Az ukrajnai háború kitörése óta Oroszországban nagyon divatos lett Dosztojevszkijt idézni. És nem csak ott. Nyugaton a Z generáció kapta fel, annak ellenére, hogy ott betiltanának mindent, ami orosz, de hát a „fiatalok mindig hőslelkűek, bár néha csak kevéssé, és néha rosszkor, de hőslelkűek”.
A Makronóm Intézet munkatársai jótékonysági gyűjtést szerveztek a Velencei Gyermekotthon javára, és mintegy ötven Mikulás-csomagot és számos játékot, sporteszközt juttattak el a gyerekekhez. Az adománygyűjtés célja az volt, hogy szebbé tegyék az ünnepet és segítséget nyújtsanak a gyermekek fejlesztéséhez.
A szakmai szövetségekkel együttműködve a Nemzetgazdasági Minisztérium új intézkedéseket vezet be a felszolgálási díj maximalizálása, valamint az adómentes borravaló teljes körű biztosítása érdekében.
A japán fiatalok évről évre egyre magányosabbak és visszahúzódóbbak. Az ezzel járó mentális problémák pedig nemcsak egyéni, de társadalmi, többek között demográfiai problémákat is okoz. A kormány jelenleg közösségi térré varázsolná a könyvesboltokat annak érdekében, hogy a fiatalok szocializálódjanak.
Most, hogy szeptemberre sem enyhült a forróság, talán érdemes megvizsgálni, miképp élték át az ókoriak a hőhullámokat elektromos áram és a légkondicionálás nélkül. Manapság a nagyvárosokban üveghomlokzatok mögött, nem nyitható ablakok mellett élünk, attól rettegve, csak ki ne maradjon az áram, nehogy a lakás elviselhetetlenné váljon.
Az amerikai fiatalok kevesebbet isznak, mint régen, és egyre inkább terjedni látszik az a nézet, hogy az alkohol igenis káros az egészségre, mennyiségtől függetlenül. A Gallup utánajárt, hogy melyik korosztály mennyit iszik, hogyan vélekedik az alkohol hatásairól és milyen üveghez nyúl legszívesebben egy-egy görbe este alkalmával.
Nőtt a külföldivendég-éjszakák száma júniusban, míg a belföldieké csökkent, így júniusban a határon túlról érkezők húzták a turizmus növekedését. A leglátványosabb növekedést Európán belül a Spanyolországból és az Egyesült Királyságból, régiókat tekintve pedig az Ázsiából érkező látogatók körében tapasztalhattuk.
A Bloomberg tett közzé egy összeállítást arról a lehetetlen feladatról, hogy Franciaország megtisztítaná a Szajnát annyira, hogy a sportolók hajlandók legyenek beugrani a hírhedten mocskos vízbe. A tisztításra 1,4 milliárd eurót különítettek el a franciák, és Macron elnök, illetve Hidalgo párizsi polgármester ígéretet tett arra, hogy ők maguk is megmártóznak, hogy bizonyítsák, a folyó ...
Májusban a hazai turizmus újra nőtt: a külföldi vendégéjszakák száma 20,9, a belföldieké pedig 5,1 százalékkal nőtt, de a vendégek inkább rövidebb időre érkeztek. Debrecen és Sopron-Fertő térségében 20 százalék felett növekedett, míg Budapest és Pécs-Villány környékén csökkent a vendégéjszakák száma. Ennek hátterében továbbra is a reálbérek növekedése miatt javuló jövedelmi helyzet áll, így ...
Az UEFA 2,4 milliárd eurós bevételt és 1,1 milliárdos nyereséget vár az Európa-bajnokságból, miközben a rendező Németország legalább 625 millió eurós költséggel néz szembe. A rendező városok különböző költségekkel kalkulálnak, például Berlin 55 millió, Dortmund 24 millió, míg Lipcse 15 millió eurót tervez kiadni az esemény megszervezésére és az infrastruktúra fejlesztésére. Mit nyernek a ...
A megkérdezettek fele tart attól, hogy terrortámadás lesz a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság valamelyik helyszínén – derül ki egy felmérésből. A félelmeknek van valóságalapja: például a pár héttel ezelőtti mannheimi késes támadás, de a hatóságok mindenhol résen vannak.
A németországi labdarúgó-Európa-bajnokság a kontinens egyik leglátogatottabb sporteseménye. Mutatjuk, mit tehetnek azok az olvasóink, akik a helyszínen élveznék a küzdelmeket, de szeretnék minél olcsóbban megúszni.
A szervezett utak nem olcsók a németországi Eb-meccsekre, de lehet találni olyan ajánlatokat, amelyek a belépőjegy mellett a szállás árát is tartalmazzák. Egyéni utazások esetén fontos tudnivaló, hogy a rendező városok szállásárai az egekbe röpültek: nem egy esetben megduplázódtak. Az utazáskor pedig dugókkal is számolni kell.
Pár hét van még hátra a párizsi játékok megnyitóünnepségéig. A francia fővárosban 100 évvel ezelőtt már zajlottak a sportesemények, és az 1924-es olimpia akkor újra fellobbantotta a kihunyással fenyegetett verseny lángját. Az idén, amikor a játékoknak az a kimondatlan célja, hogy az emberek összefogásáért küzdjenek, sokan azt kérdezik: vajon Párizs most is újra meg tudja menteni az olimpiát?
Ezeréves története során nemzetünk számos alkalommal ismertette meg a világgal a magyar nevet. Híresek vagyunk szabadságszeretetünkről, találmányainkról, Nobel-díjas kutatóinkról, sportolóinkról, az egyedi konyhaművészetünkről és természetesen a hungarikumainkról. Ez az ismertség azonban nem magától született, nagyjaink valaha sokat tettek azért, hogy országunk híre messzi földre eljusson. ...
Megdöbbentő, hogy milyen sokan folyamodnak az Egyesült Államokban élelmiszersegélyért. Ami még furcsább, hogy ezt mire fordítják…
Egy átlagos, külföldön szerencsét próbáló, majd pár év után némileg csalódottan hazatérő magyar család tanulságos története következik dióhéjban. Történetükben a nyugati oktatási rendszer előnyei mellett azok hátrányai is nagy szerepet kapnak.
Ez a második rémálma a párizsi olimpia szervezőinek: a sztrájkok és tüntetések szétzilálhatják az egész nyári játékokat, és a tévénézők milliárdjai előtt tüntethetik fel rossz színben Franciaországot. (Az elsőről – a terrorista merényletekről – most szó se essék!) Rendkívüli béremelések, kiemelt prémiumok és egyéb bónuszok szerepelnek a legharciasabb szakszervezetek kívánságlistáján, ...
A nyári olimpiai játékokat a valaha megrendezett legfenntarthatóbbnak ígérik a párizsi szervezők. De vajon megvalósíthatók-e ezek a gyalogos-, kerékpáros-közlekedést váltig támogató, a fákat simogató elképzelések, valamint a bűzös autókat elutasító tervek?
Szexuális aktivitásra buzdította Macron francia elnök a honfitársait, hogy emeljék az országosan csökkenő születésszámot, amely a második világháború óta a legriasztóbb. De vajon meghallgatásra talál-e ez az elnöki felkérés? A közelmúltban Európában kimagasló számokat produkáló Franciaországnak jó pár évtized múlva meg kell ismerkednie a lakosság létszámának csökkenésével.
A szélsőséges időjárás következtében 2023-ban a világ bortermelése 10 százalékkal, 237,3 millió hektoliterre csökkent. A legtöbb bortermelő ország számára a tavalyi igencsak rossz év volt, kivéve Franciaországot, ahol a borászok 4 százalékkal többet termeltek. Spanyol- és Olaszország nagymértékben megszenvedte az időjárás szeszélyeit. Eközben a világ borfogyasztása is apadt.
A francia államfő a Grand Palais-ban tett látogatása során, alig száz nappal a játékok előtt, biztosítékot adott arra, hogy a francia kormány által befektetett 2 milliárd dollár nyereséges lesz, és az olimpián nem lesznek „fehér elefántok”.
Tajvanon a TSMC félvezetőgyárai szinte mindenütt jelen vannak, jelezve azt, hogy a délkelet-ázsiai sziget nagyhatalom a chipgyártásban. De van itt még valami, amelyről a nemzetközi közvélemény nem sokat tud: a Giant és a Merida kerékpáróriások és alvállalkozóik Tajvan második gazdasági erőközpontját jelentik.
Továbbra is kérdéses, hogy a párizsi olimpián az egészségügyi szabályok betartásával lehet-e úszni a Szajnában, ahol két sportág, a triatlon és a nyílt vízi úszás versenyszámait rendeznék, ez utóbbiban magyar éremesélyekkel. A francia állam és a főváros évek óta – pénzt nem kímélve – folytatja a különböző víztisztító rendszerek kiépítését, hogy ne kerüljön szennyezett víz a folyóba. Ám a ...
Az indiai miniszterelnök, Narendra Modi nagy dobásra készül: Napóleon útját követve a Code Civil, azaz az első francia polgári törvénykönyv mintájára a föderális Indiában egységes civil jogszabálygyűjteményt vezetne be. Ahogy a császár idején a Code Civil alapozta meg Franciaország modernkori jogrendszerét és nagyhatalommá válását, azt képzeli el Modi is Indiában.
Az idén nyáron első alkalommal rendezik meg nyitott helyszínen, a Szajnán az olimpiai játékok megnyitóját. A biztonsági szakemberek szájtátva hallgatják a nagy ívű terveket, amelyek nem veszik figyelembe a valóságot, azt tényt, hogy Párizs már eddig is vonzotta a terroristákat. Rimánkodásuk végre elért a rendezvény szervezőihez, és elkezdték komolyan vizsgálni az alternatív terveket.
Olvasóink is biztosan felfigyeltek arra, hogy egyre több vietnámi, thai vagy éppen koreai étterem nyílik a környezetünkben. Ez nem csupán a véletlen műve, hanem bizonyos esetekben egy jól átgondolt diplomáciai, geopolitikai stratégia része. De vajon mi köze van a diplomáciának az ételhez? Mi az a gasztrodiplomácia és miért a pad thai ennek az ékes példája? Az alábbi cikkben ennek járunk utána.
Cikkünkben előzőleg azt vizsgáltuk, miért borzalmas Ridley Scott hitelesnek, életrajzinak mondott filmje Napóleonról, és hogy miért tartják ma is a történelem egyik legnagyobb tábornokának Bonapartét. Ezúttal azt mutatjuk be, mennyire boldogtalan volt a magánélete. A nagy dérrel-dúrral beharangozott, történelmileg teljes mértékben hiteltelen, filmként pedig gyenge alkotás erre a kapcsolatra ...
Cikkünk első részében vizsgáltuk, mi motiválta Napóleont, hogy ki akarjon tűnni a kortársai közül. Bemutattuk, milyen életutat járt be, amíg rá nem bízták Toulon ostromát, és a csőcselék szétverését, amikor a tömeg a Konvent üléstermének ostromára készült. Ezúttal azt tárjuk fel, miért tartják ma is a történelem egyik legnagyobb tábornokának Napóleont. Ezt pedig az első itáliai hadjárata, a ...
Mozi- és történelemrajongók százezreit dühítette fel az elmúlt hetekben az agyonhype-olt, életrajzinak mondott Napóleon című film mind a 158 perce. Ridley Scott rendező azt üzente a filmet bírálóknak, hogy „kopjatok le”. A hetyke válasz sem menti azonban a filmként és életrajzi műként is borzalmas alkotást. Nem tudtunk meg ugyanis semmit a főszereplőről, aki a 22 éves tündöklése alatt ...