Alekszandr Dugin a neves orosz filozófus is tollat ragadott a BRICS-bővítés kapcsán. Úgy véli, Dél-Afrikában a legutóbbi BRICS-csúcson egyenesen megalakult a többpólusú világ. Írásában érdekes megközelítésben mutatja a kialakuló új szövedéket. Az egyes civilizációk végítéletről szóló tanításait veszi számba, hogy új megközelítésre, gondolatokra inspiráljon bennünket is.
Alekszandr Geljevics Dugin orosz filozófus a tradicionalizmusban gyökerező eurázsianizmus továbbfejlesztője. Sokat foglalkozott egy olyan eurázsiai birodalom gondolatával, ami képes lenne szembeszállni az Egyesült Államok vezette nyugati világgal. Egyesek szerint jelentős a befolyása Vlagyimir Putyin orosz elnökre és politikájára, mások ezt tagadják.
BRICS: A multipolaritás megteremtése
A 15. BRICS-csúcstalálkozó történelmi döntést hozott arról, hogy további hat országot – Argentína, Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – vesznek fel a szervezetbe. Ezzel tulajdonképpen befejeződött a többpólusú világ magjának kialakulása.
Bár a BRICS, korábban BRIC, a félperifériás (Wallerstein szerint) vagy „második világbeli” országok feltételes társulása volt, az ezen államok közötti párbeszéd, amely nem része a kollektív Nyugat (a NATO és más, az Egyesült Államok által uralt, mereven egypólusú szervezetek) struktúrájának, fokozatosan elénk tárta egy alternatív világrend körvonalait. Ha a nyugati civilizáció önmagát tekinti az egyedülinek, és ez a globalizmus, valamint az egypólusúság lényege, akkor a BRICS-országok a nyugatitól eltérő szuverén és független civilizációkat képviseltek, gazdag történelemmel és a hagyományos értékek teljesen eredeti rendszerével.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére 2006-ban létrehozott BRIC-társulás eredetileg négy országot – Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát – tömörítette. Dél-Amerika legnagyobb hatalma, Brazília a latin-amerikai kontinenst képviselte. Oroszország, Kína és India pedig önmagában is elég nagy ahhoz, hogy civilizációnak tekintsék őket. De többet is képviselnek mint nemzetállamok. Oroszország az eurázsiai „nagy tér” élharcosa. Kína az Indokínával határos hatalmak jelentős területéért felel, és India is kiterjeszti a befolyását a határain túlra – legalábbis Bangladesre és Nepálra.
Amikor Dél-Afrika 2011-ben csatlakozott (innen a BRICS rövidítésben az „S”), szimbolikusan a legnagyobb afrikai országként képviseltette magát.
7 civilizáció (1 vs. 6)
Az idén augusztus 22–24. között Johannesburgban megrendezett XV. csúcstalálkozón került sor a többpólusú klub végleges megalakítására. A három iszlám hatalom – a síita Irán, a szunnita Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – belépése alapvető fontosságú volt. Így biztosították a teljes iszlám civilizáció közvetlen részvételét a többpólusú világban, amelyet mindkét ág, a szunnita és a síita is képvisel.
Emellett a portugál nyelvű Brazília mellett egy másik erős és független hatalom, a spanyol nyelvű Argentína is csatlakozott a BRICS-hez. Még a huszadik század közepén a dél-amerikai egységes nagy térré való egyesülés teoretikusai – mindenekelőtt Juan Perón argentin tábornok és Getúlio Vargas brazil elnök – úgy vélték, hogy
a Brazília és Argentína közötti határozott közeledés lesz az első lépés ebben a folyamatban. Ha ez megvalósul, akkor a latin-amerikai ökumené integrációs folyamata visszafordíthatatlan lesz.
És pontosan ez történt most, Dél-Amerika két nagyhatalmának, Brazíliának és Argentínának a többpólusú klubhoz való csatlakozásával összefüggésben. Etiópia befogadásának szimbolikus jelentősége is van. Ez az egyetlen olyan afrikai ország, amely a gyarmati korszakban is független maradt, megőrizve szuverenitását, függetlenségét és egyedülálló kultúráját (az etiópok a legrégebbi keresztény nép). Dél-Afrikával együtt Etiópia megerősíti jelenlétét az afrikai kontinens többpólusú klubjában.
Valójában a BRICS új összetételében az összes póluscivilizáció, a nagy térségek egyesítésének teljes modelljét kapjuk, kivéve a Nyugatot, amely kétségbeesetten igyekszik megőrizni a hegemóniáját és az egypólusú struktúráját.
Most azonban nem széttagolt és széttöredezett, belső és külső ellentmondásokkal teli országokkal áll szemben, hanem az emberiség többségének egyesült erejével, amely elszántan építi a többpólusú világot.
Ez a többpólusú világ a következő civilizációkból áll:
a Nyugat (USA+EU és vazallusaik, amelyek közé az egykor büszke és markáns Japán is beletartozik),
Kína (+Tajvan) és szatellitjei,
Oroszország (mint az egész eurázsiai térség integrátora),
India és befolyási övezete,
Latin-Amerika (Brazíliával és Argentínával a középpontban),
Afrika (Dél-Afrika + Etiópia, Mali, Burkina Faso, Niger stb., azaz a francia gyarmati befolyás alól kikerülő országok),
az iszlám világ (mindkét változatban – a síita Irán, a szunnita Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek).
Ugyanakkor egy civilizáció – a nyugati – hegemóniára tart igényt, míg a hat másik megtagadja tőle ezt a jogot, és csak egy többpólusú rendszert fogad el. A Nyugatot pedig csak a civilizációk egyikeként ismeri el, a többivel együtt.
Így a gyakorlatban is beigazolódott Samuel Huntington jóslata, aki a civilizációk visszatérésében látta a jövőt,
míg nyilvánvalóvá vált Fukuyama tévedése, aki szerint a liberális Nyugat globális hegemóniája (a történelem vége) már megvalósult. Ezért Dugin szerint Fukuyama csak a halálraítélt ukrán nacionalistáknak tarthat előadást, a globalisták utolsó reményeinek, hogy megállítsák a multipolaritás kialakulását, amiért ma Oroszország Ukrajnában harcol.
2023 augusztusa a többpólusú világ megszületésének tekinthető.
Dugin, miután felvázolta a multipolaritást, közelebbről is megvizsgálja, hogy maguk a civilizációs pólusok miképp értelmezik azt a helyzetet, amiben találják magukat. Figyelembe veszi, hogy gyakorlatilag minden szuverén civilizációnak megvan a maga elképzelése a történelem szerkezetéről, a történelmi idő természetéről, annak irányáról és a történelem végéről. Fukuyamával ellentétben, aki ambiciózusan a történelem egyetlen végét hirdette (a maga liberális változatában), minden szuverén civilizáció a történelem végének saját felfogásával, értelmezésével és leírásával operál.
Minden civilizációnak megvan a saját elképzelése a világvégéről
A többpólusú világ minden pólusának, azaz minden civilizációnak megvan a maga eszkatológiai változata, amely hol többé, hol kevésbé egyértelmű.
Az eszkatológia a világ- vagy a történelem végéről szóló tanítás. Az eszkatológiák a vallási tanok jelentős részét képezik, de vannak világi változataik is. A történelmi folyamat lineáris irányáról és annak feltételezett végéről szóló bármilyen elképzelés eszkatológiának tekinthető.
A többpólusú világ több civilizációból vagy „nagy térből” áll, amelyek a hagyományos értékek teljesen egyedi és eredeti rendszerét tudhatják magukénak. Ez a pólus (nem az egyes államok). A pólus pontosan egy civilizáció. Minden civilizációnak saját elképzelése van a történelmi folyamat természetéről, irányáról és céljáról, ezáltal van saját eszkatológiája.
Egyes „nagy terekben” az eszkatológiának több változata is létezhet, és számos, viszonylag kis politikai formációnak – amely semmiképp sem nevezhető pólusnak, mégis – néha sajátos, sőt fejlett az eszkatológiája.
Dugin írásában ezután hosszan vázolja a különböző nézetrendszereket. Az ínyencek, akik kíváncsiak a terjedelmes elemzésre, elolvashatják cikkünk második részében.
Civilizációk eszkatologikus térképe
Dugin, miután bemutatta az egyes eszkatológiai elképzeléseket, úgy összegez, hogy egy többpólusú világban a különböző eszkatológiák összeütköznek, vagy szövetségre lépnek egymással. Röviden így fogalmaz:
Nyugaton egyértelműen a szekuláris modell (progresszivizmus és liberalizmus) érvényesül, amelyhez jelentős kiegészítésként a szélsőséges protestáns diszpenzacionalizmus járul. Fukuyama szerint ez a „történelem vége”. Ha figyelembe vesszük a teljes amerikai irányítás alatt álló európai országok liberális elitjét, akkor egy sajátos eszkatológiáról beszélhetünk, amely szinte az összes NATO-államot egyesíti.
Hozzá kell tennünk a liberálisokkal közös radikális individualizmus elméletét is, amely az emberek felszabadítását követeli a kollektív identitás minden formájától – egészen a nemtől való szabadságig (genderpolitika), sőt az emberi fajhoz való tartozásig (transzhumanizmus, mesterséges intelligencia). Így a szabadkőműves progresszív eszkatológia új elemei a „nyitott társadalom” mellett a nemi átalakítás imperatívuszai, az LMBTQ-elvek támogatása, a poszthumanizmus és a mélyökológia (amely elutasítja az ember központi szerepét a világban, amelyhez minden hagyományos vallás és filozófiai rendszer ragaszkodott).
Bár a cionizmus nem az eszkatológia e változatának közvetlen folytatása, bizonyos formáiban – elsősorban az amerikai neokonokkal való szövetsége révén – részben beleillik ebbe a stratégiába, és tekintve a zsidók befolyását a Nyugat uralkodó elitjére, ezek az arányok akár meg is fordulhatnak.
Oroszország és annak katechonikus funkciója, amely a harmadik Róma eszkatológiáját és a kommunista horizontot a Szovjetunió örökségeként ötvözi, a legnyilvánvalóbban a történelem e végének útjában áll.
Kínában a maoizmusban a már jelentősen átdolgozott nyugati marxizmus egyre nyíltabban jeleníti meg a konfuciánus kultúrát, és a KKP feje mint hagyományos császár égi felhatalmazást kap, hogy uralkodjon „mindenen, ami az ég alatt van” (tianxia-天下). (Megjegyzés: Ez a mondat kimaradt a kínai fordításból.)
Az iszlám világban – mind a szunnita övezetben, mind pedig különösen a síitáknál (elsősorban Iránban) – folyamatosan erősödnek az eszkatológiai érzelmek, és a modern nyugati civilizáció – ugyanaz, amely most Oroszország ellen harcol – szinte egyöntetűen al-Dajjalként jelenik meg minden muszlim számára.
Indiában fokozatosan erősödnek a hindutva ihlette érzelmek (a hinduk mint különleges és egyedülálló civilizáció önálló identitásának tana), amelyek a hindu hagyomány gyökereihez és értékeihez való visszatérést hirdetik (amik egyáltalán nem esnek egybe a nyugati értékekkel), és így egy sajátos eszkatológia körvonalait vázolják fel, amely a Kalka jelenségéhez és a Kali-juga legyőzéséhez kapcsolódik.
A pánafrikanizmus az afrikaiak identitásukhoz való visszatéréséről szóló radikális tanítások megerősödése és a fehér világ (elsősorban a nyugati civilizációhoz tartozó gyarmati országok alatt értve) elleni gyarmatellenes harc új fordulója felé fejlődik. Ez a fekete eszkatológia új vektorát írja le.
Latin-Amerikában a geopolitikai szuverenitás megerősítésének a vágya egyszerre alapul a baloldali (szocialista) eszkatológián és a katolikus identitás védelmén, ami különösen nyilvánvaló Brazíliában, ahol mind a bal-, mind a jobboldaliak egyre inkább elhatárolódnak a globalizmustól és az amerikai politikától (ezért is vesz részt Brazília a BRICS-blokkban). Az indigenizmus etnoeszkatológiái bár viszonylag gyengék, általában fontos kiegészítő dimenziót adnak az egész eszkatológiai projekthez.
Ugyanakkor a francia arisztokratikus eszkatológia (és annak szekuláris kivetülése a gaullizmusban), a történelem végének német változata a Német Birodalom formájában, valamint a buddhista és sintoista vonal Japán és a japán császárok különleges küldetéséről – legalábbis egyelőre – nem játszik semmilyen észrevehető szerepet, mivel teljesen megvásárolta őket a domináns progresszív globalista elit és az angolszászok stratégiái.
Dugin szerint így kaptunk egy eszkatológiai világtérképet, amely megfelel a többpólusú világ körvonalainak.
Zárásul tanulságképp, további gondolkozásra ösztönözve, csak ennyit ír:
Ebből most már bármilyen következtetést levonhatunk.
Dugin írása elolvasható orosz nyelven, angol nyelven vagy kínaiul.
