Az olimpiákat, akármennyire is szeretnék fenntartani az „apolitikus” játékok eszményét, mindig is befolyásolták az éppen aktuális politikai és geopolitikai események. Így van ez a párizsi olimpia esetében is, amit mi sem példáz jobban, mint az orosz és fehérorosz zászlók betiltása.
Macron elnök szinte hetente sürgeti NATO-katonák Ukrajnába vezénylését. Ám egy április végi interjúban az államfő bejelentette, hogy „vitát kíván nyitni” a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelemről. Otthon – jobbról és balról – nem győzték figyelmeztetni, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök is akár kénye-kedve szerint dönthet.
Zavar van az adásban: előbb a francia elnök háborús héjaként veri a harci dobot, majd váratlanul békegalambként ír le pár kört, és arról beszél, hogy a nyári olimpia ideje alatt a fegyvereknek hallgatniuk kell. Végül izzadt macsóként, bokszkesztyűvel a kezén méregeti a fekete öves cselgáncsozó Putyint. A világsajtó valahogy így látja a szerepeket állandóan összekeverő Macront.
A szemünk láttára erodálódik fokozatosan az USA hatalmi pozíciója. A mostani időszak sok tekintetben hasonlít az 1930-as évekre, ahonnan a jelenlegi stratégiai problémáink erednek. A nemzetközi politikát meghatározó államok közti erőviszonyok eltolódtak: a Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea közötti kötelékek erősödnek.
Az EU vezetői egységet mutattak azzal, hogy jóváhagyták az 50 milliárd eurós segélyt Ukrajnának, sőt erről még a magyar miniszterelnököt is meggyőzték, tudósított a Politico győzelmi jelentésében, kihangsúlyozva, hogy ebben mekkora szerepe volt Európa nagyjainak. Az orosz Vzgljad is foglalkozott a tegnapi döntéssel, igaz, ők azt emelték ki, hogy mi mindent sikerült elérnie Orbán Viktornak.
Berlin és Párizs megpróbál a hónap végéig megkötni egy megállapodást az uniós villamosenergia-piac reformjáról. Macron francia elnök és vendéglátója, Olaf Scholz német kancellár hamburgi csúcstalálkozójukon kinyilvánították, hogy megpróbálják elásni a csatabárdot a kapcsolatukat hónapok óta mérgező vitában, többek között az energia ügyében.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt javasolta Szlovéniában, hogy határozzanak meg egy céldátumot, ameddig az unió komolyan elkezdhet új tagok felvételével foglalkozni. Párizs viszont ragaszkodik a többsebességes Európa ötletéhez.
Szomorúság és kilátástalanság – ezek azok a szavak, amelyek leginkább kifejezik azt az érzést, amely körülveszi a francia zavargásokat. Szomorúság, mert kétségbeesetten látjuk, hogy a francia politikai elit képtelen megoldani a társadalmat szétválasztó problémát. Kilátástalanság, mert a zavargók tetteiben látjuk, hogy erőszak a kiábrándultságuknak az egyik megnyilvánulása.
Egyre nagyobb erővel áll bele Európa a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésébe. Nem árt azonban tudni, hogy közel sem minden tudós ért egyet azzal, hogy egyértelműen a szén-dioxid-kibocsátás nagy növekedése miatt emelkedik az utóbbi évtizedekben a föld átlaghőmérséklete.
Franciaország hatalmas összegekkel támogatja az országban a technológiai fejlesztéseket, ám a nagyvállalatok helyett a startupokra támaszkodhat. Azonban egy ottani kutatásból kiderült, hogy a startupok nagy része nem használ, sőt különböző okokból nem is használhatna mesterséges intelligenciát.
Tajvan Európától távol van, nem kell szolgai módon másolni az Egyesült Államokat, és az uniónak stratégiai autonómiát kellene követnie. A kínai látogatása után tett Macron-nyilatkozat alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, a liberális sajtó szétcincálta a francia elnök állásfoglalását. Az amerikai média szerint Macron egyszerűen a kínaiak kedvében akart járni.
