Távozik a német kormányból a védelmi miniszter

Szerző: | 2023. január. 14. | Háború, Kiemelt

Christine Lambrecht döbbenetesen alkalmatlan volt a posztra, a távozását már tavaly mindenki tényként kezelte.

Scholz kancellár szociáldemokrata párttársa képtelen volt megbirkózni az ukrajnai háború okozta legalapvetőbb kihívásokkal is, nem beszélve arról a védelempolitikai fordulatról, amelyet Zeitenwende néven emleget a világ, és Németország katonai szerepének brutális megerősítését foglalja magában.

Lambrecht munkája kapcsán az elmúlt esztendőben folyamatosan szaporodtak a negatív észrevételek. Ő volt az arca az Ukrajna által követelt fegyverszállítások német részről teljesen kaotikus és félrekommunikált folyamatának. A háború elején azzal vált a gúnyolódások céltáblájává, hogy diadalittasan bejelentette: 5000 sisakot küld Ukrajnának. Később összevissza beszélt arról, hogy Németország kifogyott a lehetőségekből, ezért nem tud Dingó harcjárműveket küldeni Kijevnek – két héttel később pedig arról, hogy Berlin 50 Dingót küld Ukrajnának.

Lambrecht diplomáciai érzéke szintén hagyott némi kívánnivalót maga után. Varsó december elején erős ellenérzésének adott hangot, amiért a tárcavezető – megszegve a titoktartási megállapodást – bejelentette a nyilvánosságnak, hogy rakétavédelmi rendszereket telepít Lengyelországban.

A legnagyobb botrány mégis akkor pattant ki, amikor kiderült, hogy Németországnak több fegyverrendszeréhez olyan kevés lőszer áll rendelkezésre, hogy az egy háború esetén csupán néhány órára lenne elegendő.

Ekkorra már nem csak a koalíciós partnerek, de saját szociáldemokrata párttársai is egyre hangosabban tanácsolták Lambrecht menesztését. Erős jelzésértékkel bírt, hogy Olaf Scholz egy idő után már személyesen tárgyalt a védelmi ipar szereplőivel, a területért felelős miniszterét kihagyva a folyamatból. A bizalom annyira elfogyott Lambrechttel szemben, hogy december elején már mindenki kész tényként kezelte januári menesztését.

A hivatalos bejelentés a napokban megtörténik, Scholz pedig remélhetőleg hallgat azokra, akik azt kérik: ezúttal ne csak a kvótaszámokat és azt figyelje, hogy a tárcát saját párttársa vezesse, inkább adjon lehetőséget egy olyan politikusnak, aki ért is a védelmi területhez. Nem úgy, mint Lambrecht, akiről az a hír keringett, hogy igazából belügyminiszter szeretett volna lenni, de ha ló nincs, jó a szamár is alapon végül elvállata a rábízott feladatot.

Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn