Lóránt Károly véleménycikke a Makronómon

Az európai gazdaságpolitikára és ezen keresztül az életszínvonalra is igen nagy hatással vannak azok a klímacélok, amelyeket az Európai Unió az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ajánlásaival összhangban, de jelentős mértékben a német zöld párt hatására maga elé tűzött: a szén-dioxid-kibocsátás jelentős, 55 százalékos csökkentése 2030-ig (az 1990. évihez képest) és a zéró nettó kibocsátás megvalósítása 2050-ig.

Jelenleg úgy tartják, hogy az IPCC ajánlásaival a tudósok 97 százaléka egyetért, de ez csak azért van így, mert akik nem, azokat nem engedik publikálni. Így járt Miskolczi Ferenc magyar légkörfizikus is, aki a NASA-nál lévő állását adta fel, mert az IPCC-jelentéseket megkérdőjelező elméletét nem engedték leközölni. Ugyanakkor egyre többen hangsúlyozzák a kételyeiket részben 

a klímacélok alapjául szolgáló klímamodellek megbízhatósága, részben a kitűzött célok megvalósíthatósága iránt. 

Még 2019-ben egy a vezető ipari országok tudósaiból és első számú ipari szakembereiből álló mintegy 700 fős csoport tett közzé egy nyilatkozatot, amely szerint nincs klímavészhelyzet, és az éghajlatváltozáshoz nem ideológiai, hanem a valós helyzetből kiinduló tudományos alapon kell közeledni. Hasonló nyilatkozatot tett 90 olasz klímatudós is, legutóbb pedig a CLINTEL (Klímaintelligencia Alapítvány) mintegy 1500 tudósa fordult az IPCC elnökéhez, dr. Hoesong Leehez, rámutatva arra, hogy az IPCC legutóbbi (Assessment Report – AR6) jelentése szerintük félrevezeti a döntéshozókat.

Az IPCC szerint az éghajlatváltozás egyre gyorsabb ütemben zajlik, a jelenlegi felmelegedésre legalább 125 ezer éve nem volt példa. Az 1850 óta tartó felmelegedés egészét vagy nagy részét a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok okozták, ennek eredményeként egyes változások, mint például a tengerszint emelkedése, már most visszafordíthatatlanok. Az éghajlatváltozás már most is szélsőségesebbé teszi az időjárást és a világ népességének mintegy fele nagyon érzékeny az éghajlatváltozásra. Az álláspont, illetve a következtetés jól ismert: csupán a sürgős éghajlatvédelmi intézkedések, azaz a szén-dioxid, a metán és más üvegházhatású gázok csökkentése biztosíthatja mindenki számára az élhető jövőt, amelyet csak a megújuló energiákra építve érhetünk el.

Sorozatos klímacáfolatok, minden állításra

A CLINTEL egy 180 oldalas tanulmányában a fenti állításokat sorra cáfolja. Mindenekelőtt rámutat, hogy az utóbbi évtizedek hőmérséklet-növekedése nem annyira vészes, mint ahogy azt az IPCC úgynevezett hokiütőábrája (1. ábra) mutatja. A hokiütő alakjához hasonló ábra szerint az elmúlt kétezer évben a föld (rekonstruált) átlaghőmérséklete a hosszú távú átlaghoz képest keveset, mindössze ± 0,25 ^oC-ot módosult, viszont az utolsó száz évben a változás rendkívüli, a növekedés az egy százalékot is meghaladja. Ezzel szemben a CLINTEL (és sok más szakértő) arra mutat rá, hogy ez a hokiütőgörbe eltakarja azt, hogy mintegy 9800–5700 évvel a jelenkor előtt, az úgynevezett holocén maximum idején a hőmérséklet legalább olyan magas, vagy magasabb volt, mint jelenleg. Amit azután a XV–XIX. században 1-2 fokos lehűlés, az úgynevezett kis jégkorszak követett. Tehát 

egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy korábban ne lettek volna a jelenlegihez hasonló mértékű változások, vagyis a jelenlegi hőmérséklet-emelkedés nem rendkívüli, amivel riogatni kellene az embereket.

Az IPCC (AR6) azt állítja, hogy a tengerszint emelkedése felgyorsult. Az erre vonatkozó bizonyítékok azonban meglehetősen gyengék. A tengerszint hosszú távú változásaira vonatkozó legjobb rendelkezésre álló bizonyítékok az árapálymérők adataiból származnak, amelyre példa a New York-i Battery (Manhattan) mérési pont. Az itteni, 165 évre visszanyúló feljegyzések szerint a tengerszint növekedése nem mutat gyorsulást. Igaz, a globális tengerszint-emelkedési trendek nagyon változók, sőt még a tendencia iránya is változhat, összességében a hosszú távú árapálymérők adatai világosan mutatják, hogy nincs szó gyorsulásról (2. ábra).

1. ábra: A hokiütő-diagram

2. ábra

Egy következő problémakör, ahol a CLINTEL tudósai vitatkoznak az AR6-jelentéssel, az a napsugárzás szerepe a klímaváltozásban. Az IPCC a változásokat döntő mértékben a szén-dioxid légköri koncentrációváltozásainak tudja be, ezzel szemben a CLINTEL szakértői arra mutatnak rá, hogy az éghajlati változások és a naptevékenység módosulásai jól korrelálnak egymással. A középkori meleg időszakban a naptevékenység magasabb, míg kis jégkorszak idején a naptevékenység alacsonyabb volt, ahogy ezt számos tanulmány bizonyítja.

Ez a vélemény egybeesik a Milanković-elmélettel, amely az elmúlt négyszázezer év klímaváltozásait (a glaciálisok és interglaciálisok váltakozását) a föld pályaelemeinek változásával és ezen keresztül a bolygót ért napsugárzás erejének változásával magyarázza.

Az IPCC-jelentések egyik meghatározó következtetése, hogy a klímaváltozás miatt nő az extrém időjárási helyzetek gyakorisága. A CLINTEL tudósai ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a bizonyítékok ennek ellentmondanak, amire jó példa, hogy 

az Egyesült Államokban megfigyelt hurrikánok száma és pusztító ereje – az erős ingadozáson túlmenően – nem mutat lényeges változást az elmúlt 120 évben (lásd lent, a 3. ábrán). 

Más kérdés, hogy az anyagi és személyi károk nagyobbak, mert közben az emberiség létszáma a négyszeresére, a beépített infrastruktúra (épületek, utak, hidak, távvezetékek stb.) pedig mintegy 20-30 szorosára nőtt, de a gazdasági hatást nem szabad összekeverni a természeti erők önmagukban való változásával. Erre még az IPCC-anyag is utal. Az AR6-os jelentés I. munkacsoport teljes anyagának 1579. oldalán azt írják a szerzők, hogy nincs sok bizonyíték arra, hogy az extrém időjárási helyzeteket emberi tevékenységek okoznák. Az ilyen megállapítások azonban (amelyekből egyébként az IPCC által eddig publikált 30 ezer oldalon elég sok van) nem érik el a vezetői összefoglalók vagy a médiatudósítások szintjét, ahová csak a riasztó megállapítások jutnak el.

3. ábra

Hurrikánok száma az Egyesült Államokban, 1900–2020

Végül CLINTEL tudósai megkérdőjelezték az IPCC-modelleknek azt az előrejelzését, hogy a levegő szén-dioxid-koncentrációjának a duplázódása a föld átlaghőmérsékletének 2,5–4,0 fokkal való növekedését váltja ki. 

Valójában szerintük nem lehet bizonyítani a szén-dioxid-koncentráció növekedése mennyiben járul hozzá a föld melegedéséhez. 

Az IPCC-modellek gyakorlatilag Arrhenius svéd tudós 1896-ban publikált munkájára épülnek, aki akkor azt állította, hogy ha a légkör szén-dioxid-tartalma megduplázódik, akkor a föld hőmérséklete 5-6 fokkal növekszik. Arrhenius kora óta a légköri szén-dioxid-tartalom a másfélszeresére nőtt, ami 4 fokos hőmérséklet-növekedést kellett volna eredményezzen. A valóságban azonban a növekedés 1,1 ^oC, vagyis 

az elméleti számítások, úgy Arrheniusé, mint az IPCC-é, messze eltúlozták a szén-dioxid szerepét a föld klímájának változásában.

A kritika alapján a CLINTEL azt javasolja, hogy a saját és más független tudósokat bevonva vizsgálják felül az IPCC AR6 jelentésének állításait, korrigálják azokat és küldjék meg a vezető politikusoknak és a médiának. Az ilyen felülvizsgálat nyilván azzal az eredménnyel járna, hogy az általánosan, különösen az Európai Unióban meghirdetett klímacélok racionalitása megkérdőjeleződne.

De a CLINTEL és más hasonló kritikáktól eltekintve megindult egy erózió a klímacélok teljesítése tekintetében, miután ahogy haladunk előre az időben, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy azok, vagyis a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése, majd megszüntetése, teljesíthetetlenek. 

Ha ez után az is bebizonyosodik, hogy feleslegesek is, mert a klíma alapvetően nem a szén-dioxid-kibocsátás függvényében változik és annak a hatása nem is meghatározó, akkor kiderül, hogy mindaz a pénzköltés és erőfeszítés, amely főleg az Európai Unióban a klímacélok megvalósítása érdekében történt, hiábavaló volt, és ez komoly politikai következményekkel is járhat.

Bizonyos jelek már most is arra utalnak, hogy az unió egyes vezetőinek elege van az egyre gyarapodó  klímacélokból. A Politico.eu arról ír egy Macron „szabályozási szünetet” sürget az uniós környezetvédelmi jogszabályokban és a konzervatívok felé kacsintgat cikkében, hogy Emmanuel Macron francia elnök az Élysée-palotában egy a francia ipar újjáélesztéséről tartott beszédében „európai szabályozási szünetet” sürgetett. Macron felhívása, hogy állítsanak le egy új, a környezeti károk visszafordítását célzó törvényfolyamot, egybecseng azokkal az érvekkel, amelyek az Európai Néppárt (EPP) egyik legutóbbi összejövetelén hangzottak el, ahol vezető európai parlamenti képviselők keményen kiálltak a növényvédő szerekre és a természet helyreállítására vonatkozó új szabályok ellen, mert azok bevezetése az unió hosszú távú élelmezésbiztonságát veszélyeztetné.

Még nagyobb problémák lehetnek, ha kiderül, hogy az európai autóipar erőszakolt átállítása az elektromos kocsikra, nemhogy nem helyettesíti a hagyományos autókat, mert a társadalom nagy része nem tudja megvenni és fenntartani a hagyományos gépkocsik árának kétszeresét kitevő villanyautókat, de a klímacélok elérését sem segíti. Ugyanis 

a levegő szén-dioxid-tartalma nem a globális kibocsátás mindössze 8 százalékát kitevő Európától, hanem a harmadik világ energiaellátásától függ.

Következményként jelentős zavar várható az európai autóiparban, ami az ipar egészére is ki fog hatni, és ebben hazánk is érintve lesz, lévén jelentős autóipari beszállító.

Összességében a CLINTEL-tanulmány, más hasonló tanulmányokkal összhangban, arra hívja fel a figyelmet, hogy a következő években a hit- és ideológiavezérelt gazdaságpolitikai döntések szükségképpen szembekerülnek a realitások kényszerével. Érdemes lenne, különösen nekünk, magyaroknak, a lehetséges változásokat alternatív forgatókönyvek formájában kielemezni, hogy ne akkor kelljen kényszerintézkedéseket hozni, amikor az esetleges válság már kibontakozott.

Véleménycikkeink nem feltétlenül tükrözik az Makronóm Blog álláspontját.

Fotó: 123rf.com