Valós vajon a Terminátor-veszély? Fenyegetnek a robotok?

Szerző: | 2023. július. 3. | Hazai, Innováció, Technológia

Egy mesterségesintelligencia (MI)-szakértővel készítettünk interjút arról, hogy valójában hol tart az MI tudása. Mely munkákban veheti át a helyünket az MI? Valós veszély az emberek ellen forduló gép?

Halaska Gábor interjúja a Makronómon

Egy ügyesen lódító, a szavakat jó forgató, de meglehetősen hézagos tudású MI, azaz az ismert ChatGPT fél év alatt a nemzetközi médiafigyelem előterébe hozta az MI jelenséget. Mit gondol az újdonságról?

–  Kutatóként természetesen nagyon érdekes és igen izgalmas az MI. Kiváltképp a ChatGPT mögötti technológia gyors fejlődése és annak hatása a világra. De lényeges tisztázni, hogy a ChatGPT és a hozzá hasonló, úgynevezett nagy nyelvi modellek nem „hazudósak”. A gépi tanulás által létrehozott rendszereknek, mint például a ChatGPT-nek nincs saját tudata vagy szándéka, ezért nem hazudnak vagy vezetnek félre úgy, ahogy az emberek értelmezik ezeket a fogalmakat.

– Akkor miért tűnnek kívülről néha lódítások folyamának, sokszor pedig zagyvaságnak az MI válaszai?

– Az e rendszerekből kikerülő, esetleg hamis vagy hiányos információk a rendszer egyik orvosolandó hibája, amit a szakzsargonban hallucinációnak hívunk. Mivel az ilyen rendszerek hatalmas mennyiségű adaton tanulnak, és úgy alkották meg őket, hogy a kérdésekre koherens és „valószínű” választ adjanak, hiányában annak a képességnek, hogy validálják vagy felismerjék az információ forrását és igazságtartalmát, időnként téves információkat adnak nekünk, de fontos kiemelni: szó sincs szándékosságról.

– Hogyan értékeli a ChatGPT-t szakmai szemmel?

– Ami az újdonság értékelését illeti, mind emberként, mind szakértőként azt gondolom, hogy a ChatGPT és hasonló technológiák lenyűgözők, és a fejlődés egyik meghatározó alapkövei, de fontos a megfelelő kontextusban értelmezni és alkalmazni őket. Meg kell tanulni használni őket! Az ezeken a technológiákon alapuló rendszerek nagyszerű eszközök lehetnek a felhasználókkal való interakció, a kutatás, az oktatás és sok más területen, de fontos, hogy megértsük a korlátaikat és felelősségteljesen használjuk őket.

– Mennyivel fejlettebb a ChatGPT új verziója azoknál a csevegő (chat)robotoknál, amelyekkel évek óta találkozunk például hazai telekommunikációs cégek és nagybankok ügyfélszolgálatain.

– A ChatGPT-4 jelentős előrelépést jelent a korábbi chatbot-technológiákhoz képest, amelyekkel több nagy magyar és külföldi telekommunikációs cég és pénzügyi óriás ügyfélszolgálatán találkozhatunk. Hogy megértsük, mennyivel fejlettebb, hoznék egy példát, hogy érzékeltessem a különbséget.

Tegyük fel, hogy egy régebbi technológiai alapokon működő csevegőrobot egy szabályalapú GPS-hez hasonlít. Ha megmondjuk neki, hogy menjen A-ból B-be, akkor ezt képes végrehajtani. Azonban ha váratlan helyzet adódik, mint például egy útzár vagy egy elterelt útvonal, akkor nem képes alkalmazkodni, mert nincs benne ilyen szabály, tehát nem tud új és előre nem leprogramozott esettel számolni. Így előfordulhat, hogy az újratervezés funkció is megbukik.

A GPT-4-et viszont már egy önvezető autóba szerelt „navigációs rendszerhez” hasonlítanám. Ez képes alkalmazkodni az új környezeti információkhoz, új útvonalakat találni és javítani az útvonalán. A rendszer nemcsak szabályokon alapul, hanem gépi tanulási algoritmusok segítségével rengeteg útvonal adataiból tanul. Mesterségesen reprezentált tudáson alapulva  hoz döntést akkor is, ha a megváltozott körülmény eredetileg a betanításkor feltöltött adatbázisában nem szerepelt.

 – Művésznek is elmennek ezek a MI-algoritmusok, nem?  

–  Az MI ma már képes arra, hogy képeket hozzon létre, grafikákat és digitális festményeket alkosson oly módon, ahogy korábban elképzelni sem lehetett. Ezek a programok generatív algoritmusokat alkalmaznak arra, hogy létrehozzanak lenyűgöző és valósághű mesterséges alkotásokat. Az egyik legismertebb az OpenAI által kifejlesztett DALL-E, amely képes rajzolni vagy létrehozni új képeket bármilyen leírás (prompt) beírását követően. Az eredmények a legtöbb esetben lenyűgözők, néha pedig meglepők. Egy ilyen program képes olyan kreatív kimeneteket létrehozni, amiket még soha nem is látott azelőtt a tanítása során. Példákat mutatnak neki, de amit generál, azt a felismert minták kombinációjával hozza létre.

– Akkor az MI alkotóvá lesz?

– Az MI-alapú „művészprogramok” nem minősülnek „alkotóknak” emberi értelemben véve. Egy alkotói folyamat emberi részvételt, érzelmeket igényel. A DALL-E jó, de nem képes érzelmeket belevinni az alkotásaiba. Ezek az MI-rendszerek nem értik vagy érzik a műveiket, csupán a korábban látott mintákra asszociálnak, és ezekből hoznak létre képeket.

– Melyik az a terület, ahol néhány éven belül hatalmas változásokat hozhat az MI alkalmazása?

– Az egészségügyben az MI segíthet a diagnózisok felállításában és a személyre szabott kezelési tervek kidolgozásában. A környezetvédelem és a fenntarthatóság területén segíthet a klímaváltozás hatásainak mélyebb megértésében, modellezésében, az energiahatékonyság javításában, a megújuló energiaforrások optimalizálásában.

Továbbá rövidesen az okosvárosok és -infrastruktúrák területén az MI képes lehet a forgalom optimalizálására, a közlekedési infrastruktúra javítására, az ezzel kapcsolatos környezeti adatok elemzésére és a városi infrastruktúra kifinomultabb tervezésére. Az oktatásban személyre szabott tanulási terveket hozhat létre, amely figyelembe veszi egy diák egyéni képességeit és előrehaladását a terv alapján, kimutatva ezzel az őt akadályozó folyamatokat, valamint képes lehet meghatározni a nála működő személyes preferenciákon alapuló adaptív stratégiák kialakítását.

A kereskedelem és az ügyfélszolgálat területén előrejelzéseket készíthet a vásárlói magatartásról, automatizálhatja az ügyfélszolgálati folyamatokat és személyre szabott élményeket nyújthat a felhasználók számára. A pénzügyi szolgáltatásokban segíthet a kockázatkezelésben, a csalások megelőzésében, emellett lehetővé teheti a személyre szabott pénzügyi termékek és szolgáltatások kialakítását, ami nagy értéket képvisel a vállalatok számára.

Mindezeken felül segíthet optimalizálni a termelést, előre jelezni a keresletet és javítani az ellátási lánc hatékonyságát. A tudományos kutatásban pedig segítségünkre lehet új tudományos összefüggések felfedezésében, és segíthet megérteni bonyolult rendszereket, például bizonyos biológiai hálózatokat, mint az agy vagy a DNS. 

– Melyek azok a területek, ahol évtizedeken belül sem igazán hozhat áttörést az MI?

– Ilyennek számíthat minden olyan dolog, amelyben az emberi érzelmek és kapcsolatok nagy szerepet játszanak. Az ilyen interakciók bonyolultak és mélyen személyes jellegűek, amit az MI-nek még hosszú ideig nehéz lesz teljes mértékben megérteni vagy utánozni. Az MI képes lehet érzelmeket felismerni és előre jelezni azokat bizonyos kontextusokban, de az emberi érzelmek teljes mélységének és bonyolultságának megértése vagy átélése túlmutat a képességein. Igaz, az empátia és a gondoskodás területén az MI hasznos lehet, így például a szociális területeken, mint a mentálhigiénia, az idősgondozás és hasonlók.

– Mit érez, érzékel az MI?

– Az emberi érzékelés teljes spektrumának utánzása, beleértve a tapintást, az ízérzékelést vagy a fájdalmat – és úgy általában véve az emberi érzékelést – valószínűleg ugyanúgy túlmutat a jövőbeli képességein, mint az érzelmek utánzása, modellezése. Ám a technológiai fejlődés üteme felgyorsult, így e korlátok is csak a mai tudásunkon alapuló feltételezések.

– Az MI tényleg fenyegeti az emberiséget akár a Terminátor? Ez milyen időtávon lehet reális forgatókönyv? 

– Az MI használatában valóban lehetséges olyan kimenetel, ahol egy operátor (kezelő) olyan módon használ egy MI-rendszert, amely káros lehet más emberek számára. Ilyen létező veszély már most is fennáll. Erre példa a szándékos dezinformáció, amit MI által generált tartalommal lehet elérni. Mindenki azt gondolja, hogy egy mesterséges rendszer öntudatára ébredésének egyenes következménye az, hogy az azonnal az emberiség ellen fordul, ami jelenleg még filozófiai kérdés.

– Mit gondol erről?

– Az igazság az, hogy nem tudjuk, hogy a Terminátor-szintű egységes rendszer, mint a fiktív Skynet a valóságban az emberiség ellen fordul-e, és ha esetleg igen, akkor miért tenné. Az öntudat bonyolult folyamat, és véleményem szerint mesterségesen, illetve önálló módon való kialakulásának a „veszélye” nem fenyeget a közeljövőben. Az azonban igaz, hogy a technológia fejlődése és a fejlődés ütemének állandó gyorsulása ezt a felvetést is teletűzdeli kérdésekkel.

Az emberi szintű öntudat valószínűleg a távoli jövő, de az azt imitáló rendszerek hamarabb létrejöhetnek, amely mögött mi emberek maradunk. És mint minden, az emberiség által feltalált kétélű eszköz, ez is tartogat veszélyeket számunkra. Egyelőre azonban valósabb forgatókönyvnek tartom azt, hogy mi magunk fordítjuk majd magunk ellen ezeket a rendszereket.

NÉVJEGY
Molnos József, 30 évesMI-kutató, vezető fejlesztőc
– Társtulajdonos és CTO a Tris Universe Inc.-nél.
– Több mint 6 éve dolgozik a mesterségesintelligencia-kutatás és -fejlesztés területén.c
– Tanulmányait villamosmérnökként kezdte.
–  Eleinte kurzusok és könyvek formájában, később gyakornokként fejlesztette programozói tudását.
– Tudásvágya révén az automatizáció irányába fordult, és az USA-ban indított vállalkozást társaival. Rövidesen a malajziai királyi rendőrségnek fejlesztettek.
– Eleinte chatbotokkal foglalkozott, később az öntanuló algoritmusokon nyugvó Q&A-rendszerekkel (természetes nyelvű lekérdező rendszerek – a szerk.), így még mélyebb és szerteágazóbb kapcsolatrendszerre, értékes tapasztalatra és tudásra tett szert.
– Ma főképp a kutatásokat vezet.
– Hobbijai: meditáció és kiegyensúlyozott testedzés, elsősorban kutatási anyagok értelmező olvasása és természetesen a családdal töltött minőségi idő. Mindemellett a Marvel-képregények és -filmek nagy rajongója.

A cikk megjelent:

Kapcsolódó cikkek:

Fotó: Molnos József

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn