Az Amerika ellen elkövetett terrortámadás súlya, az elszenvedett pszichológiai sokk olyan mértékű volt, hogy a rá adott amerikai válasznak is arányosnak kellett lennie az általa okozott traumával. Egy szuperhatalom, amelyet saját hazájában támadtak meg, nem vacillálhatott, nem létezett számára más út, mint a bosszú. Ez pedig háborút jelentett.  

Minden korábbi konfliktushoz képest ez más volt 

Szeptember 11. egy új típusú nemzetközi válság bevezetője volt, amely azóta minden nemzetet arra kényszerített, hogy másképp gondolkodjon a fenyegetésekről és az ezekre reagáló intézményekről.  

George W. Bush, az Egyesült Államok akkori elnöke a támadásokat követő napokban meghirdette a terrorizmus elleni háborút, amely egy homályos és azóta is állandóan változó fogalom.  

Ez az összetűzés minden korábbi várakozást felülmúlt és minden konfliktushoz képest más volt.  

Ez a hatalmas, meghatározatlan cél nélküli vállalkozás az amerikai erőket a Hindukus hegyei közé és a mezopotámiai sivatagokba küldte, katonák tízezreit és civilek százezreit megölve vagy megsebesítve. A válság nemcsak Afganisztánban és Irakban, hanem Szíriában, Jemenben, Szomáliában, Pakisztánban és Líbiában is tömegével szedte az áldozatait.  

A háború elképesztő költségei dollármilliárdokra rúgtak. Aztán két évtized elteltével ott ért véget, ahol elkezdődött: 

 Afganisztánban, ahol az amerikaiak küldetésének végén az általuk húsz évvel korábban a hatalomból elüldözött tálib rezsim visszatért.  

Amerikát mélyen megrázta ez a világ számos pontján viselt háború, amely visszatekintve inkább hasonlít egy hosszú megrázkódtatásokkal teli időszakra, mint klasszikus konfliktusra – írta a Le Figaro az elemzésében. 

A terrorizmus elleni háborúnak voltak olyan frontjai, ahol gyökeresen megváltozott a helyzet. Irakban létrejött a mai világ első síita arab rezsimje, egy olyan katonai beavatkozást követően, amely utólag szinte hihetetlennek tűnik mind az indítékait, mind a terveit tekintve. A páratlan amerikai katonai erő és a szeptember 11-i támadásra adott megfelelő válasz mégis elvezettek a korábban felfoghatatlan képtelenségig, hogy az Egyesült Államoknak szép csendben kellett kivonulnia az adott térségekből.  

„Arab tavasz” 
Az arab államokban 2010-11-ben tapasztalt felkeléseknek – amelyet valaki arab tavasznak nevezett el, és amely mögött a legtöbb feltételezés szerint szinte mindenhol a CIA állt – az volt a célja, hogy sorban leváltsák az országok éléről az idős és korrupt vezetőket. Aztán meglepődve azt látták, hogy nekik nem tetsző radikális elemek viszik a zászlót, így gyorsan visszavonulót fújtak. 
A nyugati kormányok ekkor inkább támogatni kezdték az általuk jól ismert diktátorokat, mint hogy meghallgassák a magukat demokratikusnak és mérsékeltnek valló iszlám mozgalmakat –állapította meg Guy Sorman amerikai-francia politológus a Le Point magazinnak írt cikkében. A 2010-es arab tavasz idején az európaiak és az amerikaiak inkább az alantas önkényurak visszatérését részesítették előnyben, mint hogy nyissanak az újak felé.  
Ám ez is az iszlamisták kezére játszik: Bin Ladenhez hasonlóan a fanatikus muzulmánok is legitimálni tudják az erőszakot és a kalifátusi törekvéseiket azzal, hogy elítélik a keresztény nyugatiak és a korrupt despoták közötti ördögi szövetséget, amely szent meggyőződésük szerint népüket kizsákmányolja.  
Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy ma vagy holnap egy új Bin Laden, egy új kalifátusjelölt fog felbukkanni egy új terrorszervezet élén. Akár egy újabb szeptember 11-e is lehetséges, vagy egy újabb párizsi, londoni vagy madridi merénylet. Egyesek szerint ehhez a nyugatiak által elkövetett hibás elemzések is hozzájárultak. Az egyetlen módja annak, hogy megvédjük magunkat és a mérsékelt muszlimokat – írta Sorman –, ha beszélgetünk egymással, ha megismerjük egymást: ez lenne az értelmes módja annak, hogy felvegyük a harcot közös ellenségünkkel, a régi Bin Ladenekkel és utódaikkal. 

Messzemenő következmények 

Magát Amerikát is mélyen megrázta ez a háború. Anélkül, hogy az amerikai hatalom katonai vagy gazdasági alapjait érintette volna, ennek a hosszú háborúnak számos és messzemenő következménye volt: politikai, intézményi, pszichológiai és stratégiai. Huszonkét évvel később nehéz nem kapcsolatot találni az amerikai politika, a társadalom állapota és a háború között, amely egy egész nemzedékre rányomta a bélyegét.  

A harc nemcsak az afgán és az iraki csatatereken zajlott, hanem az Egyesült Államokon belül is.  

Az intézményekbe és a médiába vetett közbizalom kétségtelenül megrendült. Az, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek képtelenek voltak megakadályozni az al-Kaida által elkövetett támadásokat, mély repedést nyitott a biztonsági szakemberek hitelességén. Irak 2003-as lerohanásának utólag beigazolódott megalapozatlan indoka még nagyobb kárt okozott az amerikai kormány és a szövetségi ügynökségek számára. Az ezekről beszámoló amerikai média is mélyen alulteljesített.  

Ugyanakkor a 17 amerikai hírszerző ügynökség költségvetése exponenciálisan megnőtt, és tevékenységük új területekre terjedt ki. Edward Snowden 2013-as leleplezése arról, hogy a különféle biztonsági szervek milyen eszközökkel és milyen mértékig figyelték meg az amerikai lakosságot, bepillantást enged a jelenség nagyságrendjébe.  

Bár a 2000-es évek eleje óta amerikai földön nem történt a szeptember 11-ihez mérhető támadás, a hírszerző közösség előre jelző és elemző képességei nem sokat fejlődtek.  

Erőforrásai és technológiái ellenére az Egyesült Államokat rendszeresen meglepik ellenfelei, mint például 2014-ben az Iszlám Állam offenzívája Irakban, vagy amikor a tálibok 2021 augusztusában elfoglalták Kabult. 

A belbiztonsági minisztérium mint óriásvállalat 

A George W. Bush elnök által 2001 októberében bejelentett és a következő évben létrehozott új belbiztonsági minisztérium az amerikai kormányzat jelentős reformja volt: a terrorizmus elleni küzdelemben és megelőzésben érintett 22 szövetségi ügynökséget vonták össze az új tárca alá. A parti őrséget, a politikai szereplők biztonságáért felelős titkosszolgálatot, a vám- és bevándorlási hivatalt, a vészhelyzeti és a számítógépes biztonsági ügynökséget magában foglaló belbiztonsági minisztérium egy igen széles körű, de nem mindig jól körülhatárolt hatáskörrel rendelkező óriásvállalat lett. Ennek a behemótnak kellett volna felügyelnie 2020-ban a Black Lives Matter-tüntetéseket, amelyek messzire jutottak az eredeti követeléseiktől.  

Ebben az időszakban egyes hírszerző ügynökségek, például a CIA, a Pentagontól független fegyveres erőkké alakultak át. A drónok légi flottájával felszerelve az ügynökség gyakran párhuzamos háborút vívott, néha a fegyveres erők más ágaival való egyeztetés nélkül. A terrorizmus elleni háborúban egy példátlan, bíróságon kívüli „igazságügyi rendszer” is kialakult, titkos börtönökkel, kiadatási repülésekkel és foglyok százainak valós jogállását sok esetben megkérdőjelezhető fogva tartásával.  

A kínzás intézményesítése jelentősen rombolta az Egyesült Államok megítélését is. Az iraki Abu Graib börtönben elkövetett bántalmazásokról készült képek által okozott botrány összetörte a Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntésére hivatkozó erkölcsi ürügyeket.  

Magánhadseregek 

Egy másik új jelenség az amerikai hadsereg egy részének privatizációja volt.  

A hadsereget a terepen kísérő vagy akár harci feladatokat is ellátó magáncégek, mint például a Blackwater, jövedelmező üzletként kezelik a háborút.  

A hadműveletek költségeit növelve e vállalkozók tevékenységei gyakran csak fokozták a zűrzavart, mivel tevékenységük felett nincs hierarchikus ellenőrzés.  

Azóta az összeesküvés-elméletek új korszaka mérgezte és bénította meg a nyilvános vitát, olyannyira, hogy a legutóbbi, 2016-os és 2020-as elnökválasztásokat is befolyásolta. A legmélyebb hatást azonban kétségtelenül a hivatalos párbeszéd és az azt közvetítő média leértékelődése gyakorolta. Az amerikai intézmények és a média lejáratása, a széles körű bizalmatlanság és a burjánzó összeesküvés-elméletek, a kiélezett hazafiság mély pártpolitikai megosztottsággá válása sem mind a 2001. szeptember 11-i támadások nyomán születtek. Ám ezek a folyamatok mind felerősödtek az őket követő háború során, és némelyik a végsőkig fokozódott.  

A meghorpadt erkölcsi tekintélye mellett Amerika önbizalmának egy részét is elvesztette. Miután a szeptember 11-i támadások a közel-keleti külső beavatkozásokba torkolltak, végül hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államok még az általa létrehozott intézmények megvédésébe is belefáradt. Amerika képtelen a világban betöltött szerepének újbóli meghatározására. Egyes vélemények szerint ez nem azt jelenti, bár számosan vitatják ezt a megközelítést, hogy az amerikai birodalom hanyatlik, de szeptember 11. legalábbis előre nem látható módon megváltoztatta a pályáját. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: shutterstock