A téli támadások és az energiahálózat elleni csapások sem törték meg az ellenállást, de a többség már arra készül, hogy a háború még évekig eltarthat. Egy friss felmérés szerint a kompromisszum iránti hajlandóság nem nőtt – az ukrán társadalom inkább hosszú távra rendezkedik be.
Németország és Lengyelország az orosz veszély feltartóztatásának vezető szerepéért verseng a háború utáni európai biztonsági rendben: Berlin EU-s logisztikai-integrációs pályát, Varsó az USA-ra támaszkodó régiós modellt képzel el. A rivalizálás a térség kisebb államainak is mozgásteret nyithat.
Oroszország tavaly strukturális eltolódást élt át a munkaerőpiacon: a rekordalacsony munkanélküliség mellett a munkaerő-kereslet és -kínálat szerkezete átalakul, kiemelt szerepet kaptak a termelőszektorok, miközben a munkaerőhiány és a bérnyomás nemcsak gazdasági, hanem középtávon stabilitási kihívásokat is teremt.
A nyugati narratíva szerint Európa mindig a békét kereste, Oroszország pedig az agressziót. A történeti példák azonban mást mutatnak: a béke esélye mindig akkor omlott össze, amikor Európa megtagadta, hogy az orosz biztonsági érdekeket legitim kérdésként kezelje.
Többórás tárgyalás, optimista nyilatkozatok, mosolyok a kameráknak – és az orosz területi követelések, amelyekről még mindig senki nem beszél nyíltan. A Trump–Zelenszkij-találkozó változatlanul inkább a feszültségeket tette láthatóvá, mint a megoldást.
Az év végéhez közeledve összeszedtük a tíz legolvasottabb cikkünket. A hatodik arról számolt be, hogy miként bukott el Zelenszkij terve, amely szerint ásványkincsekkel fizetett volna a Nyugat támogatásáért.
A Fekete-tenger sorsa az orosz–ukrán háború kimenetelén múlik, de a legvalószínűbb forgatókönyvek Oroszországnak kedveznek: még egy fegyverszünet esetén is Moszkva tartós katonai, geopolitikai és energetikai előnyökhöz jut, miközben a térség biztonsága, a tengeri kereskedelem és Európa energiabiztonsága továbbra is sérülékeny marad.
Az év végéhez közeledve összeszedtük a tíz legolvasottabb cikkünket. A hetedik azt taglalta, hogy hogyan veszítette el Ukrajna a fölényét az egyetlen olyan szegmensben, amiben a háború eleje óta dominált a háborúban.
„A legfontosabb, Merz kancellár úr, hogy tanuljon a történelemből – és legyen őszinte. Őszinteség nélkül nem lehet bizalom. Bizalom nélkül nem lehet biztonság. És diplomácia nélkül Európa azt kockáztatja, hogy megismétli azokat a katasztrófákat, amelyekből azt állítja, hogy tanult.”
Lengyelország Európa legnagyobb katonai költekezőjévé vált, ám a rekordösszegű fegyverkezés mögött komoly ipari és fenntarthatósági ellentmondások húzódnak. A valódi kérdés nem a költés nagysága, hanem az, hogy ebből kiépül-e egy tartós katonai és hazai ipari képesség.
A nyugati narratíva szerint bármi is történik, Putyin vesztesként kerül ki az ukrajnai háborúból: az orosz hadsereg mítosza összeomlott, szankciók sújtják a gazdaságot és több ezer katonájuk hal meg a frontvonalakon. Eközben azonban példátlan megosztottság uralkodik a nyugati szövetségben, amivel Moszkva máris nyert.
Thomas Fazi írásának központi állítása, hogy egy esetleges formális béke az orosz–ukrán háborúban nem feltétlenül jelentené a konfliktus lezárását. A szerző szerint a fegyveres összecsapások megszűnése után a háború más formában folytatódhat.
Az orosz Vzgljad véleményrovata szerint az orosz–ukrán konfliktus főszereplőinek a viselkedése annyira előre jelezhető, hogy a diplomáciai folyamat inkább hasonlít egy alagútban való mozgásra, mint nyitott politikai játszmára.
Európa betegsége éppen az a három ország, amely önjelölt orvosként hirdeti magát. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hatalmi státuszról szőtt fantáziái mögött azonban a gyengeség, a tehetetlenség és kudarcok sorozata húzódik meg.
Az ukrajnai háború kezdete óta az orosz erők szinte minden területen megfordíthatatlan fölényben voltak. Kivételt jelentett a drónhadviselés, amellyel az ukránok képesek voltak ellensúlyozni a hiányosságaikat. Egészen mostanáig…
Brüsszel új módszert talált a renitensek rendre utasítására: ha Bart De Wever továbbra is blokkolja az ukrán hitelcsomagot, Belgiumot ugyanúgy ki akarják zárni a döntéshozatalból, mint Magyarországot. Az Európai Bizottság most először fenyegeti meg a saját fővárosát azzal, hogy elnémítja – és egyben azzal, hogy ki is rabolja, akár tetszik neki, akár nem.
A Pacific Institute létrehozott egy vízkonfliktus-kronológiát, amelyen nyomon követhető, hogy évente hány erőszakos eset kapcsolódik a vízhez. Az adatok elszomorítók: a folyékony kincs hiánya miatt évente egyre több ember szenved.
Brüsszel mintha nem értené, hogy Belgium nem hajlandó az ő tervei szerint kiszolgáltatni a zárolt orosz állami vagyont Ukrajna további pénzelésére. Bart De Wever kormányfőnek kezd elfogyni a türelme, így egyre nyersebb kommunikációra vált.
Az Európai Központi Bank elutasította, hogy védőhálót biztosítson az EU Ukrajnának szánt 140 milliárd eurós kölcsönéhez, amelyet a befagyasztott orosz jegybanki vagyon felhasználásával finanszíroznának. A döntés újabb csapás Ursula von der Leyen háborús terveire. Az Európai Bizottság Ukrajna-politikája egyre nagyobb belső ellenállásba ütközik, már ami az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélyeket és hiteleket illeti. Az Európai […]
A Fekete-tenger térsége az elmúlt napokban újabb, eddig nem látott eszkalációs spirálba került, miután Ukrajna célzott drón- és aknatámadások sorozatával olyan infrastruktúrát ért el, amely már nem kizárólag Oroszországot, hanem harmadik országokat – köztük Törökországot és Kazahsztánt – is közvetlenül érint.
London novembertől szigorított a menekülteknek járó állami támogatások, a letelepedés és az állampolgárság megszerzésének feltételein. Európában számos fordulatot láttunk 2015 óta a migrációs politikában, mostanra pedig úgy tűnik, lassan minden ország kiteszi a „megtelt” táblát. Mutatjuk, hogyan jutottunk el idáig.
Az ukrán elnök végül pontosan azt a rendszert hozta létre, amely ellen eredetileg harcot hirdetett: egy korrupcióba fulladó, háborút végtelenítő gépezetet, amely lassan felzabálta önmagát.
A belga kormányfő megerősítette: nem engedi az EU-nak, hogy felhasználja az országában heverő zárolt orosz vagyont. A lehetőség elúszásával az Európai Uniónak immár arra kell törekednie, hogy arcvesztés nélkül húzódjon vissza az általa mindenáron folytatni akart, de nem tudott proxy háborújából.
Lengyelország ezúttal is kimaradt a genfi orosz–ukrán béketárgyalásokból, ahol – nem nagy meglepetésre – Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság vitte a prímet. A lengyelek most úgy érzik, hogy ha Európa vezetői Varsóból vonattal indulnának Kijevbe, Donald Tusk számára csak a másodosztályra vennének jegyet.
Jobb híján az európai vezetők versenyt hízelegnek és hangosan előre megköszönnek mindent Donald Trumpnak. A daddy diplomacy ma már nem egyszerű megalázkodás, hanem mindent felülíró működési elv, amelyben egyetlen szabály számít: mosolyogj apura.
Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
Vlagyimir Putyinról a Nyugat gyakran állítja, hogy elhibázott stratéga, aki saját háborújába ragadt bele Ukrajnában. De mi van, ha Oroszország valójában Kína proxyjaként egy hosszú, erőforrásőrlő konfliktust visz a Nyugat ellen? Ennek a háborúnak az irodalmi analógiája a kínai klasszikus, A három királyság regényes története.
A török kormány több évtizede ígéri a Fekete-tenger új kapuját, ám az Isztambul-csatorna ma inkább politikai eszköz, mint valós projekt. Miközben a finanszírozás hiányzik, a geopolitikai kockázat nagyon is jelen van – különösen a háború árnyékában.
Számlaalapú béketerv körvonalazódott Washingtonban. A „pénzért földet” filozófiája a washingtoni pragmatizmus szerencsétlenül szerencsés találkozása a kijevi kétségbeeséssel – egy talán működőképes megoldás lehetőségét rejtve.
Az Energoatom körüli százmilliós korrupciós botrány Ukrajnában már nem csak Kijev belügye. Andrij Jermak bukása akár a béketárgyalások előszobája is lehet – miközben Moszkva azt állítja, hogy az ukrán „háborús maffia” nyugati politikusokat is kifizetett. Nincs erre bizonyíték, de annál élesebben vetődik fel a kérdés: meddig maradnak nyitva Brüsszelben a pénzcsapok?
