Afrika jóvátételt követel, talán nem is alaptalanul, hiszen Nagy-Britannia közel négy évszázadon át folytatott rabszolga-kereskedelmet. A 10,7 millió elhurcolt rabszolga, az eladásukból származó haszon, valamint az ingyenmunkájuk nagy szerepet játszott a brit birodalom felemelkedésében.
Richard Oduor Oduku kicsit megpiszkálta Nagy-Britannia dicső múltját. Vagyis inkább azt, amire kevésbé lehetnek büszkék. A királyság majdnem 400 évig tartó rabszolgákkal való kereskedését vizsgálta, és megállapította, hogy a birodalom felemelkedéséhez és gazdagságához nem kis mértékben járult hozzá az elhurcolt 10,7 millió rabszolga. Afrika jóvátételt követelne. Talán joggal, hiszen a rabszolgaság eltörlése óta csak a rabszolgatartók kaptak kártérítést.
Richard Oduor Oduku posztcinikus humanista, kutató, író, szerkesztő és költő. Alapító tagja a Jalada Africa pánafrikai írókollektívának. Orvosbiológiai és technológiai diplomát szerzett az Egerton Egyetemen, jelenleg pedig kutatási tanácsadóként dolgozik a kenyai Nairobiban.
Oduku mindjárt egy különleges történettel kezdi írását. E szerint 1564. október 18-án négy hajó – köztük a Jesus of Lübeck – elindult Plymouthból Afrikába, John Hawkins haditengerészeti parancsnok, egy gazdag tengerészcsalád sarja parancsnoksága alatt. Apját, William Hawkinst tartják az első angolnak, aki 1527-ben felfedezte az „Újvilágot”. Hawkins hamar apja nyomdokaiba lépett, a kis John korán a tengerre került.
A Kanári-szigeteken járva hallott egy újfajta kereskedelemről, egy vállalkozásról, amely során foglyul ejtették az embereket az afrikai partoknál, és eladták őket a spanyol karibi gyarmatokon, így Guinea és Sierra Leone felé indult. Legénységével falvakat támadtak meg, elfogtak 300 afrikait, akiket később Isabella, Puerto de Plata és Monte Christi piacán értékesítettek.
A mesés üzlet és a tengerész busás nyereségének a híre eljutott I. Erzsébet királynő fülébe is. A második rabszolgaútba már ő is beszállt, Hawkins hajója viselhette Erzsébet zászlaját, a Royal Standardot. Ekkor 400 afrikait fogtak el és adtak el. A királynő meggyőződött a rabszolga-kereskedelem jövedelmezőségéről, így ezentúl minden további hajóutat támogatott. Hajókat, ellátmányt és fegyvereket biztosított. Hawkinsnak pedig nemesi cím jutott, címerén egy megkötözött, rabszolgasorba taszított afrikai képe volt látható. Hawkins öt év alatt (1564–1569 között) 1200 afrikai embert taszított rabszolgasorba és szállított a spanyol telepesek piacaira.
Így kezdődött Nagy-Britannia szerepvállalása. A rabszolga-kereskedelem 1807-es, első eltörléséig a tisztes angol rabszolga-kereskedők 34 148 afrikait vittek el, a királyság dicsőségére.
Az Emory Center for Digital Scholarship, az irvine-i Kaliforniai Egyetem és a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem egy adatbázist állított össze a rabszolgajáratokról, amely részletezi a hajók nevét, azt, hogy honnan indultak az utak, hol vásárolták és rakták ki a foglyokat stb. Az utak során 10,7 millió embert szállítottak el Afrika partjairól. Közülük 9,2 millióan szálltak ki az út végén, ami arra utal, hogy 1,5 millió ember halt meg a rabszolgahajókon – kínzás, éhezés, betegségek következtében, vagy csak egyszerűen a tengerbe vetették őket valamilyen vétség miatt.
A brit monarchia és a rabszolga-kereskedelem
I. Erzsébet királynő (1558–1603) volt az első befektető az afrikai népek kifosztásában, John Hawkins pedig a végrehajtó. Akirálynő biztosította a politikai, pénzügyi és társadalmi legitimációt, emellett bevetette a katonaságot is, hogy megvédje befektetéseinek óceánokon való áthaladását. Hoztak Londonba is néhány rabszolgát, nekik I. Erzsébet udvarában mutatványosi szerep jutott.
Őt követte I. Jakab király, aki 1618-ban szabadalmat adott a The Royal African Companynak, hogy aranyat és értékes fákat keressenek Afrikában. 1663-ban újabb szabadalmat adott a Királyi Kalandorok Társaságának (Company of Royal Adventurers) rabszolgák elfogására és eladására Nyugat-Indiába, valamint Virginiába.
Utódja, II. Károly király már új céget alapított, Royal Adventurers into Africa névvel. A társaság részvényesei a királyi család tagjai és arisztokraták voltak. 1672-ben a cég a nevét Royal African Companyra változtatta, és ezzel együtt II. Károly király parancsba adta, hogy annyi hajót vegyenek igénybe, amennyit alkalmasnak tartanak.
Az elkövetkező 50 évben a Royal African Company több afrikai rabszolgát szállított Amerikába, mint bármely más cég a rabszolga-kereskedelem történetében. Az elfogott afrikaiak közül sokat a DY kezdőbetűkkel láttak el, amely a Duke of Yorkot jelentette. A karibi szigetekre és az amerikai kontinens kolóniáira szállították őket, főleg a cukornádültetvényekre. Az adatbázis azt mutatja, hogy 1672 és 1713 között a társaság 100 ezer afrikait szállított rabszolgának, 1731-ig pedig további 187 ezret az angol gyarmatokra Észak-, Közép- és Dél-Amerikába.
III. György király szintén rabszolgaságpárti volt. Egész uralkodása alatt (1760–1820) aktívan foglalkozott a rabszolga-kereskedelemmel. Bár Nagy-Britannia elveszítette az uralmát Amerika felett, fáradhatatlanul harcolt az effajta emberkereskedelem eltörlése ellen. A király ellenállása megmagyarázza, hogy az 1807-es és 1811-es parlamenti törvények elfogadása ellenére, amikor is betiltották a rabszolga-kereskedelmet, és bűnnek nyilvánították azt, a rabszolga-kereskedelem mégsem ért véget a brit gyarmatokon egészen az 1833-as törvény elfogadásáig, amely eltörölte a rabszolgaság intézményét.
A Bank of England szerepe
A Bank of England 1694-ben alakult meg, a rabszolga-kereskedelem pedig hosszú távú hitellehetőségeket igényelt. A bank kölcsönt adott a londoni piac nagy szereplőinek – az East India Companynak, a South Sea Companynak és a Royal African Companynak. A cégek terjeszkedtek, a bank fejlődött, és
mindez megalapozta, hogy London globális pénzügyi fővárossá váljon.
A 18. század második felében a Nagy-Britannia és Afrika közötti közvetlen kereskedelem több mint 90 százalékát a rabszolgák vásárlása és az Újvilágba történő szállítása tette ki, és ebben hosszú távú hitelnyújtásaival a Bank of England kulcsszereplő volt.
Ezt a szerepét azóta a Bank of England elismerte, azaz hogy szorosan kapcsolódik a történelmi rabszolga-kereskedelemhez. Bevallotta, hogy kölcsönöket adott a South Sea Company és a Royal African Company számára, valamint finanszírozta a rabszolga-tulajdonosok működését is.
Az 1770-es években a bank pénzt adott az Alexander & Sonsnak, a grenadai Bacolet és Chemin ültetvény tulajdonosának. Érdekesség, hogy az Alexander & Sons a rabszolgasorba ejtett munkaerőt hitelbiztosítékként használhatta. Amikor az ültetvények csődbe mentek, a bank átvette az üzletet. Egy 1788-ban készített leltárjegyzékben a bank számszerűsítette az 599 rabszolgasorsú férfi, nő és gyermek vélt értékét.
London – a rabszolga-kereskedelem fővárosa
Itt gondolták ki a nagy terveket, és itt süllyedtek el a nyereségek. Az angol fővárosban ma szinte lehetetlen olyan történelmi épületet találni, amely nem kötődik a rabszolgasághoz és a rabszolga-kereskedelemhez. Három nagy brit kikötő – Liverpool, London és Bristol – növekedése szorosan összefüggött a rabszolgasággal és rabszolgatartással.
Míg kezdetben London és Bristol volt Nagy-Britannia kulcsfontosságú rabszolga-kereskedelmének kikötője, 1740-től Liverpool kezdte uralni az üzletet, és ez így is maradt annak 1807-es megszüntetéséig. 1695 és 1807 között Liverpoolból 5300 járat indult Afrikába, míg Londonból 3100, Bristolból pedig 2200 ment ugyanebben az időszakban.
Liverpool épületei is magukon viselik a rabszolga-kereskedelem eredményeit. A Bluecoat Chambers jelenleg a legrégebbi fennmaradt ház a város központjában. Ez 1715-ben épült az Old Dockból hajózó rabszolga-kereskedők adományaiból, mint jótékonysági iskola az árváknak. A világ első távolsági vasútja – a Liverpool és Manchester Railway –, amely 1830-ban nyílt meg, szintén a rabszolga-kereskedelemből származó bevételeknek köszönheti létét.
De szerte Angliában találhatunk hasonló példákat. A National Trust – egy örökségvédelmi testület, amelyet 1895-ben hoztak létre – 2020-ban 115 oldalas időközi jelentést adott ki a gyarmatosítás és a jelenlegi, a társaság gondozásában lévő ingatlanok kapcsolatairól. A jelentés 93 történelmi helyről állapította meg, hogy erősen kapcsolódik a rabszolgasághoz, a rabszolga-kereskedelemhez és a gyarmatosításhoz.
Rabszolga-tulajdonosok és leszármazottaik
Közel 400 év után az 1807-es és 1811-es parlamenti törvények megszüntették a rabszolga-kereskedelmet. Egy másik 1819-es jogszabály létrehozta a londoni gyarmati rabszolgák nyilvántartásának hivatalát. Annak ellenére, hogy az 1807-es és 1811-es parlamenti törvények eltörölték a rabszolga-kereskedelmet, és azt bűnnek nyilvánították, csak a rabszolgaság felszámolásáról szóló jogszabály volt az, amelyik valóban eltörölte a rabszolgaságot a brit gyarmatokon – ez pedig 1834-ben lépett hatályba.
A törvény alapos volt, megalapította a rabszolgakárpótlási bizottságot is (Slave Compensation Commission). 1835 júliusáig
elkészítette a rabszolga-tulajdonosok listáját, amely 4000 ilyen családot azonosított, akik jogosultak voltak a 20 millió font kompenzációra.
Akkoriban a brit kormány által felvett 20 millió font az ország történetének legnagyobb hitele volt, megfelelt az éves nemzeti költségvetés 40, vagyis az akkori GDP 5 százalékának.
Néhány érdekes név a kompenzációt kapó rabszolga-tulajdonosok közül
Az elmúlt évtizedben a University College Londonnak (UCL) a brit rabszolgaság hagyatékát vizsgáló központja feljegyezte a brit rabszolga-tulajdonosok nevét. Ezek a nevek a rabszolgakárpótlási bizottság dokumentációjából származnak, ők részesültek a 20 millió fontból.
A legnagyobb nyereményt John Gladstone kapta, 106 769 fonttal gazdagodott a kilenc ültetvényen birtokolt 2508 rabszolgáért. Fia, William Gladstone később négyszer volt miniszterelnök. De ott van John Blair, aki akkoriban parlamenti képviselő volt, és 83 530 fontot kapott 1598 rabszolgáért, amelyet a brit Guyanában örökölt ültetvényen birtokolt. Kártérítést kapott David Cameron volt miniszterelnök családja is. Rajtuk kívül a listán szerepel George Orwell, Graham Greene, valamint Elizabeth Barrett Browning költő őse is. George Orwell dédapjának, Charles Blairnek 218 rabszolgája volt, amiért 4442 font kártérítést kapott.
Afrika jóvátételt követelne
Talán joggal tenné ezt, hiszen
a rabszolgaság eltörlésekor csak a rabszolgatartók kaptak kártérítést a veszteségeikért, nem pedig a rabszolgák.
Eddig a brit kormány nem reagált a jóvátételi felszólításokra, miközben a rabszolgatartó családok leszármazottai továbbra is élvezik az örökölt, kétes tevékenységgel összeharácsolt vagyont.
Barbados nemzeti jóvátételi munkacsoportja a rabszolgatartók leszármazottait vette célba. Tavaly decemberben felszólította Richard Drax konzervatív parlamenti képviselőt, akinek a családja egy hatalmas cukorültetvényt birtokolt a szigeten. Barbados azt akarja, hogy a família fizessen jóvátételt, különben a jövőben pereskedéssel kell szembenéznie. Az Oscar-díjra jelölt színész, Benedict Cumberbatch családjára is nyomást gyakorolnak, hogy fizessen jóvátételt cukorültetvények tulajdonlása miatt.
Az elmúlt néhány évtizedben Nagy-Britannia és a brit intézmények elismerték a rabszolgaságban és a rabszolga-kereskedelemben játszott szerepüket. A Bank of England 2020-ban kénytelen volt bocsánatot kérni a rabszolga-kereskedelemben való részvételéért. A feljegyzések szerint a hitelintézet 27 korábbi tagja, köztük 11 bankvezető és 16 igazgató birtokolt rabszolgákat vagy közvetlenül profitált a kereskedelemből.
A közelmúltban, amikor III. Károly király trónra lépett édesanyja, II. Erzsébet halála után, megerősödött a jóvátétel iránti igény. Még a brit közvélemény is komolyabb lépéseket sürget, mondván: a bocsánatkérés nem elég!
Nana Addo Dankwa Akufo-Addo, Ghána elnöke 2022 augusztusában a jóvátételről és a faji gyógyításról szóló csúcstalálkozón (Reparations and Racial Healing Summit) hangsúlyozta, hogy ezek a jóvátételek már régóta esedékesek. „A rabszolgaság öröksége nincs elrejtve, máig hat. Jelen van a mindennapi életünkben. Eljött az ideje tudatosítani, milyen mértékben fojtotta el Afrika gazdasági, kulturális és pszichológiai fejlődését, és hogy enyhítsük a rabszolgaság pusztító hatásait.”
A feljegyzések alapján bizonyos, hogy a rabszolgaság nem volt marginális vállalkozás a brit monarchia és alattvalói számára, ipari méretekben működtették azt. Ezért a brit politikai rendszernek és az ottani állampolgároknak ezen örökségek elismerésén túlmenően meg kell érteniük, hogy Afrika, Amerika és a Karib-térség lakossága számára a következmények még mindig nyílt sebet jelentenek.
(Forrás: Internationalist 360°)
A cikk eredetileg megjelent a makronóm.mandiner.hu oldalon.
Kapcsolódó:
