A Standard & Poor’s Global, a régi nevén S&P decemberben megkímélte Franciaországot egy nagy pofontól azt követően, hogy tavasszal a Fitch egy fokot visszavont a franciáktól. Az amerikai cég nem minősítette le az ország hitelképességét, fenntartotta eddigi besorolását, az AA szintet,  még egy mínuszjelet sem fűzött hozzá.  

Párizsban, különösen a Bercyben, a pénzügyminisztériumban a szívtájékról hallani lehetett egy hatalmas szikla legördülését. Ám neves közgazdászok azóta is felszólalnak a tartozás csökkentéséért. De vajon van-e értelme a szigornak, amikor 3100 milliárd eurós adósság nyomja az állam vállát, amely egyesek véleménye szerint már évekkel ezelőtt meghaladta a visszafizethetőség határát? 

Miért nem jó hír Franciaország számára az S&P véleménye? 

Az amerikai hitelminősítő első látásra megnyugtató üzenetet küldött a franciáknak: változatlanul AA szinten tartja az ország adósbesorolását. Tehát a jelek szerint jó az út, amelyen Párizs halad. Az akkori pénzügyminiszter, Bruno Le Maire ki is fejezte háláját az amerikai csapatnak:

Ez a döntés összhangban van a kormány államháztartási elhatározásaival. Minden eddiginél határozottabban törekszünk az állami kiadások csökkentésére és Franciaország adósságlefaragásának felgyorsítására. Függetlenségünk, valamint nemzeti és európai kötelezettségvállalásaink tiszteletben tartása a tét.

A Bercyt és az Élysée-palotát hatalmába kerítette az a félelem, amely a 2012. január 13-i pénteki rémálommal kezdődött. Aznap ugyanez az S&P hitelfelügyelő megfosztotta Franciaországot az 1975 óta fennálló emblematikus AAA besorolásától, amelyet Alain Minc, Nicolas Sarkozy akkori elnök tanácsadója nemzeti kincsnek nevezett. A bejelentés száz nappal a 2012-es elnökválasztás előtt politikailag megsemmisítő volt a második elnöki ciklusra pályázó Sarkozy számára, és az ellenzék ezt isteni áldásként ünnepelte. 

A gazdaság gyengeségei tartósak 

Közel tizenkét évvel később úgy tűnik, hogy a történelem megismétli önmagát. A közgazdászok nem titkolták a pesszimizmusukat az S&P ítélete előtt, mivel úgy vélték, hogy ahogyan Nicolas Sarkozyt megbüntette a hivatali ideje alatt megugró adósság (+630 milliárd euró) miatt, a hitelminősítőnek logikusan Emmanuel Macront is meg kell büntetnie az Élysée-be érkezése óta felhalmozott további 800 milliárdos adósságért. Valamiért ez nem következett be. 

A 2024-es költségvetés 144,5 milliárd eurós, azaz a GDP 4,4 százalékát kitevő hiánnyal számol, ami a legmagasabb érték az euróövezet országai között. Ez egy olyan költségvetés – szögezte le egy minapi cikkében a Le Point hetilap –, amely nem mutat strukturális erőfeszítéseket az állami kiadások csökkentésére. Ráadásul egy növekedési feltételezésen alapul, amely éppoly optimista, mint amilyen fantáziadús, majdnem kétszer olyan magas (1,4 százalék), mint az OECD mutatója (0,8 százalék).  

Franciaország eközben tartós gazdasági gyengeségeket mutatja. Nemrég soha nem látott mértékű külkereskedelmi és folyó fizetésimérleg-hiányt regisztrált, 2022-ben 160 milliárd euró volt ez a hiány, amelynek a növekedését az alacsony foglalkoztatási ráta és a rekordméretű állami, valamint szociális kiadások finanszírozására szolgáló rekordadóterhek egyaránt hátráltatják – állapította meg az írás.  

Pazarló programok 

Az oktatási eredmények is katasztrofálisak. A termelékenység soha nem látott mértékben csökken. Súlyos társadalmi és politikai feszültség uralkodik az országban, amelyet az elnök, akinek nincs többsége a parlamentben, kivételes eszközökkel kormányoz.

A választók kétharmada már most azt mondja, hogy a következő elnökválasztáson kész „a rendszerellenes bal- és jobboldali jelöltekre szavazni”, akik rendkívül költekező gazdasági programokkal álltak elő – ez a Le Point véleménye.

Ilyen körülmények között nem helytelen megkérdőjelezni egy olyan hitelminősítő intézet tisztánlátását – folytatta a Le Point –, amely korábban nagylelkűen háromszoros A minősítést adott a másodlagos hitelekből álló amerikai jelzáloghiteleknek. Valójában az S&P döntése, hogy fenntartja Franciaország besorolását, nem túl biztató hír, mivel hamisan megnyugtató üzenetet küld egy olyan lakosságnak, amely már most is határozottan közömbös a növekvő adóssággal szemben. Az S&P hihetetlen engedékenysége csak tovább ösztönözheti a közpénzfogyasztást – írta a hetilap. 

Miért nem törődnek a franciák az államadóssággal? 

Az ország államadóssága anélkül növekszik, hogy bármiféle elégedetlenséget váltana ki a lakosság soraiban. A szakemberek már régóta felhívják a figyelmet ennek a veszélyeire, de a szavaik általános érdektelenségbe fulladnak. Honnan ered ez a közömbösség? Miközben a társadalom a nyugdíjreform kapcsán pár tíz milliárd euróról eltökélten véleményt mondott, addig a múlt nyáron az ország adóssága átlépte a 3000 milliárdos határt. Azóta már közel 100 milliárd euróval meg is haladta ezt a jelképes összeget.

Az egyik fő gond az, hogy adósság kitartóan és feltartóztathatatlanul növekszik, a 2000-es évektől kezdve meredeken gyorsulva.

Nem érzik át, hogy ez mindannyiunk adóssága. 

„A közvélemény nem egységes a tartozás megítélésében. Egyesek aggódnak amiatt, hogy az adósság átlépi a 3000 milliárdos határt, míg mások érdektelennek tűnnek” – jegyezte meg Jean-Yves Archer közgazdász, az állami kiadások szakértője. Aggodalomra azonban bőven van ok.

Az állam 1974 óta egyetlen kiegyensúlyozott költségvetést sem mutatott be.  

Nicolas Sarkozy alatt (2007–2012) az ottani hatóságok 635 milliárd eurós adósságot halmoztak fel a pénzügyi válság által jellemzett ötéves időszak alatt. François Hollande (2012–2017) alatt az adósságállomány 396 milliárd euróval nőtt, Emmanuel Macron alatt a helyzet 800 milliárddal romlott.  

Ám az államadósság csökkentése nem áll a franciák prioritási listájának élén. Az Ifop felmérése 2021 novemberében azt mutatta, hogy az ott élők 81 százaléka aggasztónak tartja az adósságszintet. Ennek ellenére a 2022 tavaszán tartott elnökválasztáson az állami kiadások ellenőrzése teljesen háttérbe szorult a politikai vitákban. „A franciákat jobban aggasztja az infláció és a hónap vége” – magyarázta Jean-Yves Archer, aki most jelentette meg az e témáról szóló könyvét. 

Függőség és következetlenség 

A viszonylagos érdektelenségnek mélyebb okai is vannak. Philippe Crevel közgazdász úgy vélte, a közvéleményben egyre jobban tudatosul, hogy ez a válságnak egy jele.

A franciák évtizedek óta hallanak az adósság növekedéséről. Az 1980-as években a jobboldal már bírálta François Mitterrand lazaságát

– emlékeztetett a Lorello Ecodata kutatócég alapítója. Ám egy idő után az ember bármilyen rossz hírhez hozzászokik.  

Az állam hatalmas adósságterhe absztrakt problémának tűnik. Ráadásul a franciák sem veszik számításba a közvetlen következményeket. 2014-ben, amikor az államadósság elérte a 2000 milliárd eurót, számos közgazdász és politikai vezető mély aggodalmának adott hangot. Amikor végül áthaladtak ezen a „falon”, a franciák (hacsak nem közgazdászok) nem látták, hogy az életszínvonaluk csökkenne. Mivel nincs világvégehatás, ez hozzájárul ahhoz az érzéshez, hogy semmi sem történik – szögezte le a hetilap. 

Adósság? Milyen adósság? 

Az amerikai baloldalon divatos modern monetáris elmélet hívei úgy vélik, hogy az államadósság önmagában nem jelent problémát. Ha egy állam eladósodik a saját valutájában, akkor korlátlanul költhet, mert a központi bankján keresztül finanszírozza magát, azon intézményen keresztül, amely a nevében pénzt bocsát ki. Nagyjából ez történik most is – érvelnek ennek az elméletnek a hívei.  

A 2000-es évek óta a központi bankok támogatásának köszönhetően jelentősen megnőtt a kormányok eladósodási képessége – mutatott rá Pierre Bentata közgazdász.

Ez a rendkívül ellentmondásos gyakorlat azt a benyomást kelti, hogy a központi bankok, mint például az Európai Központi Bank vagy a Fed, felvásárolhatják az adósságot, és leírhatják azt.  

A francia szélsőbalon azt javasolták, hogy a központi bankon keresztül fájdalommentesen töröljék el a tartozásaikat, és ezzel új beruházási ciklust nyissanak. 2021 februárjában közel 150 közgazdász a Le Monde-ban az EKB által nyilvántartott tartozások elengedését követelte. Így nem meglepő, hogy egyesek nem veszik komolyan az adósságot. 

Szigorúság vagy megszorítás 

Pedig ha a témát a hagyományos szemszögből nézzük, minden okunk megvan az aggodalomra.

Amikor a kamatlábak megnövelik az adósság költségét, talán néhány francia rájön, hogy a tartozás megfizethetetlenül drága

– figyelmeztetett Jean-Yves Archer. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a kormány az Agence France Trésoron, a francia kincstáron keresztül negatív vagy akár nulla kamatlábon vett fel hitelt. 

Franciaország eddig nem mutatott költségvetési szigort, és a közeljövőben sem nagy az elszántság ennek alkalmazására. Az eredmény az, hogy hamarosan olyan megszorítási tervre kényszerülhet – ez számos közgazdász véleménye. A leghagyományosabb lehetőségek közé tartozikpéldául az adók emelése, amikor már így is agyonadóztatott a francia társadalom. 

A közgazdászok által lefelé módosított 2024-es francia növekedés bonyolítja a helyzetet a következő hónapokban. Az európai államok a napokban megállapodtak a költségvetési szabályokhoz való visszatérésről. A francia bruttó hazai termék majd 112 százalékánál áll az adósság, így messze van a 60 százalékos plafontól, amely négy év felfüggesztés után, az idén januárban lép újra hatályba.  

A Bercy tisztviselőinek tehát hamarosan újra hosszú tárgyalásokra kell visszatérniük Brüsszelbe. Utóbbiak alaposan meg fogják vizsgálni a megtakarításokat, amelyeket a végrehajtó hatalom 2025-re ígér.  

Franciaország különösen kényes helyzetben van. Bár az ígért megtakarítások megvalósításához nagyfokú politikai akaratra lesz szükség, egyetlen céljuk az adósság stabilizálása. A néhány hónapja Brüsszelnek küldött előrejelzésekben Párizs 2023-ra, 2024-re és 2025-re a GDP 109 százalékát kitevő adósságot tűzött ki célul. A tartozás szerény mértékű csökkentése 108 százalékra csak 2027-ben történne meg. Közben ne feledkezzünk el arról, hogy Párizs az idén nyáron olimpiát rendez. 

Egyetlen európai ország, és különösen nem az egyik legeladósodottabb, mint Franciaország, sem vállalt még ilyen ambíciótlan előrejelzéseket a költségvetési konszolidációra. A gazdasági helyzet tovább bonyolíthatja a Bercy egyenletét.

A költségvetés dokumentumaiban a kormány az idei évre 1,4 százalékos növekedést prognosztizál 4,4 százalékos hiány mellett. De mikor lesz ebből valódi visszafizetés?  

Francia tragédia 

Franz-Olivier Giesbert, a Le Point magazin főszerkesztőjének, közírónak a tollából tavaly ősszel jelent meg A francia tragédia című könyv, amely azt boncolgatja, hogy az elmúlt évtizedekben miként áldozta fel a bal- és jobboldali vezetők sora az ottani gazdaságot. Franciaország sodródása két számadattal mérhető: 1980 és 2023 között az államadóssága reálértéken több mint az ötszörösére nőtt, a GDP 20 százalékáról 112 százalékra emelkedett – szögezte le Giesbert. 
Ebben az időszakban az 1000 lakosra jutó köztisztviselők száma 70-ről 84-re emelkedett. A népesség bővülésétől függetlenül tehát a francia közszféra ötödével növelte a foglalkoztatottak számát. Ennek ellenére az iskolák, a kórházak és a rendőrség sem működik jobban, mint korábban, sőt.  
Mi ez, hanem pénzkidobás? Egyre nehezebb a közszolgálati feladatok ellátása, ám nem ez a fő magyarázat. A paradoxon, amelyet minden francia ember érez, az újraelosztás rendkívüli mértékű növekedése miatt következik be, amely az állam forrásait a közszolgáltatások rovására emésztette fel. A felhalmozott adósság nagy részét nem beruházásokra költötték, hanem számtalan juttatásra, segélyre és különböző támogatási formákra, amelyeket az ott élők a külföldön gyártott termékekkel tömött szupermarketekben költöttek el.  
Az államháztartási és a kereskedelmi hiány így kéz a kézben járt, és az elmúlt négy évtizedben egyre nőtt. Az eredmény az abszurditás csúcsa: a 2020-ban törvényben bevezetett, közpénzből fizetett 25 eurós bónusz azért, ha egy ruhadarab bélését visszavarrják. Vagy 15 eurós támogatás egy csavarhúzó megjavíttatásáért.  
Ahogy a rendkívüli újraelosztó gépezet egyre erősebb lett, úgy vált egyre bonyolultabbá, egyfajta örökmozgóban igazolva létezését. Húsz év alatt a jogi szövegek szavainak a száma 22 millióról 44 millióra emelkedett. Csak a 2021–2022-es parlamenti ülésszakban 85 ülésnap alatt 69 új törvényt fogadtak el, azaz majdnem naponta egyet.  
Bőven akadnak abszurditások. A lakások hőszigetelésére vonatkozó támogatást a bevezetése óta átlagosan 3,7 havonta fogalmazták újra – összegezte a könyv. A halpultokon árult fésűkagylót másképp adóztatják, attól függően, hogy nyitva vagy zárva van-e.  
Az egymást követő politikusok az elkövetők? Végül is őket választották meg. A mindenevő állam egy olyan fekély, amelyre már a XIX. század derekán Alexis de Tocqueville francia politikai gondolkodó is rámutatott.  
„Azóta az államosítás visszanyerte a felsőbbrendűséget, két váratlan szövetségessel. Az euró, amely lehetővé tette számunkra, hogy német garanciával pazarlóan költsünk. A kamatlábak csökkenése, amely jelentős osztalékokat kínált, amelyeket mind a tengerbe dobtak. Ebből a szempontból Macron inkább a régi idők utolsója, mint az újak elsője” –állapította meg könyvében Franz-Olivier Giesbert. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock