A Makronóm Intézet Makroszkóp rendezvénysorozata következő eseményének ezúttal a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara adott otthont május 15-én. A szakértők a blokkosodás gazdasági hatásait járták körbe.

A vendégek között az egyetem részéről Bács Zoltán kancellár mondott köszöntőbeszédet, amit Szilvássy Zoltán, az egyetem rektorának köszöntője követett. A konferencián először Joó István, a HIPA vezérigazgatója, befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos tartott előadást. A programot György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért Program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos és a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára folytatta, aki előadásában kitért a blokkosodás negatív hatásaira.

Elmondta azt is, hogy mik szolgálhatnak a blokkosodási folyamat ellenszeréül: beruházások, munka és tudás.

A rendezvényen felszólalt Dobos Balázs, a Makronóm Intézet szakmai igazgatója is, aki előadásában felhívta a figyelmet az elmúlt évek globalizációs folyamatainak lassulására és protekcionizmus erősödésére. Hozzátette, hogy ideológiák mentén egyes országok egyre inkább blokkokba szerveződnek, vagy legalábbis törekednek erre.

A Makronóm Intézet több forgatókönyvet is megvizsgált, hogy kiderítse, milyen gazdasági hatásai lehetnek ezen folyamatoknak.

Saját számításuk szerint egy esetleges „Kínáról való leválás” óvatos becslések szerint is 0,6 százalékkal vetné vissza a gazdasági növekedést az EU-ban, ami több, mint Horvátország egyéves GDP-je és közel kétszer annyi, mint amennyit az unió a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordít egy esztendőben.

A rendezvény keretében izgalmas kerekasztal-beszélgetésre is sor került Révész Béla Ákos, a Makronóm Intézet gazdasági elemzőjének moderálása mellett, aki Santo Martinnal, a Makronóm Intézet vezető elemzőjével, Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatójával, Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárával és Horváth Leventével, az Eurázsia Központ igazgazójával beszélgetett.

Homogén-e nyugati blokk?

Révész Béla Henry Kissinger nemrégiben elhunyt egykori amerikai külügyminiszterre rákapcsolódva vezette fel a beszélgetést. Az egykori külügyminiszter úgy vélte, hogy ma az első világháborút közvetlenül megelőző pillanathoz hasonló időszakban vagyunk. A moderátor azzal a kérdéssel fordult a kerekasztal résztvevőihez, hogy vajon mennyiben volt igaza Kissingernek. Az elemző szerint, ha blokkosodás van, akkor blokkok is vannak, de ezekben az a furcsa, hogy nem a klasszikus blokkosodásról beszélhetünk.

Santo Martin szerint több szintje van a blokkosodásnak. A legszorosabb együttműködés a nyugati blokk esetében figyelhető meg, erre jó példa a G7, ami homogénen tud működni.

Az USA ösztönzi legszorosabb szövetségeseit, hogy csökkentsék a geopolitikai riválisuktól, Kínától való függőségüket, tehát kimondhatjuk, hogy a blokkosodás iránya, ösztönzése Nyugatról érkezett.

Hozzátette, hogy ezzel ellentétben az Oroszország és Kína közt kialakult szövetség egy sokkal lazább, elsősorban gazdasági jellegű blokk, illetve beszélhetünk egy Globális Dél nevű körről, ami a leglazább blokk, leginkább csak a közös érdekek tartják össze őket.

Bács Zoltán elmondta, hogy a blokkosodás részben kényszer. Amely államok kimaradtak a nyugati blokkosodásból, elkezdték a BRICS közösségét létrehozni, és az utóbbi időszak fejleménye, hogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk.

Ezek azok az országok, amelyek az USA-val nincsenek annyira jó viszonyban, és a pénzügyi rendszerhez is volna bátorságuk hozzányúlni, sőt már más devizákban is elkezdtek kereskedni.

Ezzel szemben az Európai Unió – amely eredetileg egy gazdasági együttműködésnek indult – az utóbbi években elmozdult egy politikai irányba, és elkezdett úgy viselkedni, mintha ez egy olyan államközösség lenne, amely tartományokból áll, miközben nem ez a cél, és az alapdokumentumokban sem ez áll. A kancellár szerint a blokkosodás nem lehet a vég, hiszen hiányoznak a nyersanyagok és a tudás is. Nem állnak rendelkezésre szerte a világban kritikus nyersanyagok, azok 99 százalékban Kínában fellelhetők. Emlékeztetett, hogy Putyin is pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy úgy érzi, mintha 1936-ban lennénk.

Bendarzsevszkij Anton szerint a blokkosodás kapcsán sokszor gazdasági blokkokról beszélünk, és igaz, felvázolhatunk gazdasági övezeteket, amelyekből egyre több lett az utóbbi években. Szerinte itt lehet beszélni a NAFTA-ról és annak utódszervezeteiről, például a Mercosurról is. Ezek elsősorban gazdasági-kereskedelmi blokkok, de amikor blokkokról beszélünk, fontos, hogy azok nem csak a gazdaságról szólnak, hiszen pont azért indul a világ a blokkosodás irányába, mert ezeken a tömbökön belül olyan kapcsolatok dominálnak, mint a politikai és a katonai szövetségek. Az Oeconomus szakmai igazgatója szerint minden feszültség és ellentét ellenére az USA és Európa egy blokknak tekinthető, hiszen nem kizárólag gazdasági kapcsolatról beszélünk.

A katonai-politikai együttműködés az, ami ebből a szempontból fontos, amikor a politikai felülírja a gazdasági érdeket.

Hozzátette, hogy ha megnézzük, hogy az ENSZ-ben és a G7-ben milyen döntéseket hoznak, akkor azt látjuk, hogy egyben van a transzatlanti szövetség.

Horváth Levente szerint inkább politikai és ideológiai blokkosodás van, ami jól látható az EU, valamint az USA Kína-politikájában is: deriskingről és decouplingról beszélnek, holott az elmúlt években rekordot döntött a kereskedelmi kapcsolat.

Hozzátette, hogy Magyarországot a nyugati sajtó már el is nevezte trójai falónak, mert itt járt a kínai elnök, pedig legutóbb a német kancellár látogatott Pekingbe egy 50 fős üzleti delegációval.

Az Eurázsia Központ igazgatója szerint érdekes az is, hogy Olaszország kilépett az Egy övezet, egy út kezdeményezésből (BRI), de a miniszterelnökük tervezi, hogy Pekingbe látogat. Horváth Levente hozzátette, hogy ugyan van blokkosodás, de Kína megtalálja Délkelet-Ázsiában is a hatalmas piacokat.

Oroszország mint kínai vazallusállam?

Révész Béla ezt követően a keleti blokk boncolgatására kérte a szakértőket. A Makronóm Intézet gazdasági elemzője szerint a nagy keleti blokkot Oroszországgal és Kínával azonosítják. Azzal a kérdéssel fordult a szakemberekhez, hogy milyen viszony van a két ország között, és vajon kialakulhat-e egy partnerség, amikor egyre inkább alá-fölé rendeltséget látunk közöttük.

Az Oeconomus szakmai igazgatója szerint alapvetően igaz, hogy Oroszország Kínának bizonyos szintig alárendeltje lesz. Az ázsiaiak most az oroszok számára a nyugati technológiákat kiváltó partnerek, de figyelembe kell venni, hogy Kína számára Oroszország kicsi kereskedelmi szempontból.

Elmondta, hogy a távol-keleti nagyhatalom első számú kereskedelmi partnere továbbra is az Európai Unió, a második az USA, míg Oroszország nem szerepel a legfőbb partnerek között.

Bendarzsevszkij Anton szerint politikai szempontból a két keleti hatalom természetes módon keresi a szövetséget, de az elmúlt években több vita is volt közöttük. A 2000-es években például az oroszok nem nézték jó szemmel a kínai befolyást a Távol-Keleten, az Egy övezet, egy út kezdeményezés pedig geopolitikai kihívás Oroszország számára. Ami most történik, az részben kényszermegoldás az oroszok részéről, és Kína így profitál abból, hogy Oroszországnak nem maradt más választása.

Az Eurázsia Központ igazgatója szerint, ha Oroszországot és Kínát nézzük, akkor ki kell lépni a nyugati gondolkodásból: a két állam között inkább partneri viszony van. Ha megnézzük az ázsiai nagyhatalom ötezer éves történelmét, akkor láthatjuk, hogy Kína egy „Kína-centrikus ország”, nem akar a világ csendőre és hegemón nagyhatalom lenni.

Egy multipoláris világrendben gondolkodik, amelyben ő, az USA, az EU, Oroszország, India és más pólusok is fontosabb szerepet kapnak.

A nevető harmadik – a Globális Dél

Révész Béla Ákos szerint furcsa szituáció előtt állunk, mert mindegyik nagyhatalom megpróbálná maga felé terelni a Globális Dél államait, de úgy látszik, kevés sikerrel.

Santo Martin elmondta, hogy a Globális Dél nem alkot homogén csoportot, viszont céljuk, hogy sokkal nagyobb szeletet hasítsanak ki a nemzetközi rendszerből. Erre jó példa, hogy India szeretne az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja közé kerülni. Hozzátette, hogy ahogy a multipolaritás felé haladunk, úgy az elkövetkező 10-20 évben nem lesz ott mindenhol az USA, mint korábban, így az egyes országoknak a konfliktusaikat saját maguknak kell rendezniük. Az elemző elmondta, hogy inkább egyfajta regionalizáció felé haladunk, amelynek keretében a Globális Dél szerepe felértékelődik, rajtuk keresztül a nagyhatalmak továbbra is kereskedni fognak.

Santo Martin leszögezte, a zöldátálláshoz és a klímacélokhoz elengedhetetlen a globális együttműködés.

Szerinte a globalizáció nem fordult vissza, csupán egy „slowbalizációs” trend érvényesül jelenleg, vagyis tetőzött a globalizáció, de nem kezdett el meredeken csökkenni. A nagyhatalmak elsősorban továbbra is a konnektorállamokon keresztül fognak együttműködni.

Bács Zoltán leszögezte, hogy ahogy Kínának Kína, úgy nekünk Magyarország a fontos, de mint kis ország, veszélyes, ha egyoldalúan elköteleződünk.

Tagjai vagyunk a nyugati szövetségi rendszernek, az EU-nak, még ha nem is értünk mindenben egyet, és nem is tehetünk mást, mint hogy ennek a gazdasági együttműködésnek a részei legyünk, de egyöntetűen a kelethez sem lehet közeledni.

Hozzátette, hogy mindkét irányba fenn kell tartani a kapcsolatokat.

Bendarzsevszkij Anton elmondta, hogy téves a Globális Dél kifejezés, habár széles körben használják, de nem egy homogén térségről beszélünk.

Folyamatában a jelenlegi időszak ezeknek az országoknak nagyon jó lehetőségeket tartogat, ellentétben azokkal, amelyek egy szilárd szövetségi rendszerben vannak.

Szerinte a jelenlegi folyamatok abba az irányba vezetnek, hogy a szövetségi rendszerek vezető államai megpróbálják összefogni a saját szövetségeseiket, és megakadályozni, hogy a korábbi gyakorlatoknak megfelelően nyitott módon kereskedjenek más, blokkon kívüli országokkal. Hozzátette, hogy mivel a Globális Dél államai nincsenek benne egyik blokkban sem, megpróbálhatják ezt a helyzetet a saját alkupozícióik erősítésére fordítani.

Horváth Levente szerint érdemes megemlíteni az el nem kötelezett országok mozgalmát is, amelyek a nyugati gyarmatosítás alatt nagyon sok sérelmet szenvedtek el. Ahogy Kína esetében is igaz ez, hiszen abban az időszakban nem sok jót tapasztaltak a nyugati együttműködésből.

Szerinte ezért láthatjuk azt, hogy a nyugati együttműködésekhez ezek az el nem kötelezett országok nem annyira csatlakoznak.

Erre jó példa, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez 150 ország társult, míg jelenleg a BRICS-hez is 40 akar csatlakozni.

Mi a helyzet a klímacélokkal?

A moderátor szerint a klímacélok tekintetében két fontos dátumunk van: 2035 és 2050. Erről kérte ki a szakértők véleményét.

Santo Martin szerint nemcsak a finomítás és a nyersanyagok terén, de a teljes zöldellátási láncban gyakorlatilag Kína megkerülhetetlen, kezdve a napelemektől az energiatároláson át a szélerőművekig és az elektromos autókig (EV). A zöldátállás élére állt az EU, és célja, hogy 2035-re minden új eladott gépkocsi elektromos legyen. Ez a kínaiak nélkül nem megy – szögezte le a Makronóm Intézet vezető elemzője, majd hozzátette, hogy mivel leváltunk Oroszországról, alternatívaként a zöldátállás és a megújuló energiaforrások jelentek meg, viszont Európának nincs ipari kapacitása a zöldtechnológia tekintetében, amivel ez sikerülhet. Ilyen egyedül Kínának van.

Elmondta, hogy az ázsiai nagyhatalom maradt a megfizethető technológia biztosítója, ezért ha Európa a blokkosodási folyamattal Kínáról is leválik, akkor lőttek az iparnak és a zöldátállásnak.

Az elemző szerint ugyanez igaz az USA-ra is, ott sincsenek meg a kapacitások, de mégis most terveznek bevezetni extravámokat zöldtechnológiai termékekre, ami hosszú évekre megnyújtja a zöldátállást.

A Debreceni Egyetem kancellára szerint fontos a bolygónk és a környezet, csakhogy a meghozott intézkedések politikai és gazdasági célokat szolgálnak.

Hozzátette, hogy globálisan a valóságot nem tudjuk megváltoztatni, és az látszik, hogy a világ bizonyos területei kevésbé versenyképesek.

Felvetette azt a kérdést is, hogy 2035-ig az EU betiltaná ugyan a belső égésű motorokat, de tényleg a járműipar-e a legnagyobb károsanyag-kibocsátó.

Horváth Levente szerint is ez egy politikai-ideológia kérdés, mivel egy hatalmi politikáról van szó. Az USA szén-dioxid-kibocsátása majdnem a kétszerese Kínáénak.

Szerinte ki kell lépni a nyugati gondolkodásmódból, és megpróbálni megismerni az ázsiai országokat.

Hozzátette, hogy Kína élen jár a zöldítésben, míg Nyugaton mindig a klímapolitikáról beszélünk, miközben nem sok érdemi dolog történik. Kínával ezzel szemben már láthatjuk a zöldítés jeleit.

Az Oeconomus szakmai igazgatója szerint is nagyon költséges a zöldátállás, de a decoupling (leválás) és a derisking (kockázatcsökkentés) is komoly kiadásokkal jár.

Szerinte egy globalizált és nyitott gazdaságban sokkal gyorsabban és olcsóbban lehet előteremteni az ellátási láncokat, emellett ennek a módja innováció szempontjából is sokkal költséghatékonyabb.

Hozzátette, hogy a klímapolitika nagyon forrásigényes, és ezt valahonnan elő kell teremteni, miközben nagyon magas felára lesz a blokkosodásnak és más gazdaságok leválasztásának. Leszögezte, hogy szerinte így nem tudjuk megteremteni a klímacélok teljesítésének előfeltételeit.

Zárásként: egy esetleges Kína–Tajvan háborúról

Révész Béla Ákos a kerekasztal zárásaként egy mindenkit foglalkoztató kérdést tett fel a szakértőknek: ha Kína valóban lerohanja Tajvant, és az USA beavatkozik fegyverszállítással, majd az oroszokhoz hasonlóan szankciókkal sújtja Kínát, abban az esetben Európa és Magyarország milyen helyzetben találná magát?

Santo Martin szerint a kérdés összetett, attól függ, hogy milyen szinten szankcionáljuk Kínát, milyen szinten akarunk leválni. Európa ezer szállal kötődik a kínai gazdasághoz. Az elemző szerint, ha kontinensünk nem nő fel a feladathoz, és geopolitikai értelemben is mindenáron az USA-t követi, akkor mi járunk a legrosszabbul. Az Egyesült Államoknak megvannak azok a tartalékai és lehetőségei már pusztán a földrajzi adottságaiból is, hogy átvészelje a leválást.

Az EU-nak ez nincs meg, kezdve az ipari kapacitással, a nyersanyagokkal, a beáramló tőkével és tudással.

Ez a forgatókönyv a Makronóm Intézet vezető elemzője szerint egyelőre nem valószínű, de ha bekövetkezik, akkor az EU-nak erre ki kell dolgoznia egy tervet. Santo Martin szerint az egyik megoldás az lehet, hogy le kell ülni a Globális Déllel, és partneri alapon meghallgatni őket.

Horváth Levente szerint minden eseménynek megvan az előzménye, így ebben az esetben is. Az, hogy Kína támad, e szerint az USA-tól függ, mivel ha Washington amerikai bázist hoz létre a térségben, vagy Tajvan függetlennek nyilvánítja ki magát, akkor Kína meg fogja támadni, de ezt ők már korábban ki is mondták. Az Eurázsia Központ igazgatója szerint azt látjuk, hogy az elmúlt években Amerika elég komolyan provokálja Kínát, holott Pekingnek nem érdeke a háború. Tajvannak export és import tekintetében Kína az első számú partnere.

Az ázsiai nagyhatalom korábban más konfliktusokat is próbált megoldani békés úton, mint láthattuk a szaúdi–iráni közeledés alkalmával is.

Horváth Levente szerint a szankciós politika a hatalom megtartására szolgál. Kína most hatalmas összegeket fektet be a chipgyártásba, és könnyen lehet, hogy éveken belül lekörözi a tajvani chipeket, technológiailag pedig lehagyja a Nyugatot. Ha nincsenek szankciók, akkor erre az ázsiai ország nem költene, és a Nyugattól venné a chipeket – tette hozzá. Leszögezte, hogy a büntetőintézkedésekkel csak megerősítjük őket.

Bendarzsevszkij Anton úgy vélte, igenis valószínű a felvázolt forgatókönyv. A nyugati döntéshozók megpróbálják ezeket a kockázatokat csökkenteni és átirányítani a gazdasági kapcsolatokat más országok felé. Szerinte 2015 környékén voltak olyan dokumentumok, amik azt mondták, hogy az orosz fegyverkezés 2020–21 környékén alábbhagy, és ezt követően az oroszok a NATO ellenfelévé válnak, ezért le kell választani őket Európáról.

Ez akkor mégsem történt meg, mivel a nyugati döntéshozók abból indultak ki, hogy ha kölcsönös függés van, akkor nem következik be ez a forgatókönyv.

Elmondta, hogy hasonló szcenáriók vannak Kína esetében is: az ázsiai ország fegyverkezési programja 2026–27 és 2030 közt fog alábbhagyni, a NATO-n belüli forgatókönyvek pedig azzal számolnak, hogy utána Kína megtámadja Tajvant. Az Oeconomus szakmai igazgatója szerint addig a Nyugatnak van ideje leválasztani Kínát, hogy átirányítsa ezt a kereskedelmi forgalmat például India felé.

Bács Zoltán szerint az USA-nak régi stratégiája, hogy megakadályozza, hogy létrejöjjön egy nagyobb eurázsiai régió, mert az rá nézve nagy veszélyt jelentene. Ukrajnában háború folyik, ami valójában egy proxyháború, és arról a provokációról szól, mint Tajvan és Kína esetében, vagyis hogy megakadályozzák az eurázsiai régió megerősödését.

Kínának most is a legfontosabb kereskedelmi partnere az EU, viszont a jelenlegi helyzet erre árnyékot vet, amit a politikai és a gazdasági érdek mozgat, meg persze a gazdaságon keresztül a nagyhatalmi érdek.

A kancellár hozzátette, hogy Kína szép csendben elfoglalta Afrikát, ahol már most hatalmas a népességrobbanás. Megjegyezte még, hogy innen nézve a következő évtizedekre bőven van kihívás a világ számára.

Kapcsolódó:

Borítókép: Makronóm Intézet