Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása  

Franciaország a közelmúltban megállapodott arról, hogy a Thales GM 200 névre hallgató, fejlettnek számító légvédelmi rendszert eladja Örményországnak. Mindemellett a két ország egyetértési megállapodást is aláírt, amelynek értelmében a jövőben a franciák eladják a Mistral rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerüket is az örményeknek. Ez a két fejlemény azért érdekes, mert Örményország tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO), amely köztudottan egy orosz vezetésre épülő szervezet. Emellett Örményország területét már lefedi egy Oroszországgal közös légvédelmi rendszer, amiről 2015-ben született megállapodás, amelyet a rákövetkező évben ratifikált az örmény törvényhozás.  

Fejlett légvédelmi technológia a Dél-Kaukázusban 

Első pillantásra értetetlennek tűnik a francia lépés: egy fejlett NATO-tagállamnak milyen indoka van eladni fejlett légvédelmi rendszereket egy olyan dél-kaukázusi országnak, amely nem mellesleg egy orosz vezetésű szervezet tagja.   

Az örmény légvédelem orosz hadműveleti irányítás alatt működik, ebből fakadóan a francia fejlett légvédelmi technológia örményeknek történő eladása megteremti a lehetőséget az oroszok számára, hogy azt alaposan átvizsgálja és elsajátítsa a technológiát.  

Érdemes a képbe Iránt is behozni mint Oroszország egyik stabil szövetségesét – ennek ékes bizonyítéka, hogy a közel-keleti állam Shahed drónokat és dróngyártási képességeket exportál Moszkvának, amelyeket az Ukrajna elleni háborúban tudnak használni. Az örményeknek exportált fejlett francia technológiát az oroszokon keresztül Irán is átvizsgálhatja, elsajátíthatja, főként, mivel már korábban is teljesen világossá vált, hogy Irán jelentősen behatolt Örményország hadiipari komplexumába.  

A francia szándék megértéséhez érdemes a történelemkönyvekhez fordulni, ugyanis az évek során a francia diplomácia többször élt hasonló módszerekkel. A rövid válasz az ottani légvédelmi technológia örményországi exportjára a Törökországgal és Nagy-Britanniával szembeni évszázados diplomáciai versengés adhat választ.  

Az évszázados francia–brit versengés  

A francia történelem jelentős részét emészti fel a Nagy-Britanniával szembeni geopolitikai rivalizálás, és habár keveset említjük, ennek a folyamatos vetélkedésnek az egyik színtere a Dél-Kaukázus volt, ami ma is megfigyelhető. A történelemben a több kontinensen átívelő rivalizálás volt a jelképe Franciaország és az egykori Brit Birodalom ellentétének. Ez az ellentét mind a mai napig érezhető a levegőben: igaz, hogy a britek már nem tagjai az Európai Uniónak, de a NATO-ban a két hatalom továbbra is szövetséges, ahol érezhető az egymással való versengés a diplomácia területén.  

Érdemes feleleveníteni a hétéves háborút – mint egy olyan globális konfliktust, amely a legtöbb európai hatalmat érintette: a Német-római Birodalmat, Franciaországot, az Orosz Birodalmat, Svédországot, Spanyolországot a Szász Választófejedelemséget, a Nápolyi Királyságot, a Szárd Királyságot, Poroszországot, Nagy-Britanniát, a Hannoveri Választófejedelemséget és Portugáliát –, amelynek Észak-Amerikában része volt a francia és indián háború (1754–1763).   

Indiában is megütköztek a francia és a brit érdekek – ez volt az 1757-es plassey-i csata –, aminek az lett az eredménye, hogy a helyi örökös uralkodó francia szövetségesei vereséget szenvedtek a Brit Kelet-indiai Társaság csapataitól, ennek a nagyobb geopolitikai következménye a brit dominancia kialakulása lett az indiai szubkontinensen. Két évvel később szintén ütközetre került sor (1759-es québeci csata), amely azzal az eredménnyel fejeződött be, hogy megszűnt Új-Franciaország, és innentől datálható a brit uralom felemelkedése Észak-Amerikában. A délkelet-ázsiai színtér annyiban volt más, hogy mind a britek, mind a franciák a kereskedelem és a területi ellenőrzés révén terjesztették ki fokozatosan a befolyásukat: brit fellegvárak jöttek létre Malajzia és Szingapúr, francia érdekeltségek Indokína területén.  

Francia angolfóbia 

Érdemes megemlíteni a Fashoda-szindrómát, ami a francia külpolitikában egy rendszeresen visszatérő tendencia. Az elnevezés az 1898-as dél-szudáni Fashodánál történt incidensből ered, ez volt a francia és a brit birodalmi törekvések közti ellentét csúcspontja Kelet-Afrikában. Ekkor ugyanis a két sereg összecsapása reális veszély volt, kirobbantva a Felső-Nílus térségében egy háborút, de végül deeszkalálták a helyzetet a diplomáciai megoldásig. Ez az incidens Franciaország számára jelentős diplomáciai vereséget és nemzeti megaláztatást eredményezett. A Fashoda-szindróma kifejezést első ízben Gerard Prunier francia akadémikus vetette papírra egy művében, ahol mélyrehatóan foglalkozott a dél-szudáni helyzettel. Most, a 21. században Fashoda-szindróma alatt azt a magatartást értjük, amikor a francia diplomácia érvényesíti a befolyását olyan területeken, amelyek brit szempontból esetleg érzékenynek számítanak, függetlenül attól, hogy ezek a régiók ténylegesen milyen értéket képviselnek Franciaország közvetlen érdekei szempontjából. Vagyis ez továbbra is érinti a külpolitikáját és befolyásolja a fellépéseit azokban a régiókban, ahol úgy érzi, hogy a briteknek jelentős érdekei vannak.  

A Fashoda-szindróma jól beilleszthető az Örményországban való szerepvállalás kirakósába – az egyéb indítékok mellett persze. Nagy-Britanniának mind a mai napig erős a befolyása a Dél-Kaukázus térségére mind gazdasági, mind politikai vonatkozásban. Erre jó példa a BP (The British Petroleum Company), amely aktívan részt vesz az azerbajdzsáni energiafejlesztésben, többek között a tenger Shah Deniz földgázmezőnél. Ezért akar Párizs valamiféle jelenlétet kialakítani a szomszédos Örményországban. Jereván így elég naiv, ha abban a hitben él, hogy Franciaország szándékait az örmények iránti őszinte aggodalom vezérli, nem pedig a hatalmi rivalizálás a britekkel.  

  A BP vezetésével épített kaukázusi csővezeték első szakaszának átadása 2005-ben Forrás: MTI  

Eredetileg megjelent a mandiner.hu/rovat/makronom oldalon 

Borítókép: MTI/EPA/Yoan Valat