Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása 

Amikor kitört az orosz–ukrán háború, az atomerőműveket üzemeltető nagy energiavállalatok kissé bepánikoltak. Jogos aggódásuk a fűtőanyag-ellátás miatt abban öltött testet, hogy elkezdtek alternatív (nem orosz) beszállítói lehetőségeket keresni. Az ukránok egyenesen 12 éves szerződést írtak alá Kanadával. Ám a nukleáris fűtőelempiac nem hasonlít a hagyományos nyersanyagok kereskedelmére. Elsősorban azért, mert a fűtőelemblokkokat a megrendeléstől számított 2-3 év alatt szokták leszállítani. Nem meglepő. hogy a háború kitörése óta meredeken nőnek az árak az urániumpiacon. 

Múlt héten, szeptember 18-án átlépte a fontonkénti (0,45 kg) 65 dollárt, ami a legmagasabb érték 2011 óta.   

A grafikonon látható, hogy a háború előtt 25 és 40 dollár között mozgott az urán ára, majd a háború kitörésekor ugrott meg, és maradt 50 dollár fölött. Londoni elemzők szerint – írja a The Economist – az ár hamarosan átlépheti a 100 dollárt is. A világ éves uránfelhasználása 85 ezer tonna, ami nem annyira sok, ha figyelembe vesszük, hogy olyan ritka fémek, mint a kobalt összes felhasználása is 175 ezer tonna.  

A keresleti piacot az is alakítja, hogy a nagy energiatermelő vállalatok és az atomhatalmak maguk is igyekeznek készletezni. Ennek részben technológiai oka van: egy atomerőművet nem nagyon lehet ki-be kapcsolgatni, a leállítás-újraindítás költsége jelentős, még akkor is, ha a fűtőanyagblokkok ára a teljes atomerőmű költségeinek csak 10 százaléka. (Összehasonlításképpen: egy gázüzemű erőműnél az üzemanyag ára a költségek kb. 70 százalékát teszi ki.) Cserében a nukleáris fűtőelemek 2-3 évig működnek, tehát nem úgy fogynak el, mint a betáplált földgáz.  Franciaország, Japán, Kína és az USA azért is igyekszik stratégiai uránkészleteket felhalmozni, mert a nukleáris fegyverek gyártásához a dúsítható uránra van szükségük, számukra ez tehát védelmi kérdés is – nyilvánvalóan ez is felfelé hajtja az árakat. (Ezeknek az államoknak a kezében az éves uránfelhasználás többszörösének megfelelő mennyiség van.) 

A világ legnagyobb urán-oxid kitermelői Kazahsztán, Kanada, Namíbia, Üzbegisztán és Oroszország. Ezek közül főleg Kazahsztán tudja középhatalmi státuszának erősítésére használni nyersanyagkincsét, de Namíbia is szeretne kitörni a fejlődő ország státuszból. Mára a közepes jövedelmű országok felső sávjába emelkedett (upper middle-income countries),4880 dolláros egy főre jutó GDP-vel. 

A feltámadó piaci mozgásokat még egy körülmény hajtja: a nukleáris energiatermelés reneszánsza.  

A fukusimai katasztrófát követő atomerőmű-ellenesség mára jórészt lecsengett, a világ nagyobb részén az atomenergiát alacsony szén-dioxid-kibocsátású, biztonságos megoldásnak látják: Olaszország néhány napja jelentette be, hogy vissza akar térni az atomenergiához, és világszerte 60 reaktor van építés alatt a world-nuclear.org adatai szerint. Olyan országokban indultak projektek, mint Banglades, Törökország, Argentína és Brazília. Ha a kis, moduláris reaktorok elterjednek, az tovább fokozhatja a fűtőanyag iránti keresletet. 

Az urántermelő országok a magas árszintek miatt komoly anyagi és geopolitikai hasznot realizálhatnak a közeljövőben, a blokkosodó világban érdekérvényesítő képességük nagy mértékben nő, képesek lesznek ingaállamként saját geopolitikai szabadságfokukat növelve kimozogni a turbulenciákat. 

Borítókép: 123rf