Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása 

1893. július 13-án az Inconstant és a Comete nevű francia naszádok csatlakoztak a francia követség előtt horgonyzó Le Lutin nevű sorhajóhoz a Chao Phraya folyó Paknam nevű szigete mellett Bangkokban, azon a helyen, ahol ma nyüzsgő piacon vásárolgatnak a turisták, köztük számos francia nyugdíjas tizenéves thai partnernőikkel. 

A franciák ezzel megsértették a harminc évvel korábbi francia–sziámi egyezményt, ami a Paknam-szigetig engedte a francia hajók felúszását a mai thai fővárosban. A Paknam-incidensként elhíresült eset során a bangkoki erőd ágyúval lőtte a francia vezérhajót, majd a franciák foglaltak el egy thai vízijárművet, végül lövöldözés is kitört a két fél között. A franciák két hétig blokád alatt tartották a thai főváros egy részét, feloldásként pedig megszerezték a mai Laosz egy széles sávját, és 3 millió frankot követeltek Sziámtól. 

1853. július 8-án Matthew C. Perry amerikai flottaparancsnok négy hajóval a japán Uraga kikötőjébe érkezett: elvileg az amerikai elnök leveleit akarta átadni a japán kormány képviselőinek, és azt közölte a vonakodó tisztviselőkkel (ó, a japán bürokrácia!), hogy akár erővel is hajlandó lesz kézbesíteni azokat. Július 14-én Perry 400 tengerészt tett partra, és ezzel rávette Izu és Ivami tartomány kormányzóit, hogy hivatalosan is átvegyék Fillmore elnök levelét, amelyben diplomáciai és kereskedelmi szerződés megkötésére szólította fel a szigetországot. Mivel a Japán kormány nem volt hajlandó szignálni egy ilyen szerződést, egy év múlva Perry kilenc hajóval tért vissza ( a japánok addig nem nagyon láttak gőzhajtású hadihajót!), aminek hatására Japán aláírta a kanagavai egyezményt, és véget ért kétszáz éves izolációja. 

Ez a két incidens nagyon hasonlít azokra, amelyek lejátszódtak Ázsia és Afrika számtalan kikötőjében, és az adott ország gyarmatosításához, függetlenségének megszűnéséhez vezettek. Ám ez a két ázsiai, gazdag múlttal és kultúrával bíró állam, Sziám és Japán képes volt fordítani a sorsán, elkerülni a megaláztatást, a kifosztást, így végül sosem váltak európai nagyhatalmak gyarmatává, jogosan téve büszkévé mai utódaikat. 

Ehhez mindkét esetben szükség volt egy teljes politikai fordulatra, a társadalmi viszonyok megváltoztatására, és határozott vezetésre: 

Sziámban a fordulatot Chulalongkorn, az V. Rama néven uralkodó királyhoz kötik, aki 15 évesen került a trónra apja halála után. Az ifjú az Anna és a király című filmből ismerős Anna Leonowens tanítványaként hamar megismerkedett a nyugati kultúrával, tisztában volt annak előnyeivel és hátrányaival is. A Paknam-incidenst és a hátrányos szerződést követően Chulalongkorn király Európába látogatott. Első ízben tett ilyet sziámi uralkodó, de a király nem behódolni érkezett, inkább tanulni. Rájött, hogy akkor van esélye, ha az európai monarchiák egyenrangúként és független állam vezetőjeként ismerik el. Tudta azt is, hogy ehhez bizonyos mértékig alkalmazkodnia kell az európaiak elvárásaihoz, átvenni tőlük, amit érdemes, és hozzáigazítani az ősi Sziámot az európai államszervezéshez. Az európai körút után a következő reformokat hajtatta végre: 

• Közigazgatás: Központi kormányzatot alakított ki, ahol a miniszterek az uralkodónak felelnek, és a feladat- és felelősségköreik pontosan el vannak határolva (korábban nem volt ilyen hatásköri elválasztás).  
• A regionális igazgatást hierarchikus rendszerbe szervezték, a provincia–város–körzet–falu-elv szerint, a Belügyminisztérium alá. Ez nemcsak hatékonyabb irányítást tett lehetővé, de megszüntette a helyi vezetők kiskirályságszerű uralmát is. 
  (Néhány tartományúr lázadását pedig erélyesen leverték.) A kormánynak alárendelt intendánsok megtörték az olyan „feudális” jellegű helyi hatalmakat, mint a Chiang Mai környékét uraló Lanna királyok. 
• Az ingyenes robotmunka és a rabszolgaság felszámolása: Előtte minden thai közrendűnek évi 3 hónap robotot kellett teljesítenie a helyi előkelőségek vagy az állami közmunkák számára, ez megszűnt. Chulalongkorn király a rabszolgaság eltörlését az amerikai polgárháború véres eseményeihez kötötte, ezért a sziámi rabszolgaságot több lépésben, fokozatosan számolta fel. A feljebbvaló előtti földreborulás kötelességét azonnal megszüntették, de a tiszteletteljes meghajlás a magasabb státuszú előtt ma is a thai szokások része. 

• Közegészségügy: A járványok ritkábbá váltak a körzetekre osztott állami egészségügy megszervezésével. 
• Haderőreform: Védelmi minisztériumot hoztak létre, és a király megalapította a Királyi Katonai Akadémiát a tisztképzésre, valamint modern hadiflottát szerelt fel, és 1905-ben bevezették a sorkötelezettséget. 
• Az adóztatás hatékonyabbá tételére kataszteri felmérést végeztetett, és megalapította a Királyi Földtani Mérőintézetet. 
• A vasúti közlekedés fejlesztése: Az angol igények kielégítésére a négy északi maláj szultanátust átengedte a briteknek, cserébe forrást kapott a dél-thaiföldi vasút kiépítésére, amely ma is az ország közlekedésének ütőere.  
• A svédországi látogatása nyomán elindította az állami erdőgazdálkodást, ami növelte a bevételeket, pl. a tikfa exportja révén (bár azért a királynak is jutott egy óriási, csak tikfából épült palota). 

• Az oktatást is megerősítette, megalapította Bangkok első egyetemét, amely Chulalongkorn Egyetem néven nagy presztízsű intézmény ma is, a QS World University Ranking 224. helyén áll. 
• Ezek az intézkedések nemcsak legitimációt biztosítottak a thai államnak Európában, de a megerősödött hadsereggel együtt már nem tűnt könnyű prédának a mohó gyarmati hatalmak számára. A geopolitikai helyzet is segített a thai népnek: az ország az India–Burma-központú angol és az indokínai (a mai Vietnám, Kambodzsa, Laosz) francia gyarmatok közé ékelődött, pufferzónát kínálva az ősi európai riválisoknak. 
• Az alkotmányos monarchiát viszont nem volt hajlandó bevezetni, mert az szerinte nem passzolt a thai kultúrához. Mára Thaiföld is parlamentáris monarchia, de a király személye sérthetetlen, még egy sör mellett sem hajlandóak a thai fiatalok bírálni a királyt, annál jobban a kormányt vagy a közigazgatást. 

Japánban Perry erőszakos és látványos fellépése nyilvánvalóvá tette a szigetország katonai gyengeségét, és két évvel az ő megjelenését követően az angolok, hollandok, franciák, sőt az oroszok is kikötőnyitásra kényszerítették Japánt, utóbbiak még a különösen fontos Nagaszakiban is megkapták a kereskedelmi jogokat. Az amerikaiak néhány ügyes trükkel is éltek: a japánok kénytelen-kelletlen engedélyezték azt is, hogy egy amerikai konzulátus működjön Simodában. A szerződésben kikötötték, hogy a más nyugati országoknak megadott bármilyen új koncesszió automatikusan megilleti az Egyesült Államokat is. Ezt a záradékot az akkoriban Kínára kényszerített szerződésrendszerből vették át. A kikötők idővel nagyvárosokká fejlődtek, és a külföldi országok katonái lepték el őket. 

A kényszerű nyitás gazdasági hatásai súlyosak voltak: sok arany áramlott ki az országból, a textilpiacot tönkretették a géppel gyártott olcsó importcikkek. De még a gazdaságinál is súlyosabbak voltak a politikai következmények: az Edo-kormányzat tekintélye összeomlott, az ország nemzeti megaláztatásként élte meg a külföldi követeléseknek tett behódolást. A felbőszült szamurájok egy része róninnak, úr nélküli harcosnak nyilvánította magát, és rátámadt a külföldiekre. 1863-ban felgyújtották az edói brit nagykövetség épületét, 1860-ban egy másik csoport meggyilkolta Ii Naoszukét, a sógunátus egyik legfőbb vezetőjét. Sokan a császárság felé fordultak, mivel a császárban látták az egységes ellenállás szimbólumát. A tömegnek két jelszava volt: „szonno”, dicsőség a császárnak, és „dzsoi”, ki a barbárokkal! Naouszuke halála után a sógunátusnak hamar vége lett. Az úgynevezett Bosin-polgárháborúban győztes szamurájcsoport kezébe került a hatalom és a trón. Ez lett a Meidzsi-restauráció, amelynek célkitűzése a japán függetlenség helyreállítása és az ország nyugati hatalmakkal való egyenrangúvá tétele volt. Ehhez az új vezetésnek át kellett vinnie néhány fontos és mélyreható reformot: 

• Közigazgatási reform: 1871-ben centralizált, bürokratikus államberendezkedést alakítottak ki, porosz mintájú alkotmányt fogadtak el, amely szerint a császár a legfőbb hatalom, de parlament is működik (kétkamarás, pártokkal és választásokkal). 
• Egységesítették a nemzeti valutát (jen), és európai mintájú bankrendszert hoztak létre 
• Mezőgazdasági reformok: A nagybirtok eltörlése, a parasztok földtulajdonlási jogának megteremtése, termelési korlátozások eltörlése, földadó. 
• Erőteljes iparosítás: Az iparágak nagy részét állami vállalkozásként indították be (könnyűipar, vasút, bányák, hajógyártás, nehézipar), amelyeket az 1880-as években privatizáltak, így az iparosítást már döntően a magánszektor folytatta. 
• Az infrastruktúra kiépítését is az állam végezte: vasút, távíróhálózat, postarendszer, kikötők, utak. Nehézségeket okozott viszont az ország nyersanyagszegénysége. A vasérc, a szén, az olaj, a gumi több mint 90 százalékát kellett importból beszerezni.^[ A gazdaságfejlesztéshez jó alapot biztosított a nagyszámú iskolázott lakosság, az agrárszektor munkaerőfeleslege, a monetarizált gazdaság, a tőkeerős kereskedőréteg és az irányító-szervező munkát ellátó művelt szamurájréteg.  

• Közoktatási reform: 1872-ben indult, melynek eredményeképpen a századfordulóra a japán gyerekek 95 százaléka tudott írni, olvasni. 

Saját kultúráját, ahogy Thaiföld, Japán sem adta fel. Az 1890-es császári leiratot minden kisiskolásnak meg kellett tanulnia, melyben a konfuciánus etika alapelveit jelölték meg követendőnek. Ezek az alattvalói hűség, fiúi tisztelet, harmóniára való törekvés, szerény és mértékletes magaviselet, szorgalmas tanulás és munkavégzés, erkölcsös élet, a törvények tisztelete, továbbá a haza iránti önfeláldozó szeretet. 

A Meidzsi-restauráció sikerkorszakként vonult be Japán történelmébe. 1899-ben sikerült elismertetni Nagy-Britanniával Japán egyenrangúságát, majd 1902-ben az angol–japán szövetségi szerződéssel Japán betagozódott az akkor már globális szövetségi rendszerekbe. Az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban aratott győzelem pedig már egy terjeszkedő, nagyhatalmi státuszra igényt tartó japán-korszak nyitánya volt. 

A két történet közös tanulsága, hogy a gyarmati sors nem történelmi szükségszerűség, a megmaradás kulcsa az európai gazdasági minták nem szolgai átvétele, és a saját kultúra fel nem adása volt. A hatékony közigazgatás és oktatás fejlesztése hosszú évtizedekre biztosította a prosperitást. A geopolitika, ahogy most is, megkerülhetetlen tényező: Japánt a tengerek védik és élelmezik, Thaiföldön a folyók (Mekong, Chao Phraya) összekötik a szomszédos országokat, de természetes határokat is nyújtanak. A 21. században mindkét ázsiai ország erőt meríthet a történelméből, ahogy a sikeres vezetők öröksége is tovább él a 19. század végén létrehozott intézményekben. 

Kapcsolódó: 

Borítókép: 123rf