Az Amazon fordítva ül a lovon: több száz indiaival helyettesíti a mesterséges intelligenciát 

Szerző: | 2024. április. 26. | Foglalkoztatás, Innováció, Társadalom, Technológia

Az Amazon Just Walk Out boltokban a kamerák által látottakat nem a mesterséges intelligencia dolgozza fel, hanem több száz indiai.

Az Amazon Just Walk Out boltjai arról híresek, hogy nincs bennük pénztár. Az üzletekben lévő kamerák pedig figyelik a vásárlók minden lépését, és elemzik, hogy milyen termékeket és mennyit vesznek. Ezeket egyszerűen levehetik a polcról, akár egyenesen a zsebükbe is rakhatják, majd kisétálhatnak az üzletből. Ehhez azonban át kell menniük egy olyan eszközön, amely az Amazonnal összekötött bankszámláról levonja a vásárolt – vagy inkább csak magukkal vitt – termékek összegét.  

Azonban itt jön a csavar. Eddigi tudásunk szerint ezek a kamerák mesterséges intelligenciával elemzik a látottakat, azonban – ahogyan a Business Insider beszámolt róla – ez nem teljesen így van.  

A kamerák mögül ugyanis több száz indiai munkavállaló figyeli a vásárlókat.  

A The Information szerint 2022-ben minden ezer Just Walk Out-eladásból körülbelül 700-at kellett felülvizsgálnia az Amazon indiai csapatának. Vagyis a cég a jelentés szerint minden ezer értékesítésből csak 50-et akart manuálisan ellenőrizni. Tehát valójában szinte folyamatos felügyelet szükséges. (Ennyi erővel pedig akár a pénztárgépek mögött is állhatnának.) 

Az Amazon szóvivője a Business Insidernek adott nyilatkozatában vitatta ezt, mondván, hogy az indiai csapat leginkább a modell fejlesztésében segít. 

„A munkatársak a vásárlási látogatások egy kis kisebbségét is érvényesíthetik, ahol a számítógépes technológiánk nem tudja teljes bizonyossággal meghatározni a vásárlásokat” – mondta a cég szóvivője. 

A Just Walk Out először az Amazon Go-boltokban jelent meg. A technológia segítségével a vásárlókat az Amazon-fiókjukkal azonosították, így léphettek be az üzletbe. Ezek gyakran forgalmas helyeken találhatók, és elsősorban gyorsan fogyasztható ételek, mint például szendvicsek, snackek és italok kaphatók bennük. Egy másik Amazon-bolt, az Amazon Fresh pedig inkább friss élelmiszerekre, zöldségekre, húsokra és ezekhez hasonló termékekre specializálódik.  

Bár a legtöbb Amazon Fresh esetében a vállalat megszünteti a Just Walk Out megoldást, a The Associated Press szerint azonban nem mond le a technológiáról: az év végéig több mint 120 vállalkozásnak tervezi eladni ezt a megoldást. E cél elérése a tavalyi évhez képest megduplázná a Just Walk Outot használó, nem Amazon közeli vállalkozások számát. 

A cég először 2020-ban kezdte el kínálni a technológiát más vállalkozásoknak – például stadionoknak –, két évvel az után, hogy az Amazon Go-kisboltokban is elkezdte használni azt. Ezek az üzletek és néhány Amazon Fresh-bolt az Egyesült Királyságban továbbra is nyújtja a Just Walk Out szolgáltatást. A technológiát intelligens kocsikra cserélik az amerikai Fresh üzletekben – jelentette be az Amazon. Az okos-bevásárlókocsik továbbra is kiküszöbölik a sorban állást, annyi különbséggel, hogy minden árucikket a kosárba kell helyezni. A kocsi pedig a vásárlás végén felméri, hogy milyen termékeket helyeztek bele, majd levonja az összeget. Csakhogy a vevők azt hiányolták, hogy nem kapnak blokkot a vásárlás végén, így csupán azt látják, mennyit költöttek, de azt nem, hogy például akciós termékek vásárlása esetén mennyit takarítottak meg. Az új Dash Cart technológia kiküszöböli ezt a problémát – mondta a cég szóvivője.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn