Az eredeti cikk megjelent a Mandiner Makronóm rovatában 2022. május 16-án. Az írás az akkori események és információk birtokában keletkezett.

Czeczeli Vivien írása a Makronómon.

Globális mederben folyó nemzetközi gazdasági élet, majd mindenki legnagyobb meglepetésére kitörő világháború: nem napjainkról, hanem 1914-ről van szó. A közgazdászok körében mindig is népszerű volt a különféle történelmi analógiák azonosítása, melyek fontos támpontot adhatnak az aktuális események jobb megértésében; akkor is, ha teljes párhuzam talán szinte sohasem vonható. 

Kapcsolódó cikkünk:

Bár keveset beszélünk róla,

fellelhető egy párhuzam az első világháború előtti globalizációs hullám csúcspontja és a mai kor eseményei között.

A nemzetközi gazdasági tevékenységek globális mederben folytak, amikor hirtelen kitört a világháború, ami mindenkit váratlanul ért. A történelmi analógiák keresése, amelyek segítenek az aktuális helyzetek jobb megértésében, mindig is népszerű volt a közgazdászok körében, még ha a teljes egyezés ritkán is áll fenn.

A globalizáció – a technológiai és demográfiai folyamatokkal együtt – meghatározó jelentőségű az infláció hosszú távú trendjében. A globalizáció lefelé nyomja az árakat, így annak visszafordulása az árak emelkedését indukálja. Az exogén sokkhatások, mint a háború, illetve a koronavírus a termelési folyamatok hazai bázisra történő áthelyezését erősítik. A racionális elvek a termelői szektor számára az olcsóbb, külföldi lehetőségek kiaknázást támasztanák alá, ám az országok közötti növekvő bizalomvesztés és az ellátási láncok sebezhetősége a deglobalizációs folyamatokat fűti, mely inflációs hatású.

Háborúk időszakában az infláció jellemzően növekszik, érintve mind a harcoló feleket, mind a semleges országokat. Ez megfigyelhető volt az első és a második világháború idején, valamint a mai orosz-ukrán konfliktus során is. Az infláció eredményeképpen csökken a megtakarítások értéke, néha teljesen eltűnhetnek. Emellett növekszik a gazdasági bizonytalanság és csökken a pénzügyi rendszerek iránti bizalom. Háborús inflációt számos tényező okozhat: a hadikiadások finanszírozása nagy költségvetési hiányokat generál, gyakran pénznyomtatás formájában, ami pénzérték-vesztéshez vezet. A költségvetési korlátok lazulnak, a vállalatok termelési tervei szünetelnek, a fogyasztási kiadások csökkennek. A hadiipar szükségletei az erőforrások újraelosztását teszik szükségessé, ami további inflációs nyomást eredményez. Ennek következtében 

a háborút követően a kínálat jellemzően nem tudja felvenni a versenyt a sokk utáni keresletnövekedéssel.

A Covid-19 pandémia kitörésekor is megfigyelhető volt egy hasonló dinamika, amikor az erőforrások újraelosztása az egészségügyi kiadások felé mozdult el. A gazdaságok mesterséges fenntartása a növekedett költségvetési ösztönzők révén, a háborús időszakokban látott módon, felülírta a korábban meghatározott fiskális szabályokat. Ennek eredményeképpen a költségvetési hiányok és az államadósság szintje kontrollálatlanul növekedett.

A kialakuló kínálat oldali sokkhatás következtében a kereslet megfelelő kielégítése akadályokba ütközött, kiváltva ezzel egy inflációs hullámot. A Covid-19 válság tehát már önmagában a háborús folyamatokhoz hasonló hatásokat indukált. Ezeket aztán az orosz-ukrán háború egy újabb lökettel tovább erősítette. A jegybanki pénznyomtatási tevékenység ma is jelen van, de ennek inflációs hatásai továbbra sem érvényesülnek. A ma tapasztalható áremelkedések mögött kínálat oldali gyengeségek állnak, melynek kezelésében az inflációs célokért felelős monetáris politika hatékonysága korlátozott. Nem véletlen tehát, hogy az egyes országok különféle módszerekkel igyekeztek szembeszállni az emelkedő árakkal. Ennek egy példája a Magyarországon is alkalmazott árkontroll, melynek széles körben történő alkalmazásának tapasztalatait a II. világháború utáni időszak mutatja be. 

Az árszabályozás elfedi az inflációs jelenséget, de nem jelent megoldást a problémára

Az első világháborút követően, mind Európában, mind az Egyesült Államokban magas inflációs rátákat tapasztaltak. Tanulva ebből, a második világháború után már törekedtek a hasonló helyzetek elkerülésére, amelynek egyik módszere az árszabályozás és a jegyrendszer bevezetése volt. Bár az árszabályozás segített alacsony szinten tartani az infláció látszólagos mértékét, egyben korlátozta a piac egy alapvető működési mechanizmusát, azaz a szűkös erőforrások piaci allokációját. A piaci mechanizmus szerint, ha egy termékből hiány van, annak ára növekszik, ami csökkenti a keresletet és ösztönzi a termelőket a kínálat növelésére. Ezt a jegyrendszer váltotta fel, ami a központilag tervezett erőforrás-elosztást jelentette.

Célja az volt, hogy korlátozza az egyének és háztartások által vásárolható bizonyos termékek mennyiségét, ezzel elősegítve az erőforrások egyenlőbb elosztását.

A rendszer azonban több sebből vérzett. Mivel törvényes úton nem lehetett árat emelni, a vállalatok más módon igyekeztek növelni a profitjukat. Ennek egy módja volt, hogy azonos árak mellett alacsonyabb minőségű termékeket dobtak a piacra. 

Így az inflációs költségek inkább elrejtett formában mutatkoztak meg. A feketepiac virágzásnak indult, ahol a hiánycikkeket magasabb áron lehetett megvásárolni. Az árszabályozási intézkedések megszüntetése után az árak többszörösére nőttek.

Az intézkedés már az I. világháború során is megjelent, akkor azonban csak néhány terméket érintett, míg a II. világháború elejétől került szélesebb körben alkalmazásra. Nagy Britanniában 1945 tavaszától például a fogyasztói kiadások felét érintette. 

Mivel a jelenlegi formájában az árkontroll csak néhány termékre terjed ki, és a fogyasztói kosár nagy részét nem érinti, az extrém következmények egyelőre nem valószínűek, főleg ha az intézkedés nem marad hosszú távú. Ellenkező esetben ugyanakkor az erőforrások nem megfelelő elosztása, a hiány kialakulása, vagy a költségek rejtett módon történő megjelenése elkerülhetetlenné válik. 

Az adósságszintek a világháborús csúcs közelében

Az adósságszintek drasztikus növekedése mind az első, mind a második világháború után szembetűnő volt. Ezt követően a háború utáni újjáépítés további növekedést indukált az adósságmutatókban. Az újjáépítést jelentős mértékben amerikai hitelek finanszírozták, melyek visszafizetése évtizedekig tartott az érintett országok számára. Fontos megjegyezni, hogy a kormányzati kiadások a háború idején főleg a fogyasztói kiadások rovására emelkedtek. Hasonlóan a jelenlegi Covid-válsághoz, abban az időszakban is igaz volt, hogy az adósság nem képezte a gazdasági növekedés korlátját.

1. ábra: A globális GDP arányos adósságszintek alakulása az 1900-as évektől (kék-fejlett országok, piros-feltörekvő országok)

Forrás: Financial Times

Hosszú távú gazdasági növekedési perspektívák

A II. világháború fő konklúziója az integrált világgazdaság kiépítésének szükségszerűsége, illetve a nagyhatalmi protekcionizmus visszaszorítása. Az országoknak újra meg kellett találni a helyüket a globális munkamegosztásban, az egyes gazdaságok pedig visszatértek a világpiacra. A háború következtében jelentős ipari beruházások mentek végbe, központi szerepet kapott a fizikai tőkefelhalmozás, de hasonló jelentőséget tulajdonítottak a humán tőke felhalmozásának is. A háború utáni újjáépítés következtében a beruházási ráta jelentősen megemelkedett.

Kezdetét vette egy expanzív növekedés Európában és más országokban.

A háborúk utáni időszak fontos fejleményei a munkajog megerősödése, a képzett munkaerő kialakulása, az általános egészségügyi ellátói sémák kiépítése, illetve a K+F ösztönzők megnövekedett szerepe. A technológia óriási fejlődésen ment keresztül, számos olyan találmánnyal, amelyek messzemenő hatásokkal bírnak a modern világra.

Talán az egyik legaktuálisabb kérdés, amit ezek az összefüggések felvetnek: vajon a háború minél gyorsabb lezárása, megfelelő nemzetközi összefogással karöltve előidézhet-e Ukrajnában egy hasonló növekedési csodát?

Kiemelten fontos megjegyezni, hogy habár a háborús időszakok jelentős lökést adtak a kutatási és fejlesztési tevékenységeknek, a háborúk pusztító hatásai nélkül ezek az erőfeszítések még nagyobb gazdasági növekedést és technológiai fejlődést eredményezhettek volna. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg a múlt leckéiről, különösen azért, mert a jelenlegi generációk talán hozzászoktak az utóbbi évek relatív békéjéhez, és ezáltal talán alulértékelik azokat az eredményeket, amelyeket a két világháború utáni időszak hozott. Ez az időszak számos technológiai és társadalmi előrelépést eredményezett, amelyek a mai napig is hatással vannak életünkre. Ugyanakkor ez a megállapítás nem jelent kibúvót azon kihívások és mellékhatások kezelése elől, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek, amelyek ha nem kezelik megfelelően, további konfliktusokhoz és társadalmi feszültségekhez vezethetnek. Az ilyen jellegű problémák megoldása kulcsfontosságú a társadalmi békének és a fenntartható fejlődésnek a biztosításához.

A cikk újra közlésekor kapcsolódó tartalmunk (2024 február):

Címlapfotó: Shutterstock.com