Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása 

Kína – mint azt mindannyian tudjuk – az Egyesült Államok és az általa vezetett eddig fennálló unipoláris világrend kihívója. Ezen túl pedig a világ legnagyobb energiafogyasztója és -importőre, valamint az energia és más kapcsolódó nyersanyagok megkerülhetetlen kitermelője. Ezek már önmagukban is hatalmas befolyást adnak a kezébe a globális energiapiacokon és kereskedelemben. Az ázsiai ország 2022-ben a globális fogyasztás több mint negyedét adta. Emellett  

Kína folyamatosan az olaj, a gáz, a szén, az atomenergia, a víz-, a szél- és a napenergia első három fogyasztója között szerepel, továbbá világelső az elektromos járművek (EV-k) gyártásában és az ilyen autók legnagyobb piacaként szolgál. 

A magunk mögött hagyott évtizedben az energiafogyasztás üteme Kínában jelentősen meghaladta a globális normát. Igaz, hogy az ázsiai nagyhatalom jelentős termelő (a világ legnagyobb szén-, negyedik legnagyobb földgáz- és hatodik olajtermelője), a helyi fogyasztás növekedése meghaladta a hazai kínálatot. Ez az országot jelentős nyersanyagimportőrré tette, ami jelentős következményekkel járt a világkereskedelemre nézve.  

A Kínába irányuló kőolaj-, földgáz- és szénimport az ország belföldi fogyasztásának mintegy 85, 40, illetve 7 százalékát teszi ki, valamint az említett nyersanyagok globális kereskedelmének mintegy 18, 16, illetve 18 százalékát. 

Villamosenergia-fogyasztásában és a teljes energiafelhasználásában egyaránt a szén dominál, amely messze a legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátó. Ezzel Kína a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó:  

a világ teljes kibocsátásának több mint 37 százalékát adja, ami több mint kétszerese a következő legnagyobbnak (USA, 14 százalék).  

De az ázsiai ország nem csak a szén-dioxid-kibocsátásán keresztül befolyásolja az energetikai átmenetet, mivel a megújuló energiaforrások fontos termelője is. Emellett számos olyan fém és ásványi anyag megkerülhetetlen szállítója, finomítója, amely a zöldtechnológiák gyártásához, a zöldátmenethez szükséges, az akkumulátortárolóktól kezdve a napelemekig. 

A lassan két éve húzódó orosz–ukrán háború pedig tovább erősítette Kína szerepét a globális energiakereskedelem – különösen az olaj- és gázkereskedelem – átrendeződésében, ami kihatással van az árakra, valamint a piacok és a beszállítók közötti versenyre. 

A járvány utáni Kína 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a nemrég a világon végigsöprő koronavírus-járványról. Kína volt az első ország, amely lezárta a határait, hiszen a pandémia kiindulópontja a kínai Vuhan volt. Viszont az utolsó ország volt, amelyik újranyitotta a határait a több éven át fenntartott zéró-Covid-politika után. Ezt a 2022 decemberében adta fel, miután a gazdaságot és a társadalmat súlyos áldozatok érték, és nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Ez a politika az ország energiahordozók iránti keresletét is érintette, ami tovagyűrűző hatást gyakorolt a globális kereskedelemre és az árakra. 

A kínai olajkereslet 2020-ban és 2021-ben mindössze 1, illetve 3 százalékkal nőtt, míg 2022-ben 4 százalékkal zsugorodott, elérve a napi 14,3 millió hordót. Ez jelentős lassulás, tekintve, hogy 2009 és 2019 között évente átlagosan közel 6 százalékkal nőtt az olajkereslet. Ezzel párhuzamosan az ország gázfogyasztása 2022-ben mintegy 1 százalékkal csökkent – ez a leggyengébb éves növekedés az 1990-es évek eleje óta. Az ázsiai ország ezt követően elvesztette a világ legnagyobb cseppfolyósítottföldgáz (LNG)-vásárlójaként betöltött első helyét Japánnal szemben. 

Éppen ezen okok miatt Peking továbbra is ügyesen fog manőverezni a különböző kereskedelmi partnerekkel fenntartott kapcsolataiban, hogy biztosítsa az ország zavartalan ellátását. 

A kínai energiaigény-növekedés fent részletezett lassulása a világ többi részén (és különösen Európában) a fogyasztóknak kedvezett, mivel segített enyhíteni az árakra nehezedő nyomást, különösen az orosz–ukrán háború kitörése és az azt követő ellátási zavarok után.  

Ha Kína energiaigénye a világjárvány előtti szinten növekedett volna, Európa sokkal magasabb LNG-árakkal szembesül, és kénytelen lett volna túllicitálni kemény ázsiai versenytársát. 

 

Kína 2023 eleji újranyitása sok megfigyelőt arra késztetett, hogy az energiaárakra nehezedő jelentős felfelé irányuló nyomástól tartson, tekintettel az olaj- és gázkereslet erőteljes fellendülésére. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) várakozásai szerint az olajkereslet évi 2,2 millió hordós napi növekedésének 70 százaléka Kínából származik majd, ami a közlekedési üzemanyagok (például benzin és repülőgép-üzemanyag) és a petrolkémiai szektor erőteljes támogatásának köszönhető. Az év elején a Goldman Sachs készített egy előrejelzést, amely szerint a kínai piac hordónként nagyjából 15 dollárral növeli a brent árfolyamát. Az IEA szerint mindezek mellett az ottani gázkereslet 6,6 százalékkal nő 2023-ban – egy olyan időszakban, amikor egyébként várhatóan a globális kereslet leáll –, és 2025-re az ázsiai nagyhatalom lesz a legnagyobb hozzájárulója a globális gázfogyasztás növekedéséhez. 

 

Az Energy Institute szerint 2012 és 2022 között Kína teljes energia-, olaj- és gázkereslete évente 3,1 százalékkal (szemben a globális 1,4-gyel), 4 százalékkal (szemben a globális 0,9-cel), illetve 9,6 százalékkal (szemben a globális 1,7-tel) nőtt. A Wolrd Mining Data 2022-es adatai szerint Kína 31 fém és ásványi anyag legnagyobb kitermelője, és a világ legnagyobb bányászatot végző országa. Az IEA szerint az ottani olajkereslet legnagyobb részét a közlekedés teszi ki (48,5 százalék), ezt követi a nem energetikai felhasználás (24,5) és az ipari szektor (14,6), a lakossági, kereskedelmi és mezőgazdasági szegmens kisebb hozzájárulásával. A China’s National Energy Administration adatai szerint a földgázfogyasztás legnagyobb részét az ipari szektor adja (42 százalék), amit a lakossági (33), az energia- (17) és a vegyipari szegmens (8) követ. 

Kína piaci részesedése 

Az energiaexportőrök számára az ázsiai nagyhatalom még a lassulás idején is kiemelt piac marad, és a teljes ázsiai csendes-óceáni piac jelentős részét adja, amely a legnagyobb olaj- és gázimportőr régió, és jócskán megelőzi Európát. 

Az ottani olajpiac napi 14,3 millió hordót használ fel, ami 2022-ben majdnem az egész európai kontinens olajfogyasztásának felelt meg, és az ázsiai csendes-óceáni kereslet 40 százalékát tette ki. A gázpiaca mintegy 376 milliárd köbméter (bcm), ami 2022-ben az európai piac közel háromnegyedének felelt meg, és a regionális kereslet 41 százalékát tette ki. 

Kína növekedése a többi nagy versenytársét is felülmúlta. Az elmúlt évtizedben például az olaj- és gázkeresletük átlagos növekedése évi 3,6, illetve 9,6 százalék volt, szemben az Európai Unió 0,4, illetve 1,1 százalékos éves zsugorodásával. A földgázban rejlő lehetőségek figyelemre méltók, mivel az ázsiai nagyhatalom már most is a világ harmadik legnagyobb gázfogyasztó országa (az USA és Oroszország után). Ez akkor is igaz, ha a földgáz részesedése Kína energiamixében más piacokhoz képest továbbra is nagyon alacsony, mindemellett Peking a szén alternatíváit keresi az ország szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében. 

Nem meglepő, hogy Kína került a nagy termelők, különösen Oroszország figyelmének a középpontjába, amely már az orosz–ukrán háború előtt is a zsugorodó európai piac alternatívájaként tekintett az ázsiai nagyhatalomra, így összességében a konfliktus csak felgyorsította a tendenciát. 

Újrarajzolt kereskedelmi forgalom 

Oroszország már korábban is fokozatosan terjeszkedett Ázsia és különösen Kína felé. A Kelet-Szibéria–Csendes-óceán olajvezeték (ESPO) 2011-es befejezése kulcsfontosságú útvonalat teremtett az orosz olaj számára az ázsiai fogyasztók (főként Kína, Japán és Dél-Korea) eléréséhez, miközben lehetővé tette Peking számára, hogy csökkentse kitettségét a keleti kereskedelmi zsilipeknek, nevezetesen a Tajvani-szorosnak. Miután az Európai Unió, amely hagyományosan Oroszország legnagyobb piaca, embargót rendelt el az orosz olaj tengeri úton történő behozatalára, a szankciókkal sújtott olaj – amely a nemzetközi árakhoz képest árengedménnyel kereskedett – Ázsiában talált menedéket, mindamellett, hogy a világ legnagyobb olajimportőreként és fő mosodaországaként India megvette az orosz nyersolajat, és azt feldolgozva drágábban eladta Európába, ami így már nem esett a szankciók hatálya alá. 

2022-ben az orosz olajexport Kínába 16 százalékkal nőtt, és Oroszország elsősorban a nyugat-afrikai és dél-amerikai beszállítók, valamint kisebb mértékben az Egyesült Államok és néhány közel-keleti termelő (amely később az olaj egy részét Európába irányította át) kárára szerzett piaci részesedést. Oroszország így az ázsiai nagyhatalom legnagyobb olajszállítójává vált, a kínai import 16 százalékát képviselve, és megelőzve Szaúd-Arábiát (kínai import 15 százaléka), amely évekig az ország legnagyobb szállítója volt. Igaz, hogy Szaúd-Arábia piaci részesedése Kínában csak kismértékben csökkent, de a közel-keleti királyság határozott lépéseket tett, hogy hosszú távon megvédje ottani pozícióját. A szaúdi nemzeti olajtársaság, a Saudi Aramco például 2022-ben véglegesítette egy 10 milliárd dolláros finomító- és petrolkémiai komplexum építésének terveit az ázsiai nagyhatalom északkeleti részén, ami a legnagyobb egyedi beruházását jelenti az országban. Ugyanakkor Kína – mint az USA után a világ második legnagyobb olajfinomítója – növelte a finomított olajtermékek exportját. Peking kihasználta az olcsó orosz nyersolaj-alapanyagot, hogy jövedelmező árrést érjen el a hazai finomítók számára, miközben segít enyhíteni a globális fogyasztókra nehezedő nyomást, különösen miután Oroszország „ideiglenes” üzemanyag-kiviteli tilalmat jelentett be. 

 

Mi a helyzet földgázfronton?  

Ami a gázfrontot illeti, Ausztrália és Katar történelmileg uralta a Kínával folytatott LNG-kereskedelmet, míg Türkmenisztán volt az ázsiai országba irányuló csővezetékes gáz legnagyobb szállítója. 2019 előtt Oroszország Kína gázimportjának legfeljebb a 3 százalékát tette ki, nagyrészt LNG-n keresztül. Ez a kapcsolat azonban megváltozott a Power of Siberia 1 gázvezeték megnyitásával, amelynek a kapacitása 2019-ben 38 milliárd köbméter volt. Oroszország Kína marginális gázszállítójából a negyedik legnagyobb lett, az ország gázimportjának 8,5 százalékát adva. 2021 és 2022 között az orosz gázexport Kínába több mint 50 százalékkal nőtt. Ezzel szemben az oda irányuló amerikai kivitel csaknem 80 százalékkal csökkent, és inkább Európa felé vette az irányt, hogy kitöltse az Oroszország által hagyott űrt. 

 

Oroszország jelenléte a kínai gázpiacon tovább bővülhet, ha megépül a Power of Siberia 2 projekt, egy 50 milliárd köbméter kapacitású, stratégiai jelentőségű vezeték. 

Amennyiben ez megtörténik, Oroszország ezzel pótolhatja az Európába irányuló elveszett gázexportját. Kína leendő pozíciója az orosz gáz legnagyobb vásárlójaként azonban arra késztetheti Moszkvát, hogy több engedményt tegyen a projekt megvalósítása érdekében, de ez potenciálisan korlátozhatja az alkupozícióját Pekinggel szemben. 

Egy másik fontos szereplő, amely igyekszik megszilárdítani a jelenlétét Kínában: Katar. Az Öböl menti állam 2021 és 2022 között megduplázta mind a Kínába irányuló exportját, mind az ottani gázimportban való részesedésének a nagyságát. A két ország két hosszú távú LNG-szerződést írt alá, amely a következő 27 évre évente 11 milliárd köbméter Kínába szánt katari gázt rögzítene. 

Ellátásbiztonság – kínai nemzetstratégiai érdek 

Az ázsiai nagyhatalom súlya a globális energiapiacokon és kereskedelemben egyaránt jelentős. Minden nagy exportőr stratégiájában szerepel, különösen az olaj- és gázszektorban, mivel  

az elkövetkező években várhatóan Kína lesz az energiakereslet fő növekedési motorja. 

A fentiek alapján reális, hogy Peking továbbra is ügyesen manőverezik majd a különböző kereskedelmi partnerekkel, hogy biztosítsa az ellátását. Az ázsiai ország azonban valószínűleg nem fog túlzottan egyetlen beszállítóra támaszkodni, mivel energiabiztonsági célkitűzései középpontjában a behozatal kiegyensúlyozott portfóliója áll. „Diverzifikálni és bővíteni fogjuk az olaj- és gázimport forrásait, emellett fenntartjuk a stratégiai csatornák biztonságát” – olvashatjuk az ottani kormány 2021-ben közzétett 14. ötéves nemzetgazdasági és társadalmi fejlesztési tervében és a 2035-ig szóló hosszú távú célkitűzésekben. 

A beszállítók sokféleségének fenntartása nagyobb alkupozíciót is biztosít Kínának, nemcsak a kedvező pozíció kialkudása, hanem további politikai befolyás megtartása és megszerzése érdekében is. Jó néhány partner, köztük Oroszország számára már most is nélkülözhetetlenné tette magát. 

Borítókép: MTI/EPA/Hszinhua