OECD: előrelépett Magyarország a gyakorlatorientált szakképzésben

Szerző: | 2024. március. 12. | Hazai

Megjelent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2024-es jelentése hazánk gazdaságáról. Az országtanulmány elismeri, hogy a korábbi, szakképzésre vonatkozó ajánlással kapcsolatban előrelépés történt, és elismerően szól a megújult magyar rendszerről, kiemelve a gyakorlatorientáltságot és a kurzusokat követő gyors elhelyezkedési rátát.

A 2021-es ajánlás lényege az volt, hogy ezen intézmények finanszírozását Magyarország kösse össze közvetlenül a duális képzéssel, és csak abban az esetben indítson bármilyen foglalkozást, amennyiben a tanulónak munkaalapú tanulási, azaz duális képzőhelynél szakoktatási munkaszerződése van. Az OECD idei jelentése kiemelte: a duális rendszerben a vállalatok iskolaként működnek, és finanszírozást a szakképzési munkaszerződéses tanulók után kapnak. 

Az anyag elismerően mutatja be, hogy a szakképzésben a diákok rendkívül magas aránya – amely szignifikánsan magasabb, mint a 45 százalékos OECD-átlag – vesz részt duális, munkaalapú oktatásban.  

Kiemeli továbbá, hogy a felső középfokú szakképzésben végzettek foglalkoztatási rátája kiemelkedően magas, jobb, mint az általános felső középfokon, azaz a gimnáziumokban végzetteké.  

Az országtanulmány ajánlásként fogalmazza meg, hogy a szakképzési programok a jelenleginél szélesebb körből biztosítsanak továbblépést a felsőoktatásba.  

A javaslatot kielégítő lépések egyébként már megszülettek: a bevezetett okleveles technikusképzés és az előzetes hallgatói jogviszony is ezt szolgálja. 

Az OECD célja a tagállamok sikeres szakpolitikáinak támogatása a legjobb gyakorlatok összegyűjtésével, rendszeres előrejelzések, statisztikák, elemzések készítésével és publikálásával. A szervezet minden tagállamáról rendszeresen készít gazdasági országtanulmányt, amely átfogó, objektív képet kíván adni a gazdasági és strukturális folyamatokról, egyúttal nem kötelező érvényű ajánlásokat fogalmaz meg a gazdaságpolitikákat érintően. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn