Szerző: Boros Gergő agrárszakértő, a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja 

Egyre erősebben érzékelhető az elmúlt években az a tendencia, ami alapján nemcsak a globális veszélyeket látjuk, de alapjaiban kérdőjeleződik meg a magyar agrárium jövője, mégpedig több aspektusból is. Nézzük akkor sorjában azokat a kihívásokat, amelyekkel a hazai gazdálkodóknak, a magyar mezőgazdaságnak nagyon gyorsan számolnia kell. 

Hatalmas hátrányt okozhatnak a belső szabályozások és az EU-s támogatási rendszer átalakulása 

Első és legfontosabb a kihívások közül a belső szabályozások és a támogatási rendszer változása. Aki nap mint nap benne dolgozik, az pontosan tudja, hogy adminisztratív szempontból egyre bonyolódik a gazdálkodás, fokozatosan nehezedik az agrárium helyzete. Mire gondolok? Évről évre fontos és igen hasznos, hatékony növényvédő szerek kerülnek tiltólistára, és a műtrágyázási szokások is jelentős átalakulás alatt vannak a földekre kijuttatható nitrogén és egyéb hatóanyagok korlátozása miatt. 

Több feladat, de kevesebb forrás 

Az EU korábban mindig azzal az eszközzel élt, hogy nem korlátozott, hanem a többletfeladatok vállalása mellé többletforrást rendelt a gazdáknak. Magyarul kompenzálta a növekvő terheiket vagy a kieső bevételeiket. Ez azonban az utóbbi 10 évben lassan-lassan, de egyértelműen és szignifikánsan megváltozott. Észrevehető a trend, hogy amit egy adott ciklusban felállított extra elvárásként (amiket pluszjövedelemmel honorált) fogalmazott meg az EU, az a rákövetkező ciklusban már az alapkövetelmények közé került. Lopakodva, de folyamatosan növelve a gazdálkodók terheit. 

Az agrárium súlya már 4 évtizede zsugorodik 

Ezt követően, a fenntarthatósági elvek erőltetett bevezetése után jött az agráriumra szánt források folyamatos csökkentése. Érdemes kiemelni: az agrárium súlya az EU-s költségvetésen belül már 40 éve zsugorodik, ez azonban eddig a közvetlen kifizetéseket kevésbé érintette. Inkább a piacot támogató-kiegyensúlyozó intézkedések tűntek el, így például a piacvédelmi beavatkozások bármilyen formája. Az utóbbi két uniós ciklusban, 2014 és 2020 között, valamint az új 2021–27-es időszakban azonban már érzékelhető a közvetlen kifizetések érdemi visszavágásának a trendje is. Eddig csupán a támogatások reálértékét erodálták, azaz a hét év során elszenvedett infláció csak egészen kis részét kompenzálták a következő ciklusban. Mára azonban ott tartunk, hogy már nominális emelés sincs! Az infláció (ami most éppen 40 éves rekordokat dönt szerte az EU-ban is) teljes mértékben évente akár 10–20 százalékkal is erodálja majd a támogatások reálértékét. 

Az egyre újabb uniós tervek és háttéranyagok pedig már egyenesen nominális, azaz euróban kifejezve is csökkenést irányoznak elő a területalapú támogatás tekintetében, mondani sem kell, hogy „természetesen” növekvő adminisztratív terhek mellett. Noha vannak bizonyos események (pl. gazdatüntetések), amik időről időre megakasztják a fenti folyamatok gyors eelőrehaladását, és időlegesen hátrálásra kényszerítik az EU-s döntéshozókat, azonban, látva a hosszú távú politikai folyamatokat és az elmúlt 20 év trendjét, nem lehetünk bizakodók ezen a téren. 

Boros Gergő agrárszakértő, a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja 

Fontos az ukrán termőföld nyugati érdekkörbe vonása 

De térjünk rá az EU-s agrárpolitika tágabb aspektusaira is, különösen a Nyugat részvételére és esetleges mögöttes érdekeire az ukrán háborúban. Jól láthatóan a nyugat-európai és az észak-amerikai nagyhatalmak már eddig is – és ezután is – jelentős dollár- és euró-százmilliárdokat ölnek a háborúba. Ha eltekintünk a néha meglehetősen átlátszó humanitárius és egyéb érvelésektől (demokrácia védelme, a jó és a rossz csatája és hasonlók), akkor okkal feltételezhetjük, hogy a támogatók ezt a pénzt mindenképpen vissza szeretnék kapni, mégpedig busás haszonnal. Sőt, nemhogy vissza szeretnék kapni, hanem ezeken a „háborús kölcsönökön” ők jól tejelő termelőeszközöket szeretnének vásárolni. A sokféle ilyen befektetési eszköz közül az egyik biztosan a termőföld lesz, hiszen ez Ukrajna igazi kincse, talán a legnagyobb vagyoni értéke. Jól látjuk, hogy már most is jelentős érdekeltségeik vannak a nyugati vállalatoknak Ukrajna-szerte, de ez a trend a következő években pörög majd fel igazán.  

Az érdekek erősségét mutatja az is, hogy Brüsszel már most kvázi EU-tagnak kezeli Ukrajnát, legalábbis kereskedelmi szinten ez egyértelműen érzékelhető. Hiszen vámmentesen érkezhetnek termékek az unióba, csökkentették a kereskedelem adminisztratív terheit, lényegében megvalósul az ukrán munkaerő szabad áramlása és érkeznek a megtámadott országba az EU-s költségvetésből nem elhanyagolható mértékű támogatások. Ezek az intézkedések meg is hozták az eredményt, például számunkra az olcsó ukrán gabonát. Ezért és egyéb jogszabályi módosítások miatt már szinte minden országban tüntetnek a gazdák, azonban ennek az érdemi hatása erősen kérdéses. Ez a trend egy felső politikai stratégia része, ezért így vagy úgy, de minden bizonnyal folytatódik onnan a gabona beáramlása. 

Erősítenek a brazil, a távol-keleti és az észak-amerikai konkurensek 

Adott tehát egy túlszabályozott, meredeken csökkenő támogatottságú ágazat, amelyben a dolgozók és a vállalkozók átlagéletkora rohamosan nő. E mellé pedig megérkezett egy komparatív előnyökkel felvértezett, kevéssé szabályozott hatalmas versenytárs, amely mögött azoknak az érdekei húzódnak meg, akik elvileg „képviselik” az EU-s intézményeket. Nem kell túl nagy fantázia, hogy gazdaságilag ennek mi lesz a vége. Persze, ha ez nem lenne elég, vélhetően legalább egy szabadkereskedelmi egyezmény „segíti” majd a gazdák helyzetét a jövőben. 

Itt elsősorban az Észak- és Dél-Amerikából, illetve bizonyos tekintetben a Távol-Keletről beáramló mezőgazdasági termékekre gondolok. A szabadkereskedelmi egyezmények gerincét az adja, hogy az EU piacot szeretne szerezni az iparának (főleg az autóiparnak), ezért cserébe megnyitná a mezőgazdasági piacait.  

Az USA és az EU közötti úgynevezett transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség, vagyis a TTIP-megállapodás a járvány előtti időszakban nagy reményekkel kecsegtetett, de azóta háttérbe szorult. Ennek az egyik fontos része az volt, hogy az EU-ban gyártott autók vámmentesen mehessenek az USA-ba, cserébe az amerikai gabona és húsáru ugyanígy érkezhetett volna az unióba. Egyelőre azonban még mindig nincs aláírt megállapodás, pedig már évtizedben mérhető a tárgyalások hossza. Előbb-utóbb lesz valamilyen megegyezés, ami az EU mezőgazdaságára biztosan kedvezőtlenül hat majd, és ennek csak a mértéke kérdéses. Kisebb részmegállapodások Kanadával és néhány dél-amerikai szereplővel (például Brazíliával) már voltak, így például az unió és az egyes dél-amerikai országok közti EU–Mercosur egyezmény. 

Alig használtuk ki az EU-támogatások nyújtotta lehetőségeket a szektorban 

Sajnos az unión belüli összehasonlítás sem kedvező: a magyar mezőgazdaság európai viszonylatban is különösen rossz helyzetben van. Az elmúlt évtizedek támogatási lehetőségeivel nem vagy csak gyengén tudtunk élni, az agrárágazatunk versenyképtelen és extrém sérülékeny. Kijelenthető, hogy a gazdaságok mintegy 60 százaléka azonnal csődöt jelentene, ha megszűnne a területalapú támogatás. 

Korábban az volt az általános stratégia, hogy növekedni kell, főleg birtokméret szempontjából. Ma a hozamnövelés lépett elő fő célként, a durva szabályozások miatt azonban érdemi termelésihozam-növekedés hektáralapon nem elképzelhető. Mivel az EU-ban a kisebb átlagos birtokméret volt általános a korábbi évtizedekben, ezért itthon a kezdeti 60-70 hektártól már életképes gazdaságot lehetett működtetni. Ma ez a gazdaságossági határ valahol 300 hektárnál kezdődik.  

300 helyett 3000 hektáros birtokméret lenne jó?! 

A közeljövőben az ukrán területek belépésével arra kell számítani, hogy az ideális birtokméret az említett 300-ról 3000 és 5000 hektár közé helyeződik át. Tehát kijelenthető, hogy ha az ukrán EU-csatlakozásra a mai rendszerben kerül sor, nagyobb változtatások nélkül, akkor a magyar mezőgazdaság 95 százaléka totálisan versenyképtelen lesz.  

Sem tőke, sem elegendő föld nem áll rendelkezésre hazánkban ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság bármilyen módon versenyben maradhasson az ukránnal szemben. Fontos természetesen kiemelni, hogy lesz néhány vállalat, amely ezt az új nagyságrendet meg tudja majd ugrani, hiszen hazánkban ma is termelnek ekkora területeken. E nagyok mellett a kisebbeknek csupán egyetlen esélye maradhat, az pedig az agrárbiznisz vertikális integrációja, ami a földtől az asztalig koncepciót jelenti. Erre ma Magyarországon csupán egyetlen vállalkozás képes, mégpedig a Bonafarm. Bár ez sem teljesen, mert a műtrágyagyártás és a kiskereskedelmi hálózat még hiányzik a portfóliójából. 

Kijelenthető tehát, hogy a magyar agrártársadalom – még ha ez egyelőre nem is látszik – a végnapjait éli. Ez pedig jelentős nyomást fog helyezni a földárakra és a földre mint befektetési termékre. A földkoncentráció fokozódik, azonban lesznek olyan periódusok, amikor a földárak stagnálni vagy egyenesen csökkenni fognak. A vevők egyszerűen eltűnnek, az eladókból pedig sokkal több lesz. Ez egyébként részben most is érzékelhető lokális szinteken. Ez belső piaci mechanizmusként hat majd a piaci szereplőkre, ezáltal a piacra. Lesz azonban egy másik fontos lába is a földárak megingásának, amelyről az alábbiakban lesz szó. 

Mi lesz, ha tartósan magas marad a kamatszint? 

A közeljövő egyik legfontosabb kérdése befektetési oldalról a nemzetközi és a hazai kamatszint alakulása. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed háza tájáról egyre-másra érkeznek a tanulmányok és elemzések, amelyek a változó egyensúlyi kamatszint mértékéről értekeznek. Látják (vagy láttatni igyekeznek), hogy az 5 százalék körüli alapkamat mellett sem kell recessziótól tartani, sőt. Az amerikai gazdaság a Fed álláspontja szerint erős, a munkaerőpiac egészséges, az infláció pedig eltűnőben van. Ezért véleményük szerint az egyensúlyi kamatszint a korábbi 2–2,5 százalék körüli szintről eltolódott a 3–4 százalékos tartományba. Ez az a szint, ami neutrálisnak tekinthető az USA gazdasága szempontjából, azaz se nem fékezi, se nem támogatja azt.  

A kérdés, hogy ez mit jelent Európa, illetve Magyarország számára. Röviden: természetesen egy a korábbinál érdemben magasabb nemzetközi kamatszintet.  

Ha pedig a Fed tartósan a 3,5 százalékos szint körül tartja az alapkamatát, akkor nem lesz nehéz belátni, hogy az EKB sem mehet érdemben ez alá. Hacsak nem szeretné végignézni, ahogy az euró elgyengül, azaz az euró/dollár keresztárfolyam paritás alá bukik, mégpedig huzamosabb időre. Ha pedig az EKB követi a Fedet, és szintén 3 százalék körüli kamatot tart, akkor az MNB sem tehet másképpen, azaz aligha mehet 6–7 százalékos szint alá. Már most látható egyébként, ahogyan fokozatosan közeledünk a stabilan egy számjegyű alapkamat közelébe, a forint folyamatosan meginog, és minden kisebb hírre erős gyengüléssel reagál. E cikk írásakor az euró árfolyama éppen 400 körül jár. 

Ha pedig huzamosabb ideig 6 százalékos MNB-kamatot látunk, akkor ezzel párhuzamosan a rövid futamidejű állampapírkamatok is valahol ezen a szinten tartózkodnak majd. Könnyen lehet az is, hogy a lakossági papírok tekintetében akár még e fölött is, hiszen ösztönözni kell a hazai lakossági állampapír-vásárlásokat. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) most még agresszíven csökkenti a kamatokat, ám idővel olyan tőkekiáramlást kell majd megtapasztalnia, ami alapján lehetséges, hogy a hároméves papírokra ígért 7 százalékos kamat is kevés lesz. Ki lesz az az értetlen befektető, aki ilyen kondíciókkal ad kölcsön foritban az államnak, amikor egyéb instrumentumokkal akár 4-5 százalékot is elérhet? Például dollár- vagy euróalapon, miközben a forint valószínűleg folytatja gyengülő pályáját, és feltehetően a nem is túl távoli jövőben újra látni fogjuk a 410–430 közötti régiót az euró/forint kurzusban. 

Mi várható a termőföldárak terén ilyen környezetben? 

Előre kell bocsátani, hogy a termőföld hosszú távú befektetés egy extrém módon korlátozott piacon. A fentiek alapján tételezzük fel a következőt: adott lesz egy reálértéken folyamatosan csökkenő EU-s támogatás, mégpedig növekvő adminisztrációs terhek mellett. Ehhez jön egy erős ukrán termelési és politikai nyomás, ami az exportpiacainkat folyamatosan rombolja, végül teljesen tönkreteszi, mindehhez pedig csatlakozik egy elöregedő hazai agrártársadalom. Ezt látjuk az egyik oldalon. 

A másikon pedig lesz egy forrásra éhes magyar állam, amely az irányadó kamatok miatt nem tudja majd 7-8 százaléknál olcsóbban finanszírozni magát. Ezért likvid, államilag garantált állampapírokat fog kibocsátani a lakosság számára.  

Vajon milyen üzleti döntések születnek majd a földpiac tekintetében, ahol jelenleg még a kvázi kockázatmentes bérleti szerződések kapcsán sem érhető el a 6 százalékos hozam? 

Vegyünk egy példát: Zalában mintegy 1,4 millió forint/hektár a föld ára, a maximálisan elérhető, hektáronkénti bérleti díj pedig átlag 70-80 ezer forint, de a valóságban inkább kevesebb. Az elmúlt hosszú éveket jellemző alacsony kamatok okán ez a mérsékelt hozamszint senkit nem zavart, hiszen ez az 5 százalék körüli mérték is jobb volt, mint a 0 százalék körüli lekötött betét a bankban, illetve a föld értéke is töretlenül nőtt, tehát reálértéken vagyonfelértékelődés volt érzékelhető. 

Ezek eredőjeként kijelenthető, hogy a föld mint mindent vivő titkos favorit befektetési lehetőség és mint igazi befutó megszűnni látszik. Ennek azonban további következményei is lesznek. A teljesség igénye nélkül: a vidéki gazdaságok és kisvállalkozások folyamatos lecsúszása, majd csődje, fokozott elvándorlás a városok felé, a nagyüzemi mezőgazdaság szinte teljes dominanciája, vidéki települések összeomlása, ami pedig végső soron egy teljes politikai fordulathoz vezet, így ez egy politikai kérdés is! 

A fenti trendek elkerülésére csupán marginális esélyt látok, ezért reálisan egyfajta „vidéki forradalommal” nem számolnék. Az ukrán mezőgazdasági dömping jelentette kihívást kezelni kell, az EU-s támogatási helyzetet is meg kell oldani a következő években, az igazi kérdés csupán az időzítés. Vélhetően a jelenlegi uniós mezőgazdasági támogatási rendszer, a közös agrárpolitika, azaz a KAP a mai formájában 2029-ig lesz érvényben. Tehát ha nehezen is, de addig még döcögni fog a szekér, igaz, jelentős termőföldreálhozam-áldozatok mellett. Az orosz–ukrán háború is eltarthat várhatóan legalább 2025-ig, és utána szükséges még 2-3 év, hogy az új tőkestruktúra berendezkedjen az ottani agráriumban is. Tehát valamikor 2028–2030 között már erősen érezni fogjuk a fenti folyamatokat, ami fokozatos leértékelődést eredményez a hazai földvagyon tekintetében, és jelentősen átalakítja az életünket. A föld csupán egy elem lesz a vagyonos emberek portfóliójában, semmi más, arról nem is szólva, hogy mindez az élelmiszerárakra is kihat majd. 

Mi lesz, ha beüt a klímaváltozás? 

Mindezek mellett még nem beszéltünk egy globális kockázatról, a fenntartható fejlődésről. A fenti események tekintetében ugyanis igazi fekete hattyú jelenség lehet a klímaváltozás. Ha beüt egy a mainál is szélesebb körben, kiváltképp a régiónkban is érezhető változás, amely jelentős aszályokat és árvizeket hoz, akkor persze „egészen más lehet a matek”, de mindez még nagyon bizonytalan. A 2022-es hazai aszály kapcsán már láttuk itthon is az intő jeleket, és nagyon valószínű, hogy belátható időn belül a klímaváltozás kapcsán kisebb-nagyobb természeti katasztrófák is bekövetkezhetnek. Azt azonban ma még egyáltalán nem látjuk, és meg sem tudjuk becsülni, hogy mindez 5-10 vagy 20-25 év múlva történik-e meg. Ha pedig valamilyen súlyosabb katasztrófa, vagy azok valamilyen kombinációja következik be, előbb lesz rá mélyreható társadalmi, mint gazdasági válasz. Egy biztos: a mi régiónk sem vonhatja ki magát nemhogy az ilyen lokális, de még a globális események hatása alól sem. Ha mondjuk Ázsiában érdemben csökken a rizs-, esetleg Észak- és Közép-Amerikában visszaesik a kukoricatermelés, akkor az az európai gabonák (és termőföldek) árára, ezen keresztül pedig a mindennapi életünkre is hatással lesz. 

Kapcsolódó: