Európa csapdahelyzetbe került az orosz-ukrán háború miatt, miután túl gyenge ahhoz, hogy önállóan cselekedjen akár a szankciós politika, akár a védelem területén. Ezért azt csinálja, amit az USA diktál neki – mondta John J. Mearsheimer világhírű politológus budapesti látogatása során.
A nagy téveszme című kötetének magyarországi megjelenése alkalmából a Századvég Kiadó meghívására látogatott Budapestre John Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora, a realista irányzatot legmarkánsabban képviselő és az amerikai külpolitikát számos kritikával illető világhírű politológus.
Mearsheimer Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott, akivel elsősorban az orosz-ukrán háborúról és Magyarország válságban betöltött szerepéről folytattak eszmecserét. A politológus előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és exkluzív interjút adott Lánczi Tamásnak a 48 perc című műsorban. Az alábbiakban a Mearsheimer által mondottak legfontosabb gondolatait gyűjtöttük össze.
Az USA makacsul ragaszkodik liberális hegemóniájához
Mearsheimer rámutatott: a mostani háború okai egészen a hidegháború végéig és a Szovjetunió 1991-es összeomlásához vezethetők vissza. Mint mondta, az USA ezekből az eseményekből a világ legerősebb államaként került ki, az ezt követő időszakot pedig egyértelműen egy amerikai hegemóniával rendelkező unipoláris világrend jellemezte. „Innentől datálódik, hogy az USA mindenhol megpróbálja elterjeszteni liberális külpolitikai ideológiáját, amely a saját hegemóniáján alapul. Ezzel azonban többnyire kudarcot vall, hiszen az agresszív liberális politika egy idő után óhatatlanul beleütközik a nacionalizmusba, amely erősebb nála” – mutatott rá a professzor. Ugyanebben az időszakban Kína nagyhatalommá vált, Oroszország pedig Vlagyimir Putyin vezetésével magához tért a Szovjetunió megszűnése utáni sokkból, és visszakapaszkodott a világpolitikai főszereplők színpadára. Az unipoláris világrend multipolárissá változott, de az USA még mindig ragaszkodik a saját liberális hegemóniájához, ahelyett hogy reálpolitikai alapokra kezdene építkezni.
Mearsheimer hozzátette:
a mostani multipoláris világrend sokkal inkább magában hordozza egy kínai–amerikai vagy egy orosz–amerikai háború lehetőségét, mint a hidegháborús és az azt követő évek és az unipoláris világrend.
A professzor a háborút egyértelműen az USA és Oroszország között zajló konfliktusnak nevezte, amelyet amerikai oldalról az ukránok vívnak.
Amerika kezdte, de nem fogja befejezni
Mearsheimer szerint a jelenlegi konfliktus és válság az USA NATO- és hegemóniapolitikájának köszönhető, amelyet a hatalom maximalizálás érdekében folytat. Az az Európában széles körben elterjedt gondolat, hogy Oroszország célja az európai hegemónia megteremtése, makacsul tartja magát, csak éppen semmilyen bizonyíték nincsen rá. Moszkvának sem lehetősége, sem kapacitása nincs egész országok elfoglalására, ellenben arra, hogy a közvetlen szomszédjába esetleg nukleáris fegyvereket telepítsenek, pontosan úgy reagált, ahogyan Kennedy tette a kubai rakétaválság idején: megelőző háborúval fenyegetőzött.
„A hidegháború után, a kilencvenes évek nagy részében jó kapcsolat volt Moszkva és Washington között” – mondta a politológus, hozzátéve, hogy ez az idill egyedül a Szovjetunió felbomlása utáni Oroszország gyengeségének volt köszönhető, amely miatt az USA-nak semmi oka nem volt az aggodalomra. A helyzet azonban az ezredforduló környékére már megváltozott. Az USA elkezdte a NATO-bővítést, az 1999-es első felvételi hullámot követte a 2004-es. Ezt még lenyelte Oroszország, ám 2008-ban az Egyesült Államok óriási hibát követett el, amikor a bukaresti csúcson először kimondta, hogy Ukrajna tagja lehet a szövetségnek. Bár az orosz válasz már akkor egyértelműen elutasító volt, Franciaország és Németország pedig kifejezetten ostoba ötletnek tartotta a felvetést, az USA emelte a tétet, és – a figyelmeztetések ellenére – a Krím 2014-es annektálása után még erősebben tolta Ukrajna szekerét a bővítés felé.
Ennek egyenes következménye volt a február 24-én kitört háború.
Az USA diktál, Európa alkalmazkodik
Mearsheimer nem tartja valószínűnek, hogy a szankciós politikát Brüsszel újragondolná, és – szembemenve az USA érdekeivel – enyhítene azon. „Logikus azzal érvelni, hogy a szankciók végzetes kimenetelűek lehetnek Európa gazdaságára nézve, és a tiltólisták visszaütöttek azokra, akik összeállították őket, vagy hogy Oroszországot egyáltalán nem kényszerítették térdre, és az európai országok és polgárok isszák meg ennek a levét – de a szankciós politika enyhítésére lehetetlenség lenne rávenni az USA-t” – mondta, és hozzátette: az EU megteheti, hogy feloldja a szankciókat, de egy ilyen lépéssel nagyon felbőszítené Washingtont.
A közös, az USA-tól független európai haderő és védelmi ipar létrehozását Mearsheimer szintén a valószínűtlen események kategóriájába sorolta. Mint mondta, a tagállamok érdekkülönbsége miatt erre az EU soha nem lesz képes. „A legjobb példa Lengyelország és Magyarország teljesen eltérő szemléletű megközelítése mind Oroszországhoz, mind a mostani, háború okozta válsághoz. Hogyan lehetne a lengyeleket és a magyarokat vagy a franciákat és a németeket, olaszokat arra rábírni, hogy közös külpolitikát folytassanak, és egy működőképes katonai egységet teremtsenek? A válasz: sehogyan, ez kivitelezhetetlen. Ezért van az, hogy az európai államok elfogadják: vezetési szinten nincs lehetőség arra, hogy Európa magáról gondoskodjon.”
Az elhibázott politika ára és a magyar út
A háború eddigi két legfontosabb következménye az európai gazdaság, egyben az Európai Unió látványos meggyengülése, illetve az orosz–kínai kapcsolatok megerősödése volt. A politológus szerint az USA hibás politikájára éppen ez a két tény világít rá a legjobban, hiszen mindkettő teljesen ellentétes Washington érdekeivel. Véleménye szerint az USA legnagyobb problémája elsősorban Kína, ezért a logikus az lett volna, ha az Egyesült Államok igyekszik megtalálni a közös hangot Oroszországgal. Hogy ez nem így történt, annak következményei valószínűleg még súlyosabbá válnak a háború elhúzódásával.
Mearsheimer egyetért egyébként azzal a prognózissal, amely szerint a háború okozta, egyre súlyosbodó gazdasági és megélhetési válság óriási társadalmi feszültségeket és elégedetlenséget fog generálni az EU-s tagállamokban.
Mint mondta, eddig egyedül Magyarország merte nyíltan megkérdőjelezni az USA politikájának jogosságát és hatékonyságát, de az idő múltával egyre többen fogják a magyar kormány álláspontját magukénak érezni. „A lengyelek és a balti államok továbbra is szoros szövetségben maradnak Washingtonnal, de az olyan államok, mint Németország, Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország a magyaréhoz nagyon hasonló álláspontot fognak képviselni” – mutatott rá, kiemelve: a magyar külpolitikai stratégia már csak az ország földrajzi fekvéséből adódóan is helyes, hiszen két nagyhatalom ütközőzónájában helyezkedik el, így egyszerre érdeke a nyugati kapcsolatok erősítése és az, hogy ne provokálja Oroszországot. Ahogyan fogalmazott: a magyarok nagyra értéklik az Egyesült Államok védelmi szerepét, és nem akarják, hogy a NATO meggyengüljön, ugyanakkor – helyesen – azt szeretnék,
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
