Technikai recesszióban a német gazdaság – hogyan lehetséges ez?

Szerző: | 2023. június. 9. | Geopolitika, Világgazdaság

Az első negyedévben a német gazdaság 0,3 százalékkal mérséklődött az előző negyedévhez képest, amit technikai recessziónak tekintenek. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara várakozásai szerint Németország gazdasági teljesítménye idén stagnálhat, ellentétben a berlini szövetségi kormány áprilisi 0,4 százalékos növekedési előrejelzésével. A gazdasági helyzet romlását a magánfogyasztás magas infláció miatti összeomlása, a magas kamatok, az ipar…

Juhász Imre volt külgazdasági szakdiplomata írása a Makronómon

Április végén nyilvánosságra hozott első becslésében a Szövetségi Statisztikai Hivatal 2023 első negyedévére a múlt év negyedik negyedévi gazdasági teljesítmény megismétlődését jelezte, azaz esély mutatkozott arra, hogy a múlt év október és december közötti 0,5 százalékos visszaesés után és ellenére sikerül recesszió nélkül túljutni a „téli fél évnek” nevezett időszakon.  

Néhány hét után világossá vált, hogy az évkezdet gyengébben sikerült a korábban feltételezettnél: az előző negyedévhez képest nem stagnált, hanem 0,3 százalékkal tovább mérséklődött a német GDP, ami a közgazdászok széles körének véleménye szerint kimeríti a „technikai recesszió” fogalmát. A gazdasági teljesítmény visszaesésének fő oka a magas inflációban és a magánfogyasztás ebből fakadó visszaesésében keresendő, de hiba lenne azt csupán e két tényezővel magyarázni.  

Mi várható?

A kilátások mindenesetre borúsak. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) 21 ezer vállalat megkérdezése alapján készült és május utolsó napjaiban nyilvánosságra hozott konjunktúrafelmérése során tartja magát ahhoz az év eleji álláspontjához, amely szerint Németország idei éves gazdasági teljesítménye nem haladja majd meg a múlt évit, hanem stagnálni fog; ráadásul hat hét folyamatos javulása után májusban a müncheni gazdaságkutató intézet által 9 ezer vállalatvezető véleménye alapján számított, az üzleti légkörre vonatkozó Ifo-index is romlott. Könnyen megtörténhet, hogy „az egész évben a nulla alá csúszunk” – fogalmazott Clemens Fuest, az Ifo elnöke.

Pedig a berlini szövetségi kormány április végén nyilvánosságra hozott előrejelzésében 2023-ra még 0,4 százalékos növekedést prognosztizált. Olaf Scholz kancellár akkor szintén bizakodónak mutatkozott, „nagyon jónak” nevezve a német gazdaság kilátásait. Monika Schnitzer, a szövetségi kormány mellett működő független szakértői tanács elnöke szintén enyhe GDP-növekedést vár az idei évre. „De ez akár enyhe mínusz is lehet” – tette hozzá. 

A német recesszió okai

Julian Olk, a Handelsblatt szakírója négy tényezőben látja a korábban feltételezettnél gyengébb fejlődés okait. Ezek: a magánfogyasztásnak a magas infláció miatti összeomlása, a magas kamatok hatása, az ipar nem tudta ellensúlyozni a fogyasztás visszaesését, végül a külföldi piacoktól kapott impulzusok hiánya. 

Először csak az energiaárak, majd az elmúlt hónapokban szinte minden fogyasztói ár emelkedett, ennek következtében a német háztartások sokkal kevesebbet tudtak/tudnak vagy akartak/akarnak megengedni maguknak. Miután a magánfogyasztás már tavaly is jelentősen visszaesett, az első negyedévben további 1,2 százalékkal mérséklődött. A magánháztartások kevesebbet költöttek élelmiszerekre és italokra, valamint ruházatra, cipőkre és lakberendezési cikkekre, mint az előző negyedévben. A megtakarítási ráta a korábbival megegyező szinten alakult, elérte a 13,8 százalékot, ami azt jelenti, hogy nem vették igénybe túlzottan a megtakarításokat és nem vettek fel hitelt sem a magas energiaszámlák miatti szűk keresztmetszetek áthidalására.

A második tényező az Európai Központi Bank (EKB) által végrehajtott kamatemeléseknek a kereslet alakulására gyakorolt fékező hatása, ami különösen az autóvásárlásoknál volt megfigyelhető. Mivel 2022/2023 fordulóján csökkentették, sőt a plug-in-hibridek esetében meg is szüntették az elektromos meghajtású gépkocsik vásárlásának a támogatását, az eladási számok 2022 végén az egekbe szöktek, ez év első negyedévében viszont jelentősen visszaestek. 

Egy további tényező, hogy a GDP alakulásában meghatározó jelentőségű ipari termelés márciusban 3,3, ezen belül az autóiparban 6,5 százalékkal esett vissza. Az iparvállalatok részére beérkező rendelések márciusban 10,7 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, ami 2020 áprilisa óta a legnagyobb visszaesés.

Az ipar gyenge teljesítménye emellett azzal volt magyarázható, hogy a német termékek iránti külföldi kereslet visszaesett, márciusban a német export 5,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A bizonytalan világgazdasági környezetben az iparvállalatok exportvárakozásai alig mozdulnak.

Elmaradt az az ösztönző erő, amelyet a kínai kereslet erősödésétől reméltek a német exportgazdaság számára, miután ott megszűnt a koronavírus teljes kiiktatását célzó állami politika. A statisztikai hivatal adatai szerint a német gazdaság áprilisban 7,5 milliárd euró értékben exportált árut a népköztársaságba, 9,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos hónapjában. 

Az ipari és kereskedelmi kamarák már idézett felmérése szerint az év elejéhez hasonlóan a vállalatok alig egynegyede számít az elkövetkező tizenkét hónapban magasabb exportértékesítésre, míg a cégek 22 százaléka annak csökkenését valószínűsíti. 

Mindent egybevetve bár a német gazdaság technikai recesszióba csúszott, ez nem öltött olyan mértéket, mint amitől egyesek a tél előtt tartottak. És még ha a következő hónapokban korlátozottak is a javulás kilátásai, egyes várakozások szerint az év második felében enyhe növekedés sem zárható ki. 

Egyes neves közgazdászok szerint inkább arról van szó, hogy néhány, a statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott adatból még hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.

A vállalati nyereségek általában kedvezően alakulnak, a DAX-index új csúcsokra tör, a munkanélküliség emelkedésének nyoma sincs, sőt a vállalatvezetőknek inkább a szakképzett munkaerő hiánya okoz sok fejtörést. Prof. dr. Lars Feld, a freiburgi egyetem Walter Eucken intézetének vezetője, a független szakértői tanács korábbi elnöke az Economics Briefing aktuális számában úgy fogalmaz: „Megértem, hogy amikor új számok érkeznek, az emberek azonnal megpróbálnak szalagcímeket gyártani belőlük. De egy valódi recesszióhoz egy sor más adatot is hozzá kell adni”. Majd hozzáteszi: a kilátásokban szereplő gyenge gazdasági dinamika miatt van ok az aggodalomra, de a helyzet túldramatizálása nem segít.  

A Bundesbank 2023 harmadik negyedévére már enyhe élénkülést vár, ellentétben az olyan bevált barométerekkel, mint az Ifo üzletiklíma-index. A magánfogyasztás lassan maga mögött hagyhatja a gyenge periódusát. A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint a német városközpontok vásárlási célú látogatottsága tavasz óta meglehetősen kedvező tendenciát mutat. Az RWI/ISL intézetek konténerforgalmi indexe pedig azt mutatja, hogy ismét jóval több árut szállítanak Európán kívülre. Torsten Schmidt, az esseni RWI gazdaságkutatási vezetője ezért nem is számít az ipari termelés és az export további visszaesésére. 

Vannak szakértők, akik a politikusok felelősségét firtatják, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy a politikai fellépésnek kevés befolyása van a rövid távú gazdasági fejlődésre. Monika Schnitzer, a független szakértői tanács elnöke szerint viszont „a német kormány is hozzájárulhatna a bizonytalanság csökkentéséhez azzal, ha világos közös irányvonalban állapodna meg”. A politikai elitnek, elsősorban a szövetségi kormányt alkotó koalíciós partnereknek az eddiginél nagyobb mértékben figyelembe kellene vennie azokat a többek között az ipari és kereskedelmi kamarák konjunktúrafelmérésében megfogalmazott vállalati/vállalkozói jelzéseket, amelyek – a teljesség igénye nélkül – a bürokratikus előírások csökkentését, a kutatási-fejlesztési tevékenység fokozott támogatását, az infrastruktúra-fejlesztést, a szakképzett munkaerő hiányából adódó anomáliák enyhítését, azaz a német gazdaság telephelyi feltételeinek a versenyképesség növeléséhez szükséges javítását követelik.   

Címlapfotó:123rf.com

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn