Ankara két védett hajózási folyosó létrehozását mérlegeli az orosz és ukrán kikötők felé, amelyeket egyik hadviselő fél sem támadhatna. A korábbi gabonafolyosó mintájára épülő kezdeményezés a kereskedelem biztonságosabbá tétele mellett Törökországot is a Fekete-tenger új biztonsági rendszerének központi szereplőjévé emelhetné.
Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán kölcsönös védelmi megállapodása túlmutathat a jelenlegi iráni válságon. A Mekkában aláírt egyezmény egy önállóbb közel-keleti biztonsági rendszer magja lehet, amely Washington, Izrael, Irán, India és idővel Kína stratégiai számításait is átírhatja.
A török tulajdonú Nagyezsda nevű hajó elleni dróntámadás jelezte, hogy a fekete-tengeri konfliktus már érinti Ankara hajózási érdekeit. A polgári forgalom drágul, emellett a térség gabona- és olajexportja is sérülékenyebbé válik.
Közép-Ázsia már nem egyszerűen nagyhatalmi versenytér, mivel a régió államai a kínai tőkét, a török kulturális és logisztikai kapcsolatokat, valamint az orosz biztonsági örökséget egyaránt a saját mozgásterük növelésére használják.
Az iraki Kurdisztánban működő iráni kurd szervezetek egyelőre nem nyitottak szárazföldi frontot Teherán ellen, a katonai jelenlétük mégis tartós fenyegetést jelent Irán nyugati határán. A júliusi rakétacsapások azt mutatják, hogy Teherán már a lehetséges felkelés előtt igyekszik felszámolni ezt a hátországot.
A Közel-Keleten egy új hatalmi tengely formálódik: Egyiptom, Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán hangolja össze a lépéseit az izraeli–iráni konfliktus árnyékában. Bár hivatalosan nem katonai szövetségről van szó, az új együttműködés alapjaiban alakíthatja át a térség erőviszonyait, ami hosszú távon Izrael, valamint az Egyesült Államok regionális mozgásterére is hatással lehet.
Az EU román–bolgár vezetéssel tengerészeti biztonsági központot hozna létre a Fekete-tengeren. Emiatt azonban Moszkva attól tart, hogy a rendszer később helyben gyártott drónokkal és nyugati eredetű hajókkal lazíthatja fel a török szorosok katonai korlátait.
Az Egyesült Államok csökkenti az európai katonai szerepvállalását, Törökország ugyanakkor történelmi lehetőséget lát a befolyása növelésére. A csúcstalálkozón Ankara azt igyekszik bizonyítani, hogy Európa biztonsága ma már elképzelhetetlen a török haderő és a gyorsan fejlődő védelmi ipar nélkül – ezzel pedig a szövetség egyik meghatározó katonai hatalmává válhat.
Törökország és Szaúd-Arábia a birodalmi emlékeket idéző Hejaz vasút modernizálásával egy Szírián és Jordánián át vezető folyosót készít elő, ami szárazföldi kijáratot teremthet az Öböl-térség és Európa között.
Törökország és Azerbajdzsán a gázvezetékek után a villamosenergia-hálózatokat állítaná az energiadiplomácia középpontjába. A Kaszpi-térségből induló zöldenergia-folyosók a Balkánon keresztül érhetik el Európát, amelyek Magyarországot új regionális szerepbe hozhatják.
Európa zavara Törökországgal kapcsolatban egy fontos problémára világít rá: a Fekete-tengeren és a Kelet-Mediterráneumban Ankara kulcspozíciója nélkül Brüsszel nehezen tudná érvényesíteni az érdekeit. Az előbbi azonban egyre inkább kikacsingat a nyugati szövetségi rendszerből, ami leginkább a következetlen európai politika eredménye.
Az iráni háború és az energiaárak elszállása újra reflektorfénybe helyezte Líbiát. Washington egy titkos alkura építve próbálná újraegyesíteni az országot a Dbeibeh- és a Haftar- család segítségével, és e terv mögött nemcsak az olaj, illetve az amerikai energiacégek visszatérése húzódik meg, hanem az is, hogy az Egyesült Államok visszaszorítsa Oroszország befolyását Észak-Afrikában.
A transzkaszpi gázvezeték terve új geopolitikai konfliktusokat hozhat Oroszország déli részén. A projekt egyelőre inkább jelzés, mint közeli beruházás, de jól mutatja, hogy az EU, Törökország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán érdekei közelítenek egymáshoz a Kaszpi-térségben.
Törökország hatalmas előnyre tett szert az energiatároló kapacitások kiépítésében, maga mögé utasítva a nagy európai gazdaságokat. A török stratégia a megújulók terjedésének gyorsítása mellett komoly leckét ad a versenyképességért küzdő kontinensünknek.
Az orosz stratégiai gondolkodás azért próbálja Törökországot egy Moszkvának kedvező „északi övbe” terelni, mert számára ez volna az egyik utolsó összeköttetés Irán, India és részben az európai energiapiac felé. Ankara viszont jó eséllyel nem blokkot választ, inkább újra a saját mozgásterét maximalizálná.
Egyes washingtoni stratégiai körök – különösen a neokon irányzathoz köthető elemzők – azzal számoltak, hogy az iráni állam meggyengítésének egyik lehetséges módja a belső etnikai törésvonalak kihasználása lehet. A gondolat középpontjában a kurdok mellett az iráni azeriek közössége állt, amely Irán egyik legnagyobb kisebbsége.
Törökország „megtámadja” Iránt? A kérdés elsőre túlzásnak hangzik, mégis egyre több elemzés teszi fel, mert kétségtelenül a mostani iráni háború egyik mellékterméke a kialakuló határ menti hatalmi vákuum.
Az orosz közéleti és stratégiai gondolkodásban az elmúlt időszakban ismét előtérbe került az eurázsianizmus és a hozzá kapcsolódó szkíta örökség gondolata. Ez a múltidézés azonban inkább tűnik intellektuális pótcselekvésnek és legitimációs kényszernek, mint működőképes geopolitikai programnak.
Egyre nagyobbak a hullámok a Földközi-tengeren, ugyanis Görögország egy olyan lépésre készül, amit Törökország 30 éve „casus bellinek”, azaz háborús oknak tekint: a Földközi-tenger keleti partvonalát is szeretné hozzáigazítani a nemzetközi jogi standardokhoz.
A Fekete-tenger sorsa az orosz–ukrán háború kimenetelén múlik, de a legvalószínűbb forgatókönyvek Oroszországnak kedveznek: még egy fegyverszünet esetén is Moszkva tartós katonai, geopolitikai és energetikai előnyökhöz jut, miközben a térség biztonsága, a tengeri kereskedelem és Európa energiabiztonsága továbbra is sérülékeny marad.
A Fekete-tenger térsége az elmúlt napokban újabb, eddig nem látott eszkalációs spirálba került, miután Ukrajna célzott drón- és aknatámadások sorozatával olyan infrastruktúrát ért el, amely már nem kizárólag Oroszországot, hanem harmadik országokat – köztük Törökországot és Kazahsztánt – is közvetlenül érint.
Törökország korábban szinte teljes egészében nettó fegyverimportőr volt, az utóbbi 15-20 évben hirtelen előretört, gyorsan javítva a katonai felszerelések kutatás-fejlesztési és gyártási képességeit, bizonyos területeken megelőzve még néhány európai országot is.
Törökország energiapolitikája a 8,7 milliárd dolláros szénárgaranciával a hazai lignitbányászatot erősíti, ami az energiaigény 70 százalékát kitevő importfüggőséget csökkenti, ám gátolja a megújulók térnyerését.
Tufan Erhürman fölényes győzelme Észak-Cipruson a Törökországhoz igazodó „kétállami” politika elutasítását jelzi, és új reményt ad a sziget újraegyesítésére – de a valódi változás Ankara hajlandóságán múlik.
Két év háború után újra béke van a Közel-Keleten, miután életbe lépett a Trump-adminisztráció közvetítésével létrejött gázai tűzszünet. Az első izraeli túszokat már szabadon engedték, a megállapodást pedig Sarm es-Sejkben több mint húsz ország részvételével aláírták. A béke részeként Izrael fokozatosan kivonul Gázából.
Korai támogatása és stratégiai földrajzi elhelyezkedése ellenére Ankara nem tudott érdemi helyet biztosítani magának Kína Egy övezet, egy út kezdeményezésében. Ennek okait Cansu Yiğit török újságíró boncolgatta a The Cradle portálon.
Németország egyre inkább Törökországra támaszkodik az energiaellátás, a migráció kezelése és az orosz befolyás ellensúlyozása terén, miközben Ankara neoottomán politikája és a menekültkérdésben alkalmazott nyomásgyakorlása kiszolgáltatottá teszi Berlint.
Törökország az elmúlt napokban két egymást erősítő megállapodással lépett nagyot afelé, hogy a térség egyik meghatározó LNG-elosztó központja legyen.
Miközben Ukrajna látványos sikerekkel megtörte az orosz flottát és helyreállította a gabonaexportot, Moszkva új bázisokkal és haditengerészeti fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni a tengeri dominanciáját. A tét nemcsak Ukrajna partvidékének jövője, hanem Európa biztonsága is.
Törökország egy merész, hiperszonikus rakétával indította el a közel-keleti fegyverkezési versenyt, amely felboríthatja az erőviszonyokat a régióban. Ez megerősíti a törökök elrettentő erejét az olyan riválisokkal szemben, mint Izrael vagy akár Oroszország.
