Latin-Amerikában lépésről lépésre – Perutól Uruguayig, Ecuadortól Guyanáig – az Egyesült Államok igyekszik újraépíteni stratégiai befolyását. Washington semmit sem tanult az elmúlt időszakban, ismét az eddig bevált módszerekkel próbál meg operálni.
A napokban az Egyesült Államok Déli Parancsnokságának (SouthCom) vezetője, Laura Richardson hadseregtábornok Peruba látogatott, egy olyan országba, ahol vitathatatlanul súlyos politikai válság van. Az országban kormányellenes tüntetések hullámai követik egymást, amelyeket a biztonsági erők brutálisan szétvernek. Történik ez azt követően, hogy az Egyesült Államok decemberben zöld utat adott Pedro Castillo demokratikusan megválasztott elnök eltávolításához.
Amerika természetesen másfelé néz
Peru a közelmúltban egy közös hadgyakorlatnak is otthont adott, amelyen soha nem látott számú amerikai katona vett részt. Castillo utódja korábbi helyettese, Dina Boluarte, aki az elnöki posztot is betölti, gyenge politikus, hiszen a népszerűségi mutatója rekordalacsony, mindössze 10 százalék, az elutasítottsága pedig rekordmagas, 82 százalék – állapította meg a nakedcapitalism amerikai liberális honlap.
Még mindig vizsgálat folyik ellene a Castillo-párti tüntetők tucatjainak a kormányzás első hónapjaiban bekövetkezett halála miatt. Korábbi ígéretei ellenére sem hajlandó 2026-ig választásokat tartani. A növekvő lakossági elégedetlenségre tekintettel kormánya nemrégiben javaslatot tett a büntető törvénykönyv olyan módosítására, amely lehetővé tenné minden olyan polgár büntetőjogi felelősségre vonását, aki tiltakozó felvonulásra hív, valamint minden olyan újságíróét, aki erről tudósít.
Az Egyesült Államok és Peru közötti kapcsolatok azonban erősebbek, mint valaha. A közelmúltban az Egyesült Államok belbiztonsági nyomozói és a perui kormány új megállapodást kötöttek a nemzetközi bűnügyi nyomozásokban való együttműködésről. A lépésre akkor kerül sor, amikor a republikánus törvényhozók és a jobboldali szakértők szorgalmasan készítik fel pszichológiailag az amerikai közvéleményt a kábítószer elleni háború újabb fejezetére. Számos magas rangú személyiség nyílt amerikai katonai beavatkozást követel a mexikói drogkartellek ellen a fentanil áramlásának megfékezése érdekében.
Újabb drogháború készülődik
A kábítószer elleni háború kiterjesztésére irányuló legutóbbi felhívások mögött nem az áll, hogy megállítsák a kábítószer beáramlását az Egyesült Államokba, vagy hogy meggátolják a drogkartellek Latin-Amerikában egyre növekvő brutalitását. Ha Washington ezt komolyan gondolná, csak annyit kellene tennie, hogy törvényt fogad el fegyverei délre áramlásának megállításáról.
Ez azonban ártana a fegyvergyártók profitjának. Ha pedig komolyan venné a kábítószer-függőség elleni küzdelmet, akkor nem engedte volna, hogy a Big Pharma, a nagy gyógyszeripari cégek elszabadítsák az ópiumjárványt. Ha már így történt, soha nem hagyta volna, hogy a bűnösök szabadon elsétáljanak.
Nem, ez elsősorban arról szól, amiről Amerika kábítószer elleni háborúja mindig is szólt: geopolitikai és geostratégiai uralomra törekszik a világ kulcsfontosságú régióiban, miközben komoly pénzösszegekkel ellenőrzi és bebörtönzi a nyugtalan lakosságot.
Egy hatalmas amerikai kitaláció
Ezt elegánsan magyarázza Jorge Retana Yarto, a mexikói Nemzeti Hírszerzési Központ (CNI) nemzetbiztonsági hírszerzési iskolájának volt igazgatója a Contralinea hírportálnak írt cikkében. A kábítószer és a szervezett bűnözés elleni háború az Egyesült Államok egy hatalmas kitalációja. Ez nem jelenti azt, hogy a tiltott kábítószerek multinacionális kereskedelme és az erre szakosodott bűnszervezetek jelentette problémák nem léteznének.
Léteznek és nagyon is mélyen gyökerezőek, de mindkét jelenséget a geopolitikai és geostratégiai dominancia érdekében ideologizálták, és a hírszerzés és a biztonság kérdésében megjeleníthető büntető állami politikákkal kényszerítették ki, társadalmi, politikai-intézményi, kulturális és gazdasági pusztítást okozva. Azáltal, hogy a kábítószer elleni háború katonai kérdéssé vált, megteremtette a latin-amerikai térségben a fegyveres beavatkozás alapjait, és a területeket, valamint a nemzeti szuverenitásokat geostratégiai cselekvési területté alakította át.
Jelenleg Peru kétségtelenül az ilyen akciók kulcsfontosságú területe. Alig négy hónappal ezelőtt a Boluarte-kormány engedélyezte több mint 1000 fegyveres amerikai katonai személy, 11 amerikai katonai repülőgép, két hajó, két teherautó, rakéták, egyéb kézi fegyverek, műholdas kommunikációs berendezések behozatalát perui területre. Állítólag erre azért volt szükség, hogy részt vegyenek a Resolute Sentinel 2023 elnevezésű katonai gyakorlaton, amelyet Peru számos régiójában tartottak június és augusztus között.
Egyértelmű geopolitikai szándék is van a háttérben. A Hildebrandt en sus trece perui hetilapban megjelent cikk szerint az amerikai csapatok fő célja az, hogy Washington stratégiai riválisainak, Oroszországnak és Kínának – amelyek csökkentik az Egyesült Államok befolyását a dél-amerikai régióban – erőt mutassanak. „Globális politikai konfrontáció van az Egyesült Államok, Kína és Oroszország között – mondta a hetilapnak Wilson Barrantes, a perui Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (DINI) volt igazgatója. – Peru kulcsfontosságú, mert a Csendes-óceán medencéjének egy stratégiai pontján helyezkedünk el, amely kapuként szolgál Kína számára, valamint hozzáférési pontként Brazília hatalmas piacához az Atlanti-óceán partján.”
Az amerikai befolyás kiterjesztése
Az Egyesült Államok biztonsági erőit támogató dandár (SFAB) a közeljövőben Uruguayban kíván műveleteket indítani. „Az amerikai hadsereg déli parancsnoksága azon dolgozik, hogy 2024-ben megteremtse az első cserelehetőséget Uruguayjal. Ennek az a célja, hogy tovább erősítse a hadseregeink közötti partnerséget és előmozdítsa a közös nemzetbiztonsági feladatokat” – állt az eseményről kiadott közleményben.
A 2017-ben alapított SFAB kezdetben Afganisztánban és Irakban működött az Egyesült Államok közel-keleti terrorellenes háborújának részeként. De előreláthatóan szerepüket gyorsan kiterjesztették számos más régióra is, többek között Afrikára, Ázsiára és Európára. Az öreg kontinensen a SFAB egységei főleg ukrán katonáknak adtak tanácsot és képezték ki őket Németországban és más NATO-tagországokban.
Az SFAB 2020-ban avatkozott be először Latin-Amerikában, az Ivan Duque vezette Kolumbiában. A katonákat a helyi lakosság azonban nem fogadta lelkesen. Közülük sokan attól tartottak, hogy az Egyesült Államok szabotálni akarja a kolumbiai békefolyamatot. Egy szenátor úgy jellemezte az SFAB érkezését, mint „invazív és ellenséges jelenlétet a területünkön”, valamint Kolumbia alkotmányának megsértését. A bogotái legfelsőbb bíróság felfüggesztette a külföldi katonai kontingensnek a kolumbiai területen végzett tevékenységét, de a kolumbiai külügyminisztérium sikeresen megtámadta a döntést.
Rövid időn belül a SouthCom további SFAB-oket indított útnak Hondurasba és Panamába. Az itt állomásozó amerikai katonák azonban nem mindig úgy mentorálták a helyi erőket, ahogy azt a hadsereg vezetői szerették volna. Az amerikaiak több fegyelmi vétséget követtek el. A SouthCom most új SFAB-ket akar nyitni Uruguayban, Peruban és Ecuadorban.
Vissza a szokásos üzletmenethez
Az évszázad első két évtizedének nagy részében az amerikai kormány viszonylag kevés érdeklődést mutatott az iránt, amit korábban a saját „hátsó udvarának” nevezett, ám Biden elnök most az Egyesült Államok „előkertjének” hívja. Másképp fogalmazva, fontosabb prioritásai voltak, nevezetesen a terrorizmus elleni globális háború. Miközben Washington a közvetlen szomszédságából a Közel-Keletre helyezte át a hangsúlyt és az erőforrásokat, ahol dollármilliárdokat pazarolt el, hogy pusztítást és halált okozzon, valamint terroristák új generációját nevelje ki, addig Kína elkezdte tömegesen növelni politikai és gazdasági befolyását Latin-Amerikában – szögezte le a nakedcapitalism.
Két évtizeddel később az ázsiai óriás már Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi partnere. Amint arról a Reuters egy tavalyi írásában beszámolt, ha Mexikót kivesszük az egyenletből, Kína már megelőzte az Egyesült Államokat Latin-Amerika legnagyobb kereskedelmi partnereként. Mexikót nem számítva a Kína és Latin-Amerika közötti teljes kereskedelmi forgalom – azaz a behozatal és a kivitel – tavaly elérte a 247 milliárd dollárt, ami messze meghaladja az USA 173 milliárdos mutatóját.
Kétfajta megközelítés
Az Egyesült Államokkal ellentétben Kína általában nem próbálja megszabni, hogy a kereskedelmi partnereinek hogyan kell viselkedniük, és milyen szabályokat, normákat, elveket, ideológiákat kell követniük. Amit az ázsiai nagyhatalom tesz, az az, hogy olyan államokkal kereskedik és olyan országokba fektet be, amelyeknek az árui – különösen a nyersanyagai – nehezen hozzáférhetők Ázsiában. Eddig ez remekül működött.
Washington most vissza akarja fordítani az idő kerekét – nem a kölcsönösen előnyös kereskedelem, inkább az egyoldalú biztonsági partnerségek révén. 2019 májusában Craig Faller admirális, a SouthCom akkori vezetője bemutatott egy dokumentumot Tartós ígéret az amerikai kontinens számára címmel. Ebben felvázoltak egy tervet a latin-amerikai és karibi szövetségesek visszaszerzésére 2027-ig, azzal a céllal, hogy „javítsák a biztonságot, megvédjék a hazát és a nemzeti érdekeinket”.
Nevezzük csak a szokásos üzletnek. Ez év elején Faller admirális utódja a SouthCom élén, Laura Richardson hadseregtábornok beszédet tartott az Atlanti Tanácsban, amelyben bemutatta a Monroe-doktrína finomított változatát. Az eredeti elképzelés szerint az Egyesült Államokkal szemben az amerikai kontinens politikai ügyeibe való bármilyen beavatkozás európai külföldi hatalmak részéről potenciálisan ellenséges cselekedetnek minősül. Most Washington ugyanezt az elméletet alkalmazza Kínára és Oroszországra, amelyeket az amerikai SouthCom „ki akar zárni a régió stratégiai erőforrásaiból”.
Egy lehetséges robbanáspont
Az egyik potenciális robbanáspont az egykori kis brit gyarmat, Guyana. A nyugaton Venezuela, északon az Atlanti-óceán, keleten Suriname, délen és délnyugaton pedig Brazília között fekvő terület a harmadik legkisebb szuverén állam a dél-amerikai kontinensen. Egyúttal az egyik legkevésbé sűrűn lakott ország a bolygón. Most mégis olyan magas rangú amerikai tisztviselők látogatják meg, mint Antony Blinken külügyminiszter és Samantha Power, az USAID igazgatója. Vajon miért? Hatalmas, kiaknázatlan olajlelőhelyei vannak közvetlenül a partjai mentén.
Az ExxonMobil által vezetett konzorcium 2015-ben fedezte fel ezt, amelynek partnerei között van a kínai CNOOC is. A lelőhelyek a világ egyik legnagyobb tengeri olajtermelőjévé tették Guyanát. Az ország gazdasága máris ugrásszerűen megnőtt a felfedezésnek köszönhetően, az Exxon vezette vállalatcsoport eddig közel 400 ezer hordó olajat termelt ki naponta.
Az amerikai földtani intézet becslései szerint Guyana tengerparti területe nagyjából 13,6 milliárd hordónyi olajtartalékkal és felbecsülhetetlen gázkészlettel büszkélkedhet. Ez a kincs csak arra vár, hogy felhozzák a mélyből. Egy alig 805 ezer lakosú, valamivel kevesebb mint 10 milliárd dolláros nemzeti jövedelmű ország számára ez azt jelenti, hogy megfogták az isten lábát.
Területi vita
De van egy probléma: egy hatalmas tengerparti részt, az El Esequibo területét az elmúlt 200 évben, amióta Venezuela függetlenné vált Spanyolországtól, Caracas is magának követeli. Hát persze, hogy ott van a legtöbb olaj. A Maduro-kormány szerint ez Venezuela tulajdona, amely már most is a világ legnagyobb olajtartalékával büszkélkedhet (becslések szerint 304 milliárd hordó). Ebben a kérdésben még az ellenzéki pártok elsöprő támogatását is élvezi a kabinet.
A két ország közötti feszültség nemrég tetőfokára hágott. A guyanai kormány bejelentette, hogy további 14 tengeri blokkra nyitja meg a pályázatokat, akkor is, ha a Nemzetközi Bíróság még mérlegeli az egyes országok területi igényeit. Az ajánlattevők között volt az Exxon és partnerei, a francia tulajdonú Total Energies által vezetett konzorcium, valamint amerikai, ghánai, szaúd-arábiai, guyanai és londoni székhelyű vállalatok és csoportok.
Venezuela dühös volt, azzal érvelve, hogy az elnyert tengeri blokkok vitatott területeken vannak. Az ország nemzetgyűlése azzal vádolta Guyanát, hogy úgy viselkedik, mint az észak-amerikai ExxonMobil olajipari transznacionális vállalat franchise-csoportja, amelynek az érdeke lényegében az ezen a területen meglévő kőolaj kisajátítása. Ráadásul ez a kérdés még mindig megoldásra vár, veszélyeztetve ezzel a térség békéjét – szögezte le a venezuelai kormány.
Egyelőre csak hangos szópárbaj folyik
A vita egyre fokozódik. A napokban az ENSZ Közgyűlése előtt New Yorkban tartott beszédében Yvan Gil venezuelai külügyminiszter a következőket mondta: „Két nappal ezelőtt a venezuelai nemzetgyűlés egyhangúlag úgy döntött, hogy konzultatív népszavazásra hívja fel népünket, hogy ratifikálja szuverén területünk védelmét az amerikai birodalom agressziójával szemben, amely háborúba akar minket vinni a természeti erőforrásokért.”
Washington, ahogy az várható volt, kavarja a port. Miután a Maduro-kormány bejelentette a népszavazás megtartásának tervét, Brian Nichols helyettes államtitkár azt írta: az Egyesült Államok Guyana legnagyobb kereskedelmi partnere és legfőbb biztonsági partnere.
Kína ugyanakkor jelentősen bővítette a Guyanával folytatott kereskedelmét és befektetéseit, amivel Peking legnagyobb kereskedelmi partnere lett a karibi térségben – ez az esemény Washingtonban sem maradt észrevétlen. Tovább folyik a helyezkedés az Egyesült Álamok hátsó kertjében, ott, ahol pár évtizede csak Washington játszhatott. Ma már újamerikaiul ezt a hátsó fertályt előkertnek kell hívni. De azért ha valaki beteszi ide a lábát, annak tudnia kell, hogy kinek a területén van.
