Ha konfliktus törne ki Kína és az Egyesült Államok között Tajvan miatt, vajon az USA szövetségesei közül mennyien csatlakoznának a háborúhoz? – tette fel a kérdést Csou po, aki szerint amikor a legrosszabb bekövetkezik, akkor majd egy kézen meg lehet számolni azon szövetségesek számát, akik kiállnak az Egyesült Államok mellett.
Csou po (Zhou Bo) rangidős ezredes a Csinghua Egyetem Nemzetközi Biztonsági és Stratégiai Központjának vezető munkatársa, a Kínai Fórum szakértője, valamint a Kínai Nemzetvédelmi Minisztérium Nemzetközi Katonai Együttműködési Hivatala Biztonsági Együttműködési Központjának volt igazgatója.
Az Egyesült Államoknak több mint 60 szövetségese és partnere van szerte a világon, ám Csou po szerint ezek közül kevés állam vállalná a konfliktusban való kiállást Kínával szemben. Cikkében néhány példát is hozott.
Thaiföld
A kínai szerző úgy jellemzi Thaiföld külpolitikáját IV. Rama király (1851–1868) óta, hogy „szélbe hajlik”. Ez a könnyen hajló „bambuszdiplomácia” tette az országot az egyetlen délkelet-ázsiai állammá, amely megmenekült a gyarmati uralom alól.
Ma Peking és Bangkok kapcsolatát hivatalosan úgy írják le, hogy „Kína és Thaiföld egy család” –természetesen Csou po ezt kínai szemszögből írja. Azzal érvel, hogy az elmúlt években az ázsiai nagyhatalom megelőzte az Egyesült Államokat, és Thaiföld fő szállítójává vált a katonai felszerelések, például a tankok és a hajók terén.
Dél-Korea
Csou po Dél-Korea esetén hasonlóan hajlékonynak írja le a helyzetet. Ugyan Szöul mély aggodalmát fejezi ki az atomfegyverrel felfegyverzett Észak-Korea miatt, nem képes semmilyen ellenségességet tanúsítani Pekinggel szemben. Ugyanis Kínának a kontraktus (Kína–Észak-Korea barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés) értelmében potenciális katonai segítségnyújtási kötelezettségei vannak Észak-Koreával szemben.
A hajlékonyságra példaként a látszólag makacs Amerika-barát elnök, Jo Junk-sukot hozza fel. 2022-ben az Egyesült Államok képviselőházának akkori elnöke, Nancy Pelosi Tajvanra látogatott, amire a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy hadgyakorlattal válaszolt a Tajvan-sziget körül. Később, amikor Pelosi Dél-Koreába látogatott, Jo Jung-suk úgy döntött, hogy nem találkozik vele. Ez Csou po szerint teljes mértékben bizonyítja, hogy Szöul a Kína és az Egyesült Államok között vékony jégen lépeget, és mindent megtesz, hogy megtartsa az egyensúlyt.
Japán
A távol keleti országot egyezmény kötelezi arra, hogy logisztikai támogatást nyújtson az Egyesült Államok haderejének, és megengedheti, hogy az USA használja a támaszpontjait, de nem valószínű, hogy maga beszállna a háborúba. A japánok ellenzik a Tajvani-szoros konfliktusában való részvételt. Egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint a válaszadók mindössze 11 százaléka mondta, hogy a Japán Önvédelmi Erőknek csatlakozniuk kellene a harchoz az Egyesült Államok oldalán, sőt, 27 százalékuk szerint egyáltalán nem kellene együttműködniük az USA hadseregével.
Ausztrália
A legkisebb földrész a második világháború óta részt vett minden olyan háborúban, amiben az Egyesült Államok, ezért is tűnik a legmegbízhatóbb amerikai szövetségesnek. Az elmúlt években Ausztrália vezető szerepet vállalt a Washingtonnal való együttműködésben a Huawei visszaszorítása érdekében, és támogatta olyan biztonsági szervezetek létrehozását, mint az AUKUS (Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok háromoldalú katonai szövetsége), valamint a QUAD újjáélesztését (az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és India többoldalú biztonsági konzultációs mechanizmusa).
Ausztrália megengedheti, hogy az Egyesült Államok a katonai bázisait használja a Tajvani-szoros konfliktusában. Ugyanakkor Canberra azt is világossá tette, hogy nem ígérte meg az USA-nak, hogy részt vesz az esetleges hadműveletekben, cserébe amerikai nukleáris meghajtású tengeralattjárókért.
Fülöp-szigetek
Marcos elnök eltökéltnek tűnik, hogy csatlakozzon az Egyesült Államok táborához, amit az ASEAN más vezetői igyekeznek elkerülni. Jóváhagyták az USA-nak, hogy kilenc katonai bázist telepítsen a Fülöp-szigeteken, ami jelentősen megerősíti az amerikaiak jelenlétét az úgynevezett „első szigetlánc” mentén. A közelmúltban a tengerentúli hadsereg egy közepes hatótávolságú szárazföldi rakétarendszert is telepített a Fülöp-szigeteki gyakorlatok során.
Manalo külügyminiszter azonban tavaly áprilisban azt is kijelentette, hogy a Fülöp-szigetek nem engedi meg, hogy az Egyesült Államok fegyverkészletet halmozzon fel, egy esetleges Tajvan elleni hadművelethez, és nem engedik meg az amerikai hadseregnek, hogy ezeken a helyeken tankoljanak, javítsanak és újratöltsenek.
Csou po szerint majd az idő dönti el, hogy ezek az ígéretek tarthatók-e.
Mindenesetre Marcos április 15-én kijelentette, hogy az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek közötti megerősített védelmi együttműködési megállapodás keretében nem kíván több bázist nyitni vagy létrehozni.
QUAD és az AUKUS
Csou po szerint az igazi kérdés az, hogy az Egyesült Államok képes-e létrehozni egy „mini-NATO-t” az indiai-csendes-óceáni térségben. Az AUKUS-t túl kicsinek tartja, és Nagy-Britanniának nem lesz nagy szerepe a régióban. Még ha Japán csatlakozik is, az együttműködés közöttük nem lesz szoros.
Ami a QUAD-ot illeti, annak biztonsági megfontolásai vannak, amelyek megmutatkoztak a közös hadgyakorlatokon is. Csou po viszont úgy véli, hogy India jelenléte megakadályozza, hogy katonai szövetséggé váljon. A magabiztos Indiának mint feltörekvő hatalomnak és az El nem Kötelezettek Közössége Mozgalom egyik kezdeményezőjének nincs szüksége arra, hogy bármelyik nagyhatalomtól függjön. Törekszik arra, hogy egyszer olyan globális hatalommá váljon, mint Kína, így India nem engedheti meg, hogy a kívülállók úgy tekintsenek rá, mint aki szembeszáll északi szomszédjával, amelynek a gazdasági és katonai ereje messze meghaladja a sajátját.
Persze a fő kérdés az, hogy az USA hajlandó lesz egyáltalán belépni egy háborúba Kínával Tajvanért. Ha Washington „bajkeverőnek” tartja Tajvan legújabb vezetőjét, ahogyan George W. Bush korábbi amerikai elnök állítólag Csen Suj-bian volt tajvani vezetőt nevezte, akkor miért írnának alá saját vérükkel az amerikaiak egy biankó csekket Tajvan számára – teszi fel a kérdést a kínai szerző.
Csou po úgy véli, hogy az orosz–ukrán konfliktus is elgondolkodtatja az embereket. A 32 országból álló NATO nem meri közvetlenül felvenni a harcot Oroszországgal. Igaz, hogy több atombombája van, mint Kínának, de az ázsiai nagyhatalom hadserege kétszer akkora, mint Oroszországé, és a védelmi kiadásai is háromszor akkorák. A Népi Felszabadító Hadsereg arról is ismert, hogy fejlettebb drónokkal, korai előre jelző repülőgépekkel és más eszközökkel, például hiperszonikus fegyverekkel ellátott.
Ezért teszi fel a kérdést, hogy
az Egyesült Államoknak egyáltalán lesz-e bátorsága ahhoz, hogy néhány kétszínű szövetségessel összefogjon Kína ellen.
Visszautal arra is, hogy sokat beszéltek már az Egyesült Államok által teremtett „stratégiai bizonytalanságáról”. Mindebből nem derül ki egyértelműen, hogy vajon egy konfliktusban Amerika közvetlen valóban katonai segítséget nyújtana-e Tajvannak. Csou po szerint Washington számára a legnagyobb bizonytalanság Pekingből fakad: az egyre erősebb Kína egyre magabiztosabb lesz az esetleges békés újraegyesítéssel kapcsolatban, vagy türelmetlen lesz, és erőszakhoz folyamodik?
Utal több amerikai tábornokra, akik megjósolták a legrosszabb forgatókönyveket, pedig Peking eddig a békés újraegyesítést hangsúlyozta, annak ellenére, hogy Tajvanon a Progresszív Demokrata Párt ismét hatalomra került.
Csou po tehát úgy gondolja, hogy Washington csak a legjobb esetben számíthat a szövetségeseire – ez inkább csak vágyálom. A viszonyukat érdekházasságként írja le, amely inkább egy olyan házasság, mint amilyet George Bernard Shaw írt le – egy olyan férfi között, aki nem tud csukott ablaknál aludni, és egy olyan nő között, aki kizárólag csukottnál tud.
(Forrás: Guancha)
