A textilipar piszkos titka: környezeti katasztrófához vezet a divat túlkínálata 

Szerző: | 2024. január. 26. | Kiemelt, Klímaváltozás, Világgazdaság

Senki sem tudja, mennyi ruhadarab marad eladatlanul a raktárakban, amelyeket szeméttelepre vagy megsemmisítésre kell szállítani. Nincs pontos adat, de egyes becslések szerint az évente készült ruhák 40 százalékát, mintegy 60 milliárd ruhadarabot nem tudnak eladni. Az egzakt számok nélkül nehéz lesz csökkenteni a divatipar szénlábnyomát. 

A rendelkezésre álló statisztikák azt mutatják, hogy évente 80–150 milliárd ruhadarab készül, és ezek 10–40 százalékát nem tudják eladni. Riasztó a különbség az adatokban, hiszen lehet, hogy évente csak 8 milliárd, de az is elképzelhető, hogy 60 milliárd felesleges ruhadarabról lehet szó. 

A gyártási mennyiségek átláthatóságáért az Or Foundation novemberben elindította a Speak Volumes kampányt, amelyben arra kéri a márkákat, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyi ruhadarabot készítettek 2022-ben. Persze eddig csak 32 kis- és középvállalkozás jelentkezett. A legnagyobb darabszám a brit Lucy & Yak brandtől származott, amely 760 951-et gyártott, a legkisebb a skót Mlambótól érkezett, amely mindössze 100-at. Mindezek nagyon távol állnak a divatipar legnagyobb szereplőitől, amelyek több milliárd ruhadarabot is legyártanak.  

Persze

közülük egyik sem vett részt a felmérésben. Inkább nem beszélnek erről, mert ez az iparág piszkos titka. Kínos lenne, ha nyilvánosságra kerülne, hogy mennyi terméket nem adtak el, mennyit gyártattak le feleslegesen.  

Az Or Foundation (Vagy Alapítvány) a nevével a választásra utal, a belülről történő változtatásra, a vállalati gyarmatosítás erőszakos társadalmi-gazdasági rendszere elől való menekülésre.  
A jótékonysági szervezetet 2011-ben jegyezték be az Egyesült Államokban és Ghánában, ez utóbbi azon országok egyikeá, ahová a legtöbbet szállítják a textilhulladékokból.  

Az Or Foundation piaci becslése szerint körülbelül minden legyártott textiláru 40 százaléka hulladékként végzi. A cél az lenne, hogy a ruhaipari vállalatok ekkora mértékben csökkentsék a termelésüket.  

Több oka is van annak, hogy a márkák többet állítanak elő, mint amennyit eladnak: a gyártók ragaszkodnak a minimális rendelési mennyiségekhez, az egyre gyorsabb kiskereskedelmi ciklus, amelyet az új termékek gyakori szállítása táplál, valamint a piacról való információk hiánya. Bár van néhány új technológia, amely ellensúlyozni tudná ezeket a problémákat, beleértve a fogyasztói kereslet előrejelzésére szolgáló mesterséges intelligenciát és a megrendelésre gyártott modelleket, ezek egyelőre egyiküknél sem terjedtek el széles körben. 

 

Archaikus a jelenlegi gyártási rendszer is, amely ösztönzi a nagyobb mennyiségek legyártását.  

Minél több pólót rendelnek, annál olcsóbbak lesznek az egyes ruhadarabok. Ez azért van így, mert az anyag előállításának és a ruhadarabok összevarrásának a legnagyobb költségei a beállításban jelentkeznek. Azaz minél tovább fut a futószalag, annál hatékonyabb.  

Ezenfelül a márkák nem szeretnének lemaradni egyetlen akcióról sem, ezért inkább túl sokat rendelnek, mintsem eleget. 

Az iparágban tapasztalható túlzott mértékű pazarlás tükrözi azt a szemléletet, hogy a gazdag országokban mennyire eldobhatónak tartják a ruhákat. 

Egyben azt is jelképezi, hogy az ellátási láncok mennyire rejtve vannak a fogyasztók elől, és mennyire félreértik őket. Nem tudatosítják, hogy milyen sok emberi munka van a ruháinkban, a gyapotszedéstől, fonástól és szövéstől kezdve a ruhaipari munkásokig, akik a hosszúra nyúló munkaidő miatt gyakran nem látják a gyermekeiket.  

Az, hogy a ruhadarabokat ilyen könnyen kidobják, azt is jelzi, hogy mennyire nem becsüljük az embertársaink munkáját.  

A Global Fashion Agenda nemrég végzett felmérése szerint a márkák 78 százalékának megvannak az elképzelései a túltermelés csökkentésére. Azonban a válaszadók nem egységesen tekintenek a túltermelésre, hiszen nem olyan egyszerű azt definiálni. Nem mindegyik vállalat ért egyet azzal, hogy ha több készletet vásárolnak vagy állítanak elő, mint amennyit el tudnak adni, esetleg azokat csak áron alul képesek értékesíteni vagy kénytelenek megsemmisíteni a ruhadarabjaikat, akkor már az is túltermelés.  

 

Túlkínálat 

Azonban nem csak a felesleges készlet az egyetlen probléma: az Or Foundation a túltermelés helyett inkább használja a túlkínálat kifejezést, mivel ez jobban tükrözi azt a folyamatot, amikor a különböző marketingmegoldásokkal a felelősséget a fogyasztókra hárítják. A márkák nem elég, hogy túl sok ruhát gyártanak, mellette megteremtik a keresletet is a közösségi médián keresztüli erőszakos marketinggel, célzott digitális hirdetésekkel, e-mail kampányokkal, a kedvezmények és akciók látszólag véget nem érő körforgásával. 

Természetesen a túlfogyasztás, a megvásárolt ruházati cikkek óriási mennyisége adja az iparág karbonlábnyomának nagy részét. 

Egy fenntarthatósággal foglalkozó kutatóintézet szerint a divatiparnak 2030-ig legalább a felére kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2018-as szinthez képest, ha el akarja érni a párizsi megállapodásban kitűzött célt. Szerintük a G20-ak magas jövedelmű országaiban – köztük az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Ausztráliában – a 1,5 Celsius-fok eléréséhez a fogyasztás 60 százalékos mérséklésére lesz szükség.  

Amennyiben folytatódik a jelenlegi tendencia, az iparág kibocsátása a következő 10 évben megduplázódik.  

A termelés és a fogyasztás visszafogása érdekében egyértelmű, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségvállalási rendszerekre vonatkozó, függőben lévő európai jogszabályok megszületésére minél hamarabb szükség van. 

A gyártói felelősség (EPR) kiterjesztése a divatmárkák számára a felhasználás utáni szakaszra ígéretes lehet, de nem old meg mindent.  

A felmerült EPR-rendszerek a gyártó által fizetendő, mindössze 6 eurócentes darabonkénti illetéket, valamint a termék életciklusa végének a kezeléséhez való hozzájárulást javasolnak az olyan kezdeményezések mellett, mint az újrahasznosítás, a downcycling (értékcsökkentett hasznosítás), a bérbeadás, a viszonteladás vagy a javítás. 

A szakértők úgy vélik, hogy az illetéknek sokkal magasabbnak kellene lennie ahhoz, hogy érdemi csökkentést eredményezzen.  

Mivel a túltermelésnek gazdasági okai vannak, a befizetendő összegnek is jelentősnek kellene lennie ahhoz, hogy az ágazatot megváltoztassa. A Ghánában működő alapítvány vezetői azt is kiemelik, hogy az EPR-szabályozásnak biztosítania kellene, hogy a befolyt összegek eljussanak az olyan közösségekhez, mint például Ghána, amelyek viselik a textilhulladék terheit. 

(Forrás: The Guardian

Ajánljuk még a témában: 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn