Beperelték a Google-t a brit fogyasztók: kérik vissza a pénzüket – makronom.eu
2025. április 27., vasárnap

Beperelték a Google-t a brit fogyasztók: kérik vissza a pénzüket 

A keresőóriás több milliárd fontos perrel néz szembe. A britek szerint a Google egyeduralma megfojtotta a piaci versenyt, ezzel együtt emeli a hirdetések árát, a vállalatok pedig a fogyasztókra hárítják a különbözetet. 

A kereset szerint a Google-t azzal vádolják, hogy megszüntette a versenyt a keresőmotorok piacán, és a piaci erőfölényét kihasználva megemelte a reklámok árát. A vállalatok azonban nem szeretnének bevételkiesést, így ezeket az árakat a fogyasztókra hárítják. 

A csoportos keresetet a Hereford Litigation, egy globális kereskedelmi pereket finanszírozó szervezet finanszírozza. Nikki Stopford, a Consumer Voice társalapítója, a fogyasztói jogokért küzdő szervezet és a kereset csoportképviselője elmondta: 

„A kereset célja az egyensúly helyreállítása – nemcsak azáltal, hogy az emberek visszakapják, amivel tartoznak, hanem azáltal is, hogy a Google-t felelősségre vonják a tetteiért.”  

Becslések szerint 7,3 milliárd font kártérítést kértek mintegy 65 millió 16 év feletti brit felhasználó számára, ami átlagosan legalább 100 fontot jelent fejenként. 

 Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyelete (CMA) szintén vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy a Google visszaélt-e erőfölényével – állítja a The Guardian. 

 

A CMA szerint 2019-ben a Google csak az Egyesült Királyságban  

mintegy 1,2 milliárd fontot fizetett az Apple-nek azért, hogy a Safariban is a Google keresőmotor legyen az alapértelmezett. 

A kereset szerint ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Google megőrizhesse egyeduralmát

A perben azzal vádolják a Google-t, hogy fizetett hirdetésekkel rakja tele a keresőoldalait – arra kényszerítve a vállalatokat, hogy többet fizessenek a kattintásokért. A perben azt állítják, hogy egy versenyképesebb keresőmotornak relevancia alapján kellene kiválasztania, hogy milyen reklámokat dob fel, nem pedig az alapján, hogy ki fizetett többet.  

Nem véletlen, hogy a Google ekkora hangsúlyt fektet a reklámokra. A Google Ads 2022-ben több mint 224 milliárd dollárt termelt, ami az Alphabet anyavállalat bevételének – 283 milliárd dollár – közel a 80 százalékát tette ki. 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.