A hétvégi müncheni biztonsági konferencia minden eddiginél nagyobb izgalmakat hozhat, hiszen amíg a szemünk láttára omlik össze a második világháború utáni világrend, a szereplők egy új rendszer alapjait fektethetik le. Vagy mégsem?
A NATO jövőjéről szóló viták az ukrajnai háború, az amerikai belpolitikai fordulatok és az európai védelmikapacitás-építés közepette új lendületet kaptak. Egyre több jel utal arra, hogy a szövetség kohéziója egy hosszabb történeti folyamat eredményeként gyengült, a mostani feszültségek pedig ennek tünetei.
Repedezik Donald Trump legbiztosabbnak hitt bázisa: bár a fehér evangélikusok többsége továbbra is mögötte áll, egy friss mérés alapján még a leghűségesebb hívek körében is csökken a feltétlen bizalom. A támogatása még megvan, de lassan szétforgácsolódik, ami a novemberi félidős választások előtt komoly figyelmeztetés lehet számára.
Ha rátekintünk a Robert Fico és Donald Trump floridai találkozójáról készült fotókra, a magyar olvasónak szinte önkéntelenül egy másik kép jut az eszébe. Orbán Viktor és Trump mosolygós, magabiztos jelenete a Fehér Házban. A különbség nem pusztán esztétikai vagy hangulati, Fico arcáról leolvasható, hogy nem minden az elképzelései szerint alakult.
J. D. Vance alelnök ellentmondásos megszólalásai már most megmutatják, milyen belharcok formálhatják a Trump utáni Amerikát – és miért lenne hiba 2028-ig várni az új washingtoni kapcsolatok építésével.
Az Egyesült Államok figyelme Kanada olajban leggazdagabb tartományára irányult, Alberta függetlenségi mozgalma mögött pedig egyre erősebben kirajzolódik a nagyhatalmi befolyási övezetek visszatérésének logikája.
A Reuters szerint a piacok egyre inkább kockázati felárat kérnek a dollárért. A deviza több alkalommal gyengült még a kamatelőnye mellett is, miközben az euró 1,20 fölé emelkedett. A háttérben a washingtoni kiszámíthatatlanság és a Fed-függetlenség körüli aggodalmak állnak.
Trump 18 százalékra vágná az Indiára kivetett vámokat, amennyiben Újdelhi leáll az orosz olajimporttal és szélesre tárja a piaci kapuit Amerika előtt. A részletek egyelőre ködösek, a legérzékenyebb pont pedig az agrárium kérdése. Ha az „energia a vámért” elv beválik, a BRICS és az olajpiac is átárazódhat.
A szabályalapú világrend eróziója után négy pálya mutatkozik: befolyási övezetek, nagyhatalmi „koncert”, birodalmi visszatérés és „szuverén szindikátusok”. A közös nevező a hatalom és a működtetőképesség felértékelődése – nem Európának.
Noah Smith úgy látja, a világrend egy „globális pénzügyi anarchia” felé tart: a dollárt továbbra is használják a tranzakciók során, de tartalék- és menedékszerepe erodálódik. A szereplők az aranyba menekülnek, hiteles utódvaluta pedig nincs.
A téli támadások és az energiahálózat elleni csapások sem törték meg az ellenállást, de a többség már arra készül, hogy a háború még évekig eltarthat. Egy friss felmérés szerint a kompromisszum iránti hajlandóság nem nőtt – az ukrán társadalom inkább hosszú távra rendezkedik be.
A hét ábrája
A megállapodás azt üzeni, hogy az indo–csendes-óceáni status quo véget ért. A kínai nyomás, az amerikai bizonytalanság és a mindennapivá váló tengeri incidensek most először kényszerítettek ki nyílt stratégiai választ egy olyan térségben, ahol a semlegesség sokáig erény volt.
Több mint fél évszázada nem volt ilyen kevés migráns az amerikai–mexikói határon, mint 2025-ben, ami mögött a Biden-kormányzat szigorításai és a Donald Trump visszatérése utáni kemény fellépés áll – a havi adatok pedig a járvány idején látott visszaesést is alulmúlják.
A háború lassan belép az ötödik évébe, a világ pedig a II. világháború óta nem látott emberáldozatok árán próbálja kikényszeríteni a békét – elemzés a fagyos patthelyzetről és a készülő „nagy alkuról”.
A vámemelések nem szakították szét a globális kereskedelmet, de gyors és látványos átrendeződést indítottak el. Az USA és Kína gazdasági szétválása felgyorsult, miközben az EU és Kína sikeresen más piacok felé terelte a kivitelét. Vagyis a fragmentáció és a diverzifikáció mellett nem volt érdemi deglobalizáció – derül ki egy friss tanulmányból.
A Lukoil nemzetközi hálózatának amerikai átvétele az orosz szénhidrogén-diplomácia végét jelzi. Míg a Mol a Balkánon erősít, addig Kelet-Európa finomítói amerikai pénzügyi befektetők kezében csoportosulnak.
Egyre kevésbé katonai, sokkal inkább politikai kérdés a NATO válsága, hiszen az európai országok hite megrendült az USA automatikus védelmi garanciáiban. Washington 2027-re gyorsabb teherátadást sürget, azonban az európai képességpótlás években mérhető.
Az FGS Global felmérése szerint a kontinensen többségben vannak azok, akik hanyatlást, bizonytalanságot és rosszabb jövőt látnak, miközben egyre többen támogatják az erősebb védelempolitikát és a keményebb érdekérvényesítést.
Bár az AfD már a 2010-es években felvetette a német aranykészlet hazaszállítását, 2026 elején több közgazdász és politikai szereplő is azt javasolja, hogy Berlin csökkentse, akár számolja fel a New Yorkban tárolt aranykészletét.
Kellemetlen ébresztő Európa számára az új amerikai nemzetvédelmi stratégia, amelynek értelmében az USA abszolút dominanciát hirdet a nyugati féltekén, azon túl viszont nagyobb elvárásokat támaszt a szövetségesek felé. A vezérelv itt is: „America First”.
Az arany ötezer dollár fölé emelkedett, ebbe pedig a piac egyszerre árazza be a menekülőeszköz-keresletet és a monetáris rend körüli bizonytalanságot. A dollár mellett érdemes szélesebb körben kitekinteni: az olaj és a búza terén jóval visszafogottabb a mozgás, tehát mindez több mint egy szimpla dollárgyengülés.
A grönlandi vita az elmúlt hetekben túlnőtt egy távoli autonóm terület státuszkérdésén. Donald Trump vámfenyegetésekkel és pénzügyi megtorlással helyezte nyomás alá európai szövetségeseit. A konfliktus ezzel a gazdasági és pénzügyi eszközök geopolitikai alkalmazásának szintjére lépett.
A globális tőkepiacok tavaly látványosan kétsebességessé váltak: a bizonytalan környezetben a nagy intézményi befektetők egyre inkább a „túl nagy, hogy elbukjon” amerikai óriásokhoz irányították a friss pénzt, miközben a középmezőny – különösen Európában – finanszírozásszűkébe került.
A GRU Space nevű startup lehetővé teszi, hogy az érdeklődők 250 ezer és 1 millió dollár közötti összeggel „lefoglalják” a helyüket egy jövőbeli holdi szálláshelyen. Persze ez még nem a végső ár.
Az orosz Vzgljad két, egymással szorosan összefüggő elemzése érdekes tükröt tart a nyugati szövetségi rendszer elé. Nem elsősorban azért, mert következetesen ugyanarra az alaptételre épít: a transzatlanti szakítás elkerülhetetlen, aminek kirívó példája éppen Grönland.
A globális gazdaság jelenlegi átrendeződése már nem a klasszikus kereskedelmi háborúk logikáját követi. A második Trump-adminisztráció protekcionista fordulata az Egyesült Államokat fokozatosan kiszámíthatatlan kockázati tényezővé tette a világgazdaságban.
A választásokon elhangzott energiaár-csökkentési ígéret kudarcot vallott Amerikában. Drágult a lakossági energia, ami egyre több szegény családnak okoz komoly problémát.
Az orosz Urals típusú kőolaj és a globális benchmarknak számító Brent közötti árkülönbség 2025 végére százalékos értelemben történelmi csúcsra emelkedett. A jelenség hátterében egy tudatosan alkalmazott pénzügyi-szankciós eszköztár áll, amely az árképzési mechanizmusokon keresztül gyakorol nyomást az orosz állam bevételeire.
A Grönland körüli amerikai nyomulás nem Trump hóbortja, hanem egy visszatérő nagyhatalmi forgatókönyv új felvonása. A történelem azt mutatja, hogy amikor Washington stratégiai fenyegetést érez, a szuverenitás kérdése másodlagossá válik.
