A történelem során számos ország élt gazdasági szankciókkal, amelyek a geopolitika gyakori, de kevésbé hatékony eszköztárához tartoznak. Ezt bizonyítja, hogy most az USA feloldotta fél évre a Venezuelára kivetett büntetőintézkedéseket. A hivatalos indok politikai, de a háttérben meghúzódik, hogy Joe Biden szeretné a stratégiai üzemanyag-tartalékokat feltölteni, pótolva a benzin árának alacsonyan tartására már felhasznált készleteket.
Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása
A különböző gazdasági szankciók évszázadok óta a geopolitika kedvelt, de nem túl hatékony fegyverei. A történelem első feljegyzett gazdasági szankciója Kr.e. 432-ben a Megarából érkező kereskedőket sújtotta, akiket az athéniak (a kor legerősebb hatalma) kitiltottak a városuk piacairól, hogy így gyengítsék a rivális városállam gazdaságát. Vannak hosszú évtizedeket megélő szankciós rezsimek és olyanok is, amelyek a geopolitikai helyzet változásával eltűnnek. Itt, Közép-Európában talán már el is felejtettük, hogy Venezuela 2019 óta súlyos amerikai (és szövetséges) retorziók alatt volt, míg október közepén érkezett a hír, hogy az Egyesült Államok fél évre felfüggesztette az olaj- és gáziparra, az aranykereskedelemre, valamint a venezuelai államkötvényekkel való kereskedelemre kivetett korlátozásokat.
A hivatalos indoklás szerint a lépést az váltotta ki, hogy Nicolás Maduro elnök egyezséget kötött a helyi ellenzékkel, amely így indulhat a jövő évi választásokon, és 5 politikai foglyot (újságírót, korábbi parlamenti képviselőt) szabadon engedtek.
Az USA-nak szüksége van a nyugodt olajpiacra
A nem hivatalos indokok érdekesebben hangzanak, és nem meglepő módon lehet némi közük ahhoz, hogy Venezuela büszkélkedhet a világ legnagyobb kőolajtartalékával (becslések szerint 300 milliárd hordónyi ki nem termelt olajat rejt az Orinoco-övnek nevezett terület – részben a szárazföld, részben a Karib-tenger mélyén).
Az Egyesült Államok a szankciók felfüggesztésétől részben azt várja, hogy a globális olajpiac megnyugodjon,
mert hiába tett Biden elnök nyáron közel-keleti körutat, a szaúdiak vissza akarják fogni a saját kitermelésüket, és egyáltalán nem bánják a magas olajárakat. Azóta pedig pluszfeszültség van a térségben, ami az ellátásbiztonsági kérdéseket is felértékelte.
Amerikában ráadásul közeleg az elnökválasztás, amelyben a regnáló demokrata elnök, Joe Biden nem mehet biztosra, a belső piaci ökölszabály szerint pedig 5 dollár/gallon árszint az, amit a lakosság még hajlandó tolerálni, így szükséges lenne a stratégiai üzemanyag-tartalékokat feltölteni, pótolva a benzin árának alacsonyan tartására már felhasznált (és a piacra öntött) készleteket.
További szempont (a hidegháború 2.0. idején minden intézkedésnél szem előtt tartják ezt a washingtoni stratégák), hogy Venezuela így is Kína egyik nagy olajellátója, napi 430 ezer hordót szállít Kelet-Ázsiába közvetlenül és átrakodókikötőkön át is. Ráadásul a Mereynek nevezett venezuelai nyersolajat Kína a brentnél olcsóbban, kb. 20 dolláros diszkonttal tudja megvenni, míg a szintén szankcionált iráni olajon csak 13 dollár az árengedmény. Tehát ha Venezuela máshol jobb áron adhat el olajat, akkor talán Kína, Amerika fő versenytársa nem tud kedvezményesen vásárolni. (Érdekes adalék, hogy a venezuelai olaj nagy része a „teafőzőnek” gúnyolt kis kapacitású helyi kőolaj-finomítókba kerül Kínában, amik közelebb vannak a lakossághoz.) Az ázsiai nagyhatalom olajigénye 2022-ben napi 14,3 millió hordó volt, ezt a fogyasztást jórészt szankciók által sújtott forrásokból elégíti ki: Venezuela mellett Oroszországból és Iránból, az eladók által kényszerűen nyújtott árengedmény mellett.
Hidegháború 2.0: a történelem mintha megismételné önmagát a világ vezető két nagyhatalmának szembenállása kapcsán, de az alaphelyzet mégis más. A második világháború lezárásával az Egyesült Államok és a Szovjetunió között hidegháború alakult, amely egészen az utóbbi 1991-es bukásáig tartott. Most hasonló elhidegülésnek lehetünk szemtanúi a jelenlegi hegemón szuperhatalom, az USA és a második vonalból felemelkedő új kihívó, Kína között. Mi, a Makronóm Intézetben a hidegháború 2.0 alatt többek között a Kína és az Egyesült Államok közötti fegyverkezési, technológiai és űrversenyt, a befolyási övezetek és szövetséges blokkok létrejöttét, a kulturális és ideológiai szembenállást, a proxyháborúkat, valamint a kereskedelmi korlátok és a protekcionizmus új korszakát értjük. Ezeken a diemnziókon keresztül fog eldőlni az USA hegemón szerepének fennmaradása vagy bukása.
Megszólalt a fő „mosodaország”
A venezuelai olaj másik nagy vevője India, a világ legnagyobb olajimportőre. Az ottani illetékes miniszter azt nyilatkozta, hogy országa kész vásárolni venezuelai olajat, amennyiben az továbbra is olcsó marad. India az olaj 80 százalékát tengeren importálja, és nagyon szeretné a számla összegét csökkenteni.
A fenti tényezők vektorai egy irányba mutatnak: Venezuela árat nem tud emelni, de eladhatna sokkal több olajat. Van azonban egy komoly probléma:
hiába a hatalmas készletek, a kitermelés nem képes növekedni.
A 2000-ben még 3,2 millió hordó/nap nyersolaj kitermelés 2023 szeptemberére 735 ezer hordó/napra, csaknem az ötödére csökkent. A 2014-ben az országban működött 80 fúrótoronyból már csak 1 üzemel, így nincsenek új kutak. A jelentős visszaesés mögött több ok húzódik meg:
- Az Orinoco-öv hatalmas készletei geológiai okokból csak elég költséges módszerekkel termelhetők ki.
- A kitermelés felpörgetéséhez komoly beruházásokra lenne szükség.
- Még 2007-ben Hugo Chávez elnök államosította a korábbi befektetők projektjeit, így átvették az ellenőrzést a BP (brit), a Chevron (amerikai), az ExxonMobil (amerikai), a ConocoPhillips (amerikai), a Total (francia) és a Statoil (norvég) korábbi mezői felett.
- A chávezizmus olyan szempontból valóban elég kommunisztikusra sikerült, hogy az állami olajvállalat komoly menedzsmentproblémákkal küzd, így az olajszektort egyszerre sújtja a rosszul vezetettség és a befektetések hiánya.
- Idén nyáron még egy hígítóanyag-hiány is növelte a gondokat, a venezuelai nehézolaj finomításához ugyanis hígítóanyagokra van szükség.
Nem csoda, hogy az állami olajvállalat, a PDVSA vissza akarja édesgetni a külföldi befektetőket. Már tavaly decemberben aláírtak egy megállapodást a Chevronnal, amelynek a célja a kitermelés bővítése.
Az amerikai kormányzat minden geopolitikai intenció mellett is kijelentette, hogy azonnal visszaállítják a szankciókat, ha a Maduro-kormányzat nem teljesíti a vállalásait.
2010 óta kb. 3,5 millió venezuelai hagyta el az országot a növekvő szegénység és kilátástalanság miatt.
Magyarország is több száz magyar gyökerekkel rendelkező venezuelait fogadott be, de még így is Latin-Amerika egyik legnagyobb magyar kisebbsége él a Karib-tenger mellékén, a helyi magyar szervezetek számítása szerint 3-4000 fő.
