A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a munkahelyeket és maximalizálja a termelékenységet. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés: ez a növekedés kinek is kedvez valójában? Nadia Garbellini, az olaszországi Modenai Egyetem munkatársa megkérdőjelezi, hogy ez a termelékenységi ugrás valóban mindenki számára előnyös-e, vagy csak tovább növeli az egyenlőtlenségeket a munkaerőpiacon. 

Ma már nem csupán otthoni játszóterek a nyelvi modellek, hiszen egyre több vállalat is alkalmazza azokat. A legismertebb közülük, a ChatGPT, amely két hónap alatt 100 millió felhasználót vonzott be (a Netflixnek 18 évébe telt, mire elérte ugyanezt a felhasználószámot). 2023 májusában – egy felmérés szerint –  

az amerikai munkavállalók 85 százaléka használt már mesterségesintelligencia-eszközöket a munkahelyi feladatok elvégzéséhez.  

Sokan tehát örülnek az új segítőnek, hiszen bizonyos munkakörökben a gép elvégzi a munka unalmas részét, a munkavállalók pedig fókuszálhatnak a komplexebb feladatokra, így maximalizálható a termelékenység. Ám kinek kedvez valójában a termelékenység? Nadia Garbellini, az olaszországi Modenai Egyetem munkatársa interjút készített a munkavállalókkal a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tapasztalataikról, ezt pedig megosztotta az Institute for New Economic Thinking agytröszttel. 

A mesterséges intelligencia hatása a munkavállalókra 

Az Európai Bizottság egy 2020-as jelentésében azt vizsgálták, hogy bizonyos technológiák milyen hatással vannak a munkavállalókra. Az olasz fémipari dolgozókkal készített interjúk alapján a jelentés megállapította, hogy e technológiák alkalmazásának a fő következményei a munkakörülményekre nézve aggasztóak. Többek között azért, mivel valamelyest  

csökkent a munkavállalóktól elvárt tudás és hozzáértés, ez pedig a teljesítmény visszaeséséhez vezetett. 

„A mesterséges intelligencia révén az összetett gépek működtetése egyre kevesebb tudást igényel. A fémipari munkások korábbi generációja közvetlenül programozta azokat a gépeket, amelyeket használt. Még a kisebb problémák és eltérések észlelése is a gépkezelő feladata volt, aki be is avatkozott, amikor szükségesnek ítélte. Ma ezeket informatikusok és mérnökök programozzák, akik gyakran nem is a vállalat, hanem a gépbeszállítók alkalmazottai” – részletezte Garbellini.  

A munkavállalók tehát úgy érzik, hogy már nem is igazán kell gondolkodniuk. 

Egy másik, a fémipari dolgozók által felvetett probléma a feszített munkatempó volt. Mivel a gépek működtetése kevesebb erőfeszítést igényel, ma már gyakori, hogy egy munkásnak egyszerre többet kell működtetnie – esetleg kettőt, vagy akár hármat, négyet. Végül is – mondják a munkásoknak – a gépet csak be kell indítani, és amikor végzett, csak le kell pakolni róla – a folyamat alatt pedig a dolgozónak csupán várnia kell. Tehát – hogy ne pazarolják el ezeket az értékes perceket – a munkások egyenként több gépet is üzemeltetnek egyszerre, hiszen „ráérnek”. Azonban azzal nem számolnak, hogy a gépek néha elakadnak, akár egyszerre több is, azt észre kell venni és korrigálni. Ez azonban nem csak fizikálisan, de mentálisan is megterhelőbb, mint egyetlen gépre figyelni.  

Csakhogy a technológiai fejlődés nem csupán a gépeket érinti, hanem a dolgozókat is. A vállalat már képes kamera nélkül is ellenőrizni az egyes munkavállalókat, és valós időben nyomon követni a mozgásukat. Minden egyes, a gyártásban alkalmazott alkatrészhez egyedi azonosítót rendelnek, amely a különböző gyártási szakaszokhoz kapcsolódik. A gépet kezelő munkás a műszak kezdetén bejelentkezik, így minden egyes dolgozó esetén tudni lehet, hogy melyik gép(ek)et kezelte, hány folyamat indult el, milyen alkatrészeket használt és milyen termékeket állított elő. Más szóval, minden egyes kimenet esetén azonosítani lehet, hogy melyik fázisban merült fel a probléma, illetve hogy ki dolgozott ott abban a pillanatban. Ez azért erős nyomást gyakorol a munkavállalókra. 

Újjáépülhet a középosztály az MI segítségével? 

David Autor, a Massachusetts Institute of Technology közgazdászprofesszora egy nemrégiben adott interjúban azt állította, hogy a mesterséges intelligencia segíthet a középosztály újjáépítésében. Azt is elmondta, hogy leginkább a szakértelem elértéktelenedése miatt aggódik. Két tanulmányt említett. A szerzők mindkét esetben arra a következtetésre jutottak, hogy a mesterséges intelligencia csökkenti az alacsonyabb és a magasabb képzettségű munkavállalók közötti termelékenységi különbséget. A minta azonban egyik esetben sem reprezentatív – állítja Garbellini –, mivel a szerzők a technológiailag fejlett ágazatokra összpontosítanak, azok pedig nem fedik le a teljes munkaerőpiacot. 

„Az interjúinkkal valójában azt találtuk, hogy  

a mesterségesintelligencia-technológiák bevezetése egyre inkább polarizálja a munkaerőt a magasabb és alacsonyabb képzettségű dolgozók között” 

 – mondta, majd hozzátette: „Ez nem csak a gyári munkásokra, hanem a fehérgallérosokra is igaz. Nekem úgy tűnik, hogy ez egyre kisebbé teszi a középosztályt, és ennek megfelelően egyre nagyobbá az alsót, és esetleg a termelőgazdaságból teljesen kiszorulók számát” 

Kinek kedvez a termelékenység? 

Ha megnézzük az elmúlt évtizedek funkcionális jövedelemeloszlásra vonatkozó adatait, az látható, hogy a termelékenység növekedése rendszeresen a bérhányad csökkenésével járt együtt. Végül is az alkalmazott kutatást a nagyvállalatok végzik, vagy azok megbízásából végzik. A cél olyan technológiák kifejlesztése, amelyek beépíthetők az ipari folyamatokba, javítva azok hatékonyságát, ami sok esetben a termelési költségek minimalizálását jelenti. 

Az automatizálás az 1970-es évek vége és az 1980-as évek eleje között, az információs és kommunikációs technológiák (IKT) bevezetésével jelentősen megváltozott. A K+F beruházások célja az volt, hogy az emberi tevékenységet helyettesítsék. Az IKT-forradalom előtt a gépeket megváltoztathatatlan mechanikus memóriával látták el: lehetetlen volt a valós idejű átprogramozás. Ezután bevezették a rugalmas automatizálást. Az 1980-as évektől napjainkig tartó technológiai fejlődés lehetővé tette a vállalatok számára, hogy az IKT integrációját a teljes termelési láncon keresztül megvalósítsák – idézte fel a korábbi időket Garbellini, majd folytatta:  

ezeket a technológiákat pontosan azért fejlesztették ki, hogy lehetővé tegyék a termelékenység maximalizálását, ezért nem szabad meglepődni azon, hogy alkalmazásuk a vállalatok számára előnyös. 

Hogyan biztosítható, hogy a mesterséges intelligenciát ne a munkavállalók ellen használják? 

Nadia Garbellini szerint el kellene felejteni azt, hogy a termelékenység növekedését a technikai fejlődés szinonimájának tekintjük, és fordítva. Megszoktuk, hogy a technikai fejlődés nem lehet más, mint munkaerő-megtakarítás. A valóságban létezhet munkaigényes technikai fejlődés is, amelynek a célja a dolgozók kifáradásának megelőzése, az energiatakarékosság, a környezetszennyezés minimalizálása és így tovább. Ez a fajta technikai fejlődés azonban a termelési költségek növekedésével jár, így ez anyagilag nem kedvez a nagyvállalatoknak. 

Ahhoz, hogy a technológiát ne használják fel a munkavállalók ellen, a kutatásnak nem a magánszektor ellenőrzése alatt kellene állnia, hanem teljes mértékben állami kontroll alatt, és olyan technológiák kifejlesztésére kellene irányulnia, amelyek társadalmi, valamint környezetvédelmi célokat tűznek ki. Ma ezzel ellenkező tendenciát látunk: a kutatás célja a magántőke számára vonzó szabadalmak előállítása. Még az állami egyetemek finanszírozásának a kritériumai is ilyen értékeléseken alapulnak – állítja a szakértő. 

Sokat segítene a helyzeten, ha a szakszervezeti képviselőknek nem csak a tájékoztatáshoz és a konzultációhoz való nagyobb jogokat, hanem felügyeleti és ellenőrzési feladatokat, illetve döntéshozatali jogkört is biztosítanánk a kulcsfontosságú stratégiai döntések irányításában. Ezek a kérdések természetesen teljes mértékben politikai jellegűek – zárta gondolatait Garbellini. 

Kapcsolódó: