Szeptember óta az Egyesült Államok és Németország csúcstalálkozókat tartott az öt közép-ázsiai országgal. November elején Macron francia elnök is ellátogatott a térségbe. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulója alkalmából, találkoztak Kína és Közép-Ázsia államfői, ennek eredményeként stratégiai partnerség jött létre közöttük.  

Közép-Ázsia történelmi áttekintése 

A történelem során ez a terület a civilizációk átmeneti zónája volt Nyugat-, Dél- és Kelet-Ázsia között. A fent említett régiók gyakran az óriásbirodalmak perifériás szerepét töltötték be. Kulturális szempontból Közép-Ázsia déli részén a 8. század előtt a zoroasztrizmus, manicheizmus, nesztorianizmus, valamint a nyugat- és dél-ázsiai buddhizmus volt terjedt el. A középkorban az iszlám Iránból érkezett a szárazföldi Közép-Ázsiában, így a kultúrájukat ma is erősen befolyásolják a perzsa hagyományok.   

A térségbeli országok és régiók mai határait a cári Oroszország hódításai és uralma alakította ki.  A napóleoni háborúk (1803–1815) után a viszonylag kedvező földrajzi adottságoknak köszönhetően Oroszország nekifoghatott az ázsiai hátország kialakításába. Az 1860-as évektől az 1890-esekig Oroszország meghódította a térséget az északi Szir-darja folyótól a déli Amudarja folyó medencéjéig, és megosztozott a britekkel a Pamír-hegységtől nyugatra eső ázsiai belső területeken.  

Kétségtelen, hogy az 1920-as és 1930-as években a Szovjetunió előmozdította az itt élők etnikai önmeghatározását, és 1936-ra kialakult az öt új szovjet tagköztársaságként Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán jelenlegi struktúrája.  

A közép-ázsiai országok önmeghatározásukban hajlamosak inkább használni az eurázsia és az eurázsiaiság fogalmát. Különösen a kazahok nem szívlelik, ha ázsiaiaknak nevezik őket. Jellemző, hogy Kazahsztán 2002 óta tagja az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán pedig 1993 óta az ázsiainak.  

Kazahsztán első elnöke, Nurszultan Nazarbajev 1994-ben javasolta először az „Eurázsiai Unió” koncepcióját. Kulturális szinten tehát az ottani országok inkább Nyugat-Ázsiára figyelnek. Viszont a közép-ázsiai emberek életmódja ma világibb, mint Nyugat-Ázsiában, köszönhetően a 20. századi „szovjet stílusú modernizációnak”. Nyomot hagyott a szocialista időszakban megerősödött kollektivizmus, de ezzel együtt átéltek valamiféle európaiságot, polgárosítást, azaz közelebb kerültek a polgári élethez.  

Közép-Ázsiában az 1950-es és 1960-as években a Szovjetunió valamiféle progresszív modellt próbált létrehozni Ázsia, Afrika és Latin-Amerika nemzetei számára, Üzbegisztán fővárosa Taskent pedig a szovjet kelet kirakatává vált. Az 1966-os taskenti földrengés után a Szovjetunió jelentős összegeket fektetett be a város újjáépítésébe, Üzbegisztán lett így az első az ázsiai országok között, ahol 1977-ben metrót adtak át.  

A 20. században a térségben a szovjet tervgazdasági rendszer modernizációs folyamata viszonylag komplett energia- és közlekedési hálózatot épített ki, emellett némi ipari bázist is megteremtett. A szovjet típusú modernizáció keretében a közép-ázsiai országok iparosodási szintje az ázsiai és afrikai államok élvonalába tartozott. A régió szárazföldi jellegéből adódóan gazdasági fejlődése nagymértékben függött a Szovjetunió stratégiai tervezésétől. A második világháború utáni gazdaságilag elvált a fejlődésük, mivel a tervgazdaságban Kazahsztánt külön régióként fejlesztették a másik négy tagországtól. 

A közép-ázsiai országok több mint harminc éve függetlenek 

A térség modernizációját tehát máig meghatározza a régió tengerparttól való elzártsága, valamint a különbségeik az egyes országok erőforrás-ellátottságában.  

A 18. század óta a világkereskedelmet ugyanis a tengeri szállítás uralja, az eurázsiai kontinensen belüli szárazföldi kereskedelem részaránya fokozatosan csökkent, ami miatt Közép-Ázsia fokozatosan vesztett a jelentőségéből. Eurázsia hatalmas szárazföldi területe a térséget az óceántól legtávolabbi régióvá teszi a világ összes jelentős területe közül. A Közép-Ázsia déli és keleti oldalán található hegyvidék is gátat jelent, emellett több mint 1800 kilométer a távolság a fővárosok és a legközelebbi tengeri kikötők között.  

A korlátozott infrastrukturális feltételek miatt Közép-Ázsiából az ömlesztett áruk elsősorban Oroszországon vagy Kínán keresztül tudnak belépni a nemzetközi piacra. Ezért a tengerhez való direkt kapcsolódás hiánya az itteni országok fejlődését korlátozó, kulcsfontosságú tényező. A térség előtt álló elsődleges kihívás az, hogy az iparosodás korában miképp tud beilleszkedni a tengeri kereskedelemre épülő nemzetközi munkamegosztási rendszerbe és bekapcsolódni a globális fejlődési folyamatba. 

A térség erőforrásai 

A közép-ázsiai országok erőforrás-ellátottsága is nagyon eltérő. Kazahsztán bőséges energia- és ásványkincsekkel, viszonylag jó ipari alappal büszkélkedhet, így adottak a feltételek ahhoz, hogy nagyszabású privatizációval vonzza a külföldi befektetéseket.  

Türkmenisztán gazdag földgázkészletekben. A Kína–Közép-Ázsia földgázvezeték-projekt 2006-os aláírása után az ország diverzifikálta a földgázexportját, viszonylag kedvező pozíciót szerzett a földgázexport ártárgyalásain, ami hosszú távú garanciát nyújtott a későbbi gazdasági fejlődésre.  

Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán korlátozott természeti erőforrásokkal büszkélkedhet, jelenleg az arany, a színesfémek és a nyers pamut vagy pamutfonal a fő exportcikkeik. Ugyanakkor mindhárom államból rengeteg munkavállaló ingázik Oroszországba.  

Az orosz TASZSZ hírügynökség szerint 2022-ben Üzbegisztán 1,45 millió fővel vezet az Oroszországba irányuló vendégmunkások számában, Tádzsikisztán a második 986 700, Kirgizisztán pedig a harmadik 562 600 munkavállalóval.  

Megfogalmazódtak a fejlődési lehetőségek 

A függetlenné válás után a közép-ázsiai országok saját fejlődési utakat jártak. A legjelentősebb változást a nemzeti kulturális szubjektivitás kialakítása jelentette, erős politikai felügyelet mellett történt az átalakulás, gazdasági szinten pedig félig-meddig sikeresnek nevezhető a privatizáció. Néhol fennmaradt a tervgazdaság is.  

A legjellemzőbb példa erre Üzbegisztán fejlődési pályája. Az 1991-es függetlenné válása óta célzottan megnyitott bizonyos iparágakat a fejlett országok előtt, de egyes iparágakban megerősítette a tervgazdaságot. Üzbegisztán 2017-ig még szigorú deviza-ellenőrzést tartott fenn, a hazai pamutágazatot a tervgazdaság vezérelte, a fontos ipari termékeket az állam forgalmazta.  

Az afganisztáni Najibullah rezsim 1996-os összeomlása után a térség viszonylag súlyos biztonsági helyzettel szembesült. Üzbegisztán örökölte a Szovjetunió fő katonai erejét Közép-Ázsiában. Ez a négy déli ország iparilag legfejlettebb állama, különféle infrastruktúrák is itt futottak össze. Az afganisztáni háború 2001-es kitörése után kulcsfontosságú átjáróként szolgált Afganisztán felé. Mivel jobb volt az infrastruktúrája, teljes mértékben ki tudta szolgálni az Egyesült Államok igényeit. Az USA a logisztikai ellátásának támogatása érdekében, az áthaladási engedélyéért cserébe, jelentős gazdasági segítséget nyújtott Üzbegisztánnak. Azaz ki tudták használni a nagyhatalmi játszma által nyújtott külső erőforrásokat a hazai gazdaság egyenletes fejlődésének elősegítésére.  

Független országokként Kirgizisztán és Tádzsikisztán fejlődését erősen korlátozzák a földrajzi viszonyok. A két állam közötti határ kijelölésénél, 1920-as, 30-as években kevésbé vették figyelembe azokat a dilemmákat, amelyekkel már független országként szembesültek. Kirgizisztán fővárosa az ország északi részén, a Csu-völgyében található, a lakosság délen a Fergana-medence keleti oldalán összpontosul, Os és Dzsalalábád központtal. Az északi és a déli részt csak az elmúlt években épült hegyi utak kötik össze, a vasútnak Kazahsztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán körül kell haladnia. Az utóbbi szintén nagyrészt hegyvidéki területekből áll, fővárosát, Dusanbét magas hegyek választják el Hudzsandtól, e fontos északi várostól.  

Ez is akadályozza a közigazgatási és a gazdasági fejlődést. A két ország nagyvárosainak logisztikája főként a szovjet korszak közúti és vasúti infrastruktúra-hálózatára támaszkodik, és Kazahsztánon keresztül juthatnak be Oroszországba. Ráadásul az Új Eurázsiai Kontinentális Híd fő útvonala nem Közép-Ázsia déli részén halad át, hanem Kazahsztánon keresztül vezet Oroszországba és Európába. Más szóval a globalizáció korában Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán elszigetelődik az eurázsiai kontinensen belül.  

A politikai tér is hatással van a fejlődésre 

Közép-Ázsiának két fő kihívással kell szembenéznie. Egyrészt az Oroszország és a nyugati tábor közötti párharc által kiváltott tovagyűrűző hatásával, illetve a szélsőséges erők fenyegetésével. Azért nyilvánvaló, hogy a térség szárazföldi jellege és a Szovjetunió infrastrukturális öröksége miatt Oroszország könnyebben tud együttműködési kapcsolatokat kialakítani az itteni országokkal, mint az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. 

A 21. század második évtizede előtt a közép-ázsiai országok reformjai általában lépést tartottak Oroszországgal. A NATO keleti terjeszkedése és a második csecsen háború 1999-ben Oroszországot óvatosabbá tette az Egyesült Államoknak a közép-ázsiai országokkal való kapcsolatával szemben.  

2001-ben, az afganisztáni háború kitörése után Oroszország és a térség államai kezdetben támogatták az Egyesült Államok afganisztáni katonai műveleteit. A 2005. márciusi kirgizisztáni „tulipános forradalom” és az üzbegisztáni Andizsán-incidens azonban fordulópontot jelentett. A közép-ázsiai országok azóta is figyelik az USA belügyeikbe való beavatkozását, ugyanakkor megfontoltabban alakítják ki a szerteágazó és kiegyensúlyozott diplomáciájukat. Saját függetlenségük megőrzése érdekében kapcsolatokat alakítottak ki a jelentős nemzetközi erőkkel, ami több forrást vonzott a fejlődésük támogatására. 

Közép-Ázsia változásai 

Az öt ország közlekedési miniszterei az idén szeptemberben többoldalú megállapodást írtak alá a térség szárazföldi közlekedési összeköttetéseinek erősítéséről.  

A közép-ázsiai államfők csúcstalálkozói mechanizmusa 1994-ben indult, ekkor azonban a belső politikai és gazdasági problémáik sorozata, illetve a külső hatalmak beavatkozása miatt a kapcsolataikat még nem nevezhettük normalizáltnak. Azóta öt találkozót tartottak, és a jelek szerint az öt állam konszenzusra jutott a belső együttműködésről.  

1991-től 2016-ig a régióban minden ország a saját túlélését kereste. 2016 előtt az egymás közötti kereskedelmi forgalmuk nagyon kicsi volt, és 2016-tól érezhető a változás, amikor Üzbegisztán nagyszabású gazdasági reformokat indított el. Az ország lakossága az öt közép-ázsiai állam teljes lakosságának mintegy felét teszi ki, és határos a térség négy országával. Ezért a gazdasági reformjai nagy jelentőségűek az egész térségre.  

2016 szeptemberében Iszlam Abduganijevics Karimov hirtelen elhunyt, aki 1990-től haláláig vezette Üzbegisztánt. 2016 decemberében Savkat Mirzijojevet, aki korábban miniszterelnök volt, elnökké választották, és drasztikus reformokba kezdett. Az egyik fontos intézkedése a szomszédos országokkal való kapcsolatok erőteljes fejlesztése és a regionális összeköttetések előmozdítása, hogy kiaknázzák Üzbegisztán előnyeit a humán tőke és a szállítási csatornák terén. 

Könnyített a kapcsolatain Tádzsikisztánnal és megoldotta a határkijelölési kérdést Kirgizisztánnal. Üzbegisztán nemzetpolitikája az eredeti biztonságorientáltságról a gazdaságfejlesztés felé váltott. Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán lett a gazdasági fejlődés egyik kiindulópontja, amit segített, hogy a régióban a reformszemléletű vezetők egymás után léptek a politikai színtérre. Kazahsztán gazdaságilag viszonylag fejlett partnerként elősegítheti az együttműködést régión belül. Elmondható, hogy Üzbegisztán kulcsszerepet játszott a közép-ázsiai reformminta kialakításának jelenlegi folyamatában.

Kazahsztán
Területe 2 724,300 km².
Lakossága: 19,5 millió fő.
Egy főre jutó GDP: 11 290 dollár. 
Egy főre jutó GDP-PPP: 26 110 dollár. 
A fő exportcikkek közé tartoznak az olaj és olajtermékek, a földgáz, a fémek, a vegyi anyagok, a gépek, a gabona, gyapjú, a hús, a szén, az urán.
A fő iparágak közé tartoznak az olaj- és gázipar, a bányászat, az élelmiszeripar, a textilipar, az autóipar, az építőipar és az energiaipar.
Fő exportpartnerek (2019): Kína 13, Olaszország 12, Oroszország 10, Hollandia 7, Franciaország 6, Dél-Korea 5%.
Fő importpartnerek (2019): Oroszország 34, Kína 24%. 

Üzbegisztán
Területe: 447,400 km².
Lakossága: 35 millió fő.
Az egy főre jutó GDP: 3473 dollár.
Az egy főre jutó GDP-PPP: 8073 dollár.  
Az ország fő exporttermékei közé tartozik a gázolaj, az arany, a pamut, a gyapot, a textil, az elektromos áram.
Az ország fő iparágai közé tartozik a gép-, az élelmiszer-, a textil-, a vegyipar, a bányászat, az olaj-, a fa- és az ékszeripar.
Főbb kereskedelmi partnerek 2019-ben: 
Import: Kína 23, Oroszország 18, Dél-Korea 11, Kazahsztán 9, Törökország 6, Németország 5%. 
Export: Svájc 19, Egyesült Királyság 17, Oroszország 15, Kína 14, Kazahsztán 9, Törökország 8, Kirgizisztán 5%. 

Tádzsikisztán
Területe: 143,100 km².
Lakossága: 8,9 millió fő.  
Az egy főre jutó GDP: 1356 dollár. 
Az egy főre jutó GDP-PPP: 4137 dollár. 
A fő exporttermékei közé tartozik a gyapot, a gabona, a gyümölcs, a szőlő, a zöldség.  
A fő iparágai közé tartozik a selyem- és pamutipar, az alumínium- és cementgyártás, a növényi olaj előállítása. 
Fő exportpartnerei: Oroszország, Kína, Kazahsztán, Afganisztán, Törökország, Németország, Olaszország és Spanyolország. 

Kirgizisztán  
Területe: 199 951 km².
Lakossága: 6,8 millió fő.
Az egy főre jutó GDP: 1212 dollár.
Az egy főre jutó GDP-PPP: 5194 dollár.
A fő exporttermékei közé tartozik a gyapot, a gyapjú és a hús.
A fő iparágai közé tartozik a bányászat és a mezőgazdaság.
Fő kereskedelmi partnerei. Export: Svájc 44,9, Kazahsztán 10,5, Oroszország 10,1, Üzbegisztán 8,7, Törökország 6,2, Kína 5,5%. 
Import: Kína 37,8, Oroszország 20,7, Kazahsztán 16,4, Törökország 4,9%.

Türkmenisztán  
Területe: 488 100 km². 
Lakossága: 6,1 millió fő.  
Az egy főre jutó GDP: 7064 dollár. 
Az egy főre jutó GDP-PPP: 14 270 dollár. 
A fő exporttermékei közé tartozik a földgáz, a kőolaj és a gyapot. 
A fő iparágai közé tartozik a földgáz- és olajipar, a textilipar, az élelmiszer-feldolgozás. 
Fő külkereskedelmi partnerei Kína 83,7 és Törökország 5,1%.

Kapcsolódó:

Címlapkép: Shutterstock

Belső képek: Makronóm