem ér fel a NATO 5. cikkelyével, mégis erős elrettentő üzenet Moszkva felé, és jelzi, hogy Ukrajna nincs egyedül – ugyanakkor a terv Oroszország provokációjaként is értelmezhető.
Észtország új védelmi doktrínája a megelőző csapások lehetőségére épít, hogy még az ország területére érkezés előtt megsemmisítse az orosz fenyegetést. A történelmi tapasztalatok, a stratégiai mélység hiánya és az ukrajnai háború tanulságai miatt Tallinn drasztikusan növeli védelmi kiadásait, fejleszti hosszú hatótávolságú csapásmérő képességeit.
A haderő főparancsnokának, Szirszkij tábornoknak saját katonái adták a Hentes becenevet. És nem azért, ahogyan az oroszokkal, hanem azért, ahogyan az ukránokkal bánik.
