Valakinek közvetítenie kellene a háborús felek között. Az amerikai közgazdász listáján Magyarország neve is felbukkant.

A béke kifejezés az Európai Unión belül már-már szitokszónak számít, a brüsszeli anatémákat osztók ruszofíliával vádolnak mindenkit, aki halkan vagy erélyesebben a békekötést megalapozó fegyverszünet lehetőségeire kívánja felhívni a figyelmet. Mégis vannak józan hangok, amelyek időnként áttörik a falat, és érdemes rájuk odafigyelni.

Csak vesztesek lesznek

Jeffrey Sachs amerikai közgazdász a The Economist hasábjain osztotta meg véleményét a békekötés sürgető szükségességéről. Sachs eléggé képben van a térséget illetően: három ENSZ-főtitkár gazdasági főtanácsadója is volt, de ugyanilyen jellegű tevékenységet folytatott Mihail Gorbacsov, Borisz Jelcin orosz elnökök, illetve Leonyid Kucsma ukrán elnök mellett is.

A közgazdász abból az egyszerű alaphelyzetből indul ki, miszerint ezt a háborút egyik fél sem fogja megnyerni, ellenben mindkettő elveszíti azt – hosszú és tragikus felmorzsolódás után.

Jelenleg patthelyzet alakult ki, abban az értelemben, hogy egyik fél sem tud közelebb jutni kitűzött céljaihoz: Ukrajna a fél világ fegyverszállítmányai és pénze ellenére sem fogja kiűzni az oroszokat a Krímből, Moszkva azonban éppen a fél világ fegyverszállítmányai és pénze miatt nem tudja megadásra kényszeríteni Ukrajnát. Ez az a helyzet, amely a lehető legjobban elősegítheti a háború eszkalációját.

Sachs rámutat: bár nem ukrajnai méretekben, de az egész világ szenved a háború miatt. Az európai országok minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elkerüljék a recessziót, miközben a fejlődő országok éhezéssel és szegénységgel küzdenek. Az amerikai energiavállalatok és a fegyvergyártó cégek profitbősége ellenére az USA gazdasága is romló tendenciát mutat. Az ellátási láncoknak idejük sincs magukhoz térni, a pénzügyi bizonytalanság pedig állandósult. Ebben a helyzetben folyik tovább az a háború, amelyről mindkét fél azt hiszi, hogy katonai fölénye miatt megnyerheti – fogalmaz Sachs, hozzátéve: legalább az egyik, de valószínűleg mindkét fél téved.

Elutasított feyverszünet

A háború folytatásának egyik ellentmondásos oka, hogy a szemben álló felek hallani sem akarnak fegyverszünetről, mondván: azt a másik a készletek és a harcoló csapatok megerősítésére használná fel, hogy utána újult erővel tudjon támadni. Ezért inkább végkimerülésig harcolnak, kompromisszumos megoldások nélkül. A fegyverszünethez és a lehetséges békekötéshez vezető úton megtett első lépés tehát az lenne, hogy meggyőzzék a feleket: lehet úgy békemegállapodást kötni, hogy az hiteles, mindenki számára elfogadható és végrehajtható legyen. Ez csak úgy lehetséges, ha egyfelől mindkét állam azt látja, hogy a javaslatok megfelelnek alapvető biztonsági érdekeiknek, másfelől olyan semleges államok segítik létrejöttét, amelyek hitelesnek tűnnek a harcoló országok számára.

Egy ilyen, kompromisszumos békemegállapodás alapját jelentheti Ukrajna szuverenitásának és biztonságának garantálása, ugyanakkor a NATO-bővítés leállítása. (Mint Sachs arra jogosan rámutat: a NATO folyamatosan saját védelmi jellegét hangoztatja, ugyanakkor orosz szemszögből ennek éppen az ellenkezője látszik.) A Krím és a donbászi régió esetében legalább annyit el kell érni, hogy befagyasszák a konfliktust arra az időre, amíg egy elfogadható megállapodás nem születik. A közgazdász végül húz egy merészet azzal a kijelentésével, hogy a rendezési folyamat gördülékenysége és felgyorsítása érdekében érdemes lenne a szankciós politikát újragondolni.

Békecsinálók

A fő kérdés természetesen az, hogy egy fegyverszünethez vezető úton ki lesz a vezető, ki az, aki közvetíthet a háborús felek között. Csak azok a semleges országok jöhetnek szóba potenciális jelöltként, amelyek valóban megőrizték semlegességüket, nem gyűlölik Oroszországot ideológiai alapon, nem értenek egyet a NATO agresszív terjeszkedési politikájával, de azt sem akarják, hogy Ukrajna elveszítse szuverenitását, a térség pedig instabillá váljon. Az ilyen országok, köztük Argentína, Brazília, India, Dél-Afrika – és igen, még Kína is – már többször tettek javaslatot a konfliktus tárgyalásos lezárására.

Ezek az országok a mai napig diplomáciai és gazdasági kapcsolatban állnak Oroszországgal, ahogyan a világ többi részével is. Nem vesznek részt a nyugati szankciós politikában, de elég fajsúlyosak ahhoz, hogy a globális gazdaság kikerülhetetlen szereplői legyenek. Sachs mintegy zárójelben jegyzi meg: a vásárlóerő-paritáson számolt GDP-re vonatkozó becslések szerint Argentína, Brazília, Kína, India, Indonézia és Dél-Afrika együttes kibocsátása (51,7 milliárd dollár, amely a globális 32 százaléka) 2022-ben nagyobb volt, mint a G7 csoporté összesen. A semleges országok feltörekvő gazdaságukkal globális szempontból kulcsfontosságúak, így sem Oroszországnak, sem Ukrajnának nem áll érdekében még őket is magukra haragítaniuk a kapcsolatok további ápolása helyett.

Sachs itt nem áll meg, és további potenciális jelöltekre is rámutat. Ezek közül az egyik Törökország, amely közvetítői képességeit nem egy esetben bizonyította már – többek között a háborúban kialakult gabonaválság idején is.

Nagy levegő: a közgazdász további javaslatai között szerepel a semlegességét még mindig nagyon komolyan vevő Ausztria, valamint Magyarország is, amely folyamatosan a békekötés szükségességét hangsúlyozza a háború folytatása helyett. Mint írja, nem elhanyagolható tény, hogy az ENSZ közgyűlésének elnöki tisztjét éppen egy magyar, Kőrösi Csaba tölti be, a békekötési lehetőségek alapjainak lefektetésére pedig nincs alkalmasabb szervezet az ENSZ-nél.

Nincs értelme az ukrajnai háborút folytatni – összegez Sachs, rámutatva: valószínűleg egyik fél sem nyeri meg azt, ellenben romba dönti Ukrajnát, óriási pénzügyi károkat okoz Oroszországnak, katasztrofális hatással jár a globális politikai és gazdasági életre, ráadásul súlyosan magában hordozza az eszkaláció lehetőségét.

A közgazdász idealista gondolatai a liberális mainstream háborúpárti ordításának sűrűjében akár megmosolyogtatónak is tűnhetnének, ám ugyanezzel a problémával és ugyanezekkel a megoldási variációkkal a legmagasabb politikai szinten is egyre többen foglalkoznak világszerte. A háború érzelmek által vezérelt és ideológiai alapú erősítése a Nyugatra nézve máris látható, a mindennapi életben érezhető, mégis hosszú távú hatásaiban nem sok pozitívumot lehet felfedezni. A lezáráshoz pedig szükség lenne a józan, semleges és legfőképpen békét szorgalmazó hangokra, amelyek nem politikai érdekcsoportokat képviselnek. Winston Churchill cinikusan mondta egy alkalommal: „a békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára”.
A cél most éppen az, hogy a krokodilok úgy érezzék, már nem éhesek.

Fotó: MTI/AP/Kreml/Aleksey Babushkin
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.