Washington és Moszkva is Budapestet választotta a háború lehetséges lezárásának egyik kiemelt helyszínéül. Magyarország számára ez történelmi diplomáciai elégtétel – és a geopolitikai erősödés egyedülálló pillanata.
Miközben Ukrajna látványos sikerekkel megtörte az orosz flottát és helyreállította a gabonaexportot, Moszkva új bázisokkal és haditengerészeti fejlesztésekkel próbálja visszaszerezni a tengeri dominanciáját. A tét nemcsak Ukrajna partvidékének jövője, hanem Európa biztonsága is.
Oroszország békefeltételeinek központi eleme Donbász megszerzése, amely Ukrajna gazdasági szíve, és egyben leginkább háború sújtotta régiója. Bár Moszkvának nincs égető szüksége a térség nyersanyagaira, megszerzésével egyszerre gyengíthetné Kijevet és belpolitikai sikerként tüntethetné fel a „történelmi orosz földek visszatérését”.
Donald Trump alaszkai csúcstalálkozója után népszerűsége a korábbi 50-ről 54 százalékra emelkedett, miközben elutasítottsága 48-ról 44 százalékra csökkent. A diplomáciai offenzíva erős vezetőként mutatja be az elnököt, ami komoly politikai előnyt jelenthet a 2026-os félidős választások előtt, még akkor is, ha az amerikai társadalom továbbra is megosztott Ukrajna támogatásának mértékéről.
A Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozója nem hozott azonnali tűzszünetet, de áttörést jelentett: Oroszország három és fél év után visszatért a diplomáciai térképre, Washington pedig egyértelművé tette, hogy Moszkvát partnerként kívánja kezelni, elsősorban Kína ellensúlyozása érdekében. A találkozó gesztusai és stratégiai üzenetei azt mutatják, hogy a felek elmozdultak a patthelyzetből.
Már csak egy nap van hátra Donald Trump ultimátumából, amit Oroszországnak szabott az ukrajnai háború mérséklésére és a tárgyalások megkezdésére. A határidő szorítása most sokkal inkább az elnökre nehezedik, mint Putyinra, aki aligha fog meghajolni egy amerikai nyomásgyakorlás előtt.
Oroszország újranyitotta az abház főváros repterét, ezzel integrálva a kaukázusi államot saját logisztikai és katonai rendszerébe, megkerülve Georgiát és a Nyugatot. A lépés újabb jele Moszkva területbővítési stratégiájának.
Oroszország a jégtörők helyett nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vetne be az LNG-szállításra az északi-tengeri útvonalon, megkerülve a nyugati szankciók hatását. A projekt stratégiai és technológiai áttörés lehet, de komoly akadályai is vannak.
Az orosz–ukrán béketárgyalásokon bemutatott feltételeket a felek kölcsönösen elutasították. A hétvégi ukrán dróntámadás ráadásul felbőszítette Putyint, ami nem jó hír Kijevnek, különösen annak fényében, hogy egyre inkább úgy tűnik, Trump hátat fordít a konfliktusnak. A béke reménye a küldöttségekkel együtt hagyta el a tárgyalóasztalt.
Az Egyesült Államok riválisai egyöntetűen provokációként fogják fel Trump nagyszabású védelmi rendszerének terveit, amely szerintük háborús hadszíntérré változtathatja a világűrt.
A megkezdett orosz–amerikai tárgyalási folyamat ellentétes érzelmeket kelt az orosz szakértők körében. Hangsúlyozzák, hogy érdemes Trump elnök telefonhívását óvatos optimizmussal kezelni, de Oroszország már ezzel is sokat nyert.
A Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezette delegációk kedden Rijádban találkoztak, hogy felvázolják az ukrajnai háború rendezésének forgatókönyvét. A tárgyalások mindkét fél szerint jó irányba haladnak, Trump és Putyin pedig akár már februárban asztalhoz ülhet. Lássuk, mi történt az egyeztetésen!
Gleb Prosztakov orosz üzleti elemző szerint Ukrajna nemcsak választóvonal és ütközőzóna lehet Oroszország és az Egyesült Államok számára, hanem egy olyan országgá válhat, amely a kölcsönös kereskedelmi érdekek alapján összeköti a szembenálló feleket– egyfajta biztosítékként.
Ha Moszkva akár az új szíriai rezsimmel, akár a Nyugattal komolyan tárgyalni fog, a bukott szíriai diktátor személye szimpla cseretárggyá változhat, amit jóindulatú gesztusként habozás nélkül átadhat majd a valamit valamiért elv jegyében.
A 2025–27-es orosz büdzsé gyakorlatilag már mindent a háború szolgálatába állít. Ez nem jelenti azt, hogy Moszkva addig akar háborúzni, csak azt, hogy nagyon is felkészült rá.
Az orosz elnök ötlete nem ördögtől való, és ha az orosz jegybanki vagyont nézzük, amit a Nyugat a végtelenségig befagyasztva tarthat, még igaza is van. Rizikós beszéd, de van benne rendszer.
Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje összeomlott, a lázadók villámgyors offenzívával elfoglalták Damaszkuszt, véget vetve az 50 éves dinasztikus uralomnak. A felkelést vezető Hajat Tahrir as-Sám (HTS) terrorszervezetként való megítélése komoly nemzetközi kihívást jelent, miközben a térségben tovább nő a káosz veszélye.
Biden Fehér Háza erő helyett a gyengeséget mutatta meg, miközben egy életek százezreit követelő, és számára az afganisztáni kivonuláshoz hasonló csődöt eredményező proxyháborúban játszotta tovább az eljátszhatatlant. Ez már a végjáték.
Ukrajna Donald Trump választási sikerére készülve különleges „győzelmi tervet” dolgozott ki, hogy megerősítse az amerikai támogatást. Miközben Kijev a gyors békétől – és így nagyobb területi veszteségektől – tart, a Biden által kiadott engedély az ATACMS orosz területek elleni bevetésére a konfliktus eszkalációjával fenyeget. Különösen, miután Putyin módosította az orosz nukleáris doktrínát.
Az orosz vállalatok vezetői és az oligarchák egyre nyíltabban és egyre hevesebben kritizálják a központi bank elnökét a folyamatos kamatemelések miatt. Túléli-e a legenda, Elvira Nabiullina karrierje a háborút?
A BRICS-csúcstalálkozó előtt már mintegy 40 ország jelezte csatlakozási szándékát. A találkozón a résztvevők új fizetési rendszert vezettek be a nemzetközi tranzakciók megkönnyítésére. Az esemény rámutatott a tagok közötti érdekellentétekre is, de a blokk így is egyre erősebb ellenpólusát képezi a G7-országcsoportnak, amit a jövőben felerősíthet, hogy 13 állam csatlakozott a partnerországként a BRICS-hez.
Bár a Kreml ragaszkodik ahhoz, hogy semmilyen formában nem szól bele az amerikai elnökválasztásba, időről időre mégis kommentálja azt. Az elnöki szóvivő egy interjúban azt is elárulta, mit szól Trump mondatához, amely szerint 24 óra alatt véget vetne az ukrajnai háborúnak.
Az ukránok kurszki betörése elsőre okozott némi zavart az orosz vezetés körében, ám a kedélyek hamar csillapodtak, és pániknak már nincs nyoma Oroszországban. Kérdés, hogy az ukránoknak vajon mi a célja az ellentámadással, és mekkora árat fognak fizetni érte a közeljövőben.
Miközben Európában elképesztő méreteket öltött a gazdasági lassulás, a szankciókkal agyonvert Oroszország GDP-je megindult felfelé. Hogy így alakult, az egyrészt az orosz technokrata elitnek, másrészt a háborút megelőző tíz év szigorú fiskális politikája révén felhalmozott tartalékoknak köszönhető. De meddig lehet finanszírozni egy ekkora háborút korlátozott eszközökkel?
Senki nem áll szóba ukrán részről Putyinnal, Putyin hallani sem akar béketárgyalásról, Zelenszkijnek mégis van egy titokzatos terve, amellyel véget vethet a háborúnak.
Rekordgyorsasággal fűződnek szorosabbra az azeri–orosz kapcsolatok. Putyin elnök bakui látogatásának hátterében most szó szerint a jószomszédi viszony megszilárdítása áll. A történetben a csavar, hogy Oroszországnak nagyobb szüksége van Azerbajdzsánra, mint fordítva.
Alekszander Lukasenka fehérorosz elnök egy interjúban mondta el gondolatait a kurszki helyzetről. Kiemelte, hogy Minszk nem akar eszkalációt, sőt a konfliktus mielőbbi békés rendezését támogatja, de bármit megtesz, ha az országát támadás éri.
Teljesen kizárta annak lehetőségét a finn külügyminiszter, hogy Helsinki olyan béketárgyalást szervezzen, amelyen Donald Trump lehetséges következő amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozna egymással. Pedig az ötlet logikus: hat évvel ezelőtt éppen ott tárgyalt egymással a két vezető.
A háború a minap páncélöklökkel kopogtatott be Oroszországba az ukrán hadsereg támadásával. Még mindig nem tisztázott azonban, hogy pontosan mi a célja a mintegy ezer négyzetkilométernyi orosz terület elfoglalásának. Putyin hatalmának gyengítése? Az orosz erőforrások átcsoportosításának kényszere? Vagy éppen ez lesz egy béketárgyaláson az ütőkártya Zelenszkij kezében?
Az elmúlt hónapokban Törökország érdeklődése a BRICS-csoporthoz való csatlakozás iránt jelentős vitákat váltott ki a geopolitikai elemzők és a nemzetközi politikai döntéshozók körében. Mi motiválja az eurázsiai állam érdeklődését a BRICS-országok iránt? Milyen előnyökkel és kihívásokkal járhat egy ilyen lépés, és hogyan illeszkedik mindez Ankara tágabb geostratégiai célkitűzéseihez?
