A Párizs és Berlin közötti nézetkülönbségek tulajdonképpen Olaf Scholz és Emmanuel Macron belpolitikai gyengeségét tükrözik. A harcias francia elnök csak az európai parlamenti választásokat látja, hogy elkerülje a csúfos kudarcot a legfőbb riválisa, a Le Pen-féle Nemzeti Tömörüléssel szemben. Úgy vélte, hogy előléptetve magát Európa tábornokának, még mentheti a menthetőt. A teljesen elhasználódott Scholz kancellár is tart a rá váró megmérettetésektől, de azért kitart az eddigi irányvonala mellett, csakhogy a francia katonai induló dallamára nem hajlandó menetelni. 

A jelenlegi vita, amelyet Németország a Taurus rakéták szállításának megtagadása és Macron „menjünk a háborúba” felvetése váltott ki a nyugati szárazföldi csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségéről, ismét súlyos csapást mért a francia–német kapcsolatokra.  

Ráadásul ez akkor történt, amikor  

Európának egységes frontot kellene képviselnie Ukrajna támogatásában, ehelyett a földrész két legnagyobb állama mély bizalmi és vezetői válságba került  

– állapította meg a német Stefan Meister, a nemzetközi kapcsolatok szakértője a Le Monde-ban megjelent cikkében. A tét a két ország önmagáról alkotott képe és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonya. 

Különbségek a személyiségjegyekben 

Jól érzékelteti a megértés hiányát az, ami az ukrajnai konfliktus kapcsán Franciaország és Németország együttműködését terheli. Ez jóval túlmegy a nyilvánvaló stílusbeli különbségeken, amelyek a két ország vezetőit szembeállítják egymással. 

Nem titok, hogy Macron és Scholz nagyon különböző karakter, ami aligha ösztönzi a kölcsönös rokonszenvet. De egyre nehezebben tudnak szakmai munkakapcsolatot kialakítani, és ami elválasztja őket, az napról napra személyesebbé válik.  

Macron szeret nagyotmondó és bomlasztó lenni, Scholz határozottan csendes és óvatos. Az elmúlt hónapok alatt a kettőjüket elválasztó szakadék folyamatosan nőtt. Mindegyik megy a saját feje után, és már nem habozik nyilvánosan bírálni a másikat.  

Az a mód, ahogyan az Élysée elindította a vitát a nyugati katonai jelenlétről Ukrajnában, komoly nyomot hagyott a német kancelláron – ezt már a Le Figaro francia napilap közölte. Scholzot kellemetlenül érte, hogy a francia elnök nyilvánosan beszámolt a zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésekről. „Macron azt mondta, hogy nem volt konszenzus a témában, de ez nem igaz: az igazság az, hogy Franciaország elszigetelődött, mert a párizsi összejövetelen az érintettek többsége egyértelmű és világos elutasítását fejezte ki” – állította a német fél.  

Német szempontból Macron, aki egyre több nyilatkozatot tesz, időszerűtlenül és a partnereivel való egyeztetés nélkül cselekszik. Ezzel szemben Párizsban egyre kevésbé értik Németország félénkségét,

pedig az olyan fontos kérdésekben, mint az Európai Unió jövője, az energia és a védelem, alapvető véleménykülönbségek vannak közöttük – vélte német szakértő.  

Míg Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb fegyverszállítója lett Ukrajnának, addig Franciaország messze lemaradva a tizennegyedik helyen áll. A német kancellárt bírálni azért, hogy ebben a konfliktusban mindig túl keveset és túl későn tesz, semmiképpen sem felel meg a valóságnak.  

Másrészt Scholz kommunikációs módja, különösen a Taurus rakéták kérdésében, ismét rávilágított a kancellár tétovaságára és halogatására, nem is beszélve a német hadseregben nemrégiben történt információszivárgásról, amely kisebb válságot idézett elő az állami vezetésben. 

A biztonságpolitika tengelye 

A német kormány ugyanakkor nem titkolja, hogy egyre jobban irritálja Macron azon törekvése, hogy Európa vezetőjének állítja be magát, sőt szemet vetett a kelet-európai országokra is, ahogyan azt a 2023 júniusában Pozsonyban elmondott beszédében is tette.  

A francia elnök kijelentése – miszerint nem zárható ki NATO-csapatok küldése Ukrajnába – volt az utolsó csepp a pohárban, és azóta is cseppenként tovább tölti azt. Ez aláásta a német kancellár szándékát, hogy nem provokálja Oroszországot, és nem engedi, hogy német vagy nyugati csapatok vegyenek részt ebben a konfliktusban. Ráadásul ez a vélemény az amerikai állásponttal is megegyezik. 

Ennek az óvatosságnak történelmi okai vannak: Németország még soha nem nyert háborút Oroszország ellen, és az ukrajnai konfliktusba belefáradó lakosság inkább a diplomáciai megoldást támogatja.  

Sok szó esett Olaf Scholz 2022. február 27-én a német parlamentben elmondott beszédéről. A történelem fordulópontjáról beszélt. Nem egy stratégiai koncepción alapult, hanem az orosz invázió által előidézett új valóságot vette tudomásul – kommentálta Stefan Meister. A beszéd egyik hangsúlyos pontja gyakran elsikkadt: egy német kancellár számára a hidegháború vége óta ez az első alkalom, hogy be kellett ismernie: ez az agresszió országa biztonságát veszélyezteti, még akkor is, ha a védelmi politika a süllyesztőben van.  

Ezért minden beruházás, amelyet a hadseregnek juttatott – a 100 milliárd eurós különalap –, vagy az Ukrajnának nyújtott támogatás az Egyesült Államok európai jelenlétének fenntartását is szolgálja.  

A német biztonság- és védelempolitika tengelye az USA, nem pedig az európai partnerek.  

Az ukrajnai háború még inkább transzatlantivá tette Németországot, miközben a francia elnök azt a következtetést vonta le, hogy Európának nagyobb szuverenitást kell szereznie a védelmi kérdésekben. 

Nem lehet európai szuverenitás 

Mindehhez hozzájárul az is, hogy a német kancellár kockázatkerülő álláspontja közelebb áll Joe Biden amerikai elnökéhez, mint sok európai partnerééhez. Különösen Macron , aki bizonyos helyzetekben szeret olyan dolgokat mondani, amelyeket eleve nem úgy értett, ahogyan gondolt, Berlin szemszögéből megbízhatatlannak, sőt kiszámíthatatlannak tűnik – hangoztatta Stefan Meister cikkében.  

Olaf Scholz alapvetően úgy véli, hogy a fő szövetséges ebben a háborúban az Egyesült Államok, nem pedig Franciaország vagy más európai NATO-tagállamok. A német kormány meggyőződése, hogy az USA nélkül Európa középtávon nem képes megvédeni önmagát. Németország számára az ukrajnai háború ismét megmutatta, hogy belátható időn belül nem lehet európai szuverenitás védelmi kérdésekben, mivel egyszerűen nem alkalmas a feladatra. 

Bár a NATO az európai védelem meghatározó biztonsági szereplője, az Egyesült Államok szerepe döntő fontosságú – ez a német gondolkodás veleje. Ezért a szervezet európai szárnyának megerősítése a berlini szövetségi kormány célja. Csak nagyobb befektetésekkel és a NATO értékének megerősítésével lehet megállítani az USA kivonulását Európából, különösen, ha Donald Trump visszatér a hatalomba.  

Minden jel arra mutat, hogy Németország és Franciaország két teljesen eltérő következtetést vont le az ukrajnai háborúból, 

ami strukturális eltérést jelez. Míg az utóbbi Washington nélkül szeretné megerősíteni Európát, addig Németország szempontjából csak az Egyesült Államokkal együtt lehet erős az öreg földrész. 

„Keretnemzet” és „foglalkoztatási haderő” 

További ellentétek is vannak a két ország védelmi politikájában – ezt már a Figaro vette számba egy másik írásában. Németország 2014 óta a NATO-n belül „keretnemzet” koncepciót alakított ki. A hadseregét a kisebb európai országok erőinek integrátorává kívánja tenni. Ennek érdekében jelentős mértékben fejleszti parancsnoki, kommunikációs és koordinációs képességeit. Ez a folyamat már előrehaladott állapotban van Hollandia esetében, amelynek három dandárja teljes mértékben integrálódott a három német hadosztályba. Más nemzetek, mint például  

Magyarország és Litvánia esetében is folyamatban van a rendszerbe való legalább részleges integráció.  

Bár Franciaország volt az első, amely kidolgozta a fenti koncepciót, mégsem alkalmazta azt igazán. Bár Belgiummal és Luxemburggal is van hasonló próbálkozása, időbe telik, amíg elérik a Németország és Hollandia által képviselt szintet.  

A francia–német kapcsolatok nehézségeit gyakran a stratégiai kultúra különbségével magyarázzák. Németországnak az orosz fenyegetéssel szemben inkább kontinentális, a NATO-ba integrált elképzelése van egy hagyományos elrettentő hadseregről. Franciaországnak ezzel szemben inkább expedíciós „foglalkoztatási hadserege” van, amelyet arra terveztek, hogy külföldön harcba küldjék.  

Ráadásul a franciák álláspontja a NATO-val kapcsolatban továbbra is kétértelmű. Ha e viszony sikerét ezek a stratégiai kultúrabeli különbségek határozzák meg, akkor Franciaország elszigetelt marad Európában. A kontinens legtöbb államámak a víziója sokkal inkább összeegyeztethető a Németország által javasolt modellel, különösen, hogy Berlin már közel tíz éve ezt támogatja. 

Vezetői csata 

Ez a vezetésért folyó harcot váltott ki egy olyan területen – a védelemben –, ahol Párizs több mint fél évszázada nem volt hozzászokva ahhoz, hogy Németországot a maga szintjén lévő partnernek tekintse. Az ukrajnai háború a két nemzet között a stratégiai kultúra tekintetében fennálló mélyreható különbségeket is feltárta – szögezte le a Figaro. 

Ebből a szempontból nem meglepő, hogy ezek az eltérések előtérbe kerültek a Macron által megnyitott vitában, amely a szárazföldi csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségéről szólt. A 2023-as ukrán ellentámadás kudarca után a francia elnök úgy vélte, hogy a több tízmilliárd eurós segélyek ígérete és a katonai felszerelések – késedelmes – Kijevbe szállítása már nem elég. Különösen akkor, ha Vlagyimir Putyin meg van győződve arról, hogy a Nyugat örökre kizárta az erőinek mozgósítását.

A francia elnök most úgy gondolja, hogy itt az ideje keménykedni. Németország viszont nem kíván az ukrán szárazföldre történő bevonulással fenyegetőzni, nehogy veszélyes eszkalációt idézzen elő a Kremllel.  

Németország fél, a franciák meg úgy tesznek, mintha nem félnének 

Scholz ezzel indokolta az Ukrajnát támogató konferencián, hogy miért nem hajlandó Taurus rakétákat szállítani a kijevi erőknek. Ezek működtetéséhez – magyarázta – a Bundeswehr katonáinak jelenlétére lenne szükség, ami azzal a kockázattal járna, hogy Németország a hadviselő fél helyzetébe kerülne. Az Egyesült Államok sem hajlandó katonáival beavatkozni a helyszínen, hogy ne robbantson ki nyílt háborút a NATO és az atomfegyverekkel ellátott Oroszország között.  

Egy magas rangú francia tisztviselő szerint „Németország stratégiai kérdésekben egyre erősebbé válik, anélkül, hogy meglenne az ehhez szükséges kultúrája vagy eszközei”. A politikus azt is hangoztatja, hogy az Európai Unión belül Franciaország az egyetlen állam, amely a brexit óta állandó helyet foglal el az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és az EU-tagok közül is az egyetlen, amelynek nukleáris fegyverei vannak. 

Macron korábbi ajánlata, hogy európai szinten megosszák országa nukleáris csapásmérő erejét, közömbösséget váltott ki Scholz kancellárból, aki nagyon ragaszkodik az amerikai elrettentő erőhöz.  

Németország elismeri, hogy fél az orosz eszkalációtól, míg Franciaország azt a benyomást akarja kelteni, hogy ő bizony nem fél”  

– összegezte egy nyugati diplomata, aki szerint Macron elnök azt akarta üzenni Scholznak, hogy országaik nem egy súlycsoportban játszanak. 

Mi lesz, ha jön Trump? 

Az ukrán támogatás kapcsán most Berlin az, amely kérdőre vonja Párizst. Németország ígéretet tett arra, hogy az idén mintegy 8 milliárd euró értékben szállít fegyvert Ukrajnának. Az elmúlt hetekben Scholz kioktatta európai partnereit, hogy jelentősen növelni kell a segélyeket. Ez a retorikai változás azzal a félelemmel függ össze, hogy Ukrajna veszíteni fog, és ha Donald Trump megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, könnyen megeshet, hogy a hidegháború óta Nyugat-Európát oltalmazó amerikai védőernyő egyszerűen becsukódik. 

Fel lehet fogni úgy is Macron szárazföldi erőkre vonatkozó vesszőparipáját, mint egyfajta előkészületet a következő Trump-érára. Ugyanis ha Amerika végleg eltávolodik Európától, akkor jön el a stratégiai autonómia korszaka, és az öreg földrésznek szüksége lesz egy vezetőre. Ne feledjük el, hogy Macron akkor az ötéves elnöki mandátumának a felénél tart majd.  

Scholz, aki sokat fektetett a Bidennel való jó kapcsolatába, úgy tűnik, kezdi megérteni, hogy az európaiaknak érdekükben áll átvenni az irányítást, ha Trump visszatér a Fehér Házba – jegyezte meg a Le Monde. Igyekszik megosztani a felelősséget és vezető szerepben pozicionálni magát európai partnereivel szemben, ami német részről viszonylag új álláspont. De hol lesz már akkor Olaf Scholz, amikor erre sor kerül? 

A transzatlanti kapcsolatok az elsődlegesek 

Német részről a transzatlanti kapcsolatok vitán felül az első helyen állnak. Ez volt a helyzet 2023 januárjában, amikor Scholz megvárta Joe Biden döntését az Abrams harckocsik Ukrajnába történő szállításáról, mielőtt a Leopard 2-es tankok küldése mellett döntött.  

A német kancellár egy másik kezdeményezése felbosszantotta Macront: Berlin vezetésével tavaly 19 európai NATO-tagállam, köztük Magyarország, aláírta azt az egyezményt, hogy amerikai és izraeli eszközök beszerzésével rakétaelhárító Európai Égi Pajzsot (European Sky Shield Initiative) hoznak létre. 

Macron ezt követően nyilvánosan bírálta azt, és tavaly elindított egy másik kezdeményezést, amelynek célja, hogy közösen vásároljanak francia gyártmányú Mistral légvédelmi rakétákat. Ehhez Belgium, Ciprus, Magyarország és Észtország csatlakozott. 

Az Élysée-palota szemszögéből is az európai felszerelések fejlesztése az elsődleges szempont, és nem a tengerentúli szövetségestől való vásárlás. Azt, hogy Berlin amerikai F-35-ösöket rendelt, Párizsban úgy értelmezték, hogy Németországnak nem áll érdekében az európai védelem kiépítése. 

Korszakváltás  

A Zeitenwende (korszakváltás), amely a Bundeswehr modernizálását célozza, velejéig transzatlanti és nem európai színezetű. „Az ukrajnai háború előtt a világban volt egy munkamegosztás Franciaország és Németország között: Berlin a gazdasági vezetést biztosította, míg Párizs elsőbbséget élvezett a nemzetközi és biztonsági kérdésekben” – elemezte több francia forrás.  

Ez a hallgatólagos paktum most megkérdőjeleződött, mert Scholz úgy döntött, hogy mindkét területen beruház, ami a franciák számára alapvetően elfogadhatatlan. A rakétavédelmi pajzs, amelyet Scholz minden előzetes egyeztetés nélkül jelentett be nyilvánosan, jól mutatja, hogy a németek a franciák sávjában akarnak úszni. A kancellár erről nem mond semmit, és egyedül halad tovább. 

Franciaország és Németország két kulcsfontosságú védelmi tervezeten közösen dolgozik: egy következő generációs vadászrepülőgépen (FCAS) és egy tankon (MGCS). Ez utóbbi kevésbé hozza lázba a német felet. A Leopard 2-es harckocsjaik Ukrajnában is tevékenykednek, ezért az általuk készített tankokra a háború kirobbanása óta egyre több külföldi megrendelés érkezik, így az MGCS már nem prioritás a német iparnak. Franciaország viszont már rég nem gyárt Leclerc tankokat, ezért pótlásra lesz szüksége. A tervek szerint ezt típust a 2040-es években nyugdíjazzák, így Párizsnak létfontosságú a közös munka mielőbbi befejezése. 

Nehéz mentalitásváltás 

Scholz korszakváltása azonban eddig nem járt együtt valódi mentalitásváltással. Korszerűsíti a hadseregét, de a németek nagyon nehezen fogadják el, hogy a világ megváltozott, a háború visszatért. Különösen az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (SPD) törzsszavazói számára, amely mélyen pacifista, és amelyet még mindig a Moszkvához való közeledés politikájának évtizedei jellemeznek.  

„Scholz politikailag annyira meggyengült, hogy nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a szavazóinak 20-30 százalékát, akik – bármi is történjék – mindig nemet mondanak a militarizációs politikára” – magyarázta Joseph de Weck politológus, az Internationale Politik Quarterly német folyóirat rovatvezetője. „A legkevésbé sem akarja megkockáztatni, hogy háborús uszítónak tűnjön, tudja, hogy ez politikailag megölné őt.” 

A német kancellár így valóban óvatosan lépked, ami érthető is, ugyanis három hónappal az európai parlamenti, hat hónappal a volt Kelet-Németország három tartományában a regionális voksolás előtt – ahol a lakosság nagy része továbbra is nagyon ellenzi az Oroszországgal való konfrontáció politikáját – és kevesebb mint másfél évvel az általános szavazásokat megelőzően vagyunk.  

Választások 

Scholz politikailag teljesen megrekedt mindezen választások miatt, és ha egy kis esélyt akar arra, hogy 2025-ben újraválasszák, ami jelenleg nagyon valószínűtlennek tűnik, akkor biztosan nem fog szembeszállni egy olyan SPD-vel, amely a felmérések szerint mindössze 15 százalékon áll, ami tíz ponttal alacsonyabb, mint a 2021-es általános választásokon elért eredménye – emlékeztetett rá De Weck.  

Franciaországban csak 2027-ben lesz az elnökválasztás, Ezen Macron már nem indulhat, és ez nagy szabadságot ad neki. Ráadásul a külpolitikai és védelmi vita sokkal enyhébb Franciaországban, mint Németországban. 

Több német politikus is megdöbbenéssel figyeli a Párizs és Berlin közötti jelenlegi feszültséget.  

Amióta a politikában vagyok, nem emlékszem, hogy ilyen rossz lett volna a viszonyunk  

– mondta Norbert Röttgen kereszténydemokrata képviselő, a Bundestag külügyi bizottságának volt elnöke az X platformnak. – Vajon megjavítható a Scholz–Macron-tandem? Nem tudom, de mindkettőjüknek azon kellene lenniük, ugyanis Európában háború folyik.”  

Kapcsolódó:

Címlapkép: Shutterstock