Maguk fejleszthetik kisebb testvéreiket a fejlett mesterségesintelligencia-modellek 

Szerző: | 2023. december. 28. | Technológia

Az MIT és a Kaliforniai Egyetem tudósai szerint a nagy mesterségesintelligencia-modellek ma már elég okosak ahhoz, hogy emberi segítség nélkül új, kisebb MI-eszközöket hozzanak létre.

Az MIT és a Kaliforniai Egyetem több campusának tudósaiból álló csapat az Aizip technológiai céggel együtt azt állítja, hogy képesek arra, hogy a ChatGPT-hez hasonló nagy mesterségesintelligencia (MI)-modelleket lényegében lemásolják. 

„Jelenleg a nagyobbakat használjuk a kisebb modellek építéséhez. Ez olyan, mintha a nagyobb testvér segítené a kisebbet a fejlődésben.” Yan Sun, az Aizip vezérigazgatója szerint ezzel megtették az első lépést az önfejlesztő mesterséges intelligencia felé. 

A cégvezető úgy véli, hogy a technológiájuk fontos áttörést jelent. Elmondta, hogy teljesen automatizált csővezetékeket terveztek, a fejlett MI pedig még az ahhoz tartozó mesterségesintelligencia-modellt is megtervezte, méghozzá emberi segítség nélkül. 

Nem csak praktikus, költséghatékony is 

Míg a ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modellek napi 700 ezer dollárba kerülnek, a kisebbek (TinyML) alacsony költséggel futtathatók. A különbség elsősorban az, hogy ezek a kis modellek speciális feladatokhoz értenek és nem olyan univerzálisak, mint nagyobb testvéreik

„Igazán specifikus feladatokon dolgozunk, nagyon alacsony költségű megoldásokon, amelyeket a világon bárhol lehet használni” – mondta el Sun. Emellett azt is kiemelte, hogy azon tevékenykedik, hogy az MI-t mindenki könnyebben beintegrálhassa a mindennapi életébe. 

A csapat e kis méretű mesterséges intelligenciák a létrehozására összpontosít, de a vezetőjük szerint a tervezési folyamatot most már automatikusan elvégezheti egy intelligensebb MI.  

„Úgy gondoljuk, hogy a jövőben a nagy és  a kicsi MI-k, a nagy és a kis projektek együttműködnek, és egy teljes intelligencia-ökoszisztémát építenek ki”  

– véli Yubei Chen, az egyik kutató. 

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn