A nyersanyagokban gazdag országok gyakran használják az ásványkincseiket geopolitikai fegyverként. A szabadpiaci korszak helyét egy új merkantilizmus veszi át, amely alapjaiban rajzolhatja át a globális erőviszonyokat és a világgazdaság ellátási láncait.
Csang Jan-feng felszentelésével közel húszéves üresedés ért véget a belső-mongóliai Csefeng egyházmegyében.
A nagyhatalmi rivalizálás ismét felülírja a gazdasági racionalitást amellett, hogy a biztonság és a stratégiai érdekek mindinkább fontos szerepet töltenek be a világpolitikában. Az új korszakban a szabadkereskedelem helyett inkább már az ellátási láncok, a technológiai fölény és a geopolitikai ellenálló képesség dönti el, ki lesz a nemzetközi rendszer nyertese.
Hatvanöt évvel Eisenhower búcsúbeszéde után Jeffrey Sachs szerint pontosan az történt, amitől az egykori elnök tartott: a hadiipar átvette az amerikai külpolitika irányítását. A közgazdász professzor úgy véli, hogy az ukrajnai háború ma a mesterséges intelligenciával támogatott hadviselés legfontosabb kísérleti terepe – és így is marad.
Nyolcvan évvel a második világháború után az Egyesült Államok már nem ugyanaz a megkérdőjelezhetetlen globális hegemón, mint amely a Pax Americana rendszerét felépítette. Hanyatlása sikerének a mellékhatása: a világrend, amelyet létrehozott, végül olyan riválisokat nevelt ki, amelyek ma már vele egyenrangú szereplőként lépnek fel.
Korunk egyik legjelentősebb és legvitatottabb folyamata a negyedik energiaátmenet. Az iparosodott emberiség korszakváltásai mindig együtt jártak az energiahordozók cseréjével, a szén helyét a kőolaj, majd a földgáz vette át, most pedig újabb fordulóponthoz érkeztünk: a villamosítás és a megújuló energiák korába lépünk.
Világunk átrendeződik: az Egyesült Államok mellett Oroszország és Kína is egyre erőteljesebben alakítja a globális erőviszonyokat. A nagyhatalmi verseny a Közel-Kelettől Európán át Dél-Ázsiáig érezhető, miközben az Arktisz is kiemelt geopolitikai térséggé válik a multipoláris világrendben. Az Északi-sark légköre érezhetően felforrósodott Peking, Moszkva és Washington között.
Sok évtizeden át úgy tűnt, hogy az országok közötti gazdasági összefonódás felülírja a nagyhatalmi logikát. Mostanra ennek az ellenkezője rajzolódott ki: a geopolitika visszavette az irányítást, a globalizációt pedig a saját eszközévé alakította.
Az MI-verseny fordulópontja, hogy 2024-ben a kínai nagy nyelvi modellek részesedése még minimális volt, 2025-re ez közel 30 százalék lett. Sőt, nemcsak felzárkóztak az amerikai élmezőnyhöz, de árban is nyomást helyeztek a piacra. A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András Suppan Mártonnal, a Peak alapítójával és Sajtos Istvánnal, a PeakX vezetőjével beszélgetett arról, mit jelent ez a fordulat Európa és a vállalatok számára.
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető, Suppan Márton, a Peak alapítója és Siklós Bence, a Peak tanácsadója a fintechszektor jelenleg egyik legizgalmasabb témáját vesézték ki alaposabban, a predikciós piacokat.
Új összecsapások kibontakozására és a jelenlegi konfliktusos helyzetek további éleződésére is számíthatunk 2026-ban. Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzője a Maszolnak elmondta: Ukrajna mellett az év elején Venezuela és Irán is már az év elején megjelent a konfliktusok térképén.
A makroelemzés hagyományos eszköztára ma már kevéssé alkalmas a világgazdaság mozgásainak leírására. Az elmúlt évtizedek globalizációs modellje – a zavartalan kereskedelem, a költséghatékonyság és a technológiai specializáció logikája – háttérbe szorult, a helyét pedig egy sokkal kiszámíthatatlanabb geopolitikai közeg vette át.
Egy új doktrína szerint a világrend nem tankokkal vagy határvonalakkal formálódik tovább, hanem azokkal a folyosókkal, infrastruktúrákkal és értékláncokkal, amelyeken áthalad az energia, az áru és az adat. Ha ez a logika győz, Afrika nem csupán stabilizálja a globális áramlásokat, hanem társszabályozójukká válik, miközben Európa előtt soha nem látott stratégiai lehetőség nyílik meg.
Egy friss MERICS-tanulmány szerint Kína legnépszerűbb MI-hírappja soha nem látott erővel építi az „amerikai összeomlás” narratíváját, miközben Kínát racionális, stabil nagyhatalomként tünteti fel. A mesterséges intelligenciával működtetett geopolitikai témavezetés nemcsak a kínai közvéleményt formálja újra, hanem Európa stratégiai terét is.
A kiszivárgott védelmi stratégia szerint Washington a saját határainak és a nyugati féltekének a védelmét helyezi előtérbe, háttérbe szorítva a Kínával folytatott globális rivalizálást és az eddig kiemelten kezelt Európa-politikát. A fordulat radikálisan írhatja át a NATO jövőjét és a globális szövetségi rendszerek egészét.
Az Egyesült Államok rájött, hogy az Északi-sarkon nem elég meleg, baráti szavakat mondani a szövetségeseknek és fagyosan nézni a globális ellenfelekre: ha dominanciát akar, előbb jégtörő hajókat kell építenie. Az USA flottája azonban ma inkább múzeumba illik, mint a sarkvidékre – és itt lép színre Finnország, hogy megtörje a jeget.
Trump visszatérésével Washington az ukrajnai háború terheit Európára hárítja, miközben figyelmét Kínára és Latin-Amerikára összpontosítja. Az EU így az amerikai érdekek végrehajtójává válik: fegyvert vásárol, energiát importál és viseli a konfliktus következményeit. Magyarország számára mindez az energiabiztonság és a keleti kapcsolatok megőrzésének kihívását jelenti egy egyre megosztottabb Európában.
Németország egyre inkább Törökországra támaszkodik az energiaellátás, a migráció kezelése és az orosz befolyás ellensúlyozása terén, miközben Ankara neoottomán politikája és a menekültkérdésben alkalmazott nyomásgyakorlása kiszolgáltatottá teszi Berlint.
Az amerikai nyomásgyakorlás eszközei – vámok, vízummegvonások, szankciók – egyre kevésbé gazdasági célokat szolgálnak, sokkal inkább politikai fegyverként jelennek meg. A módszer azonban több országban is visszaüt, így a multipoláris világrend kialakulásához járulhat hozzá.
Tajvan stratégiai jelentősége óriási: a globális chipipar szíve, a kínai–amerikai szembenállás szimbóluma és egy potenciális háború gyújtópontja. Ahogy Peking határozottabbá válik, Washingtonnak pedig egyre több a gazdasági konfliktusa Kínával, megfogalmazódik a kérdés: elkerülhető a fegyveres összecsapás, vagy a 21. század első nagyhatalmi háborúja a Tajvani-szorosban fog elkezdődni?
Miközben Ukrajna látványos sikerekkel megtörte az orosz flottát és helyreállította a gabonaexportot, Moszkva új bázisokkal és haditengerészeti fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni a tengeri dominanciáját. A tét nemcsak Ukrajna partvidékének jövője, hanem Európa biztonsága is.
Trump elnöksége alatt Washington a klasszikus peremvidék-stratégiát követve új frontot nyitott Oroszország bekerítésére a Kaukázusban, Törökország és Azerbajdzsán bevonásával. Az amerikai közvetítésű örmény–azeri békemegállapodás révén az USA megszerezte a Zangezur-folyosó fejlesztési jogait is. A manőver erősíti Ankara regionális súlyát, de Európát kiszolgáltatottabbá teszi, hosszú távon pedig új erővonalakat rajzolhat a hatalmi játszmában.
A globális hatalmi verseny újraéleszti a klasszikus geopolitikai elméleteket: míg a Nyugat továbbra is a tengeri dominanciára épít, addig Kína és Oroszország a szárazföldi befolyás kiterjesztésével válaszol. A Mahan-féle tengeri és a mackinderi szárazföldi stratégia összecsapása egy új világrend körvonalait rajzolja ki, ahol a globális befolyás már nem csupán az óceánokon dől el.
Kína a világ legnagyobb vízerőművét építi Tibetben, ami komoly környezeti károkat, társadalmi feszültségeket és geopolitikai konfliktusokat válthat ki Indiával és Bangladessel.
Kína egyre nagyobb befolyást szerez Latin-Amerika és a Karib-térség tengeri kikötőiben, amivel stratégiai előnyhöz juthat az USA hátsóudvarában. Ez Európára és Magyarországra is hat, mivel nő a logisztikai kiszolgáltatottság és a kiberbiztonsági kockázat.
Az USA csapást mért Irán nukleáris létesítményeire, megakadályozva egy esetleges atombomba előállítását. Az iráni atomprogram ugyanis több évtizedes múltra tekint vissza, és ha sikerrel jár, alapjaiban írhatja át a Közel-Kelet erőviszonyait. Mit tudunk az iráni atomprogramról?
A JP Morgan friss jelentése szerint nyár közepére létrejöhet egy tűzszünet Ukrajnában, de a négy lehetséges szcenárió egyikében sem szerepel az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzése vagy a NATO-tagság. Mit mond a Georgia-, az Izrael-, a Dél-Korea- és a Fehéroroszország-forgatókönyv?
A nemzetközi kapcsolatok hierarchiájának átalakulása és a középhatalmak felemelkedése új dinamikát hozott a globális politikába. A legfrissebb felmérés szerint az Egyesült Államok és Kína mellett Szaúd-Arábia, Brazília és Indonézia is a nagyhatalmak közé léphet.
Az amerikai elnök külpolitikai stratégiájának nyíltan bevallott része, hogy Oroszország és Kína közé falat emeljen. Kissinger egykori mestertervének parafrázisa azonban az elmúlt évek geopolitikai robbanása miatt nem működhet. Peking és Moszkva egyaránt Washingtont tekinti a legnagyobb kockázatnak – függetlenül attól, ki ül a Fehér Házban.
Az USA földrajzi elszigeteltsége lehetővé tenné, hogy a globális hatalmi státusza elvesztése nélkül visszavonuljon Eurázsiából, de azzal kockáztatná egy új eurázsiai hegemón felemelkedését. A dilemmát feloldhatná egy tengeri-légi gát kiépítése a szövetségesei révén, ami illeszkedik az amerikai geostratégiai prioritásokhoz.
