Miután két választási fordulót követően Erdogan újabb ötéves mandátumot szerzett a júniusi elnökválasztáson, Törökország és az Egyesült Államok kapcsolatai valószínűleg kiegyensúlyozottak maradnak, vagy adott esetben javulnak a Biden-adminisztráció maradék hivatali ideje alatt.

Az orosz–ukrán háború arra kényszerítette Joe Bident, hogy kezdjen el közeledni stratégiai szövetségeseihez, illetve javítsa a velük fennálló kapcsolatokat. A török és az amerikai érdekek több fronton – főként geopolitikai és gazdasági – egyeznek. A demokrata adminisztráció deklarált demokráciaösztönzési programja ellenére az Egyesült Államok és Törökország kapcsolatai valószínűleg stabilak maradnak a jövőben is, sőt, akár javulhatnak Biden hátralévő hivatali ideje alatt, vagyis kevesebb amerikai kioktatásra számíthatunk a demokráciáról és több együttműködésre a védelem terén.

Az amerikai elnök a 2021. január 20-i eskütételével egy időben jelent meg az az állítás, hogy a kormányzat újra megerősíti a demokrácia globális előmozdítását mint az amerikai külpolitika egyik fő eszközét. Ezt a célt az adminisztráció 2022-ben közzétett nemzetbiztonsági stratégiája is megerősítette.

Ennek a koncepciónak leglátványosabb képviselete az Egyesült Államok által szponzorált 2023-as Demokráciák Csúcstalálkozója volt. Ezen Törökország volt az egyik olyan szövetséges, amelyet a Biden-adminisztráció nem volt hajlandó meghívni.

A jövőbeli konstruktív kapcsolatot John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője is megerősítette, amikor Törökországgal kapcsolatban megjegyezte: „NATO-szövetségesek vagyunk, és továbbra is együtt fogunk velük dolgozni sok különböző, közös érdekű kérdésben”, de azt is hozzátette, hogy „ugyanakkor elkötelezettek vagyunk a demokratikus intézmények, az emberi jogok, a jogállamiság [és] a médiaszabadság támogatása mellett”.

Az amerikai adminisztráció korábban komoly aggodalmakat fogalmazott meg a Recep Tayyip Erdogan elnök vezette államban tapasztalható állítólagos demokratikus visszaesés miatt.

De a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem a kis-ázsiai ország az egyetlen baráti hatalom, amelyet kritikával illettek. Többek között hazánkat sem hívták meg az imént említett csúcstalálkozóra, emellett a Biden-adminisztráció következetesen bírálta Lengyelországot és Izraelt is például az igazságügyi reformok hiánya miatt.

Az amerikai kormányzat demokráciaösztönzésének alkalmazásával az a probléma, hogy azt olyan egyenlőtlenül alkalmazzák, hogy azt illegitimnek és hatástalannak tartják. 

Néhány példa:

Az orosz–ukrán háború előtt az adminisztráció megpróbálta javítani a kapcsolatokat Oroszországgal. Joe Biden továbbra is törekszik Irán bevonására. Még a Kínával való versengés fokozódása ellenére is az USA konstruktívan kíván együttműködni Pekinggel egy sor kérdésben, különösen a klímaváltozás elleni küzdelemben. Másrészt nevetség tárgyává tette a jobbközép kormányok által vezetett demokráciákat, elsősorban a politikai nézeteltérések miatt.

Az orosz–ukrán háború kitörését követően gyorsan bebizonyosodott, hogy ez az elképzelés – azaz a stratégiai szövetségesek politikai elszigetelésére tett kísérlet – nem működőképes. Ezt bizonyítja, hogy Washingtonnak szorosan együtt kellett működnie Törökországgal és Lengyelországgal is, mivel nem sikerült új megállapodást kötnie Iránnal, hogy megakadályozza az esetleges nukleáris fegyverek megszerzését. A Közel-Keleten további jó példa erre, hogy mivel Szíriában és Libanonban még mindig instabil a helyzet, az Egyesült Államoknak meg kellett újítania a szoros biztonsági együttműködését Izraellel.

Erdogan elnök érzékelte ezt, és azzal válaszolt, hogy a legvitatottabb kérdések némelyikében már a választásokat megelőzően konstruktívan lépett fel – ilyen például Finnország NATO-csatlakozásának jóváhagyása és az ukrajnai gabonaexport-kompromisszumban való közvetítő szerep. Miután megnyerte az elnökválasztást, félretette a politikai nézeteltéréseket, hogy a Washingtonnal és más nyugati szövetségesekkel való kapcsolatait stabilizálni tudja.

A választások előtt rengeteg spekuláció látott napvilágot, amely lényegében mind azt mondta, hogy egy ellenzéki győzelem jobb kapcsolatokhoz vezet majd Ankara, Washington, az európaiak és a Közel-Kelet között. A török politikában bekövetkező jelentős változásokra vonatkozó várakozások viszont rendkívül túlzók voltak.

Erdogannak a választásokat követően az erős népi felhatalmazás ellenére is jelentős kihívásokkal kell szembenéznie belföldön, többek között a közelmúltbeli földrengés utáni helyreállítással és a megdöbbentő magasságokat elérő inflációval. Viszont Törökországnak szüksége van külföldi befektetésekre, kereskedelemre és nemzetközi gazdasági partnerségekre a növekedés biztosítása érdekében.

A török parlamenti és elnökválasztásokat követően az Egyesült Államoknak realistának szükséges lennie, és fel kell ismernie, hogy számos olyan kérdés van, amelyben az amerikai és a török érdekek kiegészítik egymást, vagy legalábbis nem állnak nyíltan ellentétben egymással.

Oroszország

Törökország soha nem fogja teljesen elszigetelni Oroszországot vagy megszakítani a kapcsolatokat – ezt már az Egyesült Államok is belátta, így nem is törekszik ennek kikényszerítésére. Ennek ellenére Ankara soha nem ápolt megbízható kapcsolatot Moszkvával, és jelen pillanatban a partnerségre sincs kilátás. Törökország a NATO-tagságot nemzeti érdekei szempontjából létfontosságúnak, az orosz terjeszkedés elleni biztosítéknak tekinti.

Fekete-tenger 

Bár Törökország soha nem fog beleegyezni az 1936-os Montreux-i egyezmény felülvizsgálatába, amely lehetővé teszi Ankara számára a katonai hajók Fekete-tengeren való áthaladását, továbbra is érdeke, hogy a Fekete-tenger szabad és nyitott legyen az akadálytalan kereskedelmi forgalom, valamint a tenger alatti kábelek és csővezetékek biztonsága előtt. Bár Ankara még mindig óvakodik a NATO fokozott fekete-tengeri jelenlététől, valószínűleg hajlandóbb lesz a part menti országok közötti együttműködésre a tenger alatti, felszíni és légtéri kereskedelmi tevékenységek védelme érdekében.

Középső folyosó  

A Kaukázuson keresztül a közép-ázsiai országokba vezető energia-, közlekedési és ellátási folyosók fejlesztése olyan projekt, amely jól szolgálná Európa, az Egyesült Államok és Törökország érdekeit. A Türk Államok Szervezete (Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán) révén ráadásul Ankara egy olyan kormányközi testület tagja, amely az együttműködés alapvető eszköze lehet.

Közel-Kelet

Törökországnak vegyes a viszonya Izraellel és az arab államokkal. Az Egyiptommal való kapcsolatok például évek óta mélyponton vannak, a két kormány között gyakorlatilag nincs közvetlen párbeszéd. Az Egyesült Államoknak érdeke, hogy a kapcsolatok harmonikusabbak legyenek. A választások utáni kilátások ígéretesnek tűnnek abban a vonatkozásban, hogy Ankara nem zárkózott el a nagyobb mértékű közeledéstől.

Afrika

Bár az amerikai és a török érdekek nem mindig egyeznek Afrikában, Ankara eltökélt abban, hogy aktívabb szerepet játsszon a kontinensen. Az Egyesült Államok, Európa és Törökország közös érdeke, hogy mérsékeljék a rosszindulatú kínai és orosz magatartást, különösen Észak-Afrikában és a Szaharától délre fekvő országokban.

Összefoglalva tehát a legvalószínűbb jövőbeli forgatókönyv az, hogy az USA és Törökország kapcsolatai rövid távon stabilak maradnak. Az Egyesült Államokban a 2024-es elnökválasztások előtt – ahol a külpolitikai kérdések általában kevésbé meghatározók, szemben a belpolitikaiakkal – arra kell számítanunk, hogy a Biden-adminisztráció nem akar újabb konfrontációkat szítani a szövetségesekkel. Törökország megítélése továbbra is ellentmondásos, és vitatémát jelent az amerikai kongresszus egyes tagjai körében, de 

nem valószínű, hogy bármelyik párt vezetése jelentős konfrontációt szeretne az amerikai–török kapcsolatok miatt. 

Ebben szerepet játszik néhány olyan dolog, amelyet egyfajta ütőkártya lehet Törökország kezében.

Az egyik ilyen a migráció, amelyben Törökországnak komoly szerepe van, és adott esetben komoly válságot okozhatna Európának.A stabil kapcsolatok feltételei egyértelműek – Svédország NATO-csatlakozása, F–16-osok átadása Törökországnak és az eurázsiai állam visszaintegrálása az F–35-ös vadászgépek programjába. Ezeken a várakozásokon túl a kapcsolatok felmelegedésének jelei közé tartozhat a Szíriával, Líbiával és több közel-keleti országgal való szorosabb együttműködés.

Borítókép: 123rf