Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm intézet elemzőjének írása

Hetven éve, 1953. július 27-én írták alá a koreai háborút lezáró fegyverszünetet. Innen datálható az amerikai–dél-koreai partnerség kezdete. Ennek a jövőjét, ahogy eddig is, az éppen aktuális geopolitikai és belpolitikai helyzet fogja alakítani. A közeljövőben a két kormány retorikájából következtetve minden bizonnyal a kapcsolatok elmélyítése a cél pártszínektől és választási eredménytől függetlenül, és ezt a Kína és Észak-Korea jelentett együttes fenyegetés még inkább alátámasztja.

Az 1950 és 1953 közötti időszak minden bizonnyal meghatározó minden észak- és dél-koreai számára a három évig zajló koreai háború miatt. Dél-Korea számára az idei év nem csupán az egyre erősödő kínai fenyegetés miatt különleges: 70 éve, azaz 1953. július 27-én ért véget a koreai háború, miután az Egyesült Államok, Kína és Észak-Korea küldöttei aláírták a panmindzsoni fegyverszünetet. Igaz, eleinte Dél-Korea ezt nem akarta elfogadni, mivel Li Szin Man egy egységes Korea vezetője szeretett volna lenni. Végül az Egyesült Államok gazdasági és katonai segítséget ígért cserébe, így elfogadta a mindmáig tartó megosztottságot. Dél-Koreában jelenleg is mintegy 28.500 amerikai katona tartózkodik, amelyek naponta dolgoznak együtt az amerikai erőkkel.

Innen datálható tehát az amerikai–dél-koreai partnerség, amelynek a jövőjét, ahogy eddig is, az éppen aktuális geopolitikai és belpolitikai helyzet fogja alakítani. Ami a közeljövőt illeti, megjegyezhetjük, hogy a két ország közötti kapcsolatok erősítése, elmélyítése, valamint bővítése valószínűsíthető, mivel korábban mindkét kormány kiemelte a kapcsolatok fontosságát ebben a gyorsan változó világban.

A belpolitikai ellentéteken túl

A két ország esetén hasonlóság, hogy a pátrendszerük nagyon megosztott, amivel önmagában nem is lenne probléma. A nehézséget sokkal inkább az jelenti, hogy 

a nagy pártok a kulcskérdésekben teljesen más állásponton vannak. 

Ez pedig kihathat a kétoldalú kapcsolatok alakulására, és egyfajta nyomást is jelent, mivel mindkét ország elemi érdeke a másikkal ápolt jó viszony. Ha a belpolitikától átugrunk a kétoldalú kapcsolatokra, akkor a kormányok a papírforma alapján teljesen el is idegenedhetnének egymástól, ha világnézetileg vagy pártszínben ellentétes két kabinet van éppen hatalmi pozícióban. 

A gyakorlatban viszont a kétoldalú kapcsolatok sokkal fontosabbak holmi ideológiai-világnézeti eltéréseknél. Ezt jól példázza a jelenlegi helyzet is. 

Dél-Koreában Jun Szuk Jeol sokak elmondása alapján a valaha volt legkonzervatívabb elnök, miközben Joe Biden minden eddigi elnöknél markánsabban kiáll az egyetemesnek gondolt liberális értékek védelme mellett. 

Mindezek ellenére virágzik a két ország közötti kapcsolat, ami a fenti megjegyzést is alátámasztja. A kétoldalú kapcsolatoknak van pár mozgatórugója. Az egyik ilyen Észak-Korea fenyegetése. Dél-Korea számára változatlanul az Észak-Korea általi nukleáris fenyegetés jelenti az első számú nemzetbiztonsági kockázatot. A dél-koreai elnök pedig nem kezdeményezett gesztusokat a békésebb együttélés irányába, helyette inkább   – a közelmúltbeli rakétakísérletekre válaszul –  az elrettentésre fókuszált. Ehhez pedig egy erős és elkötelezett partnerre van szüksége a Fehér Házban – Joe Biden pont ilyen.

Másfelől Dél-Korea szempontjából Kína is egyre nagyobb fenyegetést jelent, elég csak azt megemlíteni, hogy az orosz–ukrán háborúban Kína Moszkvának nyújt támogatást, valamint hogy a Tajvan körül egyre fokozódó feszültséget. Ezen túlmenően Szöult más országokhoz hasonlóan egyre jobban aggasztja Peking politikai nyomása és beavatkozása. Ilyen nyomásgyakorlás volt Kína részéről például a tiltakozása az Egyesült Államokban gyártott Terminal High Attitude Area Defense (THAAD) rendszer bevetése ellen, amely arra hivatott, hogy megvédje Dél-Koreát az északról érkező rakétáktól. Dél-Korea attól tart, hogy Kína lépései hatással lehetnek a békére és a stabilitásra az indo-csendes-óceáni térségben.

Dél-Koreának már csak azért is elemi érdeke az Egyesült Államokkal fenntartott jó viszony, mert nehéz lenne határozott választ adni Pekingnek az Egyesült Államok több támogatása nélkül.

A szöuli kormány igyekezett javítani a Tokióval fennálló, gyakran nem épp derűs kapcsolatait is. A Japán és Dél-Korea közötti történelmi feszültségek kezelése a legérzékenyebb belpolitikai kérdések egyike volt. Jun Suk Jeol elnök ugyanakkor úgy látja, hogy a Japánnal fenntartott kapcsolatok javítása megerősítheti Dél-Korea geopolitikai pozícióját a térségben, és értékesebb szövetségese lehet az Egyesült Államoknak, amely hagyományosan a három ország közötti koordináció javítására törekszik.

Biden a maga részéről már javában a 2024-es elnökválasztásra készül. A demokrata adminisztráció lehetőség szerint a szavazás utánra szeretné halasztani a legvitatottabb és legfájdalmasabb nemzetközi kihívások kezelését. A közelmúltban a Biden-adminisztráció ennek megfelelően csendes tárgyalásokat folytat a háttérben egy informális, ideiglenes nukleáris megállapodásról Iránnal, abban a reményben, hogy rövid távon megelőzheti a nukleáris eszkalációt vagy Izrael megelőző támadását.

Az amerikai–kínai kapcsolatrendszer viszont a jövő kulcskérdései közt szerepel, éppen ezért Antony Blinken külügyminisztert fontos látogatásra küldték Pekingbe, hogy bebizonyítsa, a kínai kérdés „kezelhető”. Hasonlóképpen, a Fehér Ház reméli, hogy a Kínával együttműködő, támogató dél-koreai szövetséges segíthet csillapítani az észak-koreai válság lehetőségét.

Röviden összefoglalva a jobb kapcsolatok mindkét kormánynak előnyösek lennének belföldön és a geopolitikában egyaránt.

A partnerség kihívásai

A kapcsolatok jelenlegi állapota ellenére több aggodalomra okot adó kérdés vetődik fel az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti partnerség során. Ilyen Kína, az elrettentés, az ellátási láncok, valamint a dél-koreai ellenzéki erők kérdése.

Kína – a fenyegetés

Dél-Koreában nincs konszenzus abban, hogyan kezeljék Kínát mint lehetséges kihívást. Egyrészt van egy késztetés arra, hogy elkerüljék Peking démonizálását. Míg Dél-Korea Kínával szembeni kereskedelmi hiánya növekszik, az export jelentős (bár 2022-ben két számjegyű csökkenést tapasztaltak). Másrészt Szöul egyre inkább tart a pekingi nyomástól, és csalódott, hogy Kína keveset tett Észak-Korea megfékezéséért. Minél többet fektet a kormány az Egyesült Államokkal és Japánnal fenntartott kapcsolatok erősítésébe, Peking annál inkább jelzi nemtetszését Szöul iránt. Mindeközben az ellenzék továbbra is azzal érvel, hogy a Kínával való ellentét kockáztatja Dél-Korea érdekeit Washington és Tokió érdekében.

A kormány a hivatalos álláspont szerint kijelentette, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik Pekinggel. De az nem világos, hogy ez a politika fenntartható marad-e. Dél-Korea most kissé ambivalensnek találja a Biden-adminisztráció politikáját, amikor a két szuperhatalom viszonya egyre inkább elhidegül. Blinken pekingi látogatásával pedig Biden megmutatta, hogy hajlandó (legalábbis rövid távon) együttműködni a Kínával kapcsolatos ügyekben

Az ázsiai nagyhatalom a közelmúltban betiltotta az amerikai tulajdonú Micron cég csipeinek az importját. A logikus alternatív beszállítók a dél-koreai cégek, de a Fehér Ház azt szorgalmazza, hogy Dél-Korea ne adjon el Kínának. 

Elrettentés

Kína nukleáris arzenáljának bővülése és Észak-Korea növekvő lehetőségei Dél-Korea, Japán, valamint az Egyesült Államok megtámadására miatt Szöul egyre jobban aggódik, hogy az amerikai atomernyő – a kiterjesztett elrettentés – életképes marad-e hosszú távon. Ez a probléma nemrég fellángolt, amikor Dél-Korea felvetette a nukleáris fegyverek megszerzésének lehetőségét. A vita némileg mérséklődött, amikor Dél-Korea az Egyesült Államok beleegyezését kérte a Nukleáris Tanácsadó Csoport létrehozására. Hosszabb távon nem a taktikai nukleáris robbanófejek teszik életképessé a kiterjesztett elrettentést, hanem az erős, hagyományos elrettentés robusztus, modernizált nukleáris elrettentő és rakétavédelemmel párosítva. Dél-Korea mindkét elemre vonatkozóan biztosítékokat keres a jövőben.

Az ellátási láncok

Nagy az érdeklődés az ellátási láncok diverzifikálása, rugalmasabbá tétele és a Kínától való függőség csökkentése iránt. De ebben a kérdésben ismét nincs konszenzus – és sok a bizonytalanság az Egyesült Államok részéről is. A Micron körüli vita jó példa az ellátási láncok „kockázatmentesítésének” összetettségére, amely mind az amerikai, mind a dél-koreai kormány kinyilvánított célja.

Az ellenzéki erők

Talán a legjelentősebb, amely visszafogja a teljesebb, kétpárti amerikai–dél-koreai együttműködést, a belpolitika miatti aggodalom, hiszen mindkét országban attól tartanak, hogy a hatalomra kerülő ellenzék gyökeresen eltérő politikát hozhat.

Ezek a félelmek valójában túlzók a szövetség mindkét oldalán, és csupán a túlzott pártos retorika táplálja azokat. 

Nem valószínű, hogy egy republikánus elnök drámai módon átalakítja az amerikai biztonsági kapcsolatokat Dél-Koreával. 

Az Egyesült Államok kötelezettségvállalásai következetesek voltak az elmúlt négy elnökség során, holott mindannyian nagyon különböző vezetők voltak republikánus és demokrata oldalról. A túlzott pártos retorika arra utal, hogy a leendő republikánus elnök izolacionista lenne, de ezt semmi nem támasztja alá. Sőt, az Egyesült Államokban a Kínáról való gondolkodásban kétpárti konszenzus van: mind a demokraták, mind a republikánusok azt javasolják, hogy tegyenek többet Ázsiában, hogy megfeleljenek a Kína által támasztott kihívásnak. A dél-koreai szövetséges elhagyása teljesen aláásná ezt a célt.

A másik oldalról pedig egy ellenzék által vezetett dél-koreai kormány lágyabb politikát folytathatna Kínával, valamint Észak-Koreával kapcsolatban, és szkeptikusabb lenne Washingtonnal, illetve Tokióval. Ennek ellenére az Egyesült Államok és Dél-Korea szövetsége a dél-koreai nemzetbiztonság alapja, és egyetlen számításba vehető politikai párt sem állítja ennek ellenkezőjét.

Mit várhatunk az amerikai–dél-koreai kapcsolatoktól a jövőben?

A legvalószínűbb forgatókönyv a közeljövőben a stabil amerikai–dél-koreai kapcsolatok és az USA–Dél-Korea–Japán partnerség folyamatos javulása. Az idén nyáron jelentős háromoldalú találkozóra kell számítani Washingtonban. A lehetséges további együttműködés területei közé tartozik az űrtevékenység, az űrkutatás, az újjáépítés, az Ukrajna számára nyújtott segítség, a zöldenergia-technológia, a nukleáris energia fejlesztése, valamint a közegészségügyi kezdeményezések. Az amerikai és a dél-koreai kormány valószínűleg fel akarja gyorsítani az együttműködést a küszöbönálló elnökválasztás előtt.

Észak-Korea válasza jó eséllyel az lesz, hogy önállóan lép kapcsolatba az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával és Japánnal, megkísérelve, hogy megossza őket. Phenjan különösen e célból próbál majd közvetlenül beszélni Tokióval, feltehetőleg sikertelenül. Így Észak-Korea várhatóan folytatja a programját, beleértve egy esetleges nukleáris kísérletet is.

Kína valószínűleg ingadozik majd a „farkasharcos diplomácia”, az elkötelezettség és a dél-koreai belpolitika befolyásolási kísérletei között – tehát két dolgot igyekszik elérni:

Egyrészt keresi a módját az Egyesült Államokkal és Japánnal való együttműködés rombolásának, másrészt szeretné Dél-Korea kínai gazdaságtól való függőségének csökkentésére irányuló erőfeszítéseit akadáylozni.

Eközben a dél-koreai kormány valószínűleg kiegészíti az Egyesült Államokkal és Japánnal folytatott együttműködését hasonló jellegű intézkedésekkel, hogy globálisan lépjen fel: az indo-csendes-óceáni térségben, a Közel-Keleten, Európában és Közép-Ázsiában.

Borítókép: 123rf