Heti abszurd: autótetőn felejtett papírok miatt marad zárva az atomerőmű – makronom.eu
2025. április 28., hétfő

Heti abszurd: autótetőn felejtett papírok miatt marad zárva az atomerőmű

Japán csúcsra járatta nukleáris újranyitási programját, a világ legnagyobb erőműve esetében azonban egy apró emberi baki miatt állt le az olajozottan működő gépezet.

Rájár a rúd a világ legnagyobb atomerőművére. A Japánban található Kariva a fukusimai katasztrófa után, 2012 márciusában állt le. A japánok eredetileg teljes egészében fel akart hagyni a nukleáris energiatermeléssel, ám időközben – az ukrajnai háború okozta energiakrízis óta pedig végképp – megváltozott a közvélemény és a kormány állsápontja is, így nem csak az akkor leállított reaktorokat izzítják újra, de nagyszabású erőműépítő projektbe is belevágtak.

A Kasivazaki-Kariva erőmű újraindítását a szabályozó hatóságok azonban biztonsági hiányosságok miatt végül a múlt héten lefújták. A történet alapból rendkívül rossz fényt vet az üzemeltető TEPCO áramszolgáltatóra, amely a súlyos vádak szerint éppen a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával maga is előidézője volt a fukusimai balesetnek, pár nappal az eset után azonban már nem a cég vezetése, csupán egy feledékeny alkalmazott fúrta meg a nagyívű terveket.

A TEPCO közleménye szerint munkavállalója egyszerűen

a kocsija tetejére tett egy halom, az újraindításhoz nélkülözhetetlen iratot, majd – megfeledkezve arról – elhajtott.

Néhány dokumentumot egy helyi lakos talált meg, ezek főleg a tűzesetek és árvizek esetén alkalmazandó protokollal foglalkoztak. A vállalat még mindig 38 oldalnyi elveszett papírt keres, nem mintha nem lenne másolat belőlük, de az egyébként is közutálatnak örvendő TEPCO alkalmazottja furikázásával minden létező, a dokumentumokra és információkra vonatkozó biztonsági szabályt megszegett. A cég egyébként fogadkozik, hogy gondoskodni fog alkalmazottai megfelelő felkészítéséről, hogy ne fordulhasson elő több ilyen eset.

Fotó: Flickr

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.