Egyetlen ábrán a világ 50 legnagyobb bankja

Szerző: | 2024. március. 30. | Kiemelt, Világgazdaság

A négy legnagyobb kínai bank 4,1 százalékkal tudta növelni a vagyonát. Az első amerikai pénzintézet csak az ötödik helyen bukkan fel a listán, igaz, a hat legnagyobb USA-bank együttesen így is 13,7 ezer milliárd dollárral büszkélkedhet.

A Visual Capitalist az S&P Global Market Intelligence adatai alapján egyetlen infografikába sűrítette a világ 50 legnagyobb pénzintézetét. Az adatok az egyes bankok teljes eszközállományát jelentik a legutóbbi (2022-es) időszakra vonatkozóan.

Kínai világuralom, amerikai igyekezet

A kínai bankok évek óta a lista legelőkelőbb helyeit foglalják el, a legutóbbi összesítésnél sem volt ez másképp. Az S&P szerint a négy legnagyobb ottani pénzintézet, az Industrial and Commercial Bank of China, a China Construction Bank, az Agricultural Bank of China és a Bank of China 4,1 százalékkal növelte a vagyonát 2022-ben, ami így összesen mintegy 20 ezer milliárd dollárt tett ki. Ez azt is jelenti, hogy a világ legnagyobb bankjai által birtokolt vagyon több mint egyharmada kínai pénzintézetekben hever – nem meglepő tehát az sem, hogy az ázsiai ország tizenöt legnagyobb vállalatából négy az itt említett bank. 

A kínaiakat az amerikai piac követi, a JPMorgané az ötödik, míg a Bank of Americáé a hatodik hely. Bár a tízes listán nincs több tengerentúli pénzintézet, az 50-es felsorolásban szereplő hat amerikai bank így is 13,7 ezer milliárd dolláron ül. A top 10-ben tehát négy kínai, két amerikai, két francia (BNP Paribas és Crédit Agricole Group), a japán Mitsubishi UFJ Financial Group, valamint egy brit, a HSBC Holdings foglal helyet.

Visual Capitalist
Visual Capitalist

Náluk sem minden habostorta

A lista legnagyobb bajnoka kétségtelenül a svájci UBS volt, amely 2021-es 34. helyéről hirtelen a huszadik pozícióban találta magát. Ennek oka a Credit Suisse bedőlésének mintaszerű és hibátlan kezelése volt, amelyet az állam és az UBS egyetlen hétvége alatt vezényelt le úgy, hogy a Credit Suisse 1,6 ezer milliárdos eszközállományát villámgyorsan átemelték az UBS-be.

A sikersztorik ellenére az élet a bankoknál sem fenékig tejfel. A világ 100 legnagyobb pénzintézete valamivel kevesebb mint 112 ezer milliárd dollár fölött rendelkezett 2022-ben, ám ez az összeg 1,5 százalékkal alacsonyabb, mint az azt megelőző esztendőben. Az ok egyértelműen a globális gazdaságot nem kis mértékben megzavaró ukrajnai háború, a folyamatos jegybanki kamatemelések és az infláció voltak.

***

Kapcsolódó:


Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn