Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása 

Az orosz–ukrán háborúhoz hasonló regionális, de a nagyhatalmak támogatását élvező konfliktusok a hidegháború óta kiváló kísérleti terepet szolgáltatnak, hogy a „mecénás” nagyhatalmak az élesben még nem bevetett fegyvereiket kipróbálják, hogy miként teljesítenek a harctéren: ha jól, akkor a fegyver kifejlesztése sikerként könyvelhető el, amibe megérte súlyos összegeket fektetni, ha rosszul, akkor levonják a tanulságokat, hogy miként lehetne tökéletesíteni. Ebbe a keretbe beilleszthetők a modern hadviselés egyik emblematikus harci eszközei: a drónok, ezen belül is elemzésemben a török gyártmányú Bayraktar és az iráni gyártmányú Shahed.

Sokáig a török Bayraktar TB2 harci drónt tekintették megmentőnek az ukránok (Forrás: Shutterstock) 

A háború első hónapjaiban a török gyártmányú Bayraktar TB2 típusú drónok szinte szenzációnak számítottak, mivel a Kijev felé menetelő orosz csapatok elleni küzdelemben oroszlánrészt vállaltak. A konfliktus ezen  szakaszában hemzsegtek a felvételek a török gyártmányú drónokról, illetve az általuk az orosz csapatokra mért csapásairól. Annyira beivódott a Bayraktarok sikere az ukrán köztudatba, hogy egy népdalt írtak a harci eszközről. Ilyenre korábban nem volt példa, így könnyen megeshet, hogy ez az első, a modern harcviselés egyik emblematikus eszközéről komponált dal, amit a YouTube végül eltávolított. 

Az első versszak így hangzik: 

„The invaders came to us in Ukraine 

The uniform’s new, military chain 

But their inventory melted in part 

Bayraktar 

Bayraktar” 

Az oroszok számára a Bayraktar TB-2-esek már régóta problémákat okoznak a különböző hadszíntereken: török ​​drónok jelentek meg korábban Szíriában, Líbiában és Azerbajdzsánban is. Ez a harci eszköz kezdetben jelentősen növelte az orosz csapatokkal szembeni esélyeket. 

• 2020-ban Azerbajdzsán sikeresen használt török ​​drónokat a hegyi-karabahi konfliktusban: 567 harckocsit és egyéb járművet sikerült megsemmisíteniük, amelyek az Oroszországgal szövetséges Örményországhoz tartoztak, és ez lehetővé tette Baku számára, hogy megszerezze a vitatott Hegyi-Karabah régió 40 százalékát. 
• A líbiai polgárháborúban ugyancsak ilyen ​​drónok segítettek a Nemzeti Egyetértés Kormányának (GNA) megakadályozni Tripoli ostromát, amelyet a Khalifa Haftar-féle Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetett (orosz támogatással). 
• Szíriában pedig megakadályozták, hogy az oroszok által támogatott erők elfoglalják Idlíbot, a lázadók kezén lévő utolsó szíriai tartományt. 

A török gyártmányú drónok így kezdetben pluszmotivációt, inspirációt jelentettek az ukrán nép számára, hogy szembeszálljanak az orosz agresszióval. Így azok a néplélekben már jóval többek voltak, mint egyszerű harci eszközök.  

Vannak egészen hihetetlen példák:

egy kijevi állatkert egy frissen született maki babát Bayraktarnak keresztelt el, a rendőrség pedig egy németjuhász kutyát „Speciális Bayraktarnak”, mivel képes volt ugatni, figyelmeztetni másokat a bejövő robbanásokra. 

A török gyártmányú Bayraktar TB2 pilóta nélküli harci drón (Forrás: Shutterstock) 

Nem mindenhol nyújthat segítséget a Bayraktar 

Ez az örömmámor akkor kezdett alábbhagyni, amikor a konfliktus epicentruma kezdett átterelődni a donbaszi régióra: az orosz föld-levegő rakéta- és légelhárító tüzérrendszerek (SAM) sorra kezdték lelőni a török TB2-es drónokat, így az ukránok már sokkal inkább vonakodtak használni azokat.  

2022 júniusára több illetékes is arról számolt be, hogy a Bayraktar drónok használhatatlanná váltak a Donbaszban. Ezt jó néhány jelentés is megerősítette: például a Luhanszki Népköztársaságba (LPR) telepített orosz Tor–M2, S–300 és Buk sorozatú légvédelmi rendszerek nagyon hatékonynak bizonyultak az ukrán harci drónok elfogásában, beleértve a török Bayraktarokat. A légvédelemnek nem nehéz észlelni  az ilyen drónokat, mivel azok elég nagyok. Ennek megfelelően a légvédelem feladata, hogy a lehető legmesszebbről eltaláljon egy Bayraktart, mielőtt az nagy hatótávolságú rakétát indíthatna.

Az orosz légvédelem tehát a konfliktus kezdete óta nagyot fejlődött: ha a drón nem lép be az ún. kill zone-ba, akkor továbbítják a Bayraktarról szóló információkat a szomszédos egységeknek, amelyek hatástalaníthatják azt.  

A légvédelmi rendszer tehát együtt és összehangoltan működik, ami 2022 februárjában nem feltétlenül volt így. Az ukránok eleinte abba a hibába estek, hogy több drónt is elindítottak egyszerre – hogy megzavarják az orosz légvédelmet –, de kiderült, hogy az ellenséges légvédelmi rendszerek jól működnek és védik az orosz csapatokat. A konklúzió így az, hogy török gyártmányú Bayraktar TB2-es drónok hatástalannak bizonyultak azokban a régiókban, ahol nagyszámú, összehangolt módon működő légvédelmi rendszert telepítettek az oroszok. 

Irán is belépett a konfliktusba 

A konfliktus kezdetén számos platformon érte kritika az orosz légvédelmet, hogy a pilóta nélküli (kamikaze) kapacitásait nem hasznosítja olyan mértékben a frontvonalon, mint Ukrajna. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy Moszkva ezekkel a képességekkel kivárt az iráni gyártmányú Shahed–136 pilóta nélküli (UAV) drónok érkezéséig. Törökországhoz hasonlóan Irán is egy feltörekvő drónnagyhatalom, és rengeteg pilóta nélküli harci eszköze van, amelyeket különböző konfliktusokban, a frontvonalon előszeretettel tesztel, illetve vet be. Ezek tartalmaznak kis, könnyű, rövid hatótávolságú, közepes és nehéz hatótávolságú rendszereket, de van a repertoárban megfigyelésre, hírszerzésre, valamint felderítésre alkalmas UAV is. 

A háború kiváló kísérleti terepet jelentett az iráni drónoknak, sőt: az eddigi tapasztalatok az első bevetésük óta Teherán és Moszkva szempontjából is pozitívak. Nagyon hatékonynak bizonyultak a harctéren, sokkal inkább, mint a Bayraktarok. 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem arról van szó, hogy az iráni drónok fejlettebb technológiával lennének ellátva és olyan kifinomultak, mint az amerikai, izraeli, kínai vagy egyes orosz eszközök. A megoldás sokkal inkább az, hogy Moszkva hatékonyabban használja őket az ukrán pozíciók megsemmisítésére. 

A Bayraktar TB2 harci drón kiállítva, békeidőben (Forrás: Shutterstock) 

Az orosz hadsereg sikeresen hajtott végre rajtaütéseket ezekkel a drónokkal ukrán állások ellen, egészen Kijevig, mélyen az ukrán frontvonalak mögött, az ország keleti részén. Ezekkel a rajtaütésekkel az oroszok meglepetést tudtak okozni és minimálisra redukálták az ellenséges légvédelem visszaverési képességét. 

A Shahed–136 iráni drón (Oroszországban Geran–2 néven) töredékei (Forrás: Shutterstock) 

Ezek a rajtámadások több drónt (minimum ötöt) tartalmaznak, amelyeket ugyanarról az állványról indítanak, hogy legyőzzék az ellenséges légvédelmet. Az orosz erők állítólag 12 ilyen eszközt használtak egyetlen rajtámadáshoz. Egyes jelentések szerint a kamikaze drónokat párosával is indították, úgy, hogy az egyik a másik fölött repült. Ezek tartalékként repülnek, ha az alsót lelőnék, vagy ha az alsó sikerrel jár, a másodikat már más célpontra irányíthatják.  

Az ilyen alkalmazás oka a hatékonyság mellett, hogy a drónok költséghatékony alternatívát jelentenek a repülőgépek, ballisztikus és cirkálórakéták helyett. De még ha le is lőnék ezeket, akkor is elérnék, hogy kimerítsék az ukrán föld-levegő rakéta- és légelhárító tüzérrendszereket.  

Az orosz hadsereg rakéták és veszteglő lőszerek szalvójával (tüzérség vagy lőfegyverek egyidejű kilövése) kezdte meg az ukrán égbolt „megtöltését” az ukrán légvédelmi rendszerek legyőzése érdekében. Ez nagyon hasonlít az USA által a vietnami háborúban vagy a szövetséges erők által a II. világháborúban végrehajtott stratégiai bombázásokhoz, amelyekhez több gépet használtak. Ehelyett Oroszország drónokkal veszi célba az ukrán városokat, és ezzel megspórolja a pilóták életének kockáztatását és a drága légi bombázóeszközök elvesztését. 

Shahed–136 vs. Bayraktar TB2 – Irán kontra Törökország 

Az iráni gyártmányú Shahed–136 hatótávolsága 2500 km, valamint 5 és 30 kg közti tömegű robbanófejeket tud szállítani. Ezzel szemben a török gyártmányú Bayraktar TB2 hatótávolsága nagyjából 300 km, és 150 kg szállítására képes. 

A lényegi különbség azonban nem a hatótávolság vagy a szállítható tömeg, hanem a méret és a felhasználási mód: a Shahed–136-ost a nagyon kis mérete, az alacsony ára és a felhasználási módja különbözteti meg a török gyártmányú Bayraktaroktól.  

Az iráni drón előnye, hogy egy nagyon kicsi, egyszerű, alacsony és lassan repülő pilóta nélküli légi jármű, amelyet egy egyszerű dugattyús motorral szereltek fel -inkább hasonlít egy modellrepülőgépre, mint egy háborús fegyverre. Ráadásul nagyon könnyű működtetni, mivel csak fel kell tölteni a célkoordinátákat és egy kis gyorsítórakétával elindítani. Ezenfelül nagyon nehéz radarokkal vagy elektrooptikai eszközökkel észlelni, mivel apró mérete (a szárnyfesztávolsága körülbelül két méter), lassú sebessége általában a legtöbb radar észlelési küszöbe alatt van. A Shahed drónokat nehéz észlelni, de általában egyszerű lelőni őket, ha időben elkapják őket, és ez jelenti a kihívást.  

A méret mellett a Shahed–136 lényegesen olcsóbb, mint a Bayraktar TB2. Az utóbbiból egy darab állítólag 5 millió dollár körüli összegbe kerül, és minden egyes drónhoz 100 MAM-L intelligens mikrobomba szükséges, amelyek együttesen 15 milliót érnek. Ehhez jönnek a kiképzés és a parancsnoki központok költségei, amelyek a megvásárolt eszközök számától függnek.  

Éppen ezért az ukránoknak szem előtt kell tartaniuk a drón elvesztésének kockázatát, amikor a Bayraktar TB2-t bármilyen küldetésre alkalmazzák. A Shahedek viszont darabonként „csak” körülbelül 20 ezer dollárba kerülnek, mivel megsemmisülnek a küldetéseik során. Ezért a lelövésük nem jelent veszteséget az orosz hadsereg számára, amely egyirányú küldetésre indítja őket. Ráadásul a lezuhant kamikaze drónok is jelentős potenciállal bírnak, mivel a lezuhanásukkal is kárt tesznek az ellenfél infrastruktúrájában.  

Ukrajna így lényegesen több pénzt költ a városaira kilőtt Shahed–136-osok jelentette fenyegetés elhárítására, mint amennyit Oroszország ezek beszerzésére és kilövésére. 

Föld-levegő rakéta- és légelhárító tüzérrendszerek (SAM) (Forrás: Shutterstock) 

Ukrajna föld-levegő rakétákat és vadászgépeket, köztük MiG–29-eseket és Szu–27-eseket vetett be a Shahed–136-os drónok lelövésére, viszont a rakétarendszerei között vannak szovjet korabeli légvédelmi megoldások, amelyek már gyorsabban fogynak, és drága, nyugati szállításokból származók is. Az ukrán erők szinte minden nagyszabású orosz dróntámadás után lenyűgöző számú, többnyire 60 százalék feletti, sőt egyes esetekben több mint 80 százalékos lelövési arányt jelentettek be. De még ha ezek igazak is, az Oroszország által alkalmazott kamikaze drónok és az ukrán csapatok által a lelövésükhöz használt föld-levegő rakéták között jelentős a költségkülönbség. Az oroszok által bevetett eszközök nagy száma felveti a kérdést, hogy Ukrajna sikeresnek mondhatja-e a drónok elleni erőfeszítéseit. 

Ezek a föld-levegő rakétarendszerek kulcsfontosságúak Ukrajna számára, hogy megvédhesse a légterét a fejlett orosz vadászgépektől. Ehelyett hatalmas számban használják őket az olcsó, iráni gyártmányú kamikaze drónok ellen. 

Ahogy említettük, egy átlagos Shahed nagyjából 20 ezer dollárba kerül, míg egy IRIS-T rakéta körülbelül 430 ezerbe, azaz hússzor annyiba. 

Ukrajna állítólag szeptember 13. és október 17. között mintegy 28,14 millió dollárt költött ezen kamikaze drónok elleni védelemre. Ehhez képest Oroszország számára az Ukrajna elleni dróntámadások költségei ugyanebben az időszakban „csak” 11,66–17,9 millió dollár körül mozogtak. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock