Törökország hatalmas előnyre tett szert az energiatároló kapacitások kiépítésében, maga mögé utasítva a nagy európai gazdaságokat. A török stratégia a megújulók terjedésének gyorsítása mellett komoly leckét ad a versenyképességért küzdő kontinensünknek.
Az orosz stratégiai gondolkodás azért próbálja Törökországot egy Moszkvának kedvező „északi övbe” terelni, mert számára ez volna az egyik utolsó összeköttetés Irán, India és részben az európai energiapiac felé. Ankara viszont jó eséllyel nem blokkot választ, inkább újra a saját mozgásterét maximalizálná.
Egyes washingtoni stratégiai körök – különösen a neokon irányzathoz köthető elemzők – azzal számoltak, hogy az iráni állam meggyengítésének egyik lehetséges módja a belső etnikai törésvonalak kihasználása lehet. A gondolat középpontjában a kurdok mellett az iráni azeriek közössége állt, amely Irán egyik legnagyobb kisebbsége.
Törökország „megtámadja” Iránt? A kérdés elsőre túlzásnak hangzik, mégis egyre több elemzés teszi fel, mert kétségtelenül a mostani iráni háború egyik mellékterméke a kialakuló határ menti hatalmi vákuum.
Az orosz közéleti és stratégiai gondolkodásban az elmúlt időszakban ismét előtérbe került az eurázsianizmus és a hozzá kapcsolódó szkíta örökség gondolata. Ez a múltidézés azonban inkább tűnik intellektuális pótcselekvésnek és legitimációs kényszernek, mint működőképes geopolitikai programnak.
EU-s értékek, jogállamiság, stabilitás, autonómia, demokrácia, reform. Ezek a hívószavai az új ciprusi elnökség uniós bővítési programjának. Semmi konkrétum, semmi előrelépés, csak a szokásos brüsszeli szavak.
Egyre nagyobbak a hullámok a Földközi-tengeren, ugyanis Görögország egy olyan lépésre készül, amit Törökország 30 éve „casus bellinek”, azaz háborús oknak tekint: a Földközi-tenger keleti partvonalát is szeretné hozzáigazítani a nemzetközi jogi standardokhoz.
A Fekete-tenger sorsa az orosz–ukrán háború kimenetelén múlik, de a legvalószínűbb forgatókönyvek Oroszországnak kedveznek: még egy fegyverszünet esetén is Moszkva tartós katonai, geopolitikai és energetikai előnyökhöz jut, miközben a térség biztonsága, a tengeri kereskedelem és Európa energiabiztonsága továbbra is sérülékeny marad.
A Fekete-tenger térsége az elmúlt napokban újabb, eddig nem látott eszkalációs spirálba került, miután Ukrajna célzott drón- és aknatámadások sorozatával olyan infrastruktúrát ért el, amely már nem kizárólag Oroszországot, hanem harmadik országokat – köztük Törökországot és Kazahsztánt – is közvetlenül érint.
Törökország korábban szinte teljes egészében nettó fegyverimportőr volt, az utóbbi 15-20 évben hirtelen előretört, gyorsan javítva a katonai felszerelések kutatás-fejlesztési és gyártási képességeit, bizonyos területeken megelőzve még néhány európai országot is.
Törökország energiapolitikája a 8,7 milliárd dolláros szénárgaranciával a hazai lignitbányászatot erősíti, ami az energiaigény 70 százalékát kitevő importfüggőséget csökkenti, ám gátolja a megújulók térnyerését.
Tufan Erhürman fölényes győzelme Észak-Cipruson a Törökországhoz igazodó „kétállami” politika elutasítását jelzi, és új reményt ad a sziget újraegyesítésére – de a valódi változás Ankara hajlandóságán múlik.
Két év háború után újra béke van a Közel-Keleten, miután életbe lépett a Trump-adminisztráció közvetítésével létrejött gázai tűzszünet. Az első izraeli túszokat már szabadon engedték, a megállapodást pedig Sarm es-Sejkben több mint húsz ország részvételével aláírták. A béke részeként Izrael fokozatosan kivonul Gázából.
Korai támogatása és stratégiai földrajzi elhelyezkedése ellenére Ankara nem tudott érdemi helyet biztosítani magának Kína Egy övezet, egy út kezdeményezésében. Ennek okait Cansu Yiğit török újságíró boncolgatta a The Cradle portálon.
Németország egyre inkább Törökországra támaszkodik az energiaellátás, a migráció kezelése és az orosz befolyás ellensúlyozása terén, miközben Ankara neoottomán politikája és a menekültkérdésben alkalmazott nyomásgyakorlása kiszolgáltatottá teszi Berlint.
Törökország az elmúlt napokban két egymást erősítő megállapodással lépett nagyot afelé, hogy a térség egyik meghatározó LNG-elosztó központja legyen.
Miközben Ukrajna látványos sikerekkel megtörte az orosz flottát és helyreállította a gabonaexportot, Moszkva új bázisokkal és haditengerészeti fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni a tengeri dominanciáját. A tét nemcsak Ukrajna partvidékének jövője, hanem Európa biztonsága is.
Törökország egy merész, hiperszonikus rakétával indította el a közel-keleti fegyverkezési versenyt, amely felboríthatja az erőviszonyokat a régióban. Ez megerősíti a törökök elrettentő erejét az olyan riválisokkal szemben, mint Izrael vagy akár Oroszország.
Az Aszad utáni Szíriában a drúz többségű Szuvajda egy regionális háború kiindulópontjává válik, a cél pedig a Perzsa-öblöt a Földközi-tengerrel összekötő szárazföldi útvonalak uralása.
A Damaszkusz–Jeruzsálem–Baku-tengely formálódása új regionális szövetséget vetít előre, amely Irán befolyását veszélyezteti. Teherán attól tart, hogy Azerbajdzsán izraeli–török támogatással az iráni érdekek ellen fordul.
Görögország új tengeri parkokat kíván létrehozni, ebből az egyik az Égei-tengeren található. Ankara szerint Athén ezzel a geopolitikai pozícióját akarja erősíteni a Törökország által vitatott, ám görög felségvizeken. A környezetvédelmiként tálalt, valójában azonban szuverenitási kérdés újra kiélezheti a régóta fennálló görög–török ellentétet a tengeren.
A BYD szegedi gyára jövőre indítja a tömegtermelést, de az első évben lehet, hogy a vártnál lassabban pörög fel a termelés. Ez azonban inkább óvatos finomhangolás, amit a globális vámhelyzet, az európai piac hullámzó kereslete, a BYD „tanulási folyamata” indokol, de Szeged és Budapest továbbra is az európai központ és K+F-bázis marad.
Az USA 100 évre bérbe venné a Zangezur-folyosót, hogy enyhítse az örmény–azeri feszültséget. A török kezdeményezésű terv Ankara térnyerését és Moszkva háttérbe szorulását szolgálná, miközben az EU kimarad a stratégiai jelentőségű ügyből.
Ankara Azerbajdzsán és az USA hallgatólagos segítségével egy érdekes politikai játszmába kezdett: erősítené keleti ambícióit, ráadásul Erdoğan van annyira zseniális, hogy mindezt úgy tudja eladni, hogy ezzel az atlantista rendet szilárdítja meg…
A legutóbbi orosz–azerbajdzsáni diplomáciai válság rámutat a Kreml regionális befolyásának csökkenésére, különösen Azerbajdzsánban. Baku nem hajlandó engedni az orosz befolyásnak, és egyre inkább más regionális hatalmakkal, például Törökországgal és Izraellel erősíti a viszonyát.
A török elnök a héten bejelentette, hogy Izrael Irán elleni támadásai után a közepes és hosszú hatótávolságú rakéták gyártását elrettentő szintre emeli.
Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem képes önállóan megdönteni Irán teokráciáját. A Naked Capitalism portál szerint a CIA és a Moszad olyan proxycsoportokat aktiválhat az iráni szeparatistákból, amelyek Törökország és Azerbajdzsán segítségével belülről szíthatnak zavargásokat.
Lezajlott az orosz–ukrán tárgyalások második fordulója Törökországban. A találkozó egy óra alatt véget is ért, a két fél lényegi kérdésekről nem is beszélt. Úgy tűnt, a találkozón a török közvetítők akarják leginkább a háború végét.
Törökország energetikai felemelkedése egy új esély Európának és Magyarországnak az energiadiverzifikációra és az ellátásbiztonságra, miközben Ankara stratégiai híddá válik Kelet és Nyugat között.
A Világbank friss jelentése szerint a Közép-Ázsiát és a Dél-Kaukázust gazdasági lassulás fenyegeti. A régió növekedése visszaesik, a megoldás a magánszektor ösztönzése lehet.
