Szellemállamok sorozat 1. – Szomáliföld 

Szerző: | 2024. február. 20. | Geopolitika, Társadalom, Történelem

Cikksorozatunkban olyan államokat, úgynevezett szellemországokat vizsgálunk meg, amelyek bár nincsenek a térképen, a valóságban létező, önálló entitások. Saját pénzük, kormányzatuk, útlevelük, valamint saját kultúrájuk van, azonban a nemzetközi közösség tagjai nem ismerik el őket. Sorozatunk első állomása Afrika keleti része, Szomália. Az ország a modern kori kalózkodás miatt vált ismertté, de egy másik figyelemre méltó jelenséggel is büszkélkedhet, ugyanis a nyugati felén helyezkedik el egy önmagát irányító állam, Szomáliföld. 

Szerző: Karl Mátyás Gracián, a Makronóm Intézet junior elemzője 

Szomáliföld viharos születése 

Mint a legtöbb geopolitikai konfliktus, Szomáliföld története is a kolonizációs időszakra vezethető vissza, amikor a mai Szomália területe két európai hatalom között volt felosztva. Míg Szomália olasz fennhatóságú volt, addig a mai Szomáliföld területe brit ellenőrzés alá tartozott. A britek liberálisabb hozzáállása, ami lehetővé tette a helyi vezetők számára, hogy megtartsák a pozícióikat, eltérő társadalmi és gazdasági fejlődési pályát eredményezett a két terület között. Amikor Szomália független lett, ezek a különbségek egyre nyilvánvalóbbá váltak, és a mesterségesen egyesített posztkoloniális állam belső konfliktusai az 1980-as években polgárháborúba torkolltak. Ez a konfliktus hivatalosan még mindig nem ért véget, de Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét.  

Szomália, mint az egyik leginstabilabb ország a világon, nem tudta visszaszerezni ezt a területet, így egyfajta de facto béke alakult ki, noha Szomália hivatalosan nem ismeri el Szomáliföld függetlenségét.  

Az eltérő történelmi, társadalmi és gazdasági fejlődési utak ezen a ponton váltak végleges és nyilvánvaló megosztottsággá. 

Stabilitás és káosz 

Az utóbbi húsz évben Szomália közigazgatását a teljes káosz jellemzi: a hatodik legalacsonyabb a várható élettartam, a második legmagasabb a csecsemőhalandóság és 8 százalékos az általános iskolai beiratkozási arány. Az ország nagy előnnyel vezeti a törékeny államok indexét, amely az instabilitást és a vezetés hatalomgyakorlását méri az egyes országokban.

A kormány lényegében csak a fővárosban, Mogadishuban képes fenntartani az ellenőrzést, ami javarészt az ENSZ-békefenntartók állandó jelenlétének köszönhető.

A terület jelentős részét klánok, valamint kalózcsoportok uralják, és egyes területek saját elnököket választanak, bár nem hirdetik ki függetlenségüket. Egyszóval az ország diszfunkcionális, és csupán azért létezik, mert a többi állam nem ismeri el a függetlenedni vágyó klánokat. 

Ezzel ellentétben Szomáliföld stabil, demokratikus kormányzást épített ki.

1991 óta öt elnök volt három különböző párttól. Az országban iskolák, egyetemek jöttek létre. A főváros nemzetközi könyvvásárnak ad otthont, amelyen nők is részt vehetnek, az utcák biztonságosak és folyamatosan fejlődik az infrastruktúra. Mindezt az ország önerőből érte el, mivel nemzetközi elismerés hiányában nem jutnak hozzá a nemzetközi hitelekhez. A Freedom House szerint Szomáliföld Afrika 21. legszabadabb állama, ezzel megelőzve szomszédait. Amikor az Egyesült Államok kivonult Afganisztánból, Szomáliföld felajánlotta, hogy befogadja a tálibok elől menekülők ezreit. Ezenkívül ez a térség az egyike annak a maroknyi államnak, amely fenntartja a kapcsolatait és szolidaritást vállal Tajvannal

Az elismerés akadályai 

Ám ha Szomáliföld ennyire stabil és demokratikus állam, akkor miért nem ismeri el egyik ország sem? A világ országai gyakran a nagyhatalmak, mint az USA és más vezető államok álláspontját követik, hogy elkerüljék a diplomáciai konfliktusokat. Az Afrikai Unió mint a régió hivatalos nemzetközi szervezete kulcsfontosságú szerepet játszik a kontinensen belüli államiság elismerésében. Szomáliföld 2005-ben kérte a felvételét a szervezetbe, de eddig süket fülekre talált.  

Az Afrikai Unió vonakodása az új tagállamok elismerésétől részben az unió alapokmányának a kötelezettségére vezethető vissza, amely azt írja elő, hogy védje meg tagjainak szuverenitását és területi integritását.

Ez a megközelítés gyakorlatilag a koloniális kori határok fenntartását jelenti, ami nem veszi figyelembe a különböző etnikai és kulturális csoportok közötti különbségeket. Minden alkalommal, amikor új ország jön létre a kontinensen, megnő a veszély, hogy a többi államban is fellángol a szeparatizmus. Ezért az Afrikai Unió óvatos a területi változásokkal és az új országok elismerésével kapcsolatban. 

Etiópia új országot teremt 

Az idei év jelentős változást hozott Szomáliföld és a régió geopolitikai dinamikájában, amikor Etiópia, a térség egyik feltörekvő hatalma egyedülálló lépésre szánta el magát. A világ egyik legnagyobb, tengeri hozzáférés nélküli országa régóta küzd a gazdasági növekedés akadályaként szolgáló földrajzi korlátokkal. A tengeri kereskedelemhez való hozzáférés nélkülözhetetlen az ország gazdasági fejlődéséhez, így Etiópia kénytelen Dzsibuti kikötőjén keresztül kereskedni, és ezt a kis ország ki is használja, hiszen évente 1,5 milliárd dollárt kér a kikötőjéhez való hozzáférésért. Ez a díj önmagában Dzsibuti GDP-jének a 43, míg Etiópia teljes állami költségvetésének a 10 százalékát teszi ki. 

Mivel Etiópiának szüksége van egy megfizethető kikötőre, Szomáliföldnek pedig nemzetközi elismerésre, az idén január 1-jén meg is született a két ország közti megállapodás, miszerint

Etiópia 50 évre hozzáférést kap egy 20 kilométeres partszakaszhoz, cserébe Szomáliföld elismeréséért. Ezzel Etiópia lehet az első ENSZ-tag, amely elismeri az országot.

Bár a megállapodás egyes körökben felháborodást váltott ki, különösen Szomália részéről, az afrikai állam tényleges elismerése már csak idő kérdése. 

Valószínű, hogy a következő években egy új ország megszületésének leszünk a szemtanúi Afrika keleti csücskében, amelynek a magvait ezen a szerződésen keresztül vetették el, és ezzel végre véget érne Szomáliföld több mint 30 éves kálváriája. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn